Mi sem tesz boldogabbá, mint a gyerekekkel való találkozás. Gyerekkoromban is megvoltak a »mosolymestereim«; most pedig, hogy megöregedtem, gyakorta a gyerekeket tekintem mentoraimnak. Mélyen megindítanak, és jó érzéssel töltenek el ezek a találkozások. Ahogyan az idősekkel is nagyon szívesen találkozom. Ellenállhatatlan a bennük lakozó derű; ahogyan áldják az életet, minden haragot félretéve; kedélyük akár a jó óbor öröme. Nekik is megadatott a sírás és a nevetés kegyelme, akár a gyerekeknek. Amikor a Szent Péter téri közönség soraiban megölelem a gyerekeket, többnyire mosolyognak. Máskor azonban, ha meglátnak tetőtől talpig fehérben, megrémülnek, mert azt hiszik, én vagyok az orvos, aki menten beadja nekik az injekciót, és ilyenkor elpityerednek. Ők a spontaneitás és az emberség bajnokai, és arra emlékeztetnek bennünket, hogy, akik lemondanak emberségükről, mindenről lemondanak; továbbá, ha már nehezünkre esik őszintén sírni vagy szenvedélyesen nevetni, akkor valóban elkezdődött a hanyatlásunk. Ilyenkor már olyan, mintha elérzéstelenítettek volna bennünket, márpedig az efféle felnőttek nem tesznek jót sem maguknak, sem a társadalomnak, sem az egyháznak
– írja a Remény című, idén januárban megjelent önéletrajzi művében Ferenc pápa.
Bár a katolikus egyházfő eredetileg azt tervezte, hogy a hat éven át írt könyvet a közönség csak a halála után ismerhesse meg, 2024-ben meggondolta magát. Ugyanakkor szükségesnek találta közölni mindenkivel, hogy jól van, és nem fontolgatja a visszavonulását. A tavaly megjelent interjúkötetének bemutatóján pedig így fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mi lenne, ha az egészsége túlontúl megromlana: „Ha ez bekövetkezne, nem szólíttatnám magam nyugalmazott pápának, hanem egyszerűen Róma nyugalmazott püspökének, és átköltöznék a Santa Maria Maggiore-bazilikába, ott gyóntatnék, és a betegeket részesíteném áldozásban. De ez távoli feltételezés, mivel tényleg nincsen semmilyen komolyabb indok, amiért a lemondáson kellene gondolkodnom.”
Majd hozzátette:
„Ilyen veszély nem áll fenn” – szögezte le. „Az Úrnak hála, jó egészségnek örvendek, és ha Isten is úgy akarja, még sok projekt vár megvalósításra.”
Az eltökélt reformpápa ekkor még nem igazán készült arra, hogy néhány hónap múlva üresen hagyja Szent Péter trónját.
Egy kamaszfiú megtérése
Valószínűleg kevesen kapnák fel a fejüket erre a névre: Jorge Mario Bergoglio, pedig a világ egyik leghíresebb emberének, a 266. római pápának ez a születési neve. (A Ferenc nevet példaképe, Assisi Szent Ferenc után vette fel.) A Buenos Aires melletti Flores-ben látta meg a napvilágot 1936. december 17-én. Öt testvér közül ő volt a legidősebb. Apja, Mario José Bergoglio a szüleivel Olaszországból menekült Argentínába 1929-ben, Mussolini fasiszta rendszere elől. Ferenc soha nem felejtette el, s később is gyakran emlegette, hogy
Mario José előbb vasúti alkalmazottként, majd könyvelőként helyezkedett el, és ebben az időszakban szeretett bele későbbi feleségébe, Ferenc anyjába, Regina María Sívoriba. Az elemi iskola hatodik osztályától Jorge Mario a szaléziak iskolájába járt.
API / Gamma-Rapho / Getty Images Jorge Mario Bergoglio anyai családja: Oscar Adrian Sivori nagybátyja, anyja Regina Maria Sivori és Catalina Ester Sivori de Picchi nagynénje. Ülnek: Vicente Francisco Sivori bácsi, Francisco Sivori Sturla nagyapa, Maria de Gogna Sivori nagymama és Juan Luis Sivori bácsi.
17 évesen, 1953-ban tért meg. „Mielőtt egy buliba értem volna, elhaladtam egy plébánia mellett, s találtam ott egy papot, akit addig nem is ismertem. Akkor úgy éreztem, gyónnom kell” – mesélte később. „Ez lett a nagy találkozás élménye: megtaláltam valakit, aki már várt rám. De nem tudom igazán, mi történt, miért volt ott az a pap, miért éreztem a sürgetést, hogy meggyónjak, de az az igazság, hogy valaki várt rám hosszú ideje. A gyónás után úgy éreztem, valami megváltozott, nem vagyok többé olyan, mint azelőtt. S mintha egy hangot hallottam volna, egy hívást: meg voltam győződve arról, hogy papnak kell lennem. Ez a hitbeli tapasztalat fontos: azt mondjuk, Istent kell megkeresnünk a megbocsátásért, de valójában addigra ő már vár minket. Ő lép először. Bűnössé válsz, de ő már akkor arra vár, hogy megbocsáthasson.”
Jorge Mario műszaki középiskolába járt, később vegyésztechnikus lett. Egy ideig dolgozott kidobóként és portásként is, majd vegyészként rövid időre a Hickethier-Bachmann gyár élelmiszeripari laboratóriumába került. Itt ismerkedett meg mélyebben a marxizmus eszméjével, ami későbbi határozott baloldaliságának, vagy talán mondjuk így: egalitarizmusának és szegénypártiságának egyik gyökere. A laboratóriumban ugyanis főnöke volt Esther Balestrino de Careaga, a később meggyilkolt neves paraguayi polgárjogi harcos, akivel Jorge Mario mély barátságot kötött, és a beszélgetéseik óriási hatást tettek rá.
1977 decemberében, a „piszkos háború” és az argentin katonai diktatúra idején már pap volt, és amikor közeledett Esther letartóztatása, Jorge Mario csempészte ki az asszony marxista könyveit a hatóságok elől. Az aktivistát társaival együtt nem sokkal később egy feljelentés nyomán elrabolta a titkosszolgálat; testét később a tenger mosta partra, a halottkém jelentése szerint megkínozták, mielőtt – valószínűleg még élve – bedobták egy repülőről az óceánba.
Szerelem, kétségek és megerősödés
Fiatalkori megtérését követően Bergoglio az érsekségi szemináriumban tanult, majd 1958-ban újoncként belépett a jezsuita rendbe. Később elmesélte: szeminaristaként beleszeretett egy lányba, és ezért rövid ideig még kételkedett abban, hogy a papi hivatás felé kell törekednie. Mint később Szegényektől a pápáig, a pápától a világig című, 2022-es interjúkötetben megfogalmazta: lenyűgözte a lány „szépsége és szellemi ragyogása”, de a vívódásának végén a megtérés és az isteni hívás élménye erősebbnek bizonyult. Santiagóban tanult bölcsészettudományokat, majd hivatalosan is a rend tagja lett 1960-ban.
Még ebben az évben filozófiai diplomát szerzett, majd irodalmat és pszichológiát tanított egy Santa Fe-i középiskolában 1964 és 1965 között.
1969-ben szentelték pappá. Később a teológiai kar oktatója és a Szent József Főiskola rektora lett, majd plébánosként szolgált San Miguelben. 1986 márciusában Németországba ment befejezni a doktori disszertációját Romano Guardini, a XX. század egyik legjelentősebb katolikus gondolkodójának életművéről. Ezután elöljárói a córdobai jezsuita templomba helyezték lelki vezetőnek és gyóntatónak. Ez az időszak nagyon nehéz volt a számára. Ugyancsak a fent idézett interjúkötetben vallotta meg: németországi, majd córdobai kihelyezését száműzetésként élte meg, ami annyira megviselte, hogy a hite is megingott.
HANDOUT / PARROQUIA VIRGEN DE CAACUPE / AFP Jorge Mario Bergoglio püspökről (Ferenc pápáról) készült kép 1998-ban.
„Az a kérdés merült föl bennem, hogy hol van Isten. Súlyos, sötét gondolatok gyötörtek. Úgy tűnt, hogy minden elsötétül. (…) Isten bocsánatáért könyörögtem, és hagytam, hogy segítsen rajtam.” A disszertációját végül nem tudta befejezni. Ugyanakkor már ekkor kitűnt, hogy nemcsak rendkívüli intellektussal rendelkezik, de különleges alázattal, emberszeretettel és humorral éli meg a papi hivatást.
A Vatikán honlapján közzétett pápai biográfia szerint 1992-ben II. János Pál nevezte ki Buenos Aires segédpüspökévé. Jelmondatául ezt választotta: Miserando atque eligendo (Megkönyörült rajta és kiválasztotta), ami arra a bibliai történetre utal, amikor Jézus követőjéül hívja Lévi Mátét, a bűnös vámszedőt, aki később evangélista lesz. Kinevezték szülőföldjének, a floresi területnek a püspöki helytartójává, 1993. december 21-én pedig általános helynökévé. 1998-ban ő lett Argentína vezető érseke és a katolikus egyetem nagykancellárja. Három év múlva II. János Pál bíborossá léptette elő. Közben Latin-Amerikában egyre népszerűbb lett.
Négy fő célkitűzése volt:
nyitott és testvéri közösségek létrehozása;
a tájékozott világi hívők vezető szerepének előmozdítása;
a város minden lakóját célzó evangelizáció;
valamint a szegények és betegek megsegítése.
A papokat és a világi híveket közös munkára hívta – 2009 szeptemberében nemzeti szolidaritási kampányt indított az ország függetlenné válásának kétszázadik évfordulója alkalmából: 2016-ig kétszáz karitatív munkát kellett végrehajtani.
Miután XVI. Benedek egészségi állapota miatt visszavonult, 2013. március 13-án az akkor 76 esztendős Bergogliót választotta pápává a bíborosi konklávé, így ő lett az első dél-amerikai pápa, egyúttal az első jezsuita egyházfő a római katolikus egyház történetében – jókora meglepetést okozva, hiszen a szakértők tippjei szerint senki nem tartotta igazán esélyesnek. (Igaz, a választó bíborosok mintegy fele korábban jezsuita egyetemeken tanult.)
A meglepetések pápája
„Az én népem szegény, és én közéjük tartozom” – hangoztatta Bergoglio, aki már argentin érsekként is a puritánságáról volt ismert. Nem a püspöki palotában lakott, hanem egyszerű lakásban, ahonnan tömegközlekedéssel járt be a hivatalába. Sofőrrel járó autószolgálatot nem igényelt. Gyakran hívta meg rendtársait és barátait vacsorára, s az ételeket saját maga készítette el.
Akkor még a Christian Science Monitor szerzője azt tippelte, hogy a „meglepetés-pápa” az elődje, Benedek kőkonzervatív szellemiségét viszi majd tovább, de aligha tévedhetett volna nagyobbat. Valójában Ferenc már pápasága kezdetén nekilátott, hogy – amennyire lehetséges – megreformálja egyházát.
Már beiktatása napján bejelentette, hogy a Római Kúria addigi vezetőit– ideiglenesen – megerősíti a hivatalukban. Viszont megválasztása évében
eltörölte a több millió eurós összegre rúgó juttatásokat, amelyeket addig a vatikáni alkalmazottak kaptak az új pápa megválasztásakor; ezt a pénzt rászorulóknak adományozták,
megszüntette a Vatikáni Bank felügyelőbizottságában szolgáló bíborosok évi 25 000 eurós illetményét is; nyíltan beszélt az egyházon belüli pénzmosásról és korrupcióról, mondván, hogy mindezt azonnal fel kell számolni,
bejelentette, hogy átfogó reformot hajt végre az egyházban tapasztalt pedofil bűncselekmények visszaszorításáért,
ekkor tette az első, sokakat megrázó, másokat lelkesítő kijelentéseit a melegekről: „hát ki vagyok én, hogy ítélkezzem felettük?”;
közölte, hogy az elvált hívőket (akiket korábban kiközösítettek) vissza kell fogadni az egyházba,
felhagyott a „Monsignor” címek adományozásával, és kijelentette, hogy meg kell állítani az egyházi karrierizmust.
Ezekkel a lépéseivel egyértelműen kirajzolt egy új karaktert,
aki – látszólag – fittyet hány az ellene fenekedő tradicionalista bíborosokra. (Valójában okos diplomáciai manőverekkel szerelte le őket.) Ferenc ráadásul igazi celebpápa volt: szívesen nyilatkozott mindenkinek, és sokan kérték is nyilatkozatra, így elérte, hogy szinte folyamatos legyen a jelenléte az újságok címoldalán.
2013-ban az Év Emberének választotta a Time magazin. (És az egyébként konzervatív brit lap, a Times is.) A Time méltatásában kiemelt egy mondatot a Ferenc által kiadott Az evangélium öröme című apostoli buzdításból, amelyben így fogalmazza meg az egyház hivatását: „Inkább azt az egyházat részesítem előnyben, amely sérült, sebeket hordoz és piszkos, mert kint volt az utcán a szegények közt, mint egy olyat, amely egészségtelen attól, hogy be van zárva, és ragaszkodik saját biztonságához.”
Ferenc ebben az írásában Ez a gazdaság megöl alcímmel akkora hevülettel kelt ki a kapitalista világrend ellen, mintha nemcsak barátokat, de ellenségeket is akarna toborozni magának.
Hogy lehet, hogy nem az a hír, amikor egy idős hajléktalan meghal az utcán, hanem az, ha két pontot veszít a tőzsde?
Spencer Platt / Getty Images Ferenc pápa áthajt a tömegen a beiktatási miséje alatt a Szent Péter téren 2013. március 19-én, a Vatikánvárosban.
„Néhány ember továbbra is védi azokat az ósdi elméleteket, hogy a szabadpiac által ösztönzött gazdasági növekedés nagyobb igazságosságot és befogadást fog eredményezni a világban. Ezt a véleményt soha nem erősítették meg a tények. Az egyháznak dolgoznia kell a szegénység strukturális okainak felszámolásán. Krisztus nevében köteles vagyok mindenkit emlékeztetni arra, hogy a gazdagoknak segíteniük, tisztelniük és támogatniuk kell a szegényeket.”
Liberális, esetleg kommunista volt a pápa?
Ellenlábasai szerint igen, és sokan csalódottak voltak a reformtörekvései miatt. Számos egyházi vezető is megfogalmazott kritikát vele szemben, bár többnyire a nyílt konfrontációt kerülték. Ne feledjük, a pápai primátus elve a katolicizmus lényegéhez tartozik; aki a pápát támadja, teológiai értelemben az egyházat, végső soron magát Krisztust támadja. Igaz ugyan, hogy a vatikáni szolgálatának időszakában Bergoglio számos pontban igyekezett újítást elérni, de ezek valójában – paradox helyzet – csak látszólag voltak újítások. Annyiban mindenképp konzervatívnak mondható, hogy soha, egyetlen pontban sem bírálta felül a katolicizmus alapvető tanításait, csak a kornak megfelelő új megvilágításba helyezte azokat.
Ami viszont tény: nagy hatással volt rá az eredetileg dél-amerikai gyökerű úgynevezett felszabadítási teológia (liberation theology), amely a marxizmus társadalomkritikáját emeli át a keresztény szemlélet keretei közé. Ennek az irányzatnak egyes elemeit Ferenc elődei – például XVI. Benedek – kritizálták ugyan, de eretnekségnek máig sem számít. Ráadásul Ferenc volt olyan óvatos, hogy önmagát sosem azonosította felszabadítási teológusként; eleve nem számított rendszeres teológusnak, és ő maga sem törekedett ilyen címekre. „Csak egy jó pap akarok lenni” – mondta az egyik első interjújában.
Csokorba szedtük Ferenc tizenkét éves pápaságának legfontosabb reformjait, reformtörekvéseit és legemlékezetesebb megnyilvánulásait:
2014-ben többször is felhívást tett közzé az Oroszország és Ukrajna között kitört konfliktus békés rendezése érdekében. Jordániába, Izraelbe és a palesztin területekre ment, a közel-keleti megbékélésre szólított fel. Imát mondott az Izraelt és Nyugat-Jordániát elválasztó határfalnál, jelképesen átölelte a három világvallást a jeruzsálemi Siratófalnál.
2015-ben az örmények I. világháború alatti üldözését és tömeges lemészárlását népirtásnak nevezte. (Ezt a mai napig még számos állam nem ismerte el.) Törökország hevesen tiltakozott.
Ugyanebben az évben adta ki a Laudato Si című enciklikáját, amelyben minden elődjénél határozottabban ítélte el a természetpusztító, féktelen fogyasztást, és állt ki a környezetvédelem ügye mellett.
2016-ban a menekültválság idején menekülteknek – köztük muzulmánoknak, kopt keresztényeknek és egy hindunak – a lábát mosta és csókolta meg a pápa, hatalmas visszhangot kiváltva. Ugyanabban az évben muzulmán migránsokat fogadott be a Vatikánba.
A pápasága idején rendszeresen nyilatkozott arról, hogy az egyháznak nyitottabbnak kell lennie a homoszexuálisokkal és a transzneműekkel szemben, és élesen elítélte a velük szemben tapasztalható kirekesztő magatartást.
Az is a határok feszegetésének számított, amikor a pápa tavalyelőtt kijelentette: a kötelező papi cölibátus nem örökkévaló, hanem módosítható egyházi törvény.
Szolgálatát végigkísérte a nők helyzetéről való töprengés, több könyvében is ír róluk. Bár az egyház törvényei szerint nőket nem lehet pappá szentelni, az úgynevezett diakóniai szolgálatot megnyitná előttük, és 2024-ben már azt is kijelentette: „a nőknek lehetővé kell tenni, hogy vezető szerepet vállaljanak az egyházban.” Ez ismét olyan mondat, ami néhány évtizede egy pápa szájából még elképzelhetetlen lett volna. Utolsó kórházi tartózkodásának második napján Raffaella Petrini nővért nevezte ki Vatikánváros első női kormányzójának, bejelentve, hogy megbízatása március 1-jén kezdődik.
Ferenc rengeteget tett a papi pedofília visszaszorításáért, már azzal is, hogy pontifikálása kezdetétől nyíltan néven nevezte ezt a bűnt, és közölte, hogy teljesen fel kell számolni. 2019-ben bevezette az egyházmegyéknél a bejelentő felületeket, ahol az áldozatok vagy hozzátartozóik jelezhetik, ha bármi nem helyénvaló történt velük. Azonkívül feloldotta az úgynevezett pedofilakták titkosítását, szorgalmazva, hogy az egyházi és világi hatóságok hatékonyabban működjenek együtt.
Ferenc pápa részt vesz heti általános audienciáján a Szent Péter téren 2023. november 15-én, a Vatikánban.
„Örök tavaszban virágozzék”
Ferenc jól tudta, mi a szenvedés. Már a megválasztásakor sem volt fiatal, számos betegség gyötörte. Az ifjúkori tüdőműtétje óta minden télen az átlagnál jobban ki volt téve a hörghurut és az influenza szövődményeinek, emiatt az elmúlt években mind gyakrabban vendégeskedett a római Gemelli kórházban.
Február 14-én – bágyadt tiltakozása ellenére – újra beszállították a kórházba, miután a rosszulléte miatt nem tudta végigmondani az egyik beszédét. Eredetileg hörghurut miatt látták el, csakhogy egy légúti fertőzés miatt meg kellett változtatni a kezelés menetét; többféle kórokozó támadta meg a tüdejét, szövődményként kétoldali tüdőgyulladás lépett fel. Betegágyán még dolgozott, amíg ereje engedte: rendeleteket hozott és elöljárókat nevezett ki; a Politico némi malíciával azt írta, hogy a halálos ágyán is igyekezett átmenteni a hatalmát.
A szervezete végül feladta a küzdelmet, és a reformok pápája 88 évesen elköltözött e világból. Hogy az általa megkezdett folyamatok kiteljesedhetnek-e, az a földi halandók számára még titok.
A bevezetőben említett, idén megjelent önéletrajzi kötetében így ír:
Önéletrajzunk nem a mi magánirodalmunk – sokkal inkább útipoggyászunknak tekinthető. És az emlékezet nemcsak az, amire emlékszünk, hanem mindaz, ami körülvesz bennünket. Nem csupán arról szól, ami volt, hanem arról is, ami lesz. Tegnapnak tűnik, pedig már a holnap. Minden arra született, hogy az örök tavaszban virágozzék. A végén pedig csak annyit mondunk: semmi olyanra nem emlékszem, amiben Te ne volnál jelen.
The post Elment a reformok pápája, aki reményt adott az egyháznak és a világnak first appeared on 24.hu.