Ha valaki megkérdezné tőlem szemtől szemben, szoktam-e hazudni a gyerekeimnek, biztosan rávágnám, hogy dehogy! Pedig ha jobban belegondolok, igenis szoktam, csak én nem nevezném hazugságnak azokat az apró kis füllentéseket, amikkel néhány nehéz percet megspórolok magamnak. Mert minek nevezzük azt, hogy „Nem ehetsz Nutellát, mert az csípős!”, hiszen ez valójában a gyerek érdekét szolgálja (nem is a sajátomat!), vagy azt, hogy „Ezt most nem tudom megvenni neked, mert otthon hagytam a pénztárcám.”?
A mai világban a szülői lét mentális terhei rengeteg túlélési trükköt igényelnek. Ezek közül az egyik például, amikor „meghajlítjuk” a valóságot a gyerek előtt, csak hogy hiszti vagy veszekedés nélkül átvészeljük az adott szituációt. Egy nemrégiben készült amerikai felmérés célja az volt, hogy őszintébb képet mutasson a szülői lét mindennapjairól, és láthatóvá tegye a „láthatatlan munkát”, ezért arról is megkérdezték a szülőket, hogy milyen gyakran füllentenek a gyerekeiknek. A kutatás több mint 3000 névtelen vallomást gyűjtött össze, hogy kiderítse, hogyan birkóznak meg a szülők az iskolakezdés időszakával. A riport szerint minden ötödik szülő talál ki apró kis hazugságokat, csak hogy legyen egy kis ideje magára, és 17,5%-uk szépíti meg az igazságot valamilyen formában, hogy kibírja a nap végéig. A témáról megkérdeztem Körmöczi Andrea pszichológust is, aki megerősített abban, hogy ez a téma valóban nagyon sokakat érint: „Készültek korábban is kutatások ebben a témakörben, és azt tapasztalták, ez nagyon gyakori jelenség, a szülők legtöbbje szokott kisebb hazugságokhoz folyamodni a gyereknevelés során.”
Azonban már az elején szeretném leszögezni, az apró szülői füllentések többsége ártalmatlan, sokszor inkább a túlélésről és a pillanatnyi nyugalom megteremtéséről szól, mintsem tudatos félrevezetésről. A szakember szerint azonban füllentés és füllentés között is hatalmas különbségek vannak. Alapvetően három csoportba oszthatjuk őket:
Meseszerű, „varázslatos” füllentés például a Mikulás, a Jézuska vagy a Fogtündér. Ezek nemcsak, hogy ártalmatlanok, hanem éppenhogy segítik építeni a családi rituálékat, a gyerek fantáziavilágát, és varázslatosabbá teszik a gyermekkort. Arra is alkalmasak, hogy egy feszült helyzetet humorral oldjunk fel, például amikor nem találunk valamit, és azt mondjuk „Biztos a Manó vitte el!” Sokszor még felnőttként is nosztalgiával emlékszünk ezekre a füllentésekre.
Kényelmi füllentés, amikor gyorsabbnak tűnik a szülő számára egy apró hazugsággal megoldani egy helyzetet. Például: „Most nem tudom megvenni neked ezt a játékot, mert otthon felejtettem a pénztárcámat.” És bár ezt sok szülő használja, érdemes kerülni a negatív hatása miatt.
Félelemkeltő füllentés pedig az, amikor úgy próbálunk meg valamit elérni a gyereknél, hogy ráijesztünk. Például „Ha nem fekszel le időben, elvisz a mumus.”. Ezek talán ma már kevesbé használatosak, de érdemes őket kerülni negatív hatásuk miatt.
Fotó: Getty Images
A gyerek érzi, ha a szülő nem mond igazat
A kisgyerekek egészen sokáig hajlamosak feltétlenül hinni a szüleiknek. „A 3 évnél fiatalabbak még nem értik a hazugság fogalmát, ők mindent igaznak kezelnek, amit a szülő mond” – magyarázza Andrea. „4-6 éves korban pedig még jelen van a mágikus gondolkozás, könnyen elhiszik a varázslatos magyarázatokat, a meséket. Ha pedig valamiről kiderül, hogy nem igaz, az összezavarja őket. A 6-8 évesek viszont már egyre logikusabban gondolkoznak, ezért is ez az iskolás évek kezdete. Elkezdik észrevenni az ellentmondásokat a szülő viselkedésében (például anya azt mondja, hogy nincs több süti, közben a gyerek megtalálja eldugva a konyhaszekrényben).”
Ez pedig nem veszélytelen. A szakember is figyelmeztet arra, hogy a kényelmi és a félelemkeltő hazugságok egyértelműen negatívan hatnak a szülő-gyerek bizalmi kapcsolatra.
Minél többször derül ki, hogy a szülő nem mondott igazat, a gyermek bizalma annál inkább csökken. Ha a gyerek sokszor azt tapasztalta, hogy a szülő nem mondott igazat, akkor számára ez egyfajta minta lesz, amit ő is elsajátít: egyre kevésbé mond igazat, ami különösen kamaszkorban lesz majd látványos és sok probléma forrása.
Akkor mit tegyen a szülő hazugság helyett?
Ha egy szülő úgy érzi, hogy csak egy kis hazugsággal tudja kezelni a helyzetet, érdemes először megállni egy pillanatra, és átgondolni, van-e olyan megoldás, ami őszinte, de mégis egyszerű és a gyerek számára is elfogadható. „Én ezekben a helyzetekben azt szoktam tanácsolni, hogy szülőként gondolkozzunk el azon, hogy hosszú távon mit szeretnénk elérni” – javasolja Andrea. „Ha azt szeretnénk, hogy idővel ezek a problémák megoldódjanak, és ne kelljen minden egyes alkalommal valamilyen hazugsághoz folyamodnunk, akkor érdemesebb őszintének maradnunk, és más megoldásokat keresnünk. Ez persze időigényesebb rövid távon, és az aktuális helyzetet nem tudjuk gyorsan lerendezni, de hosszú távon csökkenteni tudjuk azt, hogy egy adott probléma egyáltalán felmerüljön.”
A szakember is hangsúlyozza: ez az egész téma tulajdonképpen a határszabásról szól, ami a gyereknevelés egyik legnehezebb része. Ugyanis szülőként hajlamosak vagyunk úgy gondolni a határokra, mint valami rossz dologra, ami megakadályoz bennünket valamiben. A határok azonban kereteket is adnak, biztonságosabbá teszik a mindennapi életet. Szüksége van a gyerekeknek is arra, hogy tudják, meddig mehetnek el, vagy hogy mi a rendszer a család életébe, ez biztonságot is ad a számukra. „Gyakran látom a szülőknél, hogy őket nagyon szigorúan nevelték, és szeretnének lazább szülők lenni. Úgy érzik, ha határt szabnak, akkor túl kemény szülők lesznek, amilyennek esetleg ők látták a saját szüleiket gyerekként. A másik, amikor a szülő azért nem tud határt szabni, mert az ő szülei nagyon megengedőek voltak, így erre nincsenek mintái. Általánosságban elmondható, hogy érzékelhető egy jelentős szemléletváltás a gyereknevelés kapcsán. Amíg az előző generációk még inkább egy autokrata, poroszos nevelési stílust képviseltek, addig mára kezd a másik véglet, a túlzottan ráhagyó, vagy túlzottan demokratikus nevelési stílus elterjedté válni. A középutat érdemes megtalálnunk ebben.”
A szakembernek arra nézve is vannak konkrét javaslatai, hogy mit tehet a szülő, ha már elhatározta, hogy szeretne határokat szabni a gyermeke számára, és ezt nem apró füllentésekkel szeretné elérni.
Őszintén mondjuk el, amit a helyzetről gondolunk a gyermek életkorának megfelelően. Például „most nem eszünk több csokit, mert szeretném, hogy a vacsoránál is legyen étvágyad.” Ez nagyon banálisnak tűnhet, de meglepő módon a gyerekek szeretik, ha partnerként kezeljük őket.
Legyenek szabályaink a kritikus helyzetekre, és ezeket tartsuk be következetesen. Eleinte valószínűleg próbálkozni fog gyermekünk, de ha mi tartjuk magunkat a szabályhoz, idővel a gyermek is be fogja tartani. A nagyobbakat akár még abba is bevonhatjuk, hogy közösen alakítsuk ki a szabályokat, például hány mesét lehet megnézni a tableten. Ezzel abban is segítjük, hogy megtanuljon érvelni.
Mondjuk ki az érzelmeket. Itt lehet szó a gyermek érzelmeiről. Például „tudom, hogy nehéz abbahagyni a játékot, mert nagyon izgalmas, én is így éreztem gyerekként, de már késő van.” Ez abban segíti a gyereket, hogy lássa, megértik az érzelmeit, miközben megtanulja a saját érzelmeit beazonosítani, illetve azokat megfogalmazni. De beszélhet a szülő a saját érzelmeiről is. Például „nagyon elfáradtam, szeretném most nyugodtam meginni a kávémat, és egy kis csöndben lenni. A játékot majd folytatjuk később.” Ez azért is hasznos, hogy a gyerek is megtanulja, a szülőnek is vannak érzései, rá is tekintettel kell lenni.
Kisebb gyerekeknél az elterelés is szokott segíteni, amely során valamilyen választási lehetőséget is felajánlunk a gyereknek. Például „most nem eszünk sütit, de ehetsz egy banánt vagy egy joghurtot.” Így a gyermek figyelme a választható alternatívák felé tud fordulni.
És mit tegyünk akkor, ha a gyerek hazugságon kapta a szülőt? „A legfontosabb, hogy ismerjük el a hibánkat, és kérjünk elnézést. Azt is elmondhatjuk, miért így reagáltunk egy helyzetre. Ebben nem a mentegetőzés a lényeg, hanem az, hogy a gyerek szintjén próbáljuk érthetővé tenni a viselkedésünket. Például „Nagyon kellett sietnünk, hogy odaérjünk a fogorvoshoz, és nem volt jobb ötletem, hogyan érjem el nálad, hogy hamarabb felöltözz.”. Ezzel mintát is mutatunk neki arra, hogy lehet hibázni, hiszen ezt beismerjük, és elnézést kérünk ezért.”
The post Füllenthet a szülő a gyereknek? – Pszichológus árulja el, hol a határ first appeared on nlc.