Abba a szerencsés generációba tartozom, amit nemcsak a Kacsamesék félbeszakítása traumatizált, de pár évvel később döbbenten néztem a kikapcsolt tévét, miután véget ért a Dallas utolsó része, eldördült a lövés, és én NEM TUDTAM MEG, hogy akkor végülis a betintázott és megtört Jockey magát lőtte-e le vagy sem.
Valahogy így érzem magam most is: a múlt hét pénteki interjújában Orbán Viktor miniszterelnök az utolsó 20 másodpercben valami olyan komoly dolgot lengetett meg az orrunk előtt, amiről nem tud már beszélni, mert kevés az idő, én pedig csak vártam és vártam, hogy jöjjön az új péntek, az új interjú, és megtudjam végre, miről van szó.
Nem derült ki.
Ma ugyanis fél 8 után pár perccel a Kossuth Rádióban nem Orbán Viktor miniszterelnök hangja csendült fel, hanem kaptunk egy összefoglalót a hamarosan esedékes Trump-Putyin találkozó tudnivalóiról, majd ennek a nagy jelentőségű eseménynek az előzetes elemzése következett. A miniszterelnök pedig röpke két nappal ezelőtt fapados járaton röppent Bilbaóba.
Pedig én készültem! Bár a múlt héten a miniszterelnök által belengetett „politikai bomba”, ami épp Amerikában ketyeg, a hazai sajtóban méltatlanul alulreprezentált, utánaolvastam, hogy tulajdonképpen mi is az a Durham-jelentés, illetve annak titkosítás alól feloldott melléklete, ami alapján Orbán Viktor baljós hangvételben nyilatkozott egy hete – itt meg is írtam, ajánlom olvasásra mindazoknak, akiket hozzám hasonlóan felcsigázott a téma.
Hogy mit akar ebből a bonyolult, ingatag lábakon álló ügyből kihozni a magyar miniszterelnök, aki szerint a történet rólunk is szól, egyelőre rejtély maradt tehát. Remélhetőleg nem kell annyit várni a feloldására, mint arra, ami végül kiderült: hogy Jockey gyáva kukac volt, és végül csak a tükörbe lőtt bele.