E havi olvasónaplónkban az alábbi könyvek szerepelnek:
Spiró György: Padmaly
Kepes András: Igazad van
Stephen Greenblatt: Géniusz földi pályán
Roberto Bolaño: A romantikus kutyák
Gál Péter: Maxi Kalózvárosban
Robert Merle: Madrapur
Nagy Gergely Miklós
Spiró György: Padmaly (Magvető, 2025, 600 oldal)
Közel 600 oldalon olvastam Táncsics Mihály és neje, Seidl Teréz életéről, de azt, hogy előbbi mániákus futóbolond, esetleg együgyű zseni vagy meg nem értett igazságember, aki – mint sokan mások – egyszerűen megelőzte a korát, bevallom, nem tudom megmondani. Esetleg mindegyik így egyszerre? Lehet olyat? Épp Magyarországon ne lehetne?
Nem árulok zsákbamacskát, engem Spiró György Padmaly című monumentális nagyregénye megvett kilóra, lassan szerettem bele (kellett hozzá úgy 150 oldal), de azóta töretlenül rajongok érte. Átível majd’ száz évet, épp azt a 19. századot, amikor megszületett az a modern Magyarország, amely recsegve-ropogva, de végtére ma is áll (szándékosan nem írtam azt, hogy működik), és ezt a „korszakot” egy emberpár életén keresztül ábrázolja, szerintem a magyar irodalomban igen páratlan eszköztárral és módon.
A Padmaly például megadja az illúziót, hogy úgy érezzük: elolvasása előtt lényegében semmit nem tudtunk a 19. századi Magyarországról, utána viszont úgy vagyunk vele, hogy már mindent tudunk. Nekem például halvány segédfogalmam sem volt arról, hogy milyen volt elmenni bevásárolni az 1840-es években Budapesten, pardon!, Pest-Budán. Milyen volt háztartást vezetni, milyen volt egy utazás, hogy jutottak el egyik városból a másikba akkoriban, milyen volt Debrecen a 19. század közepén, egyáltalán: hogy éltek akkoriban az emberek, milyen volt a közvetlen, tárgyi környezetük, hogyan kínlódtak a napi pénzügyeikkel? Olyan ez a regény, mint egy hosszú és díszes szőnyeg, amit legurítanak az olvasó elé, aki csak ámul és bámul, hirtelen be sem tudja fogadni azt a sok részletet, amellyel elhalmozzák, de látja maga előtt, amin átrobog, látja a reformkort, látja a szabadságharcot, aztán a szinte elfeledett Bach-korszakot, a kiegyezést és a dualista Magyarországot, látja a saját szemével, mert ott van benne. Csak nézelődnie kell.
Táncsics Mihály hosszú éveken át bujkált egy a háza alatti/melletti földalatti üregben, azaz padmalyban (innen a cím), hiszen halálra ítélték a levert 1848/49-es szabadságharc után, mint hivatalos felforgatót, lázítót. Kibekkelte a kegyelemig. És bár már nem volt fiatal, de aztán még hosszú éveken át élt, és írta terjedelmes, nehezen kategorizálható, mára elfeledett, de nem érdektelen életművét, sőt, egyszer még országgyűlési képviselő is lett (miután 48/49-ben már kipróbálta magát így), de a börtönt is megjárta közben újra, hiszen 1848-ban március 15-én onnan szabadították ki (amúgy az a jelenetsor és napleírás is pompás Spiró regényében). Nagyszerű a feleség, Seidl Teréz alakja, aki nélkül az eszmehirdető, ám a praktikus világ iránt teljesen érzéketlen Táncsics elveszett ember lett volna. Ketten viszont kiadtak valami fura, szabálytalan egységet.
A regényt három részre tagolnám:
az első a szabadságharc leveréséig tart,
a második a bujkálás ideje a kegyelemig,
a harmadik pedig az 1860-as években megjelenő munkásmozgalmi rész, amely a baloldali Magyarország gyökereit mutatja be, hiszen Táncsics (ez a mai fogalmainkkal nehezen besorolható gondolkodó, író) ennek a világnak, ha nem is főszereplője, de megkerülhetetlen alakja, majd egyre inkább legendája (még később élőszobra) lett.
Jut eszembe, az is itt van, mármint az az örök dilemma, hogy mi tulajdonképp a baloldal igaz stratégiája: felrúgni az alapokat, és új világot, radikálisan új viszonyokat teremteni forradalommal, vagy „csupán” emberségesebbé tenni a tőkét. Több mint érdekes ez a szintén alig-alig taglalt időszaka és fejezete a magyar történelemnek, nekem mégis a középső, a bujkálás rész volt a kedvencem. Például azért, mert pazar annak a világnak a bemutatása, amely besúgókkal, rendőrséggel, cenzorokkal, ügyészekkel működtette az akkori Habsburg-diktatúrát: hát bizony, ezek az emberek is jórészt magyarok voltak, akik ilyen-olyan okok miatt megalkudtak és behódoltak. (Vagy ugye eleve aulikusak, vagyis udvarhűek voltak.)
Pörgős regény, rengeteg adattal, nem mindig könnyű követni. Olykor nagyon-nagyon sűrű. Emberi, így aztán sokszor vicces. Megdolgoztat, és meg kell emészteni.
Végre van egy igazi, 19. századi nagyregényünk.
Molnár Dávid
Kepes András: Igazad van (Open Books, 2025, 269 oldal)
Vannak azok a szerzők, akiknek időnként rákeresek a nevére, írtak-e újabb könyvet a legutóbbi óta. Kepes András is ezen a listán van, és jó ütemérzékkel pötyögtem be a nevét a Google-be szeptember elején, ugyanis a hónap végén jelent meg Igazad van című kötete. A 300 oldalas írás nem regény, hanem abba a sorozatba illik, amiben többek közt a Világkép is van: a világ működésének megfejtése személyes történetek és kutatások alapján.
A korábbi hasonló könyvekhez képest túl sok újdonságot és megfejtést nem kínál az Igazad van, kicsit olyan érzésem van, mintha azt a promptot adtam volna a ChatGPT-nek, hogy írjon egy könyvet Kepes stílusában arról, hogy a szerző (hasonló tematikájú könyvei alapján) miként látja a világot. Ez ugyanakkor jó hír: nem kell aggódni – mint például Jo Nesbø esetében –, hogy hullámzó minőségű a tartalom a zseniálisan megírt regényeihez képest.
A mű számos új információt, történetet ad, viszont feltételezi, hogy valamennyire nekünk is van egy alaptudásunk arról, mi történt és történik körülöttünk – utóbbira példa az, amikor a kokárda kisajátításáról ír egy félmondatban, de azt nem mondja el, hogy kik tették, mikor és miért. És bár az előző elbeszélő-megfejtő könyveket már régebben olvastam, olyan érzésem volt, hogy
Az viszont továbbra is lenyűgöző, hogy mennyi mindenre emlékszik az életéből Kepes akár több évtizedes távlatból is, miközben én arra sem emlékszem, tegnap mit ettem vacsorára. Ráadásul nem volt részem mesélős szülőkben, nagyszülőkben, így nekem az ő könyvei mindig valahol ezeket is pótolták, emiatt jó érzés olvasni őket.
Kránicz Bence
Stephen Greenblatt: Géniusz földi pályán (HVG Könyvek, 2005, 328 oldal)
The post Spiró, Shakespeare, romantikus kutyák és sehová sem tartó repülőgépek – ezekről olvastunk októberben first appeared on 24.hu.