II. Mehmed oszmán szultán 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt, az ókori Római Birodalom örökösét, a kelet Rómáját, kiérdemelve ezzel a Hódító melléknevet. Birodalom nélkül a város persze már csupán árnyéka volt régi önmagának, eleste azonban óriási szellemi hatással bírt: a Nyugaton úrrá lett a pánik, az Oszmán Birodalomban a legyőzhetetlenség érzése erősödött fel, korszakhatárként vonult be a történelembe.
Nem tudjuk, Mehmedet mi sarkallta szűk három évvel később a Nándorfehérvár elleni támadásra, jobb híján azt mondhatjuk: vitte tovább a lendület a második nagy oszmán cél, Róma meghódítása felé. Az anekdota szerint a hadjárat előtt úgy fogalmazott, reggelijét Nándorfehérváron, ebédjét Budán, vacsoráját pedig Bécsben fogja elfogyasztani, de a valóságban már a reggeli a torkán akadt.
Erről kérdeztük Dr. Pálosfalvi Tamás történészt, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársát. Cikkünk végén az is kiderül, miért szól a harang minden délben Magyarországért.
Adrián Zoltán / 24.hu Dr. Pálosfalvi Tamás
Eldőlt: védekezni fogunk, nem támadni
A Duna és a Száva összefolyásánál fekvő Nándorfehérvár, a mai Belgrád hadászati szempontból a Magyar Királyság kapuja volt, az ország „lágy, hasi részének” legfontosabb erődítménye, amelynek felhasításával az ellenség előtt nyitva áll az Alföld, hazánk „védhetetlen” síkvidéke egész a fővárosig és még tovább. Nem véletlen, hogy Luxemburgi Zsigmond visszavette a várat a szerb despotáktól – itt írtunk erről Brankovics Mara kapcsán –, és inkább maga felügyelte a védelmét, illetve további megerősítését.
Mikor a szultáni sereg nyugatnak indult 1456 tavaszán, Nándorfehérvár, a magyar végvárrendszer kulcseleme európai összehasonlításban is modern, jól felszerelt erődként várta az ostromot. Pontosabban ekkor még senki nem várt semmit, nem lehetett tudni, mi lesz végül Mehmed célpontja.
Áprilisban épp ülésezett a királyi tanács, Hunyadi újabb törökellenes hadjáratról győzködte az urakat, amikor megérkezett a szultán közeledésének híre. Ezzel el is dőlt a vita: védekezés lesz, nem támadás
– mondja a 24.hu-nak Pálosfalvi Tamás.
Működött persze a hírszerzés, jöttek-mentek az információk, hogy az oszmánoknak Nándorfehérvár kell, Hunyadi mégis a mezőn tartotta a seregét. A török-magyar háborúk során ugyanis soha nem lehetett tudni, merre kanyarodik az ellenség: betör Erdélybe, a Dunát követve az ország közepe felé tart, vagy „tovább megy” Szlavóniába? Ezért, ha a magyar had bezárkózik Nándorfehérvárra, a török pedig mégis Erdélyre veti magát, akkor már nem tud időben eljutni a szorongatott területre.
Nem ismerjük a létszámokat
A várat persze felkészítették, a védelmet Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály vezette, és említsük meg, hogy az egy korábbi cikkünkből megismert Újlaki Miklós is képviseltette magát jelentős számú saját katonasága és Geszti János macsói vicebán személyében. A védők száma ismeretlen, még tippelni sem tudunk.
Egy burgundi utazó, Bertrandon de la Broquière 1433-ban járt Nándorfehérvárott, szerinte az erőd 3–5 ezer ló befogadására alkalmas, ami persze nem azt jelenti, hogy az ostrom idején ennyien voltak, többen viszont nemigen lehettek. Hunyadi közelben várakozó erejéről 10–12 ezres számok szoktak pörögni, de valójában erről sincs hiteles információnk. Török részről is csak tippelni tudunk a birodalom méretét és erőforrásait ismerve, eszerint 35–40 ezer, hadra fogható emberről beszélhetünk. Egy Nándorfehérvárhoz mérhető erősség esetén
Persze tegyük hozzá, a végeredmény a legtöbbször nem a létszámon múlik.
DeAgostini / Getty Images
Nehéz kibogozni az igazságot
A szultáni had 1456. július 4-én kezdte az ostromot úgy, hogy hajóblokádot építettek ki a Dunán, a Száván azonban nem, illetve elmulasztották a vár teljes körbekerítését. Az oszmán történetírók nem sok szót vesztegettek a kudarcokra, ám egy korabeli térkép tanúsága szerint a török hadvezetés tanult a hibából, és a következő, számukra sikerrel végződő 1521-es ostrom során nem is mulasztották el megtenni.
Ami ezt követően történt, arról annyi verzió kapott lábra, hogy a teljes valóságot ma már nehéz visszafejteni. A középkori történetírást elsősorban propagandisztikus célok vezették, különösen igaz ez az oszmánokra: a sikereket túlfokozták, míg a kudarcokat egyszerűen elhallgatták. Mintha meg sem történtek volna, így van ez Nándorfehérvár 1456-os ostromával is.
A magyar, keresztény források sem az események mai értelemben vett tudományos igényű elemzésére törekedtek, ezért nehéz a történész dolga. Kifejezetten értékes viszont a szerb kortárs, Konstantin Mihailović visszaemlékezése, aki a magyar és az oszmán viszonyokat is jól ismerte, ráadásul a szultán katonájaként személyesen részt vett az ostromban.
A legismertebb verzió valószínűleg az, ami alapján a Nándorfehérvár, 1456 című, 2014-es animációs film készítői is dolgoztak, itt írtunk róla részletesen. E szerint a törökök két hét ágyúzással rommá lőtték a vár falait, miközben Hunyadi felszámolta a hajóblokádot, és katonáival csatlakozott a védőkhöz. A szétlőtt erőd ellen a törökök több, sikertelen rohamot intéztek, majd a végső támadásnál a Száva túlpartjáról megindult Kapisztrán János felkelőserege, ezt látva pedig Hunyadiék is kitörtek a várból, a végeredmény pedig az elsöprő magyar győzelem lett.
A források és a korszak ismeretének tükrében azonban ez a népszerű „forgatókönyv” több helyen hibásnak tűnik, jöjjenek hát a részletek úgy, ahogy a legfrissebb kutatási eredmények alapján Pálosfalvi Tamás rekonstruálni tudja az eseményeket.
The post Nándorfehérvár: így csalta tőrbe Hunyadi a szultán janicsárjait first appeared on 24.hu.