Hétköznap délelőtt, vakító nyár, szellős forgalom. Takaros, parkos lakótelep Móron. Kovács István önkormányzati képviselő a lakásán fogad minket, ne vegyük le a cipőt, kávéért majd lemehetünk a presszóba.
„A muter palaválogató volt, ilyen meló is van. Állnak a nők sorban a szalag mellett, szedik ki a köveket. Egyedül nevelt bennünket, négyen voltunk, kiszívtuk a vérét is, négy fiú. Elváltak a szüleim, faternál is van két gyerek. Úgyhogy öt öcsém van, meg egy nővérem, akivel soha nem találkoztam. Szüleimmel a kapcsolat? Semmilyen. Meghaltak. Fater 2010-ben halt meg vagy 2009-ben, a muter 2019-20 környékén. Fater idült alkoholista volt, az az elviselhetetlen ember, akivel már nem tudsz semmit kezdeni. Anyám nem piás volt, hanem elmebeteg. Sokszor megcsinálta a balhét itt az utcán, skizofrén volt, és ha úgy jött ki a lépés, meztelenül leugrott a boltba cigiért.
Nagyon szar volt a gyerekkorom, gondolhatod. Volt egy mostohaapám, alázott, ahol tudott, és vert folyamatosan.
Egyszer éjszaka hazajött, odaállt az ágyamhoz és lehugyozott.
Nem tudom, mikor váltak el anyámék, nem is emlékszem úgy a fateromra, hogy együtt éltem volna vele. Amikor mostohaapám bejött a képbe, hároméves lehettem, vagy négy. Józanul is kegyetlen volt velem. Tesóim az ő fiai voltak, őket nem bántotta. A muter teljesen melléállt, semmilyen védelemre nem számíthattam. Hogy áll a fütyim az alsógatyában, hogyan tekertem össze a zoknit. Beszámozta a füzeteimet, hogy ne téphessek ki lapot. És amikor szóltak a suliban, hogy dolgozatot kell írni, tudtam, ha most kitépek egy lapot, mint a többiek, otthon lefejeznek. Tisztán emlékszem, mikor elhatároztam: ha felnövök, megölöm. De mire felnőttem, teljesen más lett, megnyugodott. Mondjuk akkor már nem éltünk együtt.
Mohos Márton / 24.hu Kovács István
Van egy hangfelvételem egyébként, a faternél voltam, fölvett egy beszélgetést, arra emlékszem, hogy fekszünk az ágyban faterral, ötéves vagyok, mint Timur, a kisebbik fiam most, és elpanaszolom neki, hogy a mostohaapám ver. Évekig nem tudtam, hogy ez a felvétel létezik, egyszercsak megkaptam ezt a kazettát, szereztem egy magnót, és meghallgattam, ahogy az ötéves énem mondja ilyen mélyről jövő elkeseredéssel, hogy nagyon sokára lesz, amikor már nem fog verni a mostohaapám.
Tizenkét évesen emeltem rá kezet. Elkezdett verni rutinból, beestem az emeletes ágy alsó szintjére, fölém hajolt, hogy üssön, és akkor fölszívtam a világegyetem minden energiáját, adtam neki pofont. Gondolhatod, a 12 éves gyerek mekkora pofont tud adni egy felnőttnek. A színskála összes színe végigment az arcán, és onnantól nem bántott. Aztán elváltak anyámmal, évekig nem találkoztunk, vagy legalábbis nagyon ritkán. Egyszer, amikor már a bányánál dolgoztam, meg ő is. Addigra lenyugodtam, nem szóltam egy rossz szót se hozzá. De az egész még mindig egy óriási seb, amivel együtt kell élnem. Terápiába? Nem, soha. Annál zárkózottabb vagyok, próbáltam egyedül helyretenni magam. Igen, azt hiszem, sikerült. A lelki batyumat meg nem fogja helyettem cipelni egy pszichológus sem, az az én cuccom. De amúgy a muter betegsége családi örökség. A nagybátyám is zárt osztályon élte le az életét. Szerintem öreganyámnak se volt ki a négy kerete. Tehát bennem tuti, hogy megvannak valamilyen szinten ezek. Csak tudom kezelni.
„Látod, milyen jó a kemó!”
Sokáig nem akartam gyereket, nyilván a gyerekkorom miatt. Tudom, nagyon mélyről tud működni a tanult viselkedés, tehát úgy gondoltam, ha lesz gyerekem, esetleg automatikusan úgy fogok vele bánni, ahogy velem bántak. Kétségbeestem, amikor az első feleségem terhes lett. Hogy fogom én ezt leküzdeni? Aztán sikerült.
Amikor ezt a hangfelvételt meghallgattam, 30 is elmúlhattam már, akkor sírtam fél órát. Sokáig csak az volt bennem, hogy milyen hátrányokat okozott ez nekem. Most már azt is tudom, milyen hasznom volt belőle. Azt hiszem, sokkal jobb emocionális vagy beleérző képességeim lettek, mintha átlagos gyerekkorom lett volna. És ez formálta a jellememet, az igazságérzetemet. Nagyon meg tud indítani a szenvedő emberek sorsa, mert meglátom magamat bennük. Szóval végül is jól jöttem ki belőle, de úgy, hogy közben a sebeket azért cipelem.”
The post „Tényleg egy festett körmű, agyontetovált, exdrogos punkzenészt akartok képviselőnek?” first appeared on 24.hu.