Az oroszok elleni ukrán támadásokat közvetlenül egy németországi amerikai támaszpontról irányították, onnan adták ki az ukrán csapatoknak a lehetséges támadási célpontokat és a pontos koordinátákat is, az amerikai katonai tanácsadók pedig Kijevben és a front közelében is ott vannak fizikailag is – derül ki a New York Times gigantikus oknyomozó anyagából, ami nagyon sok mindent megerősít az orosz-ukrán háború, és főleg az amerikai részvétel kapcsán abból, amiről idáig nagyobbrészt csak félinformációk és különféle értelmezések álltak rendelkezésre.
Nagyon aktív és nagyon mély amerikai bevonódás a stratégiai tervezéstől a konkrét célkijelölésig, egy csomó súlyos feszültség az amerikai-ukrán viszonyban a háttérben, személyes vetélkedések és Zelenszkij elnök politikai belenyúlásai a katonai döntésekbe:
Adam Entous egyéves munkája alatt több mint 300 interjút készített, és minden eddiginél átfogóbb képet ad a háború nem nyilvános történetéből.
Mennyi értelme van kisregényt írni a háború negyedik évében arról, hogy hogyan nézett ki a színfalak mögött az amerikai-ukrán együttműködés, amikor éppen darabjaira hullik ez a kooperáció? Trump beiktatása óta új fegyverek helyett az ukránok porba alázása és országuk amerikai gyarmatosítása van napirenden, miközben az oroszokkal tárgyalnak Putyin feltételeiről – a Biden alatti együttműködés innen nézve szinte már harmonikusnak tűnik.
Hogy mennyire nem volt az valójában, a korábbiaknál is tisztábban látszik Adam Entous több mint 10 ezer szavas longformjából – de az is, hogy az amerikai támogatás és háborús bevonódás milyen mértékű volt. Néhány pont elöljáróban:
A legsikeresebb ukrán műveletek többségét a Moszkva cirkáló elsüllyesztésétől a hatalmas toropeci orosz hadiraktár felrobbantásáig konkrét amerikai támogatással valósították meg, a HIMARS-ok kilövése is mindig amerikai háttérsegítséggel történt. „A nyugatiak részei voltak a gyilkossági láncnak.” A támadásokat a CIA és az amerikai hírszerzés Wiesbadenből, az amerikai támaszpontról koordinálta a Task Force Dragon művelet keretében. Az amerikaiak egy ponton 50 százalékos valószínűséget adtak annak, hogy az oroszok nukleáris fegyvert vetnek be. A 2023-as ukrán ellentámadás kudarcát az amerikaiak részben az ukrán vezérkaron belüli személyi konfliktusoknak tudták be. A kurszki betörésről a CIA is próbálta lebeszélni az ukránokat, ez nagy törés volt Washington és Kijev között. Milley amerikai vezérkari főnök végig szkeptikus volt az ukrán esélyekkel kapcsolatban, még 2022 végén érezte a legjobbnak a lehetőséget egy kedvezőbb megállapodásra, de akkor még a republikánusok is lehurrogták.
Egy újabb proxyháború
Az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás formáiról nagyvonalakban idáig is lehetett tudni, de ez az általánosság a sok-sok, nagyrészt anonim interjú révén úgy töltődik most meg tartalommal, hogy a kívülállóknak is jobban érzékelhetővé válik, mit is jelentett a hírszerzés, a tanácsadás, a lényegében közös amerikai-ukrán döntéshozatal.
A nem vasban manifesztálódó katonai segítség az Egyesült Államoktól hasonló jelentőségű volt, mint a 67 milliárd dollár értékűre tett konkrét katonai támogatás, amit Ukrajna 2022 óta kapott Amerikából.
Adam Entous az egyik legnevesebb, nemzetbiztonsági kérdésekkel mélységében foglalkozó amerikai külpolitikai újságíró, korábban többek között a 2016-os Trump-kampány moszkvai támogatásáról, a kaotikus afganisztáni kivonulásról és az Ukrajna elleni orosz támadás előtt az amerikai hírszerzés műveleteiről írt nagyot szóló anyagokat.
Mostani írása, melyhez az egyéves nyomozása alatt vagy 300 amerikai és ukrán katonai és nemzetbiztonsági vezetőt és politikust interjúvolt meg (többségük csak név nélkül nyilatkozott), elsősorban azt erősíti meg, hogy teljes joggal lehet az orosz-ukrán háborút amerikai szempontból proxyháborúnak tekinteni.
„A Biden-kormányzat újra meg újra olyan titkos műveleteket hagyott jóvá, amiket korábban megtiltott. Amerikai katonai tanácsadókat küldtek Kijevbe, majd később még közelebb a harcokhoz. Wiesbadenben katonai és CIA-tisztek segítették a tervezést, és támogatták az ukrán támadásokat az Oroszország által annektált Krímben. Végül, a katonaság és a CIA zöld utat kapott, hogy lehetővé tegye a pontos csapásokat mélyen Oroszország területén is” – írja a szerző, és a következtetése:
„Bizonyos tekintetben Ukrajna egy újabb visszavágó volt az Egyesült Államok és Oroszország közötti proxyháborúk sorában – Vietnám a hatvanas, Afganisztán a nyolcvanas években, három évtizeddel később pedig Szíria után.”