Hogyan kapcsolódsz munkád során a pedagógusokhoz, könyvtárosokhoz?
Magam is mesélő pedagógus vagyok és tanítok a pedagógusképzésben, gyakran hívnak meg mesélni iskolák, óvodák, könyvtárak. Sok pedagógus és könyvtáros használja a Népmesekincstár-sorozat mesegyűjteményeit és módszertanát, velük napi kapcsolatban vagyok, a hétköznapok gyakorlata, ötletek, meseválasztás és a különböző programok miatt.
Mért tartod fontosnak, hogy a pedagógusok/könyvtárosok meséljenek?
A mesélés különleges kapcsolatépítési lehetőség. Aki mesél, kapcsolódik a mesehallgatóhoz és a jelenhez, a valaha volt össze mesemondóhoz és a múlthoz, a mesékben őrzött kollektív tudáshoz és a saját tapasztalataihoz. Jövőt is épít, hiszen akinek mesélnek, nagyobb valószínűséggel válik olvasóvá, és mesél majd maga is.
A mese öröm- és élményforrás, örök útravaló annak is, aki mesél, és annak is, aki hallgatja, mégis nagyon kevesen szánnak erre időt. A magyar családok 60 %-a nem vagy nagyon ritkán mesél, az intézményes nevelésben dolgozó szakemberek felelőssége óriási, munkájuk kiemelkedően fontos a mesélés szempontjából is.
Szerinted mi különbözteti meg a mesélő pedagógust a nem mesélőtől?
Szerepet mer és tud váltani. Pedagógusból mesélő lesz, más hangszínnel, képi, mesei nyelven szólal meg, különleges kereteket és formát választ a tudásátadáshoz. Téren és időn kívüli helyszínekre vezeti a rábízott gyerekeket, és a csoportból/osztályból a hős útját járó közösséget teremt. Szórakoztat és didakszis nélkül tanít, különleges erőforrásokra épít: az érzelmeket, a képzeletet és a kognitív funkciókat egyszerre mozgósítja.
A mesélés mint küldetés – Népmesekincstár
Hiszünk abban, hogy minden mesélő pedagógus a világ rendjének és jobbá tételének őrzője, mivel életre szóló lelki és szellemi útravalót ad. Ezért hoztuk létre a Mesélő Pedagógus és Könyvtáros Díjat, hogy elismerjük azokat, akik a népmesék bölcsességével formálják a gyerekek világképét.
Az év „Mesélő Pedagógusa” és “Mesélő Könyvtárosa” díjat az kaphatja, aki rendszeresen mesél a csoportjának/osztályának népmeséket, klasszikus és kortárs meséket; mesékhez kapcsolódó programokat szervez; esetleg meseszakköröket, -foglalkozásokat vezet; és/vagy mesetáborokat, mesemondó versenyeket, meseünnepeket szervez. A díjat olyan személy kaphatja, aki a mesemondást és a meseolvasást az olvasóvá nevelés és a tudásátadás nélkülözhetetlen alapjának, a mesehallgatást pedig gyermekjognak tekinti.
A díjat a Lampion könyvek, a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely alapította az nlc.hu támogatásával.
A díj nagykövete: Schäffer Erzsébet
Volt olyan pedagógus/könyvtáros a diákéveidben, aki mesélt, és ezzel hatott rád? Ha igen, hogyan?
Nagyon sokat mesélt az „otthoni óvó nénim”, a nővérem, Ili, aki akkor képződött, amikor kicsi voltam, és ezért mindent rajtam gyakorolt. Piri óvó néni a rendes oviban szintén sok mesét mondott és mondatott velem. Gimiben színes történetekbe ágyazva tanította az irodalomelméletet Mészáros Mária tanárnő, később nagyon sok történettel keltette fel a népi kultúra iránt az érdeklődésem Kálmán Lajos népzenekutató, főiskolai ének-zene tanár. Ők négyen meg is alapozták azt az irányt, ami máig is érdekel, és nagyon erősen hatottak arra, amiért és ahogyan én most tanítok, mesélek.
Szoktál mesélni? Miért tartod fontosnak?
Minden nap. Ha nem mesélek, akkor mesét olvasok. A mese számomra nélkülözhetetlen az élethez, olyan, mint a levegő. Lenyűgöz a népmesék végtelen változatossága, a bennük rejlő tudás, szimbólumrendszerük, üzeneteik. Imádom, amikor egy gyerek vagy felnőtt közösség történethallgatási transzba kerül és tátott szájjal, láthatatlan világokba révedbe hallgatja a mesém, velem sír, velem nevet. Gyakran egy történet segít megértetni vagy megértetni egy bonyolult emberi kapcsolatot vagy természettudományos problémát.
A mese összeköt minden emberrel és néppel, van, hogy egy pillanat alatt nagyon messzire visz önmagunktól, máskor épp a saját középpontunkba penderít. Ezernyi szerep és érzés megélésére, ezernyi út és sors bejárására ad lehetőséget, egyszerre lehetünk része az egésznek, mégis nagyon önazonosak.
Észrevétlenül fejleszt: szókincset, kompetenciákat, intelligenciaterületeket, szövegértést, ősbizalmat, önbizalmat, képzeletet, empátiát, gondolkodást, rendszerező képességet. Mesélés közben egyszerre adunk és kapunk, a világ csodájára járhatunk, és olyan mély, alapvető felismerésekhez juthatunk, amelyeket az élet nem mindig igazol, de morális érvényüket senki nem vonja kétségbe és élethosszig nyújthatnak kapaszkodót, támaszt mindenkinek.
Tudsz említeni egy esetet, amikor egy nevelési helyzetet, pedagógiai problémát, mese segítségével oldottál meg?
Nagyon sok olyan helyzet volt, amikor a mese segített megoldani egy problémát. Szeretek visszagondolni azokra az izgő-mozgó kisiskolásokra, akiket a mesehallgatás tett képessé arra, hogy fókuszált figyelemmel figyeljenek az órákon. Az is nagyon erős emlék bennem, amikor egy mese segített megérteni egy osztálynak a Föld-Nap-Hold mozgását, vagy amikor egy ovis csoporttal mesével tanultuk meg az évszakokat, hónapokat.
Rengeteg, gyerekek közötti konfliktust simítottam el mesével. Mire véget ért a történet, a legvadabb harcos is lecsillapodott és megértett valami fontosat önmagából vagy empatikusabb lett a társával. Fogadó órákról, szülői értekezletekről is őrzők szép és nehéz pillanatokat, szívesen használtam-használom a mesék szimbolikus üzeneteit, humorát egy-egy érzékeny téma kapcsán.
Az egyik kedvenc esetem, amikor egy kislány egy mesén keresztül értette meg, miért nem vicces becsapni másokat. Amikor a mesét hallgatva magára ismert a mindenkit átverő szereplő, Cserebingó alakjában, szégyenkezve eltakarta az arcát. Láttam, hogy valami nagyon fontos történik benne, de természetesen nem szóltam semmit. Pár hét múlva jött oda hozzám, és annyit mondott, hogy „én nem akarok, olyan lenni, mint az a hülye nevű”. Megöleltem, megnyugtattam, hogy ha nem akar, nem is lesz…
A másik kedvenc esetem egy gyerekotthonban történt, esti meséléskor. Az egyik gyerek szétizgulta magát a mesémen. A testvérét idegesítette, hogy tördeli a kezét, sóhajtozik, rágja a körmét, és odavetette neki: „te még nem tudod, hogy addig nem lehet vége, amíg jóra nem fordul?” Elakadt a szavam, alig tudtam folytatni a mesét, mert a világ értelmezésének egyik legfontosabb kódja hangzott el a kiskamasztól.
Miért tartod fontosnak, hogy díjjal ismerjük el a mesélő pedagógusokat, könyvtárosokat?
A mesélést egyre többen tartják fontosnak, de nem elegen látják a mesélő pedagógusok, könyvtárosok munkája mögött, a rengeteg befektetett időt és energiát. Már a jelölés gesztusa is felemelő, ezért fontos, hogy sokan, sokakat jelöljenek, a díj pedig elismerése annak a különlegesen értékes munkának, amit a hétköznapok gyakorlatában a pedagógusok és könyvtárosok végeznek.
Mit jelent számodra, hogy a mesehallgatás gyerekjog?
Azt, hogy minden gyereknek joga van történeteket hallgatni és minőségi időt, osztatlan, fókuszált figyelmet kapni egy felnőttől. Azt, hogy minden gyereknek jut legalább egy felnőtt, aki neki olvas, neki mesél, és így minden gyerek lehetőséget kap arra, hogy találkozzon mesehősökkel, és olyan morális igazságokkal, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát, az álhős csaló a büntetését, a világon a legszebb szép létezik, és érdemes érte elindulni az Óperenciás tengeren is túlra. Azt, hogy minden gyereknek joga van megtanulni használni a képzeletét, és végigjárni a mesehős útját, biztonságos, békés, nyugalmi helyzetben, amit a felnőttek teremtettek köré. Azt, hogy minden gyereknek jár az élő emberi hang, az anyanyelvén elhangzott szép-míves-színes szavak sokasága, a mesélés közbeni érintés, ölelés, intimitás. Ezek megteremtése a gyerekeket körülvevő felnőttek felelősége és kötelessége.
A pályázat egyik kulcsfogalma az „olvasóvá nevelés”. Mit értesz ezen, és hogyan látod a szerepét napjainkban?
A mesehallgatás az olvasóvá nevelés egyik fontos alapja. A mesét hallgató gyerek szókincse, képzelete, figyelme lesz az olvasó gyerek egyik legfontosabb erőforrása.
Ma Magyarországon a 14 évesek 27 %-a funkcionális analfabéta, nem tudja értelmezni, amit olvas, nem tud összefüggő szöveget alkotni írásban. Az én szerepem a gyerekkori literációban a mesélés. A célom, hogy meséljünk, sokat, sok gyereknek, sokszor, sokáig, és akkor ez a szám csökkenhet.
Mit üzensz azoknak a pedagógusoknak és könyvtárosoknak, akik gondolkodnak azon, hogy pályázzanak?
Bátran pályázzatok és jelöljetek! Mutassátok meg, mi mindent csináltok, mennyi kincs rejlik bennetek és a mesékben, mit tudtok ti, és mit tud a mese! Tegyétek mindenki által láthatóvá magatokat, az értékes, pótolhatatlan, rengeteg munkátokat, a mese és a mesélés fontosságát! Mutassatok jó példákat és váljatok példává ország-világ előtt!
Miben látod a Lampion Könyvek, a Népmesekincstár és az nlc.hu közös kezdeményezésének jelentőségét a hazai könyvkultúra vagy oktatás szempontjából?
Láthatóvá teszi a pedagógusok és könyvtárosok felbecsülhetetlenül értékes kultúraközvetítő és -őrző, az olvasóvá nevelésben betöltött szerepét. Ma a magyar családok közel 2/3 nem, vagy csak hetente egyszer mesél/olvas a 3-10 éves gyerekének. Ha nem lennének mesélő pedagógusok és könyvtárosok, még nagyobb nyelvi és kulturális hátránnyal küzdene a társadalom jelentős része. A díj és a pályázat elismerés, hála, kérés és üzenet azok felé, akik: „Ma sem engedik feledtetni / Az ember Szépbe-szőtt hitét / S akik még vagytok, őrzőn, árván, / Őrzők: vigyázzatok a strázsán.”
The post „A mese olyan, mint a levegő” – Bajzáth Mária a mesélő pedagógusok különleges erejéről first appeared on nlc.