Először is fontos megnyugodni: a harapás – bár nem kívánatos viselkedés – ebben a korban rendkívül gyakori. Akár a karunkba, akár a mellünkbe harapnak szoptatás közben, ilyenkor a szájukon keresztül is ismerkednek a világgal. Ráadásul ez nem rosszindulatból fakad, gyakran akkor harapnak, ha mérgesek, kíváncsiak vagy frusztráltak.
„Legtöbbször valamilyen feszültség van a háttérben” – mondja Egry Zsuzsanna kapcsolódó nevelés oktató, integratív babaterapeuta. „Ez lehet valamilyen magzatkori, vagy születés körül megélt nehézség maradványa, de lehet a mindennapokban begyűjtött feszültség is. A baba, a kisgyerek ezzel jelzi nekünk, hogy valami feszíti, és a segítségünkre van szüksége ennek a feszültségnek a feloldására.” A harapás tehát nem más, mint a kommunikációjuk egyik módja, hiszen még nincsenek meg a nyelvi eszközeik ahhoz, hogy elmondják, mit szeretnének.
A harapás mint ösztönös gesztus
A harapás leginkább a kisgyerekkor „felfedező szakaszában” jelenik meg, nagyjából 1 és 3 éves kor között. Persze vannak esetek, amikor akár korábban is. „Ez furcsán hangozhat, de ha valamilyen korai, magzatkori tapasztalat van a háttérben, például egy nehéz beágyazódás – amelynek során az embrió először „harap” az anya méhének szövetébe, hogy táplálékhoz jusson – akkor a harapás már egészen korán megjelenhet” – magyarázza a szakember, és hozzáteszi, ugyanígy a szoptatási nehézségek feszültsége is jelentkezhet harapásban.
Fontos tudni, hogy bár a szülő számára nagyon meglepő és néha ijesztő élmény lehet, a harapás ebben az életkorban teljesen természetes viselkedés.
„A harapás egy archaikus, ösztönös gesztus, a határaink védelmének, a dühnek, az agressziónak egyik velünk született kifejeződése”
– folytatja Zsuzsanna. Szemléltetésképpen szokta javasolni a szülőknek, hogy próbálják ki, milyen az, amikor egy összecsavart törülközőbe jó mélyen többször beleharapnak – ezáltal jobban megérthetik, miért viselkednek így a gyerekek.
Ahogy a gyermek nyelve, kommunikációs készségei és önuralma fejlődik, a harapási „korszak” szép lassan magától is háttérbe szorul. „Általában 3 éves korra érnek be azok az agyterületek, amelyekkel a gyerek már képes szabályozni ezt az impulzust. De ha a feszültséggel magával nem kezdünk valamit, az új kiutakat talál magának.”
Fotó: Getty Images
Játékból, szeretetből vagy dühből?
Nem mindig könnyű eldönteni, miért harap a kisgyerek, de a helyzet és a testbeszéd sokat elárul. Ha játékból harap, gyakran nevet, izgatott, és nem tűnik feszültnek – inkább kísérletezik a határokkal. A szeretetből jövő harapás inkább egy erős ölelés vagy puszi helyett történik: a baba közel akar lenni, csak még nem tudja finoman kifejezni. A dühből fakadó harapás viszont hevesebb, hirtelenebb, sokszor sírás, kiabálás vagy frusztrált mozdulatok kísérik. „Mondani szokás, hogy »úgy szeretlek, majd megeszlek «, és néha valóban ennyire hevesen és érzelmekkel telítetten akarnak kapcsolódni hozzánk a gyerekeink, főleg, ha valamilyen feszültség fűti őket” – teszi hozzá Zsuzsanna.
“Mindig érdemes a mögöttes érzelmi tónusra, és nem magára a viselkedésre figyelni, arra, mire is van igazából szüksége a gyereknek. Kapcsolódásra? A feszültség oldására? Mindkettőre egyszerre?” A különbség megfigyelésével a szülő könnyebben érti meg a gyermek szándékát, és hatékonyabban tud reagálni rá.
Hogyan reagáljunk rá?
Amikor a kisgyermek harap, a legfontosabb, hogy nyugodtan, de határozottan reagáljunk. Érdemes azonnal, röviden jelezni, hogy ez nem elfogadható, egyszerű szavakkal, amiket a gyermek megért. „Egész pici gyerekeknél el is játszhatjuk lelassítva és tényszerűen a jelenetet: a harapást, a fájdalmat stb. Ha hevesen reagálunk, azzal csak még több feszültséget viszünk abba a helyzetbe, amit amúgy is a túl sok feszültség okozott. Szabjunk nyugodt, de egyértelmű határt. Ezt a gyerek nem feltétlenül fogadja el azonnal. Lehet, hogy még vehemensebb lesz. Ilyenkor csak tükrözzük vissza, amit látunk rajta: „Látom, hogy nagyon megharapnál, de ezt nem lehet.” Ha a gyerek ezen a ponton kiborul, csak maradjunk vele együttérzéssel, és várjuk meg, amíg a feszültség ilyen módon oldódik benne.”
Így a gyermek megtanulja, hogy a harapás nem hoz közelséget és figyelmet, a kedvesebb megoldások viszont igen.
Nem ritka, hogy a szülők visszaharapással vagy erős szidással próbálják a gyereket a harapásról leszoktatni, de a szakember ezt egyáltalán nem javasolja. „Ezzel csak fájdalmat okozunk neki vagy összezavarjuk, és még több feszültséget gerjesztünk, aminek még több harapás lesz az eredménye. Ráadásul egy olyan pillanatban fordulunk ellene, hagyjuk magára a nehézségével, amikor a segítségünkre lenne szüksége. Ha leszidjuk, csak a kapcsolatunkat romboljuk.”
Ehelyett rövid, egyszerű és következetes üzeneteket használjunk, közben tartsuk a szemkontaktust, és használjunk határozott, de nyugodt hangot. A túl hosszú magyarázatot ilyenkor még nem értik. A gesztusok is sokat számítanak: egy finom kézmozdulattal eltávolíthatjuk magunktól a gyermeket, vagy óvatosan eltolhatjuk a kezét, ezzel is jelezve a határt. Fontos, hogy közben ne nevessünk, mert akkor játékos helyzetnek élheti meg. Amikor megnyugszik, rögtön mutassunk neki alternatívát – például adjunk neki rágókát vagy simogassuk meg – így lassan megtanulja, mi az elfogadható módja a közelségnek.
Fotó: Getty Images
Amikor nem a szülők, hanem más gyerekek a harapás „áldozatai”
Ha a harapás más gyerekeket érint – például bölcsiben –, akkor különösen fontos a következetesség és az együttműködés a szülők és a gondozók között. Ilyenkor először is érdemes nyugodtan megbeszélni a bölcsődei pedagógusokkal, milyen helyzetekben fordul elő leggyakrabban a harapás: játék közben, fáradtságnál, éhségnél vagy amikor a gyermek nem kapja meg, amit szeretne. A helyzetek megfigyelése sokat segíthet a megelőzésben.
Fontos, hogy a felnőttek mindenhol ugyanúgy reagáljanak: rövid, határozott tiltással, majd a figyelem elterelésével vagy más megoldás felajánlásával. A másik gyereket mindig meg kell vigasztalni, hogy lássa a harapós kisgyermek is: a harapás nem hoz figyelmet, hanem inkább eltávolodást.
A szakember szerint ha a harapás rendszeresen ismétlődik, a szülőknek több figyelmet kell fordítaniuk a gyerek érzelmi szükségleteire.
„A legjobb orvosság az, ha a gyerekünk kiengedheti otthon a gőzt, és rendszeresen kapcsolódunk vele. Ha egy kisgyerek sírását, hisztijét otthon a szülei együttérzéssel meg tudják hallgatni, akkor sokkal ritkábban jut csak el arra a pontra, hogy megharapjon, megüssön valakit a benne felgyűlt sok feszültségtől.”
Zsuzsanna arra is felhívja a figyelmet, hogy gyakran ennek a feszültségnek valamilyen más téma, például a szeparációs szorongás áll a hátterében. Ebben az esetben érdemes jobban odafigyelni a reggeli elválásnál arra, hogy az elválás feszültsége ott és akkor megjelenhessen, oldódhasson, a kisgyerek pityereghessen az elválás fájdalmán. Így egy békésebb nap elébe nézhet, hiszen nem kell ezzel a feszültséggel egész nap együtt lennie.
The post Miért harap a baba? A szakértő szerint komoly feszültség is állhat a háttérben first appeared on nlc.