Számolod még, hány ellenséged van?
Mire gondolsz?
Matematikus vagy, számoljuk ki: ha magyarként harcolsz Ukrajnában az oroszok ellen, Orbán Viktor szerint pedig Ukrajna Magyarország ellensége, hány lövészárok van, és te melyik oldalon helyezkedsz el?
Egyből felfigyeltem erre a mondatára, mert egy interjúmban, amit karácsony előtt adtam, azt kérdezték, mi a véleményem azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány azt mondja: Ukrajna az ellenségünk. Erre akkor még azt válaszoltam, hogy sosem hallottam vagy olvastam ilyet. Erre fel a hétvégén megnyitom a híreket, és itt van ez a kijelentés.
Milyen ezt ukrajnai magyarként hallani? Mégiscsak tucat kilométerről tüzelsz az oroszokra.
Én még mindig úgy gondolom, hogy ezek olyan kijelentések, amiktől százalékpontokat remélnek. Ha azzal szereznének tíz százalékpontot, hogy azt mondják, Ukrajna a barátunk, akkor ezt mondanák. De hogy most miért az ellensége Magyarországnak Ukrajna, azt nem értem.
Mert úgymond le akarjátok választani – ha szabad így fogalmaznom: ti, ukránok – a magyarokat az orosz gázról. Mit szóltak a bajtársak, amikor meghallották Orbán szavait? Kérdezték, hogy te kinek az oldalán állsz?
Nemrég átrendezték az alakulatunkat, néhányat összevontak, ezért most vannak új fiúk, akikkel korábban nem gyakran kommunikáltunk, nem is mindenki volt képben, hogy én magyar vagyok. Tegnap odajött egy srác, néhány hónapja vagyunk együtt, ami alatt még szabadságon is voltam, szóval nem régóta ismerjük egymást. Azt mondja, „figyelj, most tudtam meg, hogy te magyar vagy. Holnap, ha interjút adsz, mondd el, hogy teljesen megváltoztattad a benyomásomat és a gondolataimat a magyarokról”. Most elmondtam. Nyilván pozitívra, de nem szeretnék dicsekedni. Ez a srác Donyeckből származik, még 2014-ben menekült el, amikor elkezdődött ez az egész. Már négy vagy öt éve szolgál.
Kárpátaljai szállásadóm, mielőtt elindultam keletre, figyelmeztetett: korrupt ország ez, bármi megtörténhet velem, vigyázzak az ukránokkal. A néni ukránul nem beszélt, az ukrajnai helyzetről a magyar közmédiából tájékozódik, összeesküvés-elméletekben hisz. Nem néznek rád furcsán az otthoniak, mégis miért jöttél ide harcolni?
Nyilván mások helyett nem nyilatkozhatok, de két dolgot érzékelek, mikor hazamegyek.
Az első az, hogy de jó, hogy ő van ott, és nem nekem kell. A második, hogy magadnak választottad, senki nem hívott, senki nem sorozott, akkor sok sikert.
Senki sem köszöni meg, vagy hálás?
De, van két nő, akikkel valahányszor találkozok otthon, mielőtt beszélgetésbe elegyedünk, mindig megköszönik a munkámat.
Ha tudod a háború első napjaiban, hogy négy év múlva is még itt leszel, akkor is mentél volna?
Erre nehéz válaszolni. Nem azért, mert nem tudom a választ, hanem azért, mert ha elolvassa a családom, akkor nem engednek haza.
Ebből azért ki lehet találni.
Ennyi idő borzasztóan nehéz, pláne, ha belegondolsz, hogy még lehet egy év, két év, ki tudja, mennyi, ameddig élsz – ez nagyon nyomasztó, demotiváló dolog. Úgyhogy próbálok nem belegondolni. Majd ha mindennek vége, és haza tudok térni, akkor átgondolom mélyebben, de most próbálok nem belegondolni ebbe a kérdésbe.
Sergey BOBOK / AFP Harkiv, 2022. február 27-én.
Sok katona ismerősöm mondja, négy év alatt annyi mindent látott, hogy nem fog tudni visszatérni a civil életbe, ha egyszer vége lesz a háborúnak. Nem tudna újra közlekedési dugóban ülni, reggel felkelni és piacra menni, inkább marad katona.
Most volt egy szabadságom, 14 nap plusz az út oda-vissza, ez hosszabbnak számít – és észrevettem, hogy otthon már nem minden úgy van, ahogy négy évvel ezelőtt volt. Sok erőfeszítést teszek, hogy én ne változzak, ami részben sikerül, de az emberek is máshogy viszonyulnak hozzám, például amiatt, mert sokat szerepelek a médiában. A dugóban már én sem tudok ülni: Ungvár környékén vezetett a feleségem Perecseny felé, és volt egy jó hosszú sor, olyan 15 perces, mindenkit vizsgálgattak, mi pedig késésben voltunk egy konferenciára menet. Mondtam a feleségemnek, hogy gyerünk, a szembesávban leelőzzük a dugót, és csak akkor jutott eszembe, hogy mi ezt így csináljuk, mert katonák vagyunk, és általában sürgős dolgunk van, de a civil életben ez nem így működik. Ez csak egy példa a sok szokás közül, amit majd el kell felejteni, ha ennek vége.
És amikor otthon vagy, ki tudsz kapcsolni, ott tudod hagyni a munkát keleten, Zaporizszsjában?
Úgy érzem, hogy igen. Egy kollégám azt mondta, amikor többen összejöttünk katonák Kárpátalján, és beszélgettünk, hogy „a többiekhez képest te még elég jól állsz”. Két dolgot válaszoltam neki: az első, hogy nem mind arany, ami fénylik. A második, és szerintem
ez a legfontosabb, hogy ha tudod, hogy gond van, akkor ezt be mered vallani, elsősorban magadnak, hogy kezelni kell,
ez már egy nagy előrelépés. Én úgy vagyok vele, hogy magamhoz mindig őszinte vagyok, így könnyebb szerintem.
Részt veszel valamilyen matematikai kutatásban? Tudsz haladni az életednek azzal az oldalával is?
Volt egy időszak, amikor kicsit csendesebb volt a front, akkor megpróbáltam leülni, összeszedni a gondolataimat, de nem sikerült. Elolvasni egy cikket, nem olyan nagy dolog, de a kutatáshoz többet kell olvasni, kombinálni őket, és hogy valami újat tudjak csinálni, az nagyon nehéz. A témavezető professzorom azt mondta, amikor PhD-hallgató voltam, hogy egyszer két évre abbahagyta a kutatást a hetvenes években, mert nagy szegénység volt, nem volt normális fizetése, és miután visszatért, azt mondta: borzasztóan nehéz volt újra felvenni a fonalat, ha tudományos dolgokkal akarsz foglalkozni, több mint két évre sose hagyd abba, mert utána nagyon nehéz visszatérni. Bölcs ember volt. Most lesz négy éve, hogy eljöttem, hogy még mennyi ideig leszek itt, azt nem tudom, azt sem, hogy vissza lehet-e majd teljesen térni arra a szintre, amin előtte voltam.
Mennyire ismerted Ukrajnának a keleti vagy dél-keleti részét a háború előtt?
A legmesszebb, ahol voltam, Kijev volt, ott töltöttem két doktori évemet. (Traski Viktor három helyett két év alatt abszolválta a doktori képzést – a szerk.) Kárpátalja, Lviv, Kijev. Máshol sehol sem voltam. A háború óta pedig csak keleten: Herszon, Donyeck, Zaporizszsja.
Mennyire változott meg az Ukrajnáról alkotott képed? Gondolom, rengeteg emberrel találkozol, akik különböző helyekről, társadalmi rétegekből jönnek, és találkoznak itt a dandárban.
Nagyon megváltozott. Amikor Kijevben doktoriztam, ott a többi hallgató vett körül. Itt pedig van tanár, orvos, kőműves, luckiak és csernyihiviek, zaporizszsjaiak. Teljesen máshogy viszonyulnak az emberekhez és az élethez. Egy lucki például szerényebb és dolgosabb. Egy kárpátaljai papnak meséltem egyszer, hogy láttam itt, Zaporizszsjában egy házban egy keresztet a falon, lópatkóban. Kárpátalján ilyen nincs. Vagy lópatkó van, vagy kereszt, de egy helyen a kettő nincs, nem keverjük. Vagy amikor a ternopili srác kezd történelemről mesélni, akkor ismerős, amit mond: Habsburg-Magyar Monarchia, Lengyel Királyság, értem, hogy miről beszél, látom magam előtt. A zaporizszsjai meg csak néz ránk ilyenkor, és mi is őrá, ha elkezd a cári Oroszországról beszélni.
Szerző felvétele
Miben változott a háború leginkább az elmúlt egy évben?
A drónoknak még nagyobb szerepe és hatása lett. A másik dolog pedig az, hogy az oroszok taktikát váltottak.
Ennek köszönhetően most nincs olyan, hogy frontvonal. Lehet, hogy annak nevezik, de nem az. Egy éve még volt egy maximum néhány száz méter széles sáv. Most ez lehet egy vagy több kilométer is. Valahányszor próbálkoztak gépesített rohammal, és nem volt köd vagy szakadó eső, 90 százalékban megsemmisítettük őket. Ezért inkább kis csoportokat küldenek előre, amik korábban megtámadták az ukrán állásokat, és amennyiben sikerük volt, elfoglalták, és akkor lett egy támaszpont, ahonnan továbbindultak. De az utóbbi időben ez is megváltozott, mert ezek a kis csoportok most már megpróbálják megkerülni az ukrán állásokat, a hátukban összegyűlni, és amikor már többen vannak, akkor vagy hátba támadni, vagy tovább haladni beljebb.
Előfordult, hogy titeket is „meglepett” már egy ilyen átszivárgó csoport?
Konkrétumot nem mondhatok, de azt igen, hogy az elmúlt négy évben a legközelebb hozzám 600 méterre voltak orosz katonák, már amiről tudok. Ezért nehéz egyébként arra is válaszolni, hogy milyen messze vagyunk az ellenségtől: lehet két vagy öt kilométer is, mert ezek a csoportok beszivárognak, és nem nagyon tudod, hol vannak pontosan. Ezeket próbálják kiszűrni, amikor van rá lehetőség, és mondjuk úgy, eltávolítani. Tegnapelőtt az orosz médiában olvastam, hogy maguk az oroszok semmisítettek meg egy csoportot, mert azt hitték, hogy ukránok. Ekkora kavarodás van, nem tudni, ki van veled, és hol az ellenség.
Az ukránok gyalogoshiánya miatt tudnak így átmenni az állásaik közt?
Valószínű, hogy ez a gond.
Horváth Júlia / 24.hu Toborzó plakát Kárpátajlán 2025. július 7-én.
És hogy tudtok a pozícióban, amikor ilyen hideg van, mínusz tizenöt fok, túlélni?
Ha nincsen szél, akkor egy blindázsban (földbe ásott, farönkökkel és földdel fedett körlet – a szerk.) A föld nem annyira fagyott mélyebben, illetve mivel a talaj alatt van, a szél, ami itt a legrosszabb, sem fújja ki annyira a meleget. Úgyhogy ezt sokkal könnyebb fűteni, mint egy házat vagy egy lakást. Nem mondom, hogy luxus, de ha jól van megépítve és kialakítva, akkor nincs szükség kabátra odabent, meg lehet melegedni.
Mennyire rombolja a katonák morálját az, hogy közben a szeretteik hideg lakásokban ülnek az áramszünetek és a bombázások miatt, mint ti a blindázsban?
Ez a legrosszabb. Az egy dolog, hogy mi itt harcolunk, mindenki megérti, hogy nem lehetnek luxuskörülmények… De azért harcolunk, hogy otthon nyugalom legyen, és megfelelő körülmények közt élhessenek.
Most küldte a feleségem Kárpátalján a tervezett áramszünetek menetrendjét, hát, 24 órából alig párszor, egy-másfél óráig lesz áram.
Azt mondja, gyakran van, hogy a mosógép be sem tudja fejezni a ciklusát, mert időközben kikapcsolják.
Van időd filmeket nézni, könyveket olvasni?
Négy év alatt egy filmet sem láttam, de néhány könyvet elolvastam. Legutóbb például a málnatermesztésről. De olvastam Szun-cétől A háború művészetét, Daniel Kahnemantól a Gyors és lassú gondolkodást. Kis részekben szoktam olvasni, amikor van néhány perc, akkor leülök. Matematikai szakirodalmat nem nagyon olvastam, mert a matematika olyan, hogy irkálni is kéne, mert hiába olvasod el a képletet, az csak egy dolog, kell egy papír is, hogy neked kijön-e a dolog. A diákok diplomamunkáit szoktam átolvasni, hogy valamennyire edzésben maradjak.
A háború művészete hogy tetszett? Felismerted benne a jelenlegi harcok vonásait?
2022 júniusában olvastam el először, amikor már egy kicsit beleszoktam ebbe az egészbe. A legfontosabb szerintem az a rész, miszerint ha a király és a nép egy, akkor semmilyen ellenség nem tudja legyőzni. Ukrán perspektívából szerintem ez a legfontosabb.
Ha megnézed az ukrán történelmet, amikor a nép együtt volt, nem külön-külön húzott, akkor senki sem tudta legyőzni.
Ha már a király és a nép egysége: a december elején kirobbant egy korrupciós botrány, a Mindichgate. Mennyire osztotta meg ez a katonákat?
Azt, ha valaki korrupt, teljesen mindegy, hogy milyen párthoz vagy politikai erőhöz van köze, büntetni kell. Ez most beárnyékolja az ukrán kormányt vagy az elnököt, ez tény, és nem valószínű, hogy változni fog. A kérdés, amit én mindig felteszek magamnak, hogy ha ne adj Isten elnök lennék, tudnék-e 20-30 olyan embert találni, akikben 100 százalékosan megbízom, hogy bárhol, bármilyen pozícióban biztosan nem lesznek korruptak? Nem mindig tudok igennel válaszolni. Ha pozícióba kerülnék, nem vennék részt korrupcióban. De tudnék-e felelősséget vállalni másokért? Nem.
Szerző felvétele
A nyugaton a helyzet változatlan című könyvben van egy rész, amikor a német katona, Paul megöl egy franciát, de napokig a senkiföldjén marad a holtteste mellett, és kiveszi a zsebéből az iratait, megtudja a nevét, és hogy a szerettei várják haza. Iszonyatos lelkiismeretfurdalás vesz erőt rajta. Artur Drony ukrán költő erre utalva írja: „Nekünk mindegy, hogy hívják őket”, jelezvén, hogy az első világháború arctalan ütközetei és az ukránok honvédő háborúja közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Téged érdekel, hogy hívják őket?
Ahányan vagyunk, annyiféleképpen állunk ehhez. Amikor még Herszonban voltunk, és mozgott a front, gyakran előfordult, hogy telefonok vagy egyéb magánjellegű dolgok kerültek a kezeink közé. A kezemben volt egy orosz telefonja. Nagyon sok hangüzenet volt rajta a lányától, hetedikes vagy nyolcadikos lehetett. Mindig azt kérdezgette: hol vagy apa? Miért nem jelentkezel? Már nagyon régen nem beszéltem veled. Jól vagy, mikor jössz haza? Ugyanazok a mondatok, amiket te is hallani fogsz, ha felhívod a családodat vagy a barátaidat. Valahogy akkor ott ez megindult bennem, hogy ők is ugyanolyan emberek, ugyanolyan családdal, mint a miénk. Hogy mi ösztönzi őket arra, hogy ide jöjjenek, támadjanak, ezt lehetetlen kideríteni, kikutatni, de nekik is ott van a családjuk, és ők is olyan emberek, mint mi. Ez nem azt jelenti, hogy nem lövünk, ha ők támadnak, de azt igen, hogy
észben kell tartani, hogy ők is emberek.
Védjük az országot, de ha ők azt mondanák holnap, hogy oké, szedem a holmimat, és visszamegyek a határon túlra, nem támadnám őket. Menjetek vissza, ott az országotok, csináljatok, amit akartok, a saját országotokban, mi pedig a sajátunkban, a határainkon belül.
Írtál bármit annak a lánynak? Mit lehet egy ilyen helyzetben csinálni?
Nem írtam, mert lenyomozhatják ezt a készüléket, úgyhogy miután átböngésztem, odaadtam a tiszteknek. Az az apuka akkor már többé nem írt.
Sokszor hivatkoznak az ukránok az oroszokra orkként vagy disznókutyaként. Te ezt akkor nem csinálod?
Vannak különböző emberek mindkét oldalon, én is hívtam már őket orknak, nem is egyszer, de másnak nem. Ők is emberek. De fel kell tenni a kérdést, hogy minek jöttek ide? Neked ott a hazád, ott a borzasztó mennyiségű terület. Élj ott, alakítsd a saját országodat.
Sajtóhírek szerint az amerikai delegáció márciusra bele akarja nyomni az orosz és ukrán felet egy egyezség aláírásába, amit az ukrán fél népszavazásra bocsátana, ami egyben elnökválasztás is lenne, májusban. Reális májusban választásokat tartani Ukrajnában?
Amin én tudok, az az, hogy minimum 60 nappal korábban kell kiírni őket, májusról lévén szó, akkor márciusig be kell, hogy fejezzék a harcokat. Szerintem nem reális, de
amilyen hirtelen ez kezdődött, lehet, hogy olyan hirtelen véget is ér.
Csak az a kérdés, hogy mi lesz utána: az, ami 2014 után, hogy a tűzszünet ellenére valójában folytatódik a háború, vagy valódi béke, és ez nem fordulhat elő többé?
Milyen lesz Ukrajna szerinted 5-10 év múlva?
Amint véget ér ez a háború, az ország exponenciális fejlődésnek indul, és nem mi kérjük majd, hogy vegyenek fel az EU-ba, hanem az EU akar majd csatlakozni Ukrajnához. Minden attól függ, milyen lesz „a király” és a nép viszonya. Ha összetartanak, akkor ez lehetséges.
Mi az a dolog, amit szerinted a magyar társadalom nem ért ezzel a háborúval kapcsolatban?
Nem tudom, látja-e vagy nem látja, de szerintem fontos dolog: ha az orosz hadsereg most nem Pokrovszknál lenne, hanem Csopnál, akkor Magyarországon és Európában is teljesen más lenne a hangulat. Mert egy dolog másfél ezer kilométer, és más dolog tizenöt. Attól pedig
az ég óvjon mindenkit, hogy Ukrajna betagozódjon Belarusz mellé, Oroszország alá.
Egy éve azt mondtad, hogy az ukrán hadsereg egy része parancsra sem tenné le a fegyvert. Most is így látod?
Igen, de hogy ez a rész nagyobb vagy kisebb lett, nem tudom megmondani. De szerintem most is így van.
Serhii Okunev / AFP A hadsereg egyik veteránja egy metróállomáson a tömeges áramkimaradás idején Kijevben, 2026. január 31-én.
The post Kárpátaljai magyar tüzér az ukrán frontról: Ha az lenne előnyös, Orbán a barátjának hívná Ukrajnát first appeared on 24.hu.