„Ne azért szeressenek, mert egyik vagy másik oldallal poénkodok” – Mogács Dániellel beszélgettünk

Augusztus 24-én debütált a Bolondok hajója a VIASAT6-on. Ha jól tudom, ez egy régóta dédelgetett műsorötleted volt – mi volt pontosan az alapkoncepció?

Nagyon szeretek improvizálni, innen indult az egész. Régóta csinálom egyedül a stand-upjaim végén, és szerettem volna kipróbálni mással is. Kíváncsi voltam, hogyan tud két ember úgy együttműködni, hogy gyakorlatilag egymás karakterébe bújnak előadás közben, és ezáltal tovább íródik a történet is. Tehát az alapkoncepció az volt, hogy csináljunk egy jó előadást, ami improvizatív alapokkal rendelkezik és ahogy korábban, most is be akartam vonni a nézőket. Ez most úgy történt meg, hogy teljesen rájuk hagytam, mikor és mit szólnak bele az előadásba.

Akarva, akaratlanul az ember összehasonlítja a Beugróval, ami elképesztő sikereket ért el annak idején. Pontosan miben különbözik a két műsor?

Nagyon szerettem anno a Beugrót és fájt a szívem, hogy nem lehettem benne. Annyi a különbség a két műsor között, hogy a Bolondok hajóját majdnem teljes mértékben a nézők alakítják, a Beugrónál pedig előre megírt fordulatok voltak – a legfontosabb különbség az, hogy mi vágig csak ketten vagyunk a színpadon.

Az improvizáció egy olyan műfaj, ami folyamatos mentális jelenlétet igényel, hiszen gyakorlatilag egy századmásodperc alatt kell reagálni a történésekre. Lehet ezt egyáltalán gyakorolni?

Egy bizonyos szintig, igen. Az improvizáció akkor szórakoztató, ha szellemes emberek csinálják. Korábban kipróbáltam a pantomim műfajt is, egy ideig elnézi az ember, ahogy valaki egy üvegfalat tapogat, de ez egy idő után unalmassá válik. Ez a helyzet az improvizációval is, azt is meg lehet unni.

És mi van, ha valaki nem tud egyből reagálni, nem jut eszébe semmi, azt hogyan lehet kompenzálni?

Szerintem nem lehet úgy lefagyni, hogy azt a közönség ne vegye észre, de pont az a lényege az improvizációnak, hogy erre jól tudj reagálni. Emiatt is izgalmas, ha a közönség alakítja az előadást, hiszen sosem tudhatod, mi lesz a következő lépés. Van egy rímpárbaj rész is a jelenetek között, előfordult, hogy egyikünk sem tudott igazán rímelni, itt borzasztó beégések vannak, de kijön az improvizáció lényege, hogy ilyenkor tényleg háló nélkül ugrasz. Azért olyan még nem történt velem, hogy annyira lefagytam volna, hogy sírva mentem haza, de egy igazi hullámvasút az egész, az biztos. Mindig vannak mélypontok, amiből aztán kilábalunk, többek között ezt a hullámzást élvezik a nézők is.

Mindig is alapoztál a közönségre, most is bevontad őket, hiszen zömében ők alakítják a történetet. Van rossz és jó közönség?

Van egy híres mondásom: nincs rossz előadó, csak szar közönség. (nevet) Van például a vasárnapi közönség, aki már a hétfői iskolai, munkabeli teendőkre gondol, látszik az arcukon, hogy csak fizikálisan vannak jelen, fejben teljesen máshol járnak. Van a frontos közönség, akiket megvisel az időjárásváltozás, ők csak bejönnek, néznek maguk elé és extra erőfeszítést igényel, hogy valamennyire rám is figyeljenek. A pénteki közönség például nagyon jó, felszabadult, mert tudják, hogy másnap nincs munka, nyugodtan szórakozhatnak. Minden egyes nézőért meg kell dolgozni, és szerintem egy jó előadás még a rossz közönségnél is működhet, maximum nincs az a katartikus befejezés, hatalmas taps.

Van olyan emlékezetes előadásod – akár negatív, akár pozitív értelemben -, amit soha nem fogsz elfelejteni?

Az első stand-up előadásom mindenképp emlékezetes volt, rettegtem tőle és igazából nem is nagyon akartam stand-up-színpadra keveredni, csak így hozta az élet. Mondhatni, testen kívüli állapot volt, nem is emlékeztem rá, mi történt, egyszer csak vége lett és sokan odajöttek gratulálni. A második legkedvesebb emlékem talán a Dumaszínház 20. évfordulója volt az MVM Dome-ban, ott volt egy eléggé jól sikerült előadásom Rezsővel (egy visszatérő báb karakter Mogács Dániel előadásaiban – a szerk.), ahol 15-16 ezer ember felállva tapsolt. Rezső egy megosztó figura, de ott megmutattam a szép oldalát, a lelkét, ami igen jól sikerült. Rögtön másnap volt egy céges rendezvény, ahol felléptem. Amikor felkonferáltak, az első sorból csak azt hallottam: „Ne, má’, pont ő?” De ennek is megvan a szépsége, végül jól alakult az az előadás is, az említett úriember a végén megkapta tőlem a mikrofont és bizonyíthatott.

Ha valaki láthatóan nem kedvel téged, feléled benned a bizonyítási vágy?

Két lehetőséged van ilyen szituációkban: vagy felszívod magad, hogy na, márpedig te ma röhögni fogsz, vagy elengeded, mert nem akarod bizonygatni, hogy vicces vagy. Szituációfüggő, hogy épp melyiket választom. Régebben jobban belementem ebbe, de ma már megfontoltabb vagyok, nem akarok minden áron bizonyítani. Egyébként sosem tudhatod, mi jár az ember fejében, nem biztos, hogy veled van a gond, lehet, hogy rossz napja van, történt valami, ami miatt nincs jó kedve, és bár máskor biztosan élvezné, amit csinálsz, most egyszerűen nem tudsz olyat mondani, amitől elmosolyodna.

Többféle karakter bőrébe bújtál az évek során, ezek közül Dr. Mogács és Rezső főszereplők az előadásaidon. Melyik áll közelebb hozzád, a személyiségedhez?

Mindketten túlzó karakterek, de azt hiszem, mindegyikben van az én személyiségjegyeimből, így alkottam meg őket. Dr. Mogács cinizmusa például abszolút jellemző rám, de a gonoszsága egyáltalán nem. Rezső egy görbe tükör az emberiségnek, tudom, hogy őt sokan nem szeretik, ebben élem ki azt a fajta bunkóságot, ami egyébként sok férfire jellemző. Van honnan építkezni, nem vagyok egy szent ember.

Van olyan fellépésed, vannak olyan poénjaid, amiket visszamenőleg kitörölnél az életedből?

Nincs. Eleve próbálok önazonos maradni, ami a szívemen, az a számon.

Van olyan téma, amiből soha nem csinálnál viccet, mert tabunak érzed?

Isten és Jézus Krisztus – velük nem viccelek. A vallás, az egyház már más, azzal simán, tehát minden, ami emberi, azt a számra veszem lelkiismeret-furdalás nélkül. 

Honnan merítesz inspirációt az új anyagaidhoz?

A környezetemből leginkább, de ha nincs semmi aktuális izgalom az életemben, akkor is próbálkozok és általában jön egy sugallat, ami tovább segít. Valahonnan jön egy nagyon jó poén, egy ötlet, és azt egyből papírra vetem. Régebben sokat inspirálódtam úgy, hogy csak néztem az embereket, de mióta ismerik az arcom, már nem tudok megfigyelni senkit, mert furcsán néznek rám. (nevet) Sokan biztos azt hiszik, hogy csinálnak valami hülyeséget és egyből a következő előadásomban találják magukat… Ez egyébként hatalmas hendikep, mert mindig is szerettem úgy sétálni, vagy tömegközlekedni, hogy csak nézelődtem és megfigyeltem.

A barátaid és a családod nem retteg attól, hogy megemlíted őket egy stand-upban?

Ők azért nem fogják vissza magukat, ha leülünk a vacsoraasztalhoz, de azok, akiket kevésbé ismerek, nem engedik el magukat annyira. Mondták már többen, hogy nem szeretnének negatív szereplők lenni a következő estemen. (nevet)

A humor gyakran a társadalom kritikája is – szerinted a mai Magyarországon mire a legfontosabb reflektálni?

Amire fontos lenne reflektálni, vagy ami érdekli az embereket?

Ha már rákérdeztél, mindkettő érdekel.

Ami érdekli az embereket, az egyértelműen a politika, éppen ezért nem is foglalkozom vele. Irgalmatlan nagy nézettséget generál, ha valaki elkezd a politikával foglalkozni, mindenféle művészi minőséget nélkülözve. Nem mondom, hogy én soha többet nem írok bele politikát a szövegeimbe, de egyelőre ebből szeretnék kimaradni.

A humor a legfőbb fegyvered, de vannak olyan szitációk, amikor komolynak kell lenni. Milyen Mogács Dániel a színpadon kívül?

Egy kedves, rendes, bűbájos, nyugodt gyerek vagyok. Viccet félretéve, nagyon hirtelen haragú vagyok, hamar felkapom a vizet, de hamar meg tudok bocsátani. Nagyapám volt ilyen, egy székely nemesi családból származok anyám révén. Zsigmond adta a nemesi címet, ami egy török fej átdöfve a saját kardjával, körülötte pedig tiszta vér minden. Határvédő törpék voltak, mint a Gyűrűk Urában. (nevet) Nagyapám a vállamig ért, iszonyúan hirtelen haragú volt, de ő volt a főnök, intézett mindent, ez a habitus pedig tovább öröklődött bennem. Erről egyébként hosszan beszélek az Ego című önálló estemen.

Alapvetően szeretek magamban lenni, szeretem a természetet, sokat vagyok a családommal. Ahogy öregszem, a bulizást azért visszafogom és már nem szeretek mindig a társaság középpontjában lenni. Ha éppen van hozzá kedvem, szívesen szórakoztatom az embereket, de szeretek másokon is nevetni. Tehát nem vagyok annyira extrovertált, mint a színpadon. Szeretem a kis elefántcsonttornyomat, ahova visszahúzódhatok a családommal.

Ha nem ezzel foglalkoznál, mit csinálnál szívesen?

A távoli jövőben sem látom magam másképp, sosem szeretném abbahagyni a színházat és a stand-upot. Megtaláltam ebben az utamat, és szeretek kipróbálni különböző variációkat. A színészettől most kicsit eltávolodtam, inkább a humorista lét érdekel jobban, mert úgy érzem, hogy sokkal szabadabban tudok alkotni. Továbbra is érdekel a filmezés, ugyanakkor foglalkozom gaminggel is, számítógépes játékokkal, amiken keresztül más műsorokat készítek. Úgy gondolom, hogy én az emberek szórakoztatására születtem, úgyhogy mindig is ezt az utat követem majd.

 Bolondok hajója vasárnaponként 20:00-tól a VIASAT6-on.

The post „Ne azért szeressenek, mert egyik vagy másik oldallal poénkodok” – Mogács Dániellel beszélgettünk first appeared on nlc.