Frédéric Hambalek rendező szerint gyakran olyan dolgokat várunk el a gyerekeinktől, amit sokszor mi magunk képtelenek vagyunk teljesíteni. Próbáljuk jobbnak mutatni előttük magunkat, mint amilyenek vagyunk. De mi történik, ha lehull a lepel? A Marielle mindent tud egy szenzációs vígjáték erről, amiben egy lány egy pofon után különleges képességekre tesz szert: mindig látja és hallja a szüleit. Frédéric Hambalekkel a film berlini világpremierje után beszélgettem.
Egyszerű, de fontos kérdés egy ilyen filmnél. Apa vagy?
Igen. Amikor elkezdtem írni ezt a filmet, még nem voltam az, azóta viszont lett két gyerekem. A filmkészítés hosszú folyamat. A gyerekek még kicsik, a lányom még csak hároméves. A film írása közben tehát még nem volt gyerekem. Akkoriban bizonyos szempontból még magam is gyerek voltam. Ez segített abban, hogy meglegyen a szükséges perspektívám. Ugyanakkor a filmben szerintem idővel fontosabbá válik a szülők perpektívája, a nézők is inkább velük fognak azonosulni. Amikor szülővé váltam, ez új érzéseket váltott ki belőlem. Elkezdett foglalkoztatni, hogy milyen embernek látnak majd a gyerekeim. Vajon kedvelni fognak? Ezek a dilemmák végül a filmbe is bekerültek.
Frédéric Hambalek a 75. Berlinalén (Fotó: Gisela Schober/Getty Images)
A film elején ugyan Marielle-t látjuk először, ám később sokkal többet vagyunk a szüleivel, mint vele. Mindig is ez volt a terved?
Nem igazán. Eleinte sokkal hangsúlyosabb volt Marielle nézőpontja, ami a szülővé válásom után változott meg. Onnantól kezdve sokkal izgalmasabbnak láttam őt a háttérbe tolni, és csak érzékeltetni azt, hogy valójában így vagy úgy, de folyamatosan jelen van a szülei életében. A szülők Marielle képessége által egy lehetetlen helyzetbe kerülnek, és az volt a célom, hogy a nézők is átérezzék ezt. Az ő perspektívájuk idővel izgalmasabb lett.
Marielle mindent lát és hall, ami a szüleivel kapcsolatos, mindent tud róluk. Erre a képességére mindig is természetfeletti adottságként gondoltál?
A legtöbb néző egyértelműen a természetfölötti erő mellett teszi le a voksát. Meg kell mondjam, írás közben számomra is komoly dilemmát jelentett elmagyarázni, honnan ered a különleges képessége. Végül a szuperképesség mellett tettem le a voksom, mert az nem igényel sok magyarázatot. Nem akartam a filmben túl sok időt tölteni azzal, hogy Marielle hogyan csinálja azt, amit csinál. Viszont szájbarágós sem akartam lenni: nyitva hagytam a lehetőségét másféle értelmezéseknek is.
Miért pont egy pofon indítja el Marielleben ezt a folyamatot? Miért ennek hatására alakul ki benne a különleges képesség?
Erre nincs pontos válaszom. Csak abban voltam biztos, hogy valamilyen fizikai hatást akarok, de pusztán azért, hogy Marielle szüleinek ez egyfajta kapaszkodót adjon. Ettől azt gondolhatják, hogy a lányukat bántódás érte, és ettől történhetett benne valami. Szükségük van valamilyen magyarázatra, és ez jó kiindulópont nekik.
Marielle mindent tud (Fotó: Mozinet)
Ahogy Marielle a távollétében a szüleit látja, olyan, mintha egy biztonsági kamera szemszögéből figyelhetnénk őket. Mi volt a szándékod ezekkel a kameraállásokkal?
Ez a film bizonyos szempontból kommentárja annak, hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol egyfolytában figyelnek minket. Ma már világosan tudjuk, hogy a telefonunkon keresztül mindent tudnak rólunk, ennek ellenére mégis tovább használjuk őket, nem igazán zavartatjuk magunkat ettől. A kameraállásokkal tényleg a folytonos megfigyelés érzését próbáltam érzékeltetni, de ugyanúgy a terek megválasztásával is.
Többnyire nagy, nyitott tereket használtunk sok-sok ablakkal, ahol nem lehet elbújni mások tekintete elől, és mindenki mindent láthat. De nem erőszakoltam rá ezt minden jelenetre. Az intimebb pillanatokban például rengeteg közelit használtunk, mert ott fontosabb volt, hogy a szereplők reakciót a nézők közelről lássák.
Mikor jöttél rá, hogy a filmed igazából vicces, sőt olykor nagyon vicces?
Csak két napja, a premieren. Megdöbbentem, hogy az emberek mennyit nevettek rajta. Tisztában voltam vele, hogy vannak vicces jelenetei, de azért azt nem gondoltam, hogy ennyire vicces. Az emberek teljes mértékben vígjátékként fogadták, miközben azért van benne drámai elem és szomorú rész is bőven. Sokszor inkább drámának érzem, mint komédiának, de úgy tűnik, a közönség másképp látja, amivel semmi baj nincs.
Azért tényleg van abban valami nagyon vicces, hogy a szülők bort isznak, de vizet prédikálnak, és a filmedben a lányuk egyfolytában leleplezi őket.
Ez így van. Szeretjük megmondani a gyereknek, hogyan kéne viselkednie, miközben mi magunk sokszor nem úgy viselkedünk, ahogy azt tőle elvárjuk. A filmben pedig Marielle szembesíti a szüleit ezzel. Ne hazudj, mondják neki, miközben ők is hazudnak. Ne káromkodj, mondják, miközben ők káromkodnak.
Néha nem értem, miért várunk el olyan dolgokat a gyerekeinktől, amikbe mi magunk folyton belebukunk.
Nem tudom, hogy szülőként én jobb leszek-e ennél, de már ma is küzdök ezzel. Próbálom terelgetni a gyerekeket, miközben szeretnék őszinte lenni abban, hogy a kijelölt irányt betartani nem könnyű, és sokszor magam is megküzdök vele.
A film talán legviccesebb részében a két szülő azon vitatkozik, hogy egy pofonnal talán vissza tudják csinálni a lányuk különleges képességét, viszont egyikük sem akar az lenni, aki pofonvágja őt. Ekkor a feleség azt mondja a férjének, hogy pofozd meg te, mert ez a tradíció.
A társadalomban az erőszakot inkább a férfiakhoz kötjük, de ez a régimódi, macsó szerep sok férfi számára kényelmetlen, és amikor megpróbál neki megfelelni, sokszor kimondottan röhejessé válik. Fontos volt számomra, hogy a férj és feleség karaktere is valóságos legyen, és mindkettejüknek meglegyenek a maguk gyengeségei. Ezekből kialakul köztük egy sajátos dinamika, ami a motorja tud lenni a filmnek.
A filmben bemutatod, hogy maszkot hordunk a gyerekeink előtt, és próbáljuk magunkat jobbnak láttatni annál, mint amilyenek vagyunk, de ebbe előbb-utóbb úgyis belebukunk. Szerinted a Marielle mindent tud egy pesszimista film?
A film sok szempontból pesszimista, de úgy érzem, hogy azért megcsillan benne a remény. Alapvetően sosem csinálnék ilyet, de ehhez a filmhez kétfajta befejezést is felvettem. Bizonytalan voltam abban, a nézők hogyan értelmezik majd, ezért szükségem volt egy B opcióra. Nem akartam, hogy túlzottan az emberek szájába rágjam, mit gondoljanak, olyan verzióra volt szükségem, ami sokat ráhagy a néző képzeletére. A premier óta több különböző értelmezéssel találkoztam már, és ennek nagyon örülök.
Létezik egyfajta tabu a családokban, miszerint a gyerekek nem akarják látni a szüleik szexuális életét, és a szülők sem szeretnék látni a gyerekeikét. Ezt te a filmben alaposan megpiszkálod.
Mivel a családon belül a felnőttek és gyerekek között a szexualitás témája sokszor tabu, tudtam, hogy a filmben kezdenem kell ezzel valamit. Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha ebben a családban inkább az jelentené a gondot, hogy valamelyik szülő túl nyíltan kezeli ezt? Ez rossz lenne? Traumatizálná a gyereket?
Sok szülőt valósággal traumatizál, amikor megtudja, hogy a gyereke már aktív szexuális életet él.
Szerencsére vannak családok, ahol nyíltabban tudnak beszélni erről, de én nem ilyen családból származom. Talán pont ezért is volt érdekes számomra, hogy egy ilyen nyitott szülői hozzáállást járjak körül. A feleséget alakító Julia Jentsch-sel nagyon szórakoztató volt kitalálni ezt a jelenetet. Fontos volt, hogy kicsit cringe legyen, kényelmetlen, és ne szimplán sokkoló.
Marielle mindent tud (Fotó: Mozinet)
A férj viszonylag könnyen fogadja, amikor megtudja, hogy a feleségének szeretője van.
Nem tudom, hogy ez mennyire csak a németekre jellemző, de úgy látom, hogy egyre több házaspár próbálkozik meg a nyitott házassággal. Ma már nem feltétlenül jelenti egy házasság végét, ha a nő kikacsintgat belőle. A monogámia már nem feltétlenül elvárt a nő részéről sem. Ettől még a filmben a férj féltékeny, de nem dühből cselekszik, inkább intellektualizálja a féltékenységét, és így próbálja fegyverként fordítani a felesége ellen.
A garázsjelenetbéli bunyó egészen fantasztikus, a legszórakoztatóbb és legszánalmasabb férfibunyó a Bridget Jones naplója óta. Elmondod, mi inspirálta?
Kaszkadőrök segítségével koreografáltuk. Bizonyos szempontból brutális és erőszakos hatást akartam, ugyanakkor fontos volt, hogy vicces és szánalmas is legyen. Ugyanakkor két intellektuális férfi kezd bunyózni, akik látják magukat kívülről közben, és intellektualizálják, ami történik velük.
Bunyóznak, aztán rácsodálkoznak, hogy bunyóznak.
Olykor bocsánatot kérnek, aztán mégis tovább folytatják. Azt szerettem volna bemutatni, hogy az intellektuális emberekben is ott rejlik az agresszió, de nem tudják teljesen szabadjára engedni, mert közben tisztában vannak azzal, hogy mit tesznek, és próbálják maguknak azt üzenni, hogy ők valójában nem olyanok, hogy verekedjenek. Ők jobbak ennél. Egyszer beszélnek, egyszer bunyóznak, és ez ad egyfajta vicces és furcsa dinamikát a jelenetnek.
Létezik egy előítélet a németekkel szemben, miszerint a németek nem tudnak jó komédiákat csinálni. Ez zavar téged?
Szerintem ez marhaság. Léteznek jó német vígjátékok és rossz német vígjátékok, ahogy léteznek jó francia komédiák és rossz francia komédiák is. Hiszek abban, hogy a filmeknek legalább részben a valóságot kell visszatükrözniük, márpedig a valóság sokszor nevetséges. Naponta többször jut eszembe, hogy egy helyzetben valami hülyeséget mondtam vagy csináltam, és ha ezt egy filmben bemutatod, az vicces tud lenni.
Fotó: Mozinet
A film sajtóvetítése után sokaktól hallottam, hogy ebből a filmből Hollywood biztosan készít majd egy hollywoodi remake-et. Mit szólnál hozzá?
Az amerikaiak nagyon sok film remake jogait vásárolják meg, de ez még nem jelenti azt, hogy a film is elkészül. Ez történt például a Toni Erdmann-nal és a Még egy kört mindenkinekkel is. Nagy dérrel-dúrral bejelentették, és azóta se lett belőle semmi. Tudom, hogy sokan nem szeretik az európai filmek amerikai remake-jeit, én azonban másképp gondolkodom erről. Nézd, családapa vagyok, valamiből számlákat kell fizetnem. (nevet) Ha kapok egy nagyobb utalást, és nekem nincs vele dolgom, részemről csinálják, amit csak akarnak. Ha nem jól sikerül, az semmit nem vesz el az eredeti film értékeiből.
Ajánlanád a szülőknek, hogy gyerekkel nézzék meg a filmet?
Erre a kérdésre mindig azt mondom, hogy igen, menj és vidd el rá az egész családot. Bizonyos szempontból ez egy tökéletes családi mozi. És a jegyeladásoknak is jót tesz, ha családostul mennek el rá az emberek. (nevet)
A Marielle mindent tud október 30-tól látható a magyar mozik műsorán.
The post A család, ahol a szülőknek nincsenek titkai a lányuk előtt – Még az ágyban is látja őket first appeared on nlc.