„De jó, füge?” „Kapribogyó lesz az” – próbálja (eddigre már jobbára csak szemmel) befogadni Rácz Jenő sonkatálját két influenszer. Harmadik órája eszünk, tizenegy étterem küld darabonként két fogást, és hiába teszik őket középre, osztozkodni, egy huszonkét tételes menüsorral azért csipegetve is másfélszer el lehet telni. Nem mintha bárki csipegetne: az elején még szétkapkodtuk az encsi Anyukám Mondta focacciáját, a végére már mindenki csak biccenteni tud egyet a köretek felé, meg leszereli a zsemlét a szendvicsekről, hogy a belsejére még jusson ereje. Mire a sonkatál előkerül, az influenszerek egy része a kilépő szelfiknél jár, a másik fele meg lelassult mozdulatokkal nyomogatja a telefonját, miközben a quimbys Balanyi Szilárd zongorázik énekeseivel.
Én arra gondolok, hogy ezen a ponton vagy egy pálinka, vagy egy kávé volna indokolt (vagy: az ír kávé nyomán magyar kávé, tehát egymás után a kettő), aztán inkább a Mount Everest csúcsát nyugatiként először támadó George Mallory emlékének adózom azzal, hogy addig kanalazom az asztalon lévő dekadens, osztrigaszószos marhatatárt, amíg van – nem mintha a fehérjeszegény éhezés fenyegetne, hanem ahogy a hegymászó mondta a hegyről: azért, mert ott volt.
Érdekesen steril díszletek között vagyunk a Corvin Palace (leánykori nevén: Corvin Áruház) első emeleti átriumában: itt nyit pénteken a Time Out Market Budapest, a plázába pakolt evőpiac, ami Az áruházi eredet tagadhatatlan, lehetne itt drága mobilokat vagy ruhakölteményeket is mutogatni, ehelyett tizenegy étterem települt az egyenportálok mögé szűkített, gyorsan kiadható fogásokat tartalmazó étlapokkal.
A műfaj lényege, hogy egyrészt nem kell feltétlenül végigenni három fogást és eltölteni két órát ahhoz, hogy az ember megkóstolja egy étterem egyetlen ételét, hanem megúszhatja egy XL-es gyorséttermi menü árából, a másik előnye pedig – pont úgy, mint a Westendben –, hogy nem kell mindenkinek egy étteremből választania, mehet a burger mellé a mákos guba, a phóhoz a gulyás. Ilyen, mondjuk, az amszterdami Foodhallen is, csak – az egy egykori villamosremiz téglafalai között – teljesen más hangulattal, és ilyen a Time Out Market franchise első, lisszaboni darabja is, egy korábbi piacon.
Eleinte nálunk is az utóbbi modellt, mármint egy piac bekebelezését próbálták honosítani: erről szólt volna a sajnos az amerikai nagykövetséget leszámítva mindentől félre eső, igazán sosem lábra állt Hold utcai piac, évekig lehetett hallani, hogy Gerendai Károly felváltva a Klauzál és a Rákóczi térrel szemez, és Tiborcz István eliosos üzlettársa is egy gasztrocsarnok képét a szeme elé képzelve zárta be a Kolosy téri piacot, hogy azóta se nyisson meg ott semmi. Ehelyett érkezett most meg az időközben Lisszabontól nem csak Portóig, de Barcelonától Dubajig világszerte terjeszkedő Time Out Market modell.
De hogyan kerültek a Blaha Lujza térre, miért valószínű, hogy ezek után klasszikus evőpiac már nemigen nyit Budapesten, továbbá van-e itt keresni (enni) valónk magyarként, vagy elég, ha a brit és spanyol turistákat átszippantják a zebrán abból a Dohány utcából, ahol egyébként a hosszú hétvégéjük egészét töltik? És mi lesz a jókora tetőterasszal, ahol másfél évtizede még megkerülhetetlen szórakozóhely üzemelt?
The post Osztrigaszószos tatár és mákos guba fehér díszletben: mit tud a budapesti Time Out Market és kinek való? first appeared on 24.hu.