Magyarország büszkesége, az első gyulai Nobel-díjas, Krasznahorkai László. Gratulálunk!
Így köszöntötte Orbán Viktor az írót, akire Hankó Balázs kultúráért is felelős miniszter is büszke, és akinek Sulyok Tamás köztársasági elnök is „szívből gratulál”.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van az irodalmi Nobel-díj.” Aztán ezt idézte tőle:
„Meg kell mondani az embereknek az igazat, és ebben a szellemben kell építészetet, költészetet, zenét, tudományt és gondolatot létrehoznia annak, aki művész…”
Dobrev Klára szerint „ez a díj jelzés is – arról, hogy az igazság, a gondolat és az alkotás nem hallgatható el örökre.” Vitézy Dávid nyilván egy vasúti témájú szöveget idézett, míg Magyar Péter azt írta: „A legújabb magyar Nobel-díjas legjobb regényei az elfeledett magyar vidék, a hatalom által elnyomott emberek világát mutatják be. Legnagyszerűbb regénye Sátántangó, amelyből Tarr Béla készített kultikus filmet, megmutatja, hogy mit tett a magyar vidékkel a szocializmus. Műveiben ugyanakkor árad az elesettek iránti együttérzés és szeretet.”
Természetesen a kiadó is nagyon boldog:
Nyáry Krisztián, a Líra kreatív igazgatója ezt az idézetet posztolta az egyik regényéből: „(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)”
Bödőcs Tibor pedig ezt a vonatkozó szövegét választotta: „Ahogy a gyulai népi mondás tartja: rosszul nézel ki, Krasznahorkai-mondatba már ne kezdjél bele! Leghosszabb mondata nyolc egész hét méter és tizenhat centiméter, igazi sportsiker. Szereplői (azaz mi) a teremtés fogaskerekei között csikorgó homokszemek. Az ember tájidegen az Univerzumban, a helyzet kicsit rosszabb, mint reménytelen, de lehet ezt szépen is mondani, annyira, hogy a vályogfal adja a másikat. Szédülten, önkívületben tangózunk a sátánnal, potyog a vakolat, csöpög a csap, hideg a paprikás krumpli – de ki viszi le a szemetet?”
Cserna-Szabó András korábbi egypercesét posztolta: „2015 májusában, mikor Krasznahorkai László elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, az irodalom szerelmesei az utcára vonultak Budapesten, lezárták a forgalmat a körúton, felmásztak a villamosmegállók tetejére, és a mámoros hangulatban néhány üveg is összetört — de hát ez érthető, ritkán kap ekkora elismerést a magyar irodalom. A piros-fehér-zöldre festett arcú olvasók hajnalig üvöltötték szinte önkívületben: ANGÓ-ANGÓ-SÁTÁNTANGÓ. A rendőrség nem avatkozott közbe.”