Autóparkolókban viszonylag ritkán kerülnek felszínre szenzációs régészeti leletek, 2012 kora őszén mégis egy jelentős felfedezés történt: szeptember 5-én, egy szerdai napon Jo Appleby régész-oszteológus egy csontváz fölé görnyedt azon a helyen, ahol egykor a ferences rend középkori kolostortemploma állt Leicesterben, ami ma egy jelentéktelen parkoló. Jo tetőtől talpig fehér overált viselt, arca előtt maszk, és minden figyelmét az előtte fekvő emberi maradványokra összpontosította.
Kivételes gondosságának okára hamarosan fény derült:
Jo pár dolgot már az elején el tudott mondani erről a csontvázról, hiszen minden darabkáját ő hozta napvilágra. Férficsontváznak tűnt, és a halálakor vagy a halála környékén olyan sérüléseket szenvedett, amelyek arra utaltak, hogy csatában esett el, továbbá 20–30 év körüli lehetett. Mégis, amikor Jo a gerincét ásta ki, és felfedezte, hogy görbe, felállt a hátán a szőr. Lehet, hogy a csontváz III. Richárd maradványa, azé az uralkodóé, akit Shakespeare „pupos varangynak” (Vas István fordítása) nevezett? Valószínűnek tűnt, de ezt még be kellett bizonyítanunk.
Első dolgunk a csontváz kiemelése volt, majd a Leicesteri Egyetemre vittük, hogy további részletes vizsgálatokat végezzünk rajta. A brit sajtót és a közvéleményt egyaránt elbűvölte a lehetőség, hogy a középkori Anglia legellentmondásosabb uralkodójának maradványait egy autóparkolóban találták meg. Miközben az újságok a „Király a parkolóban” szalagcímekkel jelentek meg, mi csöndben folytattuk a kitartó nyomozást.
Évszázadokra eltűnt
Mégis, hogyan bizonyítsuk, hogy III. Richárd földi maradványait találtuk meg? Vegyük csak sorra: ha valaki eltűnik, a családja és a barátai hogyan írnák le a külsejét az őt keresőknek? A hozzátartozók valószínűleg megadnák az utolsó ismert tartózkodási helyét, hogy milyen öltözéket viselt, amikor elhagyta az otthonát, elárulják az életkorát és a haja színét. A III. Richárd azonosítását végző kutatócsoport jórészt ugyanezt tette – csakhogy mi a történelem egyik leghíresebb eltűnt alakját próbáltuk megtalálni, aki több mint 500 éve elhunyt.
Miként egy-egy friss ügy esetében, mi is rendelkeztünk egy listával mindarról, ami alapján Richárdot azonosítani lehetett. A király utolsó ismert tartózkodási helye – ahogyan ez a történelmi dokumentumokból kiderült – a leicesteri ferences rendi kolostor temploma, ahol az 1485-ben bekövetkezett halála után eltemették, miután Tudor Henrik legyőzte a bosworthi csatában. Richárd közismert nyughelye a kolostor templomának kórusa alatt, vagyis a templom legmagasabb státuszú helyszínén volt.
Azonban VIII. Henrik kolostorfeloszlatási rendelkezése következtében több mint 50 évvel később a kolostort lerombolták, és a területet többször áruba bocsátották, majd beépítették. Ismerjük a kolostor helyszínét, de Richárd sírjának pontos helye elveszett. Mivel király volt, születési és halálozási éve pontosan ismert, tudjuk, hogy 32 éves korában halt meg. Shakespeare a drámáiban sorvadt karú, bicegő „púposként” ábrázolta. Csakhogy Shakespeare a III. Richárd című darabját az 1590-es évek elején, több mint száz évvel Richárd halála után írta, így a király külsejéről csak az előző korszakok – a Tudor-propaganda által nagy valószínűséggel kiszínezett – beszámolóit ismerte.
A III. Richárdról szóló leírások közül csak kettő származott olyan emberektől, akik tényleg találkozhattak az uralkodóval: ezek egyike John Rous, akinek híres, Historia Regum Angliae című művében az szerepel, hogy Richárd egyik válla magasabban állt, mint a másik. Vagyis gerincferdülése lehetett. Ez határozta meg a Richárd azonosításához szükséges jellegzetességek listáját. A legfontosabb feladat az volt, hogy meghatározzuk, mekkora a valószínűsége, hogy a király csontvázát találtuk meg.
Rui Vieira / PA Images / Getty Images Jo Appleby egy előadáson mutatja be III. Richárd csontvázát.
A csontváz nemének és életkorának meghatározásával kezdtük. A régészeti csonttan szakértői, Jo Appleby és csapata megállapította, hogy a maradványok egy 30–34 éves korában elhunyt férfié lehettek, azt, hogy férfi volt, az Y kromoszóma jelenléte is megerősítette, amely férfiágon öröklődik.
A csontok szemrevételezése – valamint a komputertomográf (CT) felvételek elkészítése – után a csoport, amelyhez Sarah Hainsworth igazságügyi orvostani szakértő is csatlakozott, tizenegy, a halál környékén vagy a halál bekövetkeztekor szerzett sérülést fedezett fel és vizsgált meg. Ezek mindegyike azt bizonyította, hogy középkori fegyverektől származtak. A vizsgálatok és a csontváz rekonstrukciója megerősítette a gerincferdülést, ami azt sugallta, hogy a jobb váll kissé magasabban lehetett, mint a bal.
Valami gyanús
A táplálkozásunk – vagyis mindaz, amit megeszünk és megiszunk – befolyásolja a csontjainkban és fogainkban felhalmozódott kémiai elemek összetételét. A csontokból kinyert minták vizsgálatát stabil izotópelemzésnek nevezik, ami ebben az esetben azt mutatta, hogy a csontváz tulajdonosa jó minőségű táplálékot fogyasztott, és az étrendjében komoly szerepet töltöttek be a tengeri halak. Közben a radiokarbon kormeghatározás 95,4 százalékos valószínűséggel jelezte, hogy az illető 1456 és 1530 között halt meg – Richárd 1485-ben bekövetkezett halálának időpontja is ebbe az időintervallumba esik.
Universal History Archive / Universal Images Group / Getty Images III. Richárd az 1859-es Anglia története című műből.
Párhuzamosan elkezdődött a genetikai vizsgálat is. A DNS-vizsgálat azonosítási célokra való használata ilyenkor úgy zajlik, hogy a maradványokból kinyert DNS-t összehasonlítjuk egy ismert, általában közeli rokonéval. Csakhogy akadt egy kis probléma: nem rendelkeztünk Richárd közeli rokonainak maradványaival. A megoldást a középkori király DNS-ének a ma élő rokonaiéval való összehasonlító vizsgálat jelentethette.
Mivel a mitokondriális DNS megtalálható a női petesejtekben, olyan rokont kellett keresnünk, aki teljes mértékben női ágon kapcsolódik III. Richárdhoz. Szerencsére már ismertünk egy ilyen személyt: Michael Ibsen III. Richárd legidősebb nővére, Yorki Anna leszármazottja volt. Kutatóink nemsokára Anna egy másik nőági leszármazottját is megtalálták: egy Wendy Dulding nevű nőt, aki történetesen Michael 14. fokú unokatestvérének unokája volt. A mitokondriális DNS komparátoraink készen álltak.
Aztán jött az áttörés: a komparátorok genetikai egyezést mutattak a ferences rendi kolostorban eltemetett csontvázzal. Érdekes módon a férfiágon öröklődő Y kromoszóma elemzése nem mutatott egyezést az általunk tesztelt élő rokonokkal.
Alakul a végeredmény
Elérkezett az ideje, hogy előálljunk a mindent eldöntő statisztikai adatokkal, és meghatározzuk, hogy a csontváz mekkora valószínűséggel lehet Richárdé. Ahhoz, hogy ezt megtegyünk, olyan módszerhez fordultunk, amelyet az igazságügyi szakértők széles körben alkalmaznak az ehhez hasonló esetekben: a Bayes-statisztikához.
Így statisztikai alapú becslést kaphatunk arról, mennyire valószínű, hogy a csontváz III. Richárdé. Ebben az esetben csak két lehetőségünk van: az első számú hipotézis, hogy ez III. Richárd; a második, hogy nem ő az.
Volt egy listánk az általunk keresett jellemzőkről. Ezek mindegyike egy újabb darabka bizonyítékot jelentett, amit hozzáadhattunk azokhoz az adatokhoz, amelyek lehetővé tették, hogy kiszámítsuk az első számú hipotézis úgynevezett valószínűségi arányát (hogy Richárdé a csontváz), a második számú hipotézis valószínűségi arányával szemben (hogy nem Richárdé).
Elsőként azt néztük meg, hogy milyen gyakran találhatunk meg egy középkori templom előkelőknek fenntartott helyén egy 26 és 35 év közötti férfi csontvázat? Ez nagyjából 18 százalék. Minden kategóriát szépen sorra vettünk. Megvizsgáltuk, hogy milyen gyakran találni gerincferdüléses csontvázat a középkorból, milyen gyakran találni csontvázakat halálkörnyéki sérülésekkel egy templom előkelőek számára fenntartott temetkezési helyén, és mekkora a valószínűsége annak, hogy még a szénizotópos kormeghatározásnak is megfelel (mivel tudtuk, hogy az apátságot a 13. században építették és 1538-ban bezárták).
A stabil izotóp adatok közül csak az egyiket nem vettük figyelembe: ez azt mutatta, hogy az illető a korabeli előkelőségek étrendjét követte. Számítottunk ugyanis rá, hogy mindazok, akiket a templom előkelő helyére temettek, jobban étkeztek, mint a népesség nagy többsége, ezért ennek hozzáadása a számításainkhoz indokolatlanul torzította volna a statisztikát Richárd javára. Azt a tényt is figyelembe vettük, hogy az Y kromoszóma nem egyezett.
Mit mutatott mindez? David Balding világhírű igazságügyi statisztikus is a csoport tagja volt, és kiszámította nekünk a valószínűségi hányadost. Az általa kapott eredmények elég meggyőzőek voltak. Még a mi konzervatív megközelítésünkkel is 6,7 millió az 1-hez a valószínűségi hányados az első számú hipotézis javára.
Mindenki erről beszél
2015. március 26-án a középkori királyt egy rendhagyó szertartás keretében újratemették a leicesteri székesegyházban, amit az egész világon közvetítettek a tévécsatornák.
Max Mumby / Indigo / Getty Images III. Richárd király maradványait lovas ágyúszekéren szállítják a leicesteri katedrálisba 2015. március 22-én.
De azért korántsincs mindenki meggyőzve. Néhányan még mindig nem hiszik el (hozzáteszem: egyikük sem statisztikus vagy genetikus), hogy valóban III. Richárdot találtuk meg. Gyakran kiragadnak egy-egy apró bizonyítékot (leginkább a DNS-t), és azt hangoztatják, hogy ez önmagában nem elég meggyőző – vagy azt állítják, hogy a csontváz Richárd egyik nőágról származó rokonáé lehet.
Vizsgálataink részeként összeállítottunk egy családfát, ennek nyomán számos nemzedéken keresztül követtük végig a király nőági rokonait. A történelmi ismereteinkkel összehasonlítva igazolni tudtuk, hogy ezek az ismert rokonok vagy nők voltak (és ezért nem jöhettek számításba), vagy túl fiatalok, vagy túl öregek, vagy régóta halottak ahhoz, hogy harcolhattak volna Bosworth-nél. Vagy pedig feljegyezték róluk, hogy nem voltak ott a csatában. Ezért az egyetlen ember a családfán, aki ott lehetett Bothworth-nél, maga III. Richárd volt.
Ezen kívül elenyészően csekély annak a valószínűsége (tekintve a mitokondriális típus ritkaságát), hogy valaki ugyanezzel rendelkezzen, a megfelelő időszakban megfelelő életkorú volt, közismerten a csatában halt meg, gerincferdülésben szenvedett, és a leicesteri ferences rendi kolostor templomának kórusában temettek el.
A cikket Rindó Klára fordította.
The post Krimibe illő nyomozással azonosították az „elveszett” királyt first appeared on 24.hu.