Fenéktisztítás cserépdarabokkal
Az ókori görögök és rómaiak időnként köralakú kerámiadarabokat, az úgynevezett pessoi-kat használták székelés után a hátsó felük megtisztítására. Egyesek szerint néhány pessoi eredetileg osztrakon, vagyis olyan cserépdarab, amelyre az ókorban tintával írtak vagy amelybe a betűket belevésték. Az ókori Görögországban pedig a cserépszavazásoknál is ezeket használták: a szavazók a száműzendő polgár nevét törött agyagedények darabjaira írták, mivel ez jóval nagyobb mennyiségben és olcsóbban állt rendelkezésre, mint a papirusz, amelyet Egyiptomból kellett behozni.
Vagyis végső soron a görögök szó szerint kitörölték a feneküket az általuk megvetett polgártársaikkal.
Dezodor strucctojásból
Az ókori Egyiptomban az emberek strucctojást használtak dezodorálásra. Az egyik recept szerint strucctojást teknősbékahéjjal és tamariszkusszal kellett megsütni, aztán a keveréket az egész testre felkenték, hogy megszüntessék a kellemetlen testszagot. Egy másik ókori egyiptomi dezodorálási módszer szerint tömjént kevertek a zabkásába, golyókat formáltak belőle, és azokat a hónaljba tették.
Egy pessoi használat közben (fotó: Wikimedia Commons)
Tehén- és juhzsírból készült parfüm
A parfüm az ókorban szinte mindenhol népszerű volt, bár a gyártási folyamatok nyilván sokkal kevésbé voltak iparosítottak, mint a maiak. Vegyük például az enfleurage-t (virágillatok kivonása olajokkal), egy ókori Rómában használt módszert. Először szerezni kellett egy kis faggyút, azaz a tehén és juh veséje és ágyéka körül található kemény zsírt.
Ezután virágszirmokat helyeztek a zsír tetejére, és hagyták, hogy az illat beszivárogjon. Ezt a lépést friss szirmokkal ismételgették, amíg a zsír teljesen illatos nem lett. Az enfleurage kiváló módszer volt parfüm készítésére,és sok helyen egészen a 20. századig használták, amikor a fejlettebb gyártási módszerek háttérbe szorították. Az enciklopédista Idősebb Plinius szerint az ókori római parfümökben a leggyakoribb illatok a gránátalma, a ciprus és a mirtusz voltak.
Fogmosás égetett ökörpatákkal
Az ókori egyiptomiak voltak a szájhigiénia legkorábbi úttörői. Mézet, fahéjat, tömjént és mirhát forraltak, majd a masszát golyókká formálták, majd azt a szájukba helyezték; ettől állítólag kellemesebbé vált a lehelletük.
Ennek ellenére a fogápolási technikájuk hagyott némi kívánnivalót maga után. Ami már az ókori egyiptomi fogkrém alapanyagaiból is látszik:
vulkáni habkő, égett ökörpatákból visszamaradt hamu, tojáshéj és kagylóhéj.
Ráadásul a fogkefét még nem találták fel, így az emberek egyszerűen az ujjaikkal vitték fel ezt a zománckoptató keveréket a fogaikra.
Az emberi vizeletet számos dologra használták (fotó: Jacob van Toorenvliet/Buyenlarge/Getty Images)
Szájvíz vizeletből és kecsketejből
Néhány ókori római vizeletből és kecsketejből készült szájvízzel tisztította a fogait. Catullus költő így írt: „… Celtiberia földjén minden férfi reggel a saját vizeletével dörzsöli fogait és ínyét, amíg azok vörösek nem lesznek, és minél fényesebben ragyogtak a fogak, annál több vizeletet ittak.”
Vizeletivás és üvegben tárolt szellentés a pestis ellen
A 16. századi Velencében úgy tartották, hogy ha minden nap néhány korty vizeletet iszunk, az távol tartja a pestist – és nem volt az egyetlen undorító módszer a fekete halál elhárítására. A 17. századi Londonban sokan azt hitték, hogy a rossz levegő felelős a betegség terjedéséért. Ezért az orvosok azt javasolták, hogy más erős szagokkal próbálják elnyomni ezeket a káros gázokat.
Így például sokan üvegekben tárolták a szellentéseiket, hogy azokat a megfelelő pillanatban kibocsáthassák, amikor a rettegett pestis megjelent a város határában.
Ruhamosás vizelettel
A vizeletben található ammónia fehérítőszer, az ókori rómaiak pedig mosószerként is használták. A fullones néven ismert munkások üres edényeket helyeztek el az utcasarkokon, ahol a járókelők könnyíthettek magukon. A fullonesek aztán a megtelt edényeket visszavitték a mosodába, és a vizeletet vízzel keverték össze a mosómedencékben. A mosási folyamat részeként a medencében állva taposták ki a ruhákból a koszt – mintha szőlőt taposnának bor készítéséhez.
Ami azt illeti, a vizelet olyan értékes árucikk volt az ókori Rómában, hogy az ókori Rómában Nero és Vespasianus császárok egyaránt adót vetettek ki rá. A római történetíró Suetonius szerint, miután Vespasianus fia, Titus bírálta apját ezért, Vespasianus egy adóból származó érmét tartott Titus orra elé, és megkérdezte tőle, hogy büdös-e. Amikor Titus nemmel válaszolt, Vespasianus így felelt: „Pedig vizeletből származik.”Állítólag ez a párbeszéd ihlette a pecunia non olet kifejezést, amelynek jelentése „a pénznek nincs szaga”.
The post Fogmosás vizelettel és dezodor strucctojásból – a leggusztustalanabb és legfurcsább higiéniai szokások a múltból first appeared on nlc.
