Az évtizedek óta futó S.Ö.R.-ben láttam színpadon, a Caveman – Az ősemberben is, meg ezeken kívül még néhány darabban. Sok minden érdekelte, még videóklipekben is szerepelt – nem csak a sajátjaiban. Mert zenélt is. Írt és fordított. Nem tudom, milyen tanár volt az új SZFE-n, a tanítványai biztos tudják – de amit én is tudok, hogy rengeteg filmben szerepelt: egészestésben és sorozatokban is. Például ő volt az a frenetikus szerencsétlen az Üvegtigrisben, aki szívatja Lalit a rendelésével, de a büfés megbosszulja.
Bubikkal és ketchuppal… Ezen kívül és mindennel együtt közel 90 mozgóképes produkcióban szerepelt, ami elég sok egy 55 éves embernek. És a nagyon rossz filmekben is benne volt teljes szívvel. Filmet ugyan ritkán, vagy tán sose mentett meg a szenvedélyével, de hogy Kálloy Molnárnak ne lángolt volna a szeme a legutolsó baromságban is, azt sosem lehetett állítani.
Nem kopott ki belőle az, amiért úgy igazán megkedvelték a nézők a Beugróban, az egykori improvizációs, színházi körülmények között rögzített tévéműsorban. A 2007. szilveszterén indult, aztán a nagy csatornaváltásokkal együtt 9 évadot megélt, szépemlékű sorozat alapcsapatát igen nagyszerű színészek adták, de még egy Rudolf Péter, Pokorni Lia és Szabó Győző mellett is föltűnő volt Kálloy Molnár Péter szinte euforikus játékvágya.
Kálloy Molnár Péter a Pepe című sorozatban 2022-ben. Fotó: TV2 / press.tv2.hu
Amikor a szereplők kaptak valami igazán nehéz rögtönzős feladatot, volt valami, amit az összes színész szemében látni véltem (és igaz ez még az olyan kaliberű vendégművészekre is, mint Cserhalmi György, vagy Udvaros Dorottya, de írhatnék még neveket): ez a valami az akárcsak egyetlen töredékmásodpercre is, de sokszor a színész arcán is felvillanó félelem. A „jaj, most mi lesz”-villámpánikja.
Ez teljesen normális egy színésznél, a legnagyobbaknak is kell valami ilyesmi a stenkhez, na de, vannak olyan színészek is, akik hasonló helyzetben úgy érzik magukat, mint egy átlagos gyerek a LEGO-boltban: szinte megőrülnek a lehetőség izgalmától.
Attól, hogy lehet szabadon játszani. Kálloy Molnár az esetek többségében óriási formában oldotta meg a Beugró sokszor meglehetősen váratlan helyzeteit. Egyszerűen látszott rajta, hogy amit most csinál, szerinte az a legjobb dolog a világon. Persze, sokszor beszélt is erről, hogy milyen fontos neki a játék öröme, de ilyeneket sok színész szokott mondani. Legalábbis többen, mint ahányan valóban meg tudják ezt így élni.
Kálloy Molnár bő félezer szinkronban volt benne, s voltak állandó sztárjai: Jack Black zabolátlanságát egészen remekül meg tudta fogni, de Ben Stillert is messze ő magyarította a legtöbbször és a legjobban. Aki csak Mr. Bean figuráját ismeri Rowan Atkinson karrierjéből, okkal gondolhatja, hogy őt ugyan miért lehet jó szinkronizálni, amikor alig beszél. De aki látta a Fekete Vipera című kultsorozatot, az pontosan tudja, hogy micsoda szerep(ek)et játszott ott Atkinson – és ha szinkronnal nézte, akkor bizonyára arra is emlékszik, milyen kéjjel és intelligenciával szinkronizálta őt Kálloy Molnár.
Van a Rocksuliban az a rész, amikor Jack Black karaktere először kezdi gyakorlatban oktatni a gyerekeket a rockzenére, gitározik, és közben nagyon rockeresen viselkedik: pózol, grimaszol, ugrál, dülöngél, rettentően átéli a zenét. Ezekben a jelenetekben Jack Black szinte csak nyög, amit elvileg nyilván nem nagy kihívás szinkronizálni, na de, ahogy Kálloy Molnár megcsinálta, az valami fantasztikus: érdemes megnézni szinkronnal a filmet – az ő hangjával Jack Black még szerethetőbb, még coolabb arc. Esélyes, hogy a mozikban karácsonykor startoló, vicces horrornak szánt Anakondában (ami egy 1997-es, A-listás B-mozi úgynevezett meta-rebootja) hallhatjuk még ezt a kiváló szinkron-párosítást. Új filmben minden bizonnyal utoljára.
The post Azért szerettük, mert nagyon szeretett játszani – Kálloy Molnár Péterre emlékezünk first appeared on nlc.