Kern András lesz D. Tóth Kriszta vendége a DTK: Elviszlek magammal következő adásában. A Kossuth-díjas színművész 67 évvel ezelőtt kezdte pályáját, akkor még szőke kisfiúként játszott állatkerti tolvajt egy filmben, hét évvel később pedig a Vígszínházba került, ahol máig társulati tag. Mindeközben számtalan szerepe, vendégszereplése és filmes alakítása révén az egész ország megismerte.
Az idő múlásával kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy már nem szívesen számolja az éveket.
Egy ideig számoltam, nem okozott gondot. Azt kérdezték, hogy hány éve vagy színész, és én azt mondtam, tizenhárom, az egyáltalán nem gond. De amikor azt kell mondani, hogy hatvanhárom, akkor az már kicsit nagyobb. És közben azt hinné az ember, hogy a színésznek olyan nagy boldogság az élete. Merthogy azt szereti végül is, amit csinál… Azzal foglalkozik, azzal keresi a pénzét, este megtapsolják, az a szenvedélye. S közben… a színészekben van némi elégedetlenség mégis csak.
Bár ez nem jelenti azt, hogy színészként sosem elégedett önmagával vagy a munkájával, bevallja, hogy egyetért Törőcsik Mari mondásával, miszerint az ilyen pillanatok nagyon ritkák.
Most legutóbb talán az Apa című színdarabban, amit egy Florian Zeller nevű francia ember írt és megcsinálták filmnek is… És az Anthony Hopkins kapott Oscar-díjat érte. Én is kaptam Ruttkai-gyűrűt érte, és… az például jó volt… Abban van valami olyasmi, amit én nagyon szeretek a színházban, amikor kifejezetten humorosnak és könnyednek látszó valamiről egy idő múlva kiderül, hogy az nem is olyan humoros, nem is olyan könnyed. Egyszer csak bajt csinál az ember lelkében… Ezek jók, ezek a pillanatok. Nem mindig vannak ilyenek. Sokszor vannak nem ilyenek.
Azt mondja, arra a kettősségre, hogy a nézők egy darabon egyszer nevetnek, máskor nem, nincs magyarázata. De szerinte a színművészi pályában van valami titokzatos, ahogyan valószínűleg minden művészpályában.
Sőt, lehet, hogy minden pályán így van. Minden foglalkozásban lehet, hogy így van, hogy nem lehet mindenre rájönni. Meg aztán nem is biztos, hogy mindenre rá kell jönni. Majd rájön… a mesterséges intelligencia, és akkor már miránk egy idő után nem is lesz szükség, és az intelligencia eljátssza. Csak abból aztán fog hiányozni, attól félünk, a… a lélek
– magyarázta Kern, aki nem titkolja, hogy kicsit sem szerelmese a modern technológiának, nem ismeri például a Messengert sem.
Egy kicsit lusta is lettem ezekhez. Mert annyit dolgoztam én… Ezt most nem panaszkodásból, meg nem is vagánykodásból mondom… Hanem tényleg.
A beszélgetés során szóba került a színművész tavaly decemberi rosszulléte is, ami miatt félbe kellett szakítani a Pesti Színházban Az imposztor című darabot.
Most legutóbb volt egy pánikroham-szerűség, az nagyon rossz volt… Rettenetes kellemetlen volt. Rettenetes kellemetlen… Elkezdett zsibbadni az egyik oldalam, aztán teljesen elzsibbadt, úgy, hogy nem is tudtam lépni… Az egyik lábamat arrébb tettem, az nem arra ment, amerre akartam. A számmal nem nagyon tudtam beszélni, le volt az egész zsibbadva, nem csak a fele. Egy darabig az egész balfelem, de a szám, speciel, egész le volt zsibbadva. Olyan furcsán beszéltem, hogy nem is mertük folytatni az előadást, mert így nem nagyon lehet. És mindenhez járul egy kis halálfélelem. Az ember úgy érzi, hogy »na, ez még egy darabig tovább, itt egy szívinfarktus; infarktussal játszani nem olyan jó, mert abban itt egyszer csak meghalok, és itt a padlón elpusztulok«. Ez rossz érzés színdarab közben. Miközben beszélni kell. Spirót és Moliére-t
– tette hozzá.
Az epizód, melyben Kern András szót ejt még az egészségéről, kórházi élményeiről, a halálfélelemről és végül arról, hogy miért tartják nehéz interjúalanynak, május 4-én, este 10 órától lesz látható a Spektrum Home-on.
The post Kern András a decemberi rosszullétéről: „Olyan furcsán beszéltem, hogy nem is mertük folytatni az előadást” first appeared on 24.hu.