Aymeric az a fajta fickó, aki hallgat a szívére. Amikor összefut egy rég látott ismerősével, Florence-szel, és a nő nyilvánvalóan jelzi felé, hogy tetszik neki, a férfi nem sokat habozik. Az sem zavarja, hogy Florence jól láthatóan várandós, és már nincs is olyan messze az a szülés. Az izgalmas kalandnak induló találkozásból aztán igazi románc rügyezik ki, és Aymeric-et az sem zökkentheti ki az érzéseiből, hogy új párja életébe hamarosan egy gyerek is érkezik.
Vállalja, hogy apja helyett apja lesz a kis Jimnek, aki a vér szerinti apjára aligha számíthat. Házas férfi, két gyerekkel, akinek esze ágában sincs újra családalapításba fogni, inkább messziről kerüli az új jövevényt.
Fotó: Cirko Film
Egy jó ember története
Így indul a Jim története című különleges kis francia mozi, ami Pierric Bailly regényéből készült, és arra a nem kis kihívásra vállalkozik, amibe nagyon kevesen mernek belevágni: történetet mesél egy egyszerű, jó lelkű emberről, akinek a drámája a maga módján ugyan különleges, de ettől még életszerű és életszagú. A film pedig maximális bizalmat szavaz a nézőinek: az alkotók bíznak abban, hogy egy jó ember morális dilemma elé állítása lehet annyira izgalmas, mint egy ennél jóval nagyobb tétekkel bíró, látványos dráma.
Aymeric története ugyan nem kevés drámai elemet tartalmaz, de az Arnaud Larrieu és Jean-Marie Larrieu rendezőpáros szándékosan
távol tartja a filmjét a látványosan drámai pillanatoktól: itt a dráma nem látványos érzelmi kitörésekben, hanem a karakterek lelkében, apró gesztusok formájában jelenik csak meg.
Bár a történetmesélésük során adódnak pillanatok, amikor Aymeric az őt ért igazságtalanságok hatására bosszúszomjassá válhatna, megkeseredhetne és elkövethetne valami marhaságot, a karakter különlegessége, hogy amikor ilyen helyzetbe kerül, inkább mindig hátralép egyet, még akkor is, ha nézőként nem feltétlenül ez tűnik a jó döntésnek. Aymeric viszont senkinek sem akar ártani, senkit sem akar zavarni, és még ezzel a hozzáállással is lehet másoknak komoly fájdalmat okozni, ahogy az a film egy későbbi szakaszából kiderül.
Fotó: Cirko Film
A franciák Jack Lemmonja
A Jim története kicsit félrevezető cím. Ugyan a kisfiú fontos szereplője, sőt mozgatórugója a történetnek, ez a mozi elsősorban Aymeric önzetlenséggel és lemondásokkal teli útjára fókuszál, és arra, hogyan helyez mindig másokat önmaga elé. Aymeric egyáltalán nem menő figura. Nem öltözködik menőn, nincs divatos munkája, nem teng túl benne az ambíció és nem szokása beleállni a konfliktusokba sem, inkább kitér előlük.
Ha valaki nagyon szeretné, akár gyávának is nevezhetné őt, csakhogy Aymeric nem gyáva, egyszerűen csak olyan pasas, aki nem akar rosszat másoknak, akár azon az áron is, hogy neki ettől rossz lesz. A film egyik legfájdalmasabb része végignézni, ahogy Florence lassan elkezd visszaélni a párja maximális bizalmával. Amikor a kis Jim vér szerinti apja betoppan az életükbe, miután a férfi felesége és két gyereke egy autóbalesetben meghal, Jim még abba is belemegy Florence kérésére, hogy a férfi beköltözzön hozzájuk, amíg lelkileg ennyire mélyponton van.
Aymeric pedig azon kapja magát, hogy lassan, de biztosan kezd kiszorulni a saját otthonából, ahová egy idő után már nem a Florence iránt érzett szerelem, csak a kis Jim iránt érzett atyai szeretet és felelősség köti. De ezzel is vissza lehet élni…
Aymeric karaktere nem túl szószátyár, nem szavakban fejezi ki az érzéseit. Nem panaszkodik, nem sír, nem dühöng, de ettől még látszik rajta, mit érez: pontosan tudja és érzi, mikor élnek vissza a jószándékával és mikor bánnak vele igazságtalanul. Nem könnyű szerep ez, hiszen egy rendkívül visszafogott, jó ember megformálása hálátlan feladat – nem csoda, hogy a legtöbb színész jobban szeret rosszfiúkat játszani – , de Karim Leklou (Vincentnek meg kell halnia) zseniálisan oldja meg a feladatot.
Magyarországon a neve talán kevésbé ismert, de Franciaországban már rendkívül felkapott színész, aki első, sőt második ránézésre is távol áll attól, hogy sztáralkatúnak nevezzük, mégis van benne valami, amiért imádja a kamera. Leklou kevés gesztussal és kevés szóval bontja ki előttünk Aymericet, és az ő fantasztikus és érzékeny alakításának hála sosem érezzük a karakterét unalmasnak, végig képes magával vinni. Leklouban ott van a tehetség, ami Jack Lemmon és Tom Hanks sajátja is: képes a hétköznapi kisemberekből is érdekfeszítő filmes főhőst faragni. Képes a jóságot és az egyszerűséget is izgalmassá tenni. Neki köszönhetően a Jim története egyszerre komplex karaktertanulmány és érdekfeszítő mozi az apaságról, a lemondásról, a lemondás áráról és arról, hogy milyen nehéz jó embernek maradni. Ha hihetünk a filmnek, végül megéri a fáradtságot. És szeretnénk hinni neki.
A Jim története már látható a magyar mozik műsorán.
The post Felnevelte egy másik férfi gyerekét, de visszatért a vér szerinti apa – Mi történik ezután? first appeared on nlc.