1963-ban egy férfi, aki a törökországi Anatólia régióban található Derinkuyu (jelentése egyébként: mély kút) városában élt, úgy döntött, itt az ideje némi otthonfelújításnak. Ugyanis – állítólag – a háza pincéjében csirkéket tartott, melyek folyamatosan eltűntek az egyik fal repedésén keresztül. Ezért elhatározta, hogy új falat épít.
Fogott tehát egy kalapácsot, hogy lerombolja a megrepedt falat. Mögötte – nem kis meglepetésére – egy sötét alagutat fedezett fel. Ez egy újabb alagúthoz vezetett, majd egy újabbhoz, és egy újabbhoz, végül pedig egy komplett alagútrendszer tárult fel előtt, amely hatalmas csarnokokat és kamrákat kötött össze, és amely 18 emeleten és majdnem 90 méteren át húzódott egyenesen lefelé az otthona alatt – legalábbis is így szól az anekdota (habár a pincében tartott csirkéket alighanem csak utólag költötték hozzá a történethez).
Akárhogy is: a későbbi régészeti kutatások megállapították, hogy amit talált, az egy hatalmas, titkos földalatti város, amely egykor akár 20 ezer ember otthona is lehetett.
A mai napig nem tudjuk biztosan, ki építette ezt a földalatti komplexumot, és azt sem, hogy pontosan mikor.
Derinkuyu városa Anatóliában, Törökországban található, egy magas fennsíkon, a a Taurus-hegységtől északra. Ez a zord, ám megkapóan szép táj viszonylag puha vulkáni kőzetből, ún. tufából áll, amely sok helyen látványos keskeny tornyokká és mély, rejtett völgyekké erodálódott. A puha, még primitív eszközökkel is könnyen faragható kőzet pedig épp ideálisnak bizonyult arra, hogy barlangszerű lakótereket alakítsanak ki benne.
Egy barlanglakásnak amúgy is számos előnye van: benn egész évben kb. 16-19˚C marad a hőmérséklet – azaz nyáron nincs hőség, télen meg farkasordító hideg -, valamint jól védhető az ellenséges szándékkal közelítő behatolók elől. Szóval nem csoda, hogy a terület bronzkori lakói nagy lendülettel kezdtek barlangokat és alagutakat vájni a sziklába, hogy lakóhelyeket hozzanak létre maguk és családjuk számára.
Az Anabasiszban, a görög tudós és katona, Xenophón leghíresebb, Kr. e. 400 körül írt művében komplett közösségekről ír, amelyek Anatólia földalatti barlangjaiban éltek. Aztán valamikor a Kr. u. 1. században, a nagy keresztényüldözések idején az első keresztények közül jópáran itt kötöttek ki: ők nyilvánvalóan olyan lakóhelyeket szerettek volna, ahol biztonságban élhetnek, és zavartalanul gyakorolhatják a vallásukat. Ők is egész földalatti lakókomplexumokat építettek, amelyekben nagy templomokat emeltek.
Derinkuyu, az ősi földalatti város (fotó: y Sercan Ozkurnazli/ dia images)
A modern Derinkuyu alatt fekvő várost azokban az időkben valószínűleg Elengubu néven ismerték, méretei pedig még mai szemmel is megdöbbentőek: közel 90 méter mélyen nyúlik a földbe, ami nagyjából egy 20 emeletes épület magasságának (vagy ha úgy jobban tetszik: mélységének) felel meg.
A felsőbb szinteket, amelyeket főként lakóhelyiségekként használtak, több mint 50 nagy légakna és több ezer kisebb, egyenként körülbelül 10 cm széles akna szellőzteti. Ezek biztosították, hogy a több ezer ember lakóhelyéül szolgáló területre mindig elegendő friss levegő jusson, az aknák nyílásait pedig gondosan elrejtették a felszínen, hogy ne legyenek észrevehetők az ellenség számára. A nagyobb aknákat valószínűleg a nehéz áruk szintek közötti mozgatására is használták, afféle ókori teherliftként. A felső szinteken meg szarvasmarhákat is tartottak; a szellőzőrendszer alighanem hatékonyan eloszlatta a keletkező szagokat és gázokat.
Az alsóbb szinteket főként raktározásra használták, bár vannak itt sírok, iskolák, bor- és lenolajprés, sőt egy olyan szoba is, amely börtönként funkcionált. Számos nagyobb helyiség található, amelyek feltehetően gyűjtőhelyek voltak, bár sokuk pontos célját nem ismerjük. Vannak istállók is, bár nem tudjuk, hogyan vették rá a lovakat, hogy lemenjenek a keskeny alagutakban a meredek lépcsőkön. A komplexumban természetesen számos mély kút is van, amely biztosítja, hogy a közösség tagjainak mindig legyen elég vize.
Egyetlen dolog nem található ebben a földalatti városban: mosdók. Azok számára, akik hónapokig éltek ott, ez biztosan problémát jelentett.
A kutatók szerint az emberi hulladékot alighanem kerámiaedényekbe zárták, és később elszállították.
Évezredeken át szolgált menedékhelyként (fotó: Sercan Ozkurnazli/ dia images)
A komplexum struktúrája nagyrészt védelmi célokat szolgált: három főbejárata van, amelyek mindegyike tökéletesen elrejthető egy jókora, nehéz kővel, így gyakorlatilag láthatatlanná válik a betolakodók számára. Még belül úgy rendezték el, hogy ha az ellenség esetleg el is foglalná a felsőbb részeket, az alsóbb szinteket továbbra is csaknem hermetikus elzártságban és biztonságban lehet tartani.
Szóval a Derinkuyu végső soron egy titkos földalatti erődítmény, ahol egy komplett város lakossága találhatott menedéket a nehéz időkben – és bizony ezen a környéken gyakran jártak nehéz idők.
A régió legkorábbi ismert lakói a hattik és hurrik voltak, Anatólia két őslakos népe. A Kr. e. 18. században azonban a hettiták, egy másik anatóliai nép, meghódították leigázták őket, és birodalmat alapítottak a civilizációjuk romjain. Ez a birodalom az Kr. e. 12. század körül összeomlott, és Anatólia ezen régióját először a balkáni frígek, majd asszírok szállták meg, majd jöttek a perzsák, Nagy Sándor makedón király erői, a rómaiak és a mongolok.
A 15. században Anatólia a növekvő Oszmán Birodalom részévé vált, de még ez sem hozott békét: az oszmán hódítók és az anatóliai görög és örmény lakosság között folyamatosak voltak konfliktusok, ami az első világháború alatt mészárlások sorozatához vezetett, melynek során a legtöbb görögöt és örményt kiűzték vagy megölték.
Szóval egy földalatti erőd szinte mindig jól jött.
Modern illusztráció Derinkuyu földalatti városáról (forrás: Yasir999, CC BY-SA 4.0)
Na de ki építette Derinkuyut? A legvalószínűbb válasz az, hogy mindenki, aki valaha megfordult itt. Vagyis az évszázadok során fokozatosan bővítették és fejlesztgetté a különböző kultúrák képviselői.
A komplexumban talált legkorábbi leletek a hettitáktól származnak, nagyjából a Kr. e. 18-12. századból; de valószínű, hogy a város már akkor is létezett valamilyen formában, amikor meghódították a régiót. Hasonlóképpen a frígek és asszírok is tovább formálták a maguk ízlése és igényei szerint a komplexumot, akárcsak az üldöztetés elől menekülő keresztények (Derinkuyu legmélyebb szintjén egy keresztény templomnak tűnő építmény található). Ők akár egészen a 20. század elejéig is menedékként használhatták Derinkuyut.
Egy másik elmélet szerint Derinkuyu sokkal régebbi, mint ahogy ezek a becslések sugallják. A bronzkorban, körülbelül 14 500 évvel ezelőtt, egy üstökös csapódott a Földbe, törmeléket zúdított a légkörbe, ami hosszú-hosszú időre megváltoztatta az egész bolygó éghajlatát (ez volt az ún. pleisztocén-holocén becsapódási esemény). Elképzelhető, hogy a régióban élő emberek egy földalatti városban megbújva próbálták túlélni az irtózatos hideget.
Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Derinkuyu valóságos mérnöki remekmű: egyik alagútja vagy nagyobb szobája sem omlott össze soha, ami az alapos tervezés és a gondos kivitelezés bizonyítéka. Hab a tortán, hogy 1963-as újrafelfedezése óta Anatólia puha sziklái alatt több különböző, még nagyobb földalatti komplexumokat találtak.
A kutatók szerint akár további 200 eltemetett város is rejtőzködhet még a régióban.
The post Fel akarta újítani a pincéjét, de az egyik fal mögött egy ősi, földalatti várost talált first appeared on nlc.