Csepi Lajos: Munkácsy forog…
Az érdeklődő olvasó megítélése szerint a művészeire joggal büszke, szigorúan szuverén Magyarországon meglehetősen ritka, hogy egy tekintélyes, megkérdőjelezhetetlen felkészültségű bizottság valamennyi tagja megbízatásának felelős ellátását követően testületileg lemondjon. Aligha vitatható: okuk volt rá.
A kitüntetések odaítélésének szabályait meglehetősen régen, még 1950-ben állították össze. Tekintettel arra, hogy a művészeti alkotások nehezen kényszeríthetőek adminisztratív kategóriákba, az állami döntéshozóktól pedig részletes művészettörténeti ismeretek általában nem várhatóak el, a díjazottak személyére egy öttagú, a művészeti világ elismert személyiségeiből álló bizottság tehet javaslatot. A javaslat tizennégy képzőművész nevét tartalmazhatja, akik közül az illetékes kormánytag hét személyt tüntethet ki.
Az érdeklődő olvasó belátja, hogy a megoldás gyakorlatias előnyökkel jár. Mégis úgy érzi: az a szabály, amely kétszer annyi jelölt megnevezését teszi lehetségessé, mint ahányan a díjat megkaphatják, nem áll igazán elvi alapokon. Nem áll, mivel teret nyújt arra, hogy a végleges döntéshozó a művészi-szakmai megfontolásokon túl egyéb, az alkotási tevékenységen kívüli szempontokat érvényesíthessen. Amennyiben pedig ez bekövetkezik, a díjazottak és a díj elismertsége, művészeti értéke szükségszerűen csökken.
Petőcz András: Fuldokló ország
Országos a fuldoklás.
Levegő után kapkodunk. Nem csupán a közismerten rossz levegőminőség miatt, de amiatt is. Ismert, hogy a különböző európai és Európán kívüli levegőminőségi adatok szerint Magyarországnak az egyik legrosszabb a levegője, Budapest pedig ebben is az élen jár. Vannak olyan tévécsatornák, hírműsorok – például a CNN – a nagyvilágban, amelyekben a levegő tisztasági értékeit is közlik rendszeresen, egyéb, például hőmérsékleti értékek mellett. Budapest levegője katasztrofális, csak az indiai Delhiben hasonlóan rossz a levegő, ezt jelzik ezekben a műsorokban.
Mondhatjuk azt, és bizonyítani lehet, hogy ez is csak következmény. Politikára, gazdaságpolitikára és környezetvédelemre visszavezethető következmény. Fuldoklásunknak tehát oka van.
Persze nem csak a levegő miatt fuldoklik az ország.
Hogy hasonlattal éljek, olyasmit élünk át, mint amit átélhet adott esetben a fiatal, légiesen vékony kamaszlány, akire rámászik a nagydarab, kövér erőszaktevő. Nem kapunk levegőt. Az erőszaktevő ránk nehezedik, már-már agyonnyom, és mi fuldoklunk. És arra gondolunk, bárcsak már túllennénk ezen az egészen. Mármint azon, hogy a nagydarab kövér erőszakot tesz rajtunk.
Valójában mindannyian abúzus áldozatai lettünk. Abuzáltak vagyunk, a különbség talán csak annyi, hogy néhányan elfogadják ezt az állapotot, tudomásul veszik, és azt mondják, ez van, ez ezzel jár. Rendszeresen abuzál minket a nagydarab kövér, de ilyen a világ, nem is érdemlünk ennél jobbat. Mások pedig csak eltűrik a folyamatos abuzálást, ők sem tiltakoznak, mert nem mernek tiltakozni.
Szeretnének kikerülni ebből az állapotból, de nem tudják, miképpen is lehetne.
Országosan rosszkedvűek vagyunk. Legfeljebb ezzel tiltakozunk.
Aki abuzál minket, pontosan úgy viselkedik, mint minden erőszaktevő: ígér és fenyeget egyszerre.
Majtényi László: A lángoló alaptörvényről és egyéb csodákról
A tizenötödik módosítás tankönyvbe illő példája annak, hogyan lehet tudatlanul és elvetemülten, a pillanat politikai igézetében nem csak az alkotmányosságot, de a jogrend építményét is szétrombolni. Így:
„Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrendszerinti nevelést.”
A szöveg nyilvánvaló és felszíni abszurditásai első pillantásra is szembeötlőek. Nincs benne követendő szabály, nincs értelmes alapjogi tartalom, nincs pontos jelentés, mert mitt jelent a megfelelő védelem? Megfelelő védelem-e az, amit az állam az általa felügyelt gyerekotthonok lakóinak fizikai és a szellemi fejlődéshez nyújt? És a bot másik végén megfelelő erkölcsi nevelést kaptak-e a például NER elit, köztük a Ráhel és Ádám utónevűek, saját lábaikon vagyonosodásra szocializált csemetéi?
E szabály nem felel meg a normavilágosság elemi követelményének, megfogalmazása szerint inkább valamiféle ködös államcél, semmint jog. Továbbá alattomos alaptörvényes logikája szembe megy az alapjogi gondolkodással, mert amit jogosultságnak mond az kényszer. Gondoljunk arra az alaptörvény fogalmazójával egyenlő méltóságú személyre, aki biológiai nemét nem fogadja el, de önrendelkezési jogára hivatkozva(!) kényszeríti rá az elutasított identitást az alaptörvény!
A módosítás bibliázik és keresztényezik. Orbán hamis keresztény kultúrára nevelésre kötelez itt mindenkit. (Teszi ott, ahol legutóbbi népszámlálás szerint zuhant, kisebbségbe kerültek a magukat hívőként meghatározók, aligha függetlenül a trón és oltár új szövetségétől.)
Kovács Zoltán: Nehéz kiszállni
Áll Lázár János építési, beruházási és közlekedési miniszter Kisvárdán egy köztéri padon, és igen józan hangon önmérsékletre int: „Azokat a NER-eseket, akik kullancs módon ránk telepedtek és visszaéltek a megteremtett lehetőséggel, valóban eljött az ideje, hogy lesöpörjük magunkról, annak érdekében, hogy a ránk szavazók bizalmát meg tudjuk tartani – mondta a vagy ötven egybegyűltnek a fórumon, ahol másfél órán keresztül kérdésekre válaszolt. Lázár azzal vezette fel gondolatainak ideváró részét, hogy szerinte a Fidesz nagyon sok ember számára teremtett lehetőséget, ezzel a lehetőséggel pedig volt, aki élt, és volt, aki visszaélt – mondta. „Nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál.”
Néhány ember luxizásáról és jachtozásáról beszél, pedig nem erről van szó, hanem arról, hogy az Orbán-éra alatt kitermelődött egy új, tartalmát tekintve masszív posztszocialista dzsentrivilág. A polgárságnak egy olyan lumpen változata rakódott le az országra, amelyik nem termeli a pénzt, hanem kapja és viszi. Nem tudni, min csodálkozik a kisvárdai főtéren önostorozó Lázár, amikor az általa luxizásnak nevezett életforma többek között a szeme láttára alakult, és lett annyira taszító mélységű, hogy azon már maga is meglepődött. Sőt, mindebben mint vezető párt vezető politikusa tevékeny szerepet játszott. Ráadásul, ha a vagyonnyilatkozatán szereplő ingatlanok, gépkocsik és lakások számát tekintjük, ő se panaszkodhat, bár a legkevésbé sem Lázár bukszája érdekel. Hanem ha vár meg két napot, élő egyenesben nézhette volna végig, amint a város polgármestere huszonöt millió forintos luxusterepjárót szavaztatott meg magának.
The post Munkácsy forog a sírjában first appeared on 24.hu.