Tényleg nem. És igyekszem elmagyarázni, hogy jóérzésű emberként miért nem érdemes irigyelni ezt a szomorúság Bermuda-háromszögében elveszett, szerencsétlen dollármilliárdost.
Kezdhetném ott, hogy magára valamit adó ember nem lesz egy félfasiszta kétharmaddiktátor strómanja (fideszül: straumannja). Azonkívül, hogy ezt diktálja a (keresztény) morál, maga a főbérlő, a tartótiszt, a finanszírozó, a bábmester, Orbán Viktor is szépen elmagyarázta, miért nem érdemes eladni, bérbe adni, lízingeltetni magunkat:
„Az a dolog, amikor az embert megveszik, az olyan, mintha kiüresítenék. Tehát onnantól kezdve, mint egy mákgubó, nem? Tehát elveszíti azt, ami igazából érdekes benne, mert az érdekes dolog az emberben a szabadság, a szuverenitás, az autentikusság, a saját gondolat, a saját érzés, de abban a pillanatban, hogy meg vagy véve, és nem vagy önmagad, elveszted az érdekességedet.”
De tételezzük fel, hogy Mészáros Lőrincnek, ennek a kemény kun embernek vastag bőr van a képén.
Tegyük fel, hogy a kétezres években nem voltak erkölcsi aggályai, és megunta, hogy csak egyszerű gázszerelő, így amikor amúgy is leszállóágba került a biznisze, bátran megragadta a carpe diemet. Előbb a vezér falujának futballfelelőse, aztán felcsúti helytartója, később al-, majd pót-Simicskája, idővel az ország egyik – az állami vasút és a posta utáni – legnagyobb foglalkoztatója, végül az ország leggazdagabb embere, sőt a Föld ezer leggazdagabb emberének egyike lett. Mindezt képzettség nélkül, nulla nyelvtudással (az anyanyelvét is ideértve).
Az egyszemélyes vagyonkezelő mefisztói alkuja meg is hozta a gyümölcsét: az eltérített közpénzbilliókból futotta fényűző esküvőre, százmilliós autókra, harci járművekre, kisebb, majd nagyobb jachtokra, helikopterre és magánrepülőre, védett állatokra, egzotikus vadászatokra, mindenféle fölösleges szarra.
De a szegény ember Warren Buffettje hamar rájöhetett, hogy az áhított paradicsom tiltott gyümölcs volt: ekkora pszeudovállalkozónak, műoligarchának, álúrnak lenni elsősorban nyűg, másodsorban katasztrófa.
El nem tudom képzelni, hogy jó érzés lehet, amikor falusi – hogy finoman fogalmazzunk – down-to-earth polgármesterként kénytelen vagy nyaralás közben egy Interpol által körözött – a fajgyűlölet határát pont átlépő pártod által éppen támadott származású, vagyis – arab maffiózó környékén titokban sertepertélni. Vagy hogy ne lenne iszonyúan kellemetlen, amikor gyorsan tüzet kell oltanod, miután kiderül, hogy valamelyik beosztottad eltüntette a pénzed egy részét, pláne úgy, hogy az valójában nem is a te pénzed.
De rendben van, ez még nem a világvége, elvégre sokan vannak, akik megalázó munkát kénytelenek végezni a papíron jóval nagyobbnak tűnő fizetésükért cserébe, és olyanok is többen akadnak, akik udvari bolondként hosszú évek óta csinálnak magukból idiótát ország-világ előtt. Az ilyen embereknek – miközben éppen elkótyavetyélik a hitelüket és az önbecsülésüket – hagyományosan legalább az otthon és a szabadidő nyújthat némi vigaszt (ha a nyugtatókat, kedélyjavítókat és egyéb kábítószereket nem számítjuk). De a nyakamat tenném rá, hogy Mészáros Lőrinc esetében ebben sincs köszönet, mégpedig egyszerű okból kifolyólag: a NER miatt.