Nemrég bemutatták Náray Tamás Nagy Sándor ihlette új festményeit. A divattervező-festőművész a Nők Lapjának adott interjút ennek apropóján. Azt mondja, megválogatja, kinek adja el a képeit.
A műteremből a képek magukkal viszik az ujjaim lenyomatait, a leheletemet, az energiámat, már-már a DNS-emet is. Kvantumfizikai szempontból a képeimben ott vagyok én is. Éppen ezért nem is adunk el képet akárkinek, csak annak, aki szimpatikus nekünk. Szerencsére hasonlóan spirituális beállítottságú munkatársakkal dolgozom, és ha valamelyikünk úgy érzi, hogy egy festményemet csak azért venné meg valaki, hogy egy raktárban tárolja arra várva, hogy az majd a halálom után értékes legyen, akkor nem adjuk oda, mert azért fölösleges. Ezek a képek azért készülnek, hogy valaki elvigye őket a nappalijába. Millió üzenetet kapok, van, aki például elmeséli, hogy úgy kezdi a napját, hogy a festményem előtt meditál.
Az interjú során szóba került, hogy Náray rengetegszer szorongó, rettegő emberként hivatkozik magára könyveiben, és hogy ez változott-e nála az idő múlásával.
Az ok változik, a minőség kevésbé
– kezdi, hozzátéve: „Sokféle értelemben kisebbséginek mondhatom magam. És Magyarországon meg Kelet-Európában ez nem népszerű státusz. Nyugat-Európában sem fenékig tejfel a helyzet, Spanyolországban sem, ahol élek, de azért ott jobban érvényesül a felvilágosodottság és az etikai normák kötelező betartása. Nem lehetne elég hosszú ez az interjú, hogy összefoglaljuk, minek van kitéve egy olyan ember, mint én. Ezt el kell tudni viselni, de az elviseléshez hosszú út vezet, és ez nagyon hamar szorongóvá teszi az elszenvedőt. Mert úgy érzi, vele van a baj. És azt, hogy vele van a baj, megpróbálja kijavítani. Megpróbálja eltakarni, elleplezni, és eközben eluralkodik rajta egy olyan végeláthatatlan és sorvasztó megfelelési kényszer, ami meggátolja abban, hogy önmagát tudja adni. Ez olyan feszültséghez vezet, ami rendszerint félelemben, pánikban és szorongásban nyilvánul meg, ami végigkísér, beépül a sikereidbe, a tudatalattidba, a sejtjeidbe, és a végén mindig találsz valamit, amin jól kiszoronghatod magad. És közben azok az emberek, akik ítéletet fogalmaznak meg, arra büszkék, amit kizárólag a szerencsének köszönhetnek. Míg másokat olyan dolgok miatt sorolnak hátrébb, amiket azok szintén a szerencséjüknek, vagy ha úgy tetszik, a szerencsétlenségüknek köszönhetnek”.
Lapunk még áprilisban beszélgetett Nárayval, akit a nagy spanyol áramszünet idején értünk el:
The post Náray Tamás: Sokféle értelemben kisebbséginek mondhatom magam, és Magyarországon meg Kelet-Európában ez nem népszerű státusz first appeared on 24.hu.