Mindannyiunkkal előfordulhat, hogy valamit erősen hangsúlyozunk, végül mégsem teszünk semmit annak érdekében. Ugyanakkor vannak olyanok, akiknél ez sokkal nagyobb arányban fordul elő: a szavaikat szinte sosem követi cselekvés. A szakértők elárulták, hogy milyen okai lehetnek ennek.
Sokat akar a szarka
A túl sokat ígérő, de alulteljesítő egy klasszikus minta. Azok az emberek, akik ezt teszik, gyakran már az ígérettől úgy érzik, mintha elvégezték volna (képzeletben) azt a feladatot. Amint hangosan megosztják az elképzelésüket, dicséretet, figyelmet kapnak másoktól, ez a külső reakció pedig elég nekik ahhoz, hogy ne érezzék sürgősnek a vállalás betartását.
Pszichológiai szempontból ez egy olyan jelenség, amely ahhoz kapcsolódik, amit Daniel Goleman „érzelmi áramkörnek” nevez. Jól érezzük magunkat, ha egy célt tervezünk vagy beszélünk róla, mert az agy megjutalmaz minket a pozitív szándékért. A baj az, hogy amint az ígéret elhalványul, nincs elég belső hajtóerő ahhoz, hogy a beszédről a konkrét cselekvésre térjünk át.
A tökéletes pillanat
„Holnap kezdem, amikor motiváltabbnak érzem magam”, vagy „Megcsinálom, ha kevesebb lesz a munka”. Ez a közös nevezője annak, amit a szakértők a „tökéletes pillanat csapdájának” neveznek.
Az a meggyőződés, hogy a cselekvés csak akkor lehetséges, ha a körülmények pontosan úgy alakulnak, ahogyan elképzeltük. A mögöttes pszichológia a perfekcionizmushoz és a kudarctól való félelemhez kötődik. Az emberek azt gondolják: ha nem kezdenek bele valamibe, nem is bukhatnak el. Így tovább várnak, tétováznak, remélve, hogy holnap eljön az a nap, amikor varázsütésre felébrednek a kívánt körülményekre.
De a tökéletes pillanatra várni általában azt jelenti, hogy egyetlen pillanat sem elég jó. A haladás a következetesen megtett tökéletlen lépésekkel virágzik, még akkor is, ha fáradt vagy elfoglalt valaki.
Fotó: Getty Images/Westend61
A külső érvényesítés erősítése
Vannak, akik vég nélkül beszélnek a céljaikról, nem azért, mert cselekvésre készülnek, hanem azért, mert vágynak az elismerésre. Ilyeneket mondanak: „Egy nap megnyitom a saját kávézómat!” vagy „Van egy nagy ötletem, ami mindent megváltoztat!”
Ha erre pozitív választ kapnak, arra büszkék lehetnek, csakhogy leragadnak ebben az állapotban, az álmodozás földjén, és nem fekszenek rá a végrehajtás folyamatára. A közösségi média csak olaj a tűzre: a „lájkok” és a megjegyzések kézzelfogható eredmények nélkül elhitetik az aggyal, hogy megtörtént a célba érés. Pedig nem.
Az elszámoltathatóság elkerülése
A valódi elszámoltathatóság félelmet kelthet egyesekben. Ha van egy kijelölt mérföldkő, akkor nincs hová bújni, épp ezért sokan szeretnék a számonkérést elkerülni, méghozzá úgy, hogy végül nem cselekednek.
Kifogáskeresés
„Túl szűk az időbeosztásom.” „Túl sok személyes problémám van most.” „Túl fáradt vagyok.”
Igen, ezek a tényezők valódi akadályok lehetnek, ám a mentségkeresés mögött rejlő pszichológia gyakran az önvédelemre vezethető vissza. A külső körülmények hibáztatásával az emberek elkerülik azt a kellemetlen igazságot, hogy esetleg saját magukat akadályozzák. Ez egy védekezési mechanizmus: ha soha nem az ő hibájuk, soha nem kell számonkérni rajtuk.
Pató Pálok
Érezted már úgy, hogy minden egyes részletet meg kell tervezned, mielőtt még a legkisebb lépést is megtennéd? Félreértés ne essék, a tudatos tervezés hasznos dolog, de van egy pont, ahol a tervezés halogatássá válik. Ez gyakran a kudarctól való félelemből fakad – vagy akár a sikertől való félelemből. Ha soha nem lépünk túl a tervezési szakaszon, soha nem kockáztatjuk a hibázást. Pedig ez utóbbiból sokat lehet tanulni. Néha be kell ugrani a mély vízbe, elfogadva, hogy a hibák az út részét képezik.
Amikor minden más csillogóbb
A „fényes tárgy szindróma” az, amikor a figyelmet állandóan elvonja a következő nagy ötlet, trend vagy lehetőség – és közben feladjuk a jelenlegi céljainkat. Minden új lehetőség izgalmasabbnak tűnik, mint az előző. Míg a kíváncsiság erősség lehet, a figyelemmegosztás nem minden esetben kifizetődő. A célkitűzéssel foglalkozó pszichológiai kutatások szerint, ha egyszerre csak egyetlen célra koncentrálunk, az drasztikusan megnöveli a siker esélyét. Ha túl sok irányt kergetünk, sehová sem jutunk. Ilyenkor érdemes megkérdezni magunktól: valóban érdekel ez a dolog, vagy csak egy egyszerű figyelemelterelés?
Ambíció a félelem árnyékában
A nap végén gyakran a félelem az oka annak, hogy az emberek csak beszélnek, és nem tesznek semmit. Legyen szó az elutasítástól való félelemtől, attól, hogy bolondnak nézik őket, vagy attól, hogy ki kell lépni a komfortzónájukból, a szorongás megbéníthat. Tehát ilyenkor jön a biztonsági játék: beszéd a cselekvés helyett.
Ha azon kapjuk magunkat, hogy folyamatosan hangoztatunk egy célt, de soha nem tesszük meg az első lépést, akkor itt az ideje, hogy szembe szállni a félelemmel. Ehhez például hasznos lehet egy lista, a lehetséges kimenetelekről, illetve a racionális félelmek, valamint a szorongás azonosításáról. Ha kell, akár szakember segítségét is lehet kérni, hogy ezeket az elakadásokat feloldja.
The post Ez jelenti, ha nem vagy a tettek embere vagy a pszichológusok szerint first appeared on nlc.