Szabó Kimmel Tamásban még dolgozik az adrenalin, amikor lejön az Átrium színpadáról, hogy interjút adjon. A találkozásunk estéjén még csak második alkalommal adta elő az új stand up estjét, ezért veszettül figyelt a közönség minden rezdülésére. Amikor leülünk beszélgetni, főképp az érdekel, hogy egy elsősorban drámai szerepekről ismert színész honnan vesz bátorságot ahhoz, hogy megpróbáljon majdnem másfél órán át nevettetni?
Nem ez az első alkalom, hogy egyedül állsz egy színpadon a teljes előadás során.
Volt egy Széttépve című önálló estem korábban, ami a függőségekről szólt. Az egy kompaktabb színházi dolog volt élő zenekarral, koncert jellegű megfogalmazása a függőségnek zenékkel, illetve versekkel, olyan függők monológjaival, akiket ismerek. Szerintem egyedül állni a színpadon csodálatos dolog, ha az embernek kellő bátorsága van ehhez. A mostani stand up-estemben biztosan sokat segített az, hogy korábban már megtapasztalhattam az élményt.
Egy életem az Átriumban (Fotó: Lékó Tamás)
Persze ez az egész óriási felelősség és hihetetlenül nagy meló, hiszen nincs velem másik fél, akinek a szövegei alatt kicsit megpihenhetek. Ezt végig kell tolni energiában, intenzitásban és figyelemben: fontos, hogy mindig jókor csapjam le a poént. Szerencsére a stand up műfaja sok mindent megenged az előadónak, elég kötetlen, belefér az improvizáció. A történeteim segítségével Deés Enikő író-rendező írt nekem egy nagyon stabil vázat, de azt estéről estére szabadon díszíthetem, színesíthetem.
Nem félelmetes egy kicsit, hogy amennyiben valami nem sikerül, ebben az esetben csak te lehetsz az oka?
Sosem szerettem másra fogni, ha valami nem sikerült. Úgy kell csinálni, hogy sikerüljön. Az egésznek az alapja az önirónia. A stand up velejárója, hogy időnként szarul sül el egy poén. De ha ezt leveszed és azonnal reflektálsz rá, gyorsan menteni tudod. A közönségnek és az előadónak van egy nagy, közös energiája, és ha ezzel együtt rezegsz, olyan nagy baj nem lehet.
A stand up-od az Egy életem sorozat részeként mutatkozik be, de azt azért nem lehet mondani, hogy a teljes életutadat elmeséled benne.
Nem akartam egy ilyen nagy életút-áttekintő, komoly sztorit. A stand up műfaja izgatott, azt szerettem volna kipróbálni. Persze sok gyerekkori történetet mesélek, mert el akartam mondani, honnan jövök, de
nem hinném, hogy egy óra húsz perc elég egy teljes életút áttekintésére.
Ezért inkább a vicces történetekre és a gyengeségeim kifigurázására fókuszáltunk. Szerintem elég, ha az előadó őszinte, és fel meri vállalni a nézők előtt a hibáit, fóbiáit, bénázásait. És nagyon aktuális dolgokról sem szerettem volna beszélni. Néha elég, ha az ember csak szórakoztat.
A legtöbb stand up-os nem színész. Amikor egy színész stand up-ol, az is egy szerep?
Számomra ez nem szerep, inkább egy forma, amit tartalommal töltök meg. Nézd, ha most itt ülnénk és elkezdenék sztorizni a Pappa Piaról, valószínűleg ugyanúgy mesélném el, ahogy az előadás során, hiszen előtte éveken át ugyanígy meséltem a barátoknak. Fontos számomra, hogy önazonos legyek. Ettől még tagadhatatlan, hogy egy stand up előadás alapos kitalálást igényel, van eleje, közepe és vége, és közben végig kell menned egy történetíven. Fenn kell tartanod az érdeklődést, és érdekesnek kell lenned annyira, hogy még az utolsó percekben se unjanak a nézők. Sőt, ha lehet, végig nevessenek.
Fotó: Leéb Ádám
Előny a stand upban a színészi tapasztalat?
Határozottan. Sokszor előfordult már, hogy néztem stand up-osokat, és közben fogtam a fejem, hogy ez egy jó poén, de nem így kellene elmondani. A színészi tapasztalat segít abban, hogy többet tudj kihozni a vicceidből. De hiába vagy tapasztalt színész, ha nem jó az anyagod, amivel színpadra állsz.
Kellenek a jó sztorik, a jó dramaturgia. Úgy kell megkomponálni, hogy meglegyen a maga valóságtartalma, de közben a közönség is röhögjön rajta, ráadásul azokon a pontokon, ahol szeretnénk. Az nem megy, hogy csak úgy kiállunk sztorizni, mintha büfében ülnénk egy kávé mellett. A hatás kedvéért fel kell építeni a sztorit, kicsit kiszínezni, figyelni a részletek adagolására, a tempóra. Mint egy türelmes bokszolónak, érezned kell, mikorra tartogatod a nagy ütést.
Egész más vicces fickónak lenni egy asztaltársaságban és több száz ember előtt a színpadon. Mikor jöttél rá, hogy neked az utóbbi is menne?
Már az előző önálló estemnek is voltak stand up jellegű betétjei, amikor a családomról beszéltem, és szerette a közönség. Színész vagyok, pontosan tudom, hogy lehet egy poént feldobni, majd leütni. Tudom, mennyit jelent a csend, mit lehet eléri a hatásszünettel. A színpadon állva is tudom, mit érez a közönség, mert ugyanazt érzem én is. Ugyanabban az energiamezőben vagyunk. Ha látom, hogy jön a hullám, akkor igyekszem meglovagolni azt, és ha jól csinálom, akkor pontosan ott fognak nevetni, ahol szerettük volna, hogy nevessen. Nekem nagyon jó érzés, hogy ennyi embert meg tudok nevettetni.
Már kiskorom óta mindig én vagyok a majom a társaságban. Harmadik gyerekként valószínűleg ez a túlélésemhez kellett. Ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyenek. Szükségem volt egyfajta gátlástalanságra, hogy a tesóim mellett felhívjam magamra a figyelmet.
Időközben pedig nagyon sok jó rendezővel színházban és filmen, ők is formálták az ízlésemet. Nekik is köszönhető, hogyha kiállok stand uposként, akkor a végeredmény nem valami ízléstelen, unalmas produkció lesz.
A stand up akár külön karrier is lehet.
Nem célom felhagyni miatta a színészettel, de azt remélem, hogy a műsor hosszú életű lesz. És ha ez összejön, később akár jöhet egy második rész. De a színházat, a filmezést nem tudnám miatta magam mögött hagyni. Ehhez túlzottan szeretek nagy csapatban játszani. Ezért is szerződtem le a Centrál Színházhoz. Örülök, ha sokféle feladatban helyt tudok állni, és számomra a stand up egy ezek közül.
Egy életem az Átriumban (Fotó: Lékó Tamás)
A vidéki fellépések is beleférnek vagy a műsorodat csak Budapesten lehet megtekinteni?
Annyira el tudom, hogy hamarosan lesz is egy előadásom Egerben és Székesfehérváron.
Korábban említetted, hogy a színpadon mennyire fontos az önirónia. A magánéletben is jellemző rád?
Nagyon. Imádom magamat roast-olni. Az öncinkelés csodálatos humorforrás.
Ha valamit elrontottál, rögtön tudsz nevetni magadon, vagy ehhez azért idő kell?
Attól függ. A Pappa Piara kapott reakciók annak idején fájdalmasak voltak, de végül túléltem és kijöttem belőle. Ma már jól esik erről sztorikat mesélni, ahogy ezt hallhattad is az előbb. Idővel rájöttem, hogy ez egy sok szempontból vicces forgatás volt, és úgy voltam vele, hogy miért ne beszélhetnék róla a színpadon is? A közönség is hálás azért, ha beavatod őket a kulisszatitkokba. És nem gondolom, hogy ezzel bárkit is megbántanék.
Nemrég múltál negyven. A korral együtt járó élettapasztalat is kellett ahhoz, hogy bevállald a stand up-ozást?
Szerintem igen. Amikor Lévai Balázs producer megkeresett az ötlettel, a belső iránytűm azt mutatta, hogy már készen állok rá. Nagyon szeretem a stand up műfajt, örömmel merültem el benne. Persze énekelhetnék estéről estére dalokat a Made in Hungáriából, de ez nem érdekelt. Szerettem volna az emberi dolgaimról, a gyengeségeimről – például a vásárlásfüggőségemről – viccesen mesélni. Szeretek nevettetni, de túl sok vicces szerepem nem volt az életemben, úgyhogy itt legalább kiélhetem magam. Ha valaki kíváncsi arra, milyen a humorom, itt megnézheti.
Fotó: Leéb Ádám
Mit gondolsz, a stand up hatására később több vicces szereppel találnak majd meg?
Ahhoz én már túl öreg vagyok, hogy teljes image-váltáson essek át. Nem gondolom, hogy ez ilyen szempontból bármit is változtatna. Ha telt házzal mennek az előadások, az szuper, ennél többet nem remélek tőle. De nem hiszek abban, hogy ettől majd elárasztanak komédiaszerepekkel. És nem is hívogatok rendezőket, hogy jöjjenek el megnézni. Bár Ascher Tamást meghívtam, de ez azért is fontos volt, mert róla mesélek egy kicsit a stand upomban.
Sosem tartoztál azok közé, akik sokat beszélnek a magánéletükről a nyilvánosságban, a stand up mégis olyan műfaj, hogy ezt nemigen lehet elkerülni. Hol húztad meg a határaidat? És amikor az előadásban beszélsz valakiről, előtte felhívtad őt, hogy engedélyt kérjél?
Senkit nem hívtam fel. Nem éreztem azt, hogy bármi bántót mondanék, így nem láttam értelmét. A szüleimről például sok szó esik benne. Mindketten látták már és végigröhögték az egészet. A magánéletemről pedig egy határig beszélek. Igen,
az előadásban van szó korábbi párkapcsolatokról, és mesélek benne egy kontrollmániás partneremről, de figyeltem arra, hogy ne legyen beazonosítható.
Igazából nem is a személyről, hanem az ilyen típusú működésről beszélek, ezért a személy kiléte nem fontos. És beemeltem a gyerekemet is, de teljesen ártalmatlan formában. A pókos sztori valóban megesett a kislányommal. Kicsit sajnálom, hogy a fiamról nincs benne történet, de nem találtam benne a helyét. De lehet, hogy a huszadik előadásban már lesz. És persze az is ott van, hogy a legtöbb stand up történetnek van igazságalapja, de nem feltétlenül maga az igazság.
Még az is lehet, hogy csak kitaláltam az egészet. (sejtelmesen mosolyog)
Ez egy nagyon jó védelmi pozíciót jelent az előadónak.
Igen, a stand up örömmel használ túlzásokat.
Adam Sandlernek van egy show-ja, amiben teljesen képtelen sztorik követik egymást. Nyilvánvaló, hogy szinte az összes kitalált, de ettől még marha jó, a nézők pedig a térdüket csapkodva röhögik végig az egészet.
Felkészülésként sok stand up-ot néztél?
Igen, de már előtte is. Főképp külföldieket. A magyarok közül Bödőcs a kedvencem. Azt például egy angol stand up-ostól lestem el, hogy elkezd egy történetet, majd negyedrésznél megindít egy másik altörténetet, amiből visszacsatol az eredetihez, de közben egy harmadikat is bevillant, a másodikkal eljut a háromnegyedéig, visszahozza a harmadikat egy picit, ami egy kis poén, és az eredeti sztorival üti le. Nagyon tanulságos volt látni, milyen magas szinten és összetetten képes történetmesélésre.
Fotó: Leéb Ádám
A közönségedet nézegetve feltűnt, hogy tízből nagyjából nyolcan nők.
Hála Istennek!
Rajongóid?
Fogalmam sincs. Megmondom őszintén,
kicsit engem is meglepett, hogy ennyi nő jött el. Őszintén szólva, fasziként én se biztos, hogy magamtól eljönnék.
Ennek ellenére bőven ültek férfiak is a közönségben, és úgy láttam, hogy nagyon jól szórakoztak. Nem tudom, mi szabja meg a nemi összetételt, de annak örülök, hogy ennyien kíváncsiak rám.
Az előadásban az Instás-énedet is cikized egy kicsit. Könnyen megy neked a közösségi médiás jelenlét?
Nem álltam rá könnyen, ezt tanulni kellett. A TikTokra a mai napig nem állt rá az agyam, azt valahogy nem tudtam megszeretni. Ez talán ilyen generációs dolog. Ellenben az Instát egy jó felületnek tartom, ilyen fotóalbumszerű dolog. A Facebook meg egy ilyen picit hivatalosabb hely, ahová ki tudok írni közérdekű dolgokat, vagy meg tudom cáfolni, ha valami hülyeséget írnak rólam.
Mennyire határoz meg téged, hogy mások mit gondolnak rólad?
Nem nagyon. A pályám elején nyilván bennem is volt megfelelési kényszer, szerettem volna tetszeni, azt akartam, hogy befogadjon ez a közeg. Idővel aztán eljutottam arra a pontra, hogy most már magasról le tudom szarni, mit gondolnak rólam.
Lett egy egészséges önbecsülésem, ami sokakra ráférne. Nekem is nagy szükségem volt rá. Ez nem nagyképűség.
Ma már tudom, hogy mik az erősségeim, mik a hiányosságaim és hol vannak a határaim, és próbálok ezen belül mozogni, persze folyamatosan szélesítve ezeket a határokat. Persze ez kockázattal jár, de kockázat nélkül nincs siker és nincs izgalom.
Most ott tartasz a karrieredben, ahol szerinted tartanod kellene?
Jól érzem ott magam, ahol vagyok. Van sok és sokféle munkám, nincs két egyforma karakter, akit játszom. Megtalálnak a lehetőségek. Nagyon szeretem a színházat és a filmezést is. És ki mondhatja el magáról, hogy már önmagát is alakította, mint én a Nagykarácsonyban? A nagyképű filmsztár, Szabó Kimmel Tamást (nevet).
The post Szabó Kimmel Tamás: „Most már magasról le tudom szarni, mit gondolnak rólam” first appeared on nlc.