Napóleon királyi ranggal illette, Strauss neki szentelte leghíresebb művét, nem mellesleg ide tartozik Európa egyik legnagyobb ivóvíztartaléka is – mi az?
Bár mi, magyarok el nem ítélhető módon szeretjük a Dunát a saját folyónkként azonosítani, valójában a világ egyik leginkább nemzetközi folyójáról van szó: a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig tíz országon folyik keresztül, de a vízgyűjtő területe még további hét országot is érint. A Duna (Donau, Danube, Danubis, Dunărea, vagy épp szlovákul: Dunaj) több mint 2800 kilométer hosszan köti össze a különböző kultúrákat Európa-szerte, mindezt úgy, hogy nem kevesebb mint négy grandiózus főváros partját is mossa. Ott csillog a bécsi rakpartok alatt, visszatükrözi sorrendben Pozsony, Budapest és Belgrád hídjait – hogy végül deltává szélesedve ömöljön a tengerbe. És közben több mint nyolcvanmillió ember életének részét képezi napi szinten, akik a Dunánál élnek, a Dunánál dolgoznak, a partján sétálnak, vagy egyszerűen csak beszélnek róla.
Marek Molnár
Mint minden értékre, a Dunára is vigyázni kell – már csak azért is, mert a folyó, és annak vidéke, élővilága amennyire monumentális, olyannyira sebezhető is. Az egyre nagyobb ütemű ipari fejlődés, a vég nélküli környezetszennyezés, az árvizek, a gátépítések és természetesen az éghajlatváltozás is mind-mind hatással vannak rá, és nem éppen pozitív értelemben. Ez már a kilencvenes években is nyilvánvaló volt, és szerencsére a Duna menti országok felismerték: ha eltűnik a folyó, azzal eltűnik az élővilág, és egy darab a történelemből is – ráadásul egy ilyen ökológiai katasztrófát az érintett országok gazdasága, így az ott élő emberek is igen megszenvednék. Ez a felismerés vezetett el ahhoz, hogy 1994. június 29-én, Szófiában megszületett a Duna Védelmi Egyezmény, hivatalos nevén The International Commission for the Protection of the Danube River (ICPDR).
A Duna Védelmi Egyezmény nemcsak egy papírra vetett ígéret, hanem egy olyan sarkalatos vállalás is egyben, melyben a résztvevő országok kijelentik, hogy a Duna sorsa egyet jelent az egész régió sorsával. Az 1994-ben aláírt, és 1998-ban hatályba lépett megállapodás az első olyan nemzetközi egyezmény volt, amely a folyó teljes vízgyűjtő területét – vagyis a folyót, a mellékágait, a part menti vizes élőhelyeket és a felszín alatti vizeket – egységes ökológiai rendszerként kezelte. A tagállamok – köztük Magyarország, Ausztria, Szlovákia és Románia – abban állapodtak meg, hogy közösen óvják ezt a rendszert: figyelik a vízminőséget, megelőzik a szennyezéseket, és helyreállítják azokat az élőhelyeket, amelyeket az emberi tevékenység az évek alatt megkárosított. Az egyezmény a fenntartható használat elvén alapul: azaz, hogy a Duna nemcsak energiaforrás és közlekedési útvonal, hanem életadó ökoszisztéma, amely nélkül a régió ivóvízellátása, mezőgazdasága és élővilága is veszélybe kerülne.
A folyó menti árterek, mocsarak és mellékágak otthonai madaraknak, halaknak, emlősöknek és növények ezreinek – e biológiai sokféleség nélkül a vízminőség is romlana. A Duna az egyik utolsó olyan nagy folyó Európában, ahol még megvannak az eredeti, természetes ártéri területek, és ezek nemcsak a természet, hanem az emberek számára is kincset érnek: segítik a víz megtisztulását, visszatartják az árvizeket, és kiegyenlítik a hőmérsékleti szélsőségeket.
A Duna-menti alföld – a láthatatlan vízi világ
A folyóhoz kapcsolódóan van azonban egy kevésbé látványos, ám annál fontosabb kincsünk is: a Duna-menti alföld. Ez a terület – amely Szlovákia déli részétől egészen Magyarország északi határáig húzódik – Európa egyik legjelentősebb ivóvízbázisa. A mélyben húzódó kavicsos-homokos rétegekben hatalmas mennyiségű, rendkívül tiszta víz található. Egyes szakértők szerint ez a készlet az egész régió jövőjének egyik kulcsa.
Ezeket a földalatti víztartókat a Duna és mellékfolyói táplálják – vagyis minden, ami a folyóval történik, hatással van a mélyben rejlő vízkészletekre is. Ha a folyó szennyezett, az előbb-utóbb az ivóvízben is jelentkezik. Ezért a Duna Védelmi Egyezmény nemcsak a felszíni víz tisztaságáról, hanem a víz alatti világról is szól: arról a láthatatlan ökoszisztémáról, amely a folyó alatt rejtőzik, és amelynek védelme talán még fontosabb, mint a látható folyóé.
A Duna-menti alföld jelentőségét az is mutatja, hogy innen származik a térség városainak ivóvize – Pozsony, Győr és Budapest vízellátásának egy része is ebből a természetes víztározóból történik. A klímaváltozás, az aszályok és az ipari tevékenység miatt azonban egyre nagyobb nyomás nehezedik ezekre a forrásokra, ezért a nemzetközi együttműködés ma már nemcsak ajánlás, hanem létkérdés.
Edvard Molnár
A Duna, mint múzsa – amikor a felelősség és a művészet találkozik
A Duna nemcsak életünk meghatározó része, hanem a művészek múzsája is. Folyton változó arcát, hangulatát és erejét évszázadok óta próbálják megörökíteni festők, zeneszerzők, költők és fotósok.
És amikor a művészi kifejezés találkozik a társadalmi felelősségvállalással, abból nemcsak szép, hanem jelentős alkotások születnek. Ilyen kezdeményezés a Slovak Press Photo 2025-ös, Water című tárlata is, amelynek központi témája a Duna-menti síkság, a Duna-menti alföld mint Európa egyik legnagyobb ivóvíztartaléka és annak védelme.
Peter Drežík
A Water című nemzetközi fotókiállítás a víz témáját az életünk egyik legfontosabb erőforrásaként mutatja be. A tárlat a vízhez kapcsolódó számtalan nézőpontot érinti: az ivóvízhez való hozzáférést, a vízenergiából történő áramtermelést, az ásvány-, termál- és gyógyvizek hasznosítását, valamint az ökológiai és klímavédelmi kérdéseket. A fotók bemutatják az árvizek, aszályok és más szélsőséges időjárási jelenségek következményeit is, miközben rávilágítanak a víz társadalmi, kulturális és történelmi szerepére – arra, hogy ez a víz mennyire átitatja mindennapjainkat.
A dokumentarista stílusban készült fotók és vizuális történetmesélése révén a projekt arra hívja fel a figyelmet, hogy a vízforrásokat védenünk kell, és törekednünk kell a fenntarthatóságra. De a tiszta ivóvíz és a szennyvízhelyzet, a víztől elválaszthatatlan mezőgazdaság, valamint a környezetszennyezés elleni harc is hangsúlyosan megjelenik a kiállításban. Ami választ keres egyúttal azokra a kihívásokra is, amelyeket a klímaváltozás, az árvizek és az aszályok okoznak – hiszen ezek ma már nem távoli fenyegetések, hanem a jelen problémái.
A kiállításnak ezért nemcsak művészi, de társadalmi üzenete is van: a tiszta víz kérdése határokon átívelő ügy, és mindannyiunk közös felelőssége. A a Slovak Press Photo által életre keltett Water célja éppen ezért az, hogy túllépje Szlovákia határait, és megszólítsa az egész közép-európai régiót.
Mert a Duna jövője közös ügyünk.
The post A víz, ami összeköt, és ami nélkül nem létezünk – életünk, a Duna first appeared on 24.hu.