Mit sportoljon a gyerek? – ez a kérdés előbb-utóbb minden családban felmerül. Függetlenül attól, hogy végül mire esik a választás, a szülők többsége valószínűleg nem azzal az indíttatással viszi le a gyereket az uszodába, a jégcsarnokba, netán a focipályára, hogy belőle legyen az új Hosszú Katinka vagy Szoboszlai Dominik,
Az sem baj, ha a gyerek nem passzol tökéletesen belsővel, vagy nem emeli a korongot ötből ötször a jobb felsőbe, a lényeg, hogy szeressen lejárni, és azt érezze: biztonságos környezetben és támogató légkörben hódolhat a kedvenc testmozgásának.
De mi van akkor, ha a gyereket bántalmazás éri az edző vagy a társai részéről?
Milyen okok állnak a lemorzsolódás, a pályaelhagyás mögött?
Mi az, ami régen belefért egy edzőnek, de most már egyáltalán nem?
Hogyan veheti észre egy apa vagy anya, ha a gyerekét elkezdte behálózni az edző?
Kinek kellene edukálni a partvonal mellett gyakran fröcsögve okoskodó focistaapukákat?
Többek között ezeket a kérdéseket beszéltük át dr. Molnár István Jenő bűnmegelőzési szakértővel, aki UEFA Youth B licenszes edzőként maga is jártas az utánpótlásfutball világában.
Tényleg nehéz a mai fiatalokkal?
Hajlamosak vagyunk pálcát törni a Z generáció (az 1996 és 2010 között születettek), valamint újabban az alfa generáció (a 2010 utániak) üdvöskéi fölött.
„Nem gondolom, hogy problémásnak kellene titulálni a mai gyerekeket azért, mert sokat nyomkodják a telefonjukat. Gondoljunk bele, régen kiket tartottak problémásnak? Azokat például, akik összeverődtek a haverokkal, felültek a bringára, átmentek a másik faluba, cigiztek a Marcal-parton, aztán seggest ugrottak a vízbe. Vagy azokat, akik meglopták a saját szüleiket. Értem, hogy vannak káros következményei annak, hogy manapság sokat babrálják a telefont, de ezek többségében áldott jó gyerekek. Van egy nagy átlag, akiket viszonylag normálisan nevelnek, a klasszikus értelemben vett problémás gyerekeket a két végpont termeli ki:
az egyikbe tartoznak a szegregátumok és a szegénységben élők, ahol az intellektus hiánya és egyéb anyagi és környezeti hiátusok miatt nem kap elég figyelmet a gyerek, a másik oldalon pedig épp ellenkezőleg, ott nem jut figyelem, ahol jól élnek a szülők, mert éjjel-nappal mennek jobbra-balra, hajtják a sikert.
És utána arra sem veszik a fáradságot, amit Zacher Gábor szokott mondani, hogy legalább azt a 10 perc minőségi időt odaadják a gyereknek” – magyarázta Molnár István Jenő.
Brutálisabbak manapság a gyerekek egymással, mint régen?
A fiatalok nem ma lettek szemtelenek egymással, régen is feszegették a határokat, és ebben benne van az is, hogy megpróbálják kideríteni, ki az erősebb kutya, ki tud az adott csoport vezére lenni. Molnár példaként hozta fel a Pál utcai fiúkat és a Kincskereső kisködmönt, mint két olyan irodalmi művet, amelyek megmutatják, hogy a bántalmazás nem 21. századi jelenség.
„A motiváció az esetek túlnyomó többségében a figyelem megszerzése, mondjuk az, hogy én akarok a grundon a menő lenni. Ami miatt kegyetlenebbnek tűnnek a mai gyerekek, az az, hogy van egy online tér, ahol általában sokkal bátrabbak vagyunk. Az arctalanságnál és névtelenségnél is nagyobb veszély, hogy nincsenek gátak.
The post „Amikor egy gyerek azt látja, mondhatom a másikra, hogy büdös gyökér vagy lila majom, akkor veszélyes lejtőn indulunk el” first appeared on 24.hu.