Egy nő a történelem viharaiban
Pikler Emmi története sokat megmutat abból, milyen volt a 20. század Közép-Európájában zsidó értelmiségi nőként boldogulni. Emilie Madeleine Reich néven született Ausztriában, a családja később Budapestre költözött, így ő is itt töltötte gyerekkorát. Orvosi egyetemi tanulmányait azonban mégis Bécsben végezte – nem is tehetett volna másként. Magyarországon 1918-tól engedélyezték hivatalosan, hogy nők orvosi diplomát szerezzenek, de a gyakorlatban még évekig erős intézményi ellenállás élt.
Az 1920-as évek elején a női orvostanhallgatók száma minimális volt (néhány tucat a több ezer férfi között), és sok klinika nem fogadta őket gyakorlati képzésre, így nehezebb dolguk volt, hogy a megfelelő szakmai gyakorlatot megszerezzék. Bécsben ezzel szemben már a 19. század végétől tanulhattak nők orvosi karokon, és nem volt tapaszalható a magyarországihoz hasonló diszkrimináció. Emellett 1920-ban Magyarországon bevezették a numerus clausust, Európa első, törvénybe foglalt, faji alapon korlátozó felsőoktatási törvényét.
Ez a zsidó hallgatók arányát 6%-ban maximálta az egyetemeken. A zsidó fiatalok közül sokan emiatt nem juthattak be a felsőoktatásba, és azok a kevesek, akik mégis bekerültek, folyamatos megaláztatásnak voltak kitéve. Az orvosi kar különösen érintett volt, hiszen az orvosi pálya hagyományosan népszerű volt a zsidó középosztály körében. Emmi tehát mind nőként, mind zsidóként hátrányban lett volna Budapesten, a bécsi egyetemen viszont akkoriban a zsidó értelmiségnek élénk közössége volt, és a nemzetközi tudományos szellemiség befogadóbb közeget kínált.
Pikler Emmi gyermekével (Fotó: Pikler.hu)
Amikor Pikler már végzett orvosként visszaköltözött Budapestre, Magyarországon a kialakult társadalmi előítéletek miatt nagyon nehéz volt állami vagy kórházi pozícióhoz jutni. Aztán néhány évvel később az 1938-as és 1939-es zsidótörvények már törvényileg is korlátozták a zsidó értelmiségiek foglalkoztatását az állami szektorban, köztük az orvosokét is. Pikler részben emiatt, részben szakmai szabadságigénye miatt a magánszektorban helyezkedett el. Akkor már körvonalazódtak azok az elképzelései, amelyek később világszerte közismertté tették. Mélyen hitt abban, hogy a csecsemők fejlődésében fontos szerepet játszik személyiségük és egyéni adottságaik, ezért minden egyes babát ahhoz kell hozzásegíteni, hogy a saját ritmusában, a megfelelő támogatással bontakoztathassa ki a képességeit.
Rámutatott, hogy minden monzdulat, amit a gyerekek helyett végeznek el a jószándékú szülők, hogy megtanítsák rá a kicsit, nemhogy nem segíti, hanem inkább hátráltatja a gyerek fejlődését, mert elveszi a szabad felfedezés élményét, lassítja a testtudat kialakulását, és az idegrendszer fejlődését is befolyásolja. Pikler Emmi számára fontos személyes élményt jelentett saját lányának felnevelése is: gyakorlatilag ő, Tardos Anna volt az első Pikler-módszerrel nevelt gyerek, aki aztán később felnőttként maga is folytatta az édesanyja által megkezdett munkát.
Mi is az a Pikler-módszer?
Pikler munkássága egy olyan időszakban kezdődött, amikor a kisgyermeknevelésben még domináltak a hagyományos gyakorlatok, amelyek gyakran a felnőtt által vezérelt mozgásfejlesztést, „gyakoroltatást” helyezték előtérbe, ahol pedig sok gyerek élt együt, páldául egy gondozó intézményben, ott éppen ellenkezőleg történt: nem kapott kellő figyelmet a mozgás és kötődés fejlesztése. Pikler Emmi valami olyasmit ajánlott nevelési módszerként, aminél egyszerűbbet és természetesebbet nehéz lenne találni.
Munkája alapvetően a korai mozgásfejlődés és a szeretetteljes, ugyanakkor nem túlbefolyásoló gondozás elveként írható le.
Azt állította, hogy tisztelni kell a csecsemők mozgásfejlődését, és nem szabd erőltetni, sürgetni semmit, illeve tilos olyan mozdulatokat végeztetni a gyerekekkel vagy olyan testhelyzetbe igazítani őket, amelyeket maguktól nem tesznek meg. Ahhoz, hogy a gyerekek kibontakoztathassák a képességeiket, rendezett, nyugodt, biztonságos környezetre van szükségük minél egyszerűbb és könnyen kezelhető, természetes anyagú játékokkal, hogy maguk fedezhessenek mindent.
Fotó: Pikler.hu
A biztonságos környezet része az a személy is, aki a gyerek körüli teeendőket végzi: Pikler szerint jó, ha a felnőttek türelmesen és következetesen közelítenek a gyerekhez, és ha intézményi környezetről van szó, akkor a biztonságos kötődés kialakításában segít, ha mindig ugyanazok a gondozók meghatározott rituálé szerint végzik az öltöztetés, pelenkázás, etetés, fürdetés feladatait, mivel ez biztonságérzetet ad, növeli a bizalmat és az önbizalmat. A gyerek ellátását végző szülő vagy gondozó egyben megfigyelő is: napról napra követi és dokumentálja a gyerek fejlődését, reakcióit, és az ezekből kirajzolódó mintázatok segítenek abban, hogy az egyes gyerekek személyisége láthatóvá váljék, és a környezetében lévő felnőttek egyéniségére szabottan támogassák, segítsék a fejlődését.
Nincs két egyforma gyerek
A második világháború után az árván maradt gyerekek gondozása országos szintű problémát jelentett, csecsemőotthonok és gyermekotthonok nyíltak, amelyek egyben a kommunista ideológia nevelési elveinek is terepet adhattak.
Ebben az ellentmondásos poiltikai környezetben lett Pikler Emmi a Lóczy Lajos utcai gyermekotthon vezetője. Itt teret kapott rá, hogy kísérletezzen azzal a gondozási-nevelési gyakorlattal, amely megóvja a csecsemők kezdeményezőkészségét és fejlődési integritását. Intézeti környezetben dolgozni – különösen olyan gyermekotthonban, ahol hátrányos helyzetű, elhagyott, csecsemőkorú gyerekek voltak – nagy kihívás volt, hiszen az intézményi gondozás gyakran a kötődés hiányát eredményezte, és a környezet sem volt ideálisnak nevezhető. Ahhoz viszont tökéletes helynek bizonyult a csecsemőotthon, hogy Pikler sokféle gyerekkel dolgozhasson, és a gyakorlatban alakítsa, tökéletesítse módszerét.
A hetvenes években Magyarországon a Kádár-korszak viszonylagos nyugalmat hozott, és Pikler intézete nemzetközi mintaintézménnyé vált. A kommunista rendszer kirakatintézményként is hasznosította a Lóczyt: az „emberközpontú magyar szociális ellátás” mintapéldájaként mutatták be, elhallgatva a nyilvánvaló tényt, hogy a módszer alapelve, a szabad, autonóm gyermek nevelése ellentmondásban volt a dikatorikus rendszer elveivel.
Ez a furcsa kettősség végigkísérte Lóczy működését és Pikler egész életpályáját, és ennek is köszönhető, hogy Pikler Emmi megítélése sokáig rendkívül ellentmondásos volt. Ehhez az is hozzájárult, hogy sok gyermekgyógyász és óvodapedagógus hitt szilárdan a hagyományosabb módszerekben, és idegenkedett azoktól az elvektől, amelyek kevésbé „irányították” a gyermeket, és az önálló kezdeményezést hangsúlyozták, például, hogy ne ültessük le sietve, ne állítsuk fel korán, csak mert képes rá. A Pikler-módszert sokan túl passzívnak, lassúnak találták, és az eredményeket, mivel teljesen egyediek voltak minden egyes gyereknél, túlságosan kiszámíthatatlannak.
Fotó: Pikler.hu
Pikler Emmi öröksége
Pikler a „Lóczyt” 1979-ig vezette, majd ugyanott folytatta a munkáját kutató-tanácsadóként, egészen 1984-ben bekövetkezett haláláig. Magyarországon sokáig ellentmondásos volt módszerének megítélése. Egyes szakemberek és szülők különlegesen emberközpontúnak tartották az elképzeléseit, és rendkívül fontosnak a tartós intézményi károsodás csökkentésében, mások gyanakvással fogadták. A Lóczy intézet és Pikler publikációi azonban fokozatosan nemzetközi figyelmet kaptak, és a Pikler-tanítványok révén a módszer elterjedt az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. Pikler bebizonyította, hogy még olyan helyzetben is, mint egy intézet, ahol sok gyermek együttes gondozása folyik, megfelelő szakmai struktúrával, alacsony és állandó gondozói létszámmal, megfelelő odafigyeléssel úgy lehet gondoskodni a gyerekekről, hogy elkerülhető legyen a kötődés hiánya és az ebből fakadó mentális és fejlődési próblémák.
Felmerülhet a kérdés: ha ez a tudás ilyen régóta a kezünkben van, hogyan lehetséges, hogy a mai napig gondot jelent az intézményi keretek között felnövő gyerekek esetén a stabil érzelmi fejlődés biztosítása?
A Pikler Emmi által kidolgozott módszer, amelyet világszerte sokan követnek, ma Magyarországon kevésbé van előtérben. Csecsemőotthonok a törvény szerint már nem létezhetnének, vannak helyette kórházakban ragadt babák; az egyéb bentlakásos, nagyobb gyerekeket ellátó intézményekben pedig sem a személyi feltételek, sem az anyagi keretek, sem a megfelelő tér nem áll rendelkezésre az egyéni bánásmódhoz, a lassú, személyiséget kibonakozató nevelői hozzáálláshoz. Pikler Emmi öröksége ezzel együtt is tovább él, köszönhetően a Magyarországi Pikler-Lóczy Társaság és a Lóczy Alapívány a Gyermekekért munkájának. Idén CEU Demokrácia Inttézete két rendezvényt is tartott Pikler nevével fémjelezve: áprilisban egy kerekasztalt, októberben pedig egy nemzetközi konferenciát, amelyből hamarosan összefoglaló kötet is készül. Mindkét rendezvény célja az volt, hogy szakmai párbeszédet kezdeményezzen, és felhívja a figyelmet rá, hogy a Pikler-módszer itt van a kezünkben, mégsem használjuk úgy, ahogyan azt lehetne.
The post A világhírű magyar módszer, amit ma is tanítanak a világ minden táján: így segít a babák fejlődésében Pikler Emmi first appeared on nlc.