A dél-koreai Squid Game egy elég kegyetlen világ- és társadalomképet mutat be, bár amit ott látunk, még nagyrészt science fictionnek számít. A szintén dél-koreai No Other Choice (a filmnek magyar forgalmazója már van, de hivatalos magyar címe még nincsen) ehhez képest a rögvalóban játszódik, mégis hasonlóan sötét. Sötét, de közben iszonyatosan vicces. Hiszen mégis csak arról van szó, hogy karrierje eleje óta papírgyárban robotoló műszakvezető képtelen feldolgozni, hogy ennyi év után elveszíti az állását, és mivel a papíripar haldoklik, rosszak az esélyei, hogy a szakmájában helyezkedjen el: az egyetlen esélye pedig az marad, ha elteszi láb alól az összes lehetséges konkurensét.
Főszerepben Lee Byung (Fotó: Velencei Filmfesztivál)
A kapitalizmus kegyetlensége
No Other Choice, vagyis nincs más választásunk. Ezt mondják az amerikai cég vezetői indoklásként a kétségbeesett Man-soonak, miután elküldik a vállalattól egy leépítés folyamán. Később pedig magát is ezzel nyugtatja, amikor gyilkosságsorozatba kezd azért, hogy visszaszerezze az elvesztett egzisztenciáját. A kapitalizmusban kegyetlen szabályok uralkodnak, és ahogy a vállalatok, úgy az egyes személyek is áldozatul eshetnek a küzdelemnek, márpedig Man-soo úgy dönt, belőle semmiképp sem lesz áldozat. Kerül, amibe kerül.
A No Other Choice tehát egy sorozatgyilkosos film, de nem hasonlít egyetlen korábbi sorozatgyilkosos filmhez sem. Amikor az elején megismerjük Man-soot (akit amúgy a Squid Game gonosza, Lee Byung-hun alakít csodás sokszínűséggel és intenzitással), szinte giccses képekben követhetjük a boldogságát. Egy gyönyörű családi házban látjuk őt, ahogy éppen grillezik a csodaszép feleségének és két szép gyermekének, miközben két kutya köröz körülöttük. „Mindenem megvan” – mondja szinte átszellemült boldogsággal, a középosztály nagy nyerteseként Man-soo, nem számítva rá, hogy a papírgyár új, amerikai tulajdonosai már másnap lapátra teszik őt.
Jelenet a No Other Choice című filmből (Fotó: Velencei Filmfesztivál)
Szorítani egy gyilkosért
Park Chan-wook, a legendás dél-koreai rendező (Oldboy, A szobalány) legnagyobb trükkje az, hogy megkedvelteti velünk a főhősét. Átérezzük a szorongását, az egzisztenciális félelmeit és azt is látjuk, mennyire nem szeretne csődöt mondani családfőként. Átérezzük a helyzetét, amikor csődöt mond az állásinterjúkon, és szorítunk neki, hogy végre összekapja magát. Ahogy a rendező egy nlc-vel való beszélgetés során a Velencei Filmfesztiválon elmondta, az volt a célja, hogy egy Jack Lemmon-i értelemben szerethető kisembert mutasson be, hogy a nézők érte szorítva szinte észre se vegyék, hogy végül is egy olyan embernek szurkoltak, aki egy – még csak nem is túl jó – állásért akár gyilkolni is képes.
Man-soo módszere, hogy egy képzeletbeli papírgyár indulásának hírével felad egy álláshirdetést egy olyan fiktív pozícióra, amire ő is vágyik. Mivel papírgyárról van szó, hihetőnek tűnik, hogy 2025-ben levélben kéri az önéletrajzokat egy postafiókba, amivel a tette visszanyomozhatatlanná válik. Az önéletrajzokból kiválasztja azokat a jelentkezőket, akik szerinte képzettebbek nála, majd a feladó postacímén egyenként felkeresi őket, hogy eltegye őket láb alól és övé legyen az állás.
Csakhogy Man-soo nem született gyilkos, sőt kimondottan béna elkövető. Park Chan-wook azzal is trükközik, hogy a főhőse első áldozata például egy kimondottan antipatikus fickó, vagyis nem sajnáljuk annyira, amikor bekövetkezi a vég. Pláne, hogy a halálesetet félig-meddig „baleset” okozza, nem a főhős vérszomja. Kimondottan komikus verekedést láthatunk, de az is a film komikus csúcspontjai közé tartozik, amikor Man-soo egy virágcserép tetőről való ledobásával szeretne végezni az egyik célpontjával.
Az ember, aki nem akar változást
Végső soron tehát Park Chan-wook eléri, hogy szorítsunk egy gyilkosért, akinek a tettei valójában teljesen érthetetlenek. Man-soo úgy esett kétségbe, hogy közben kapott háromhavi végkielégítést, segélyt is kap az államtól, a felesége pedig visszamegy félállásba dolgozni egy fogorvos asszisztenseként, szóval az éhhalál egyáltalán nem fenyegeti a családot, pusztán csak kicsit szerényebb körülmények között kellene élniük egy darabig. Ráadásul senki nem kényszeríti Man-soot, hogy maradjon a haldokló papíriparban, máshol is kereshetne állást.
A film egyik üzenete pont az, hogy hajlamosak vagyunk túlságosan összenőni az állásunkkal, ami idővel az identitásunk fontos részévé válik. Eljön az a pont Man-soo életében, amikor változnia és változtatnia kéne.
A legtöbb film történetmesélési ívét pont az határozza meg, hogy a főszereplőnek a vele történtek hatására meg kell változnia. Eközben a No Other Choice pont arról szól, hogy Man-soo makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy semmi sem változzon meg az életében, hiszen ő maga sem akar változni. És ezért akár még gyilkolni is képes.
Nézőként majdnem végig vele tartunk ezen az úton, egyedül akkor döbbenünk rá, hogy kiért is szorítunk, amikor a tettei egyre kegyetlenebbé, egyre durvábbá, egyre vállalhatatlanabbá és taszítóbbá válnak.
A No Other Choice tehát sorozatgyilkosos film, de egyáltalán nem thriller. Miközben sokat röhöghetünk a főhőse bénázásain (például azon, hogyan próbálja Man-soo odahaza eltitkolni a gyilkosságait) és kicsinyességein (a munkája elvesztése után féltékeny lesz a feleségére, mert úgy érzi, biztosan megcsalja őt, ha már nem ő a család kenyéradója), idővel egyre sötétebbé válnak a tónusok, és rájövünk, mivel is állunk szemben. A film azonban a fő történetszálon felül számos izgalmas mellékvágányt is kínál, mint a kisfiuk telefonlopási ügyét, vagy a lányuk furcsa kapcsolatát a csellójával. Sőt, még azt is megtudhatjuk, hogy
a középosztályból való kiesés talán legfájdalmasabb jele az, ha már kétségbeesésünkben a Netflix előfizetésünket is le kell mondanunk.
Mindez a rendezőre jellemző gazdag, fantasztikus képi világgal, csodásan fantáziadús beállításokban, hihetetlen dinamikus vágással kerül elénk: egy Park Chan-wook film megtekintése mindig élmény a szemnek. Ő még egy szobán belüli, két ember közt zajló egyszerű dialógust is fel tud úgy venni, hogy az igazi moziélményt jelentsen. A film humora néha talán túlságosan dél-koreai, és a sok mellékszál közül nincs mindegyik kellően kifejtve, de apró hibák ide vagy oda, a a Donald E. Westlake regényéből készült No Other Choice egy igazán különleges moziélmény.
A No Other Choice-t a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában láttuk. A magyar mozikba várhatóan valamikor a tél folyamán érkezik.
Fotók: Velencei Filmfesztivál
The post Kellett neki az állás, egyenként megölte a többi jelentkezőt first appeared on nlc.