A Futni mentemnek és a Hogyan tudnék élni nélkülednek köszönhetően mostanában inkább a magyar film csúcspontjairól szokás beszélni, ám közben nem szabad megfeledkezni a mélypontjairól sem. Kinek A kis Vuk, kinek a Szuperbojz, kinek Az almafa virága és kinek a Most vagy soha!, de az biztos, hogy minden ilyen listán előkelő helyet kap N. Forgács Gábor és Steiner Kristóf alkotása, az Álom. net is, ami – ha csak rövid időre is – feltette a térképre Labancz Lillát.
A siófoki pomponlányokról és kosaras pasijaikról szóló mozi van annyira rossz, hogy 16 év alatt sem felejtettük el, sőt a mai napig akadnak rajongói is. Steiner Kristóffal beszélgettünk arról, miért nem értették meg a nézők az Álom.netet, milyen hibákat követtek el a film készítésekor, jó színésznő-e Labancz Lilla és mi lett a film tervezett folytatásával.
Steiner Kristóf (Fotó: Leéb Ádám)
Az Álom.net 2009-ben került mozikba. Hol tartottál az életedben és a karrieredben ekkortájt?
Ez már a vége felé volt a VIVA tévés műsorvezetői éveknek. Éreztem, hogy már több teher számomra a Viva Kristóf entitás fenntartása, mint pozitív élmény, és emiatt meghasonult állapotba kerültem. Egyfelől próbáltam fenntartani a képet, amit sokan elvártak tőlem, másfelől a belső iránymutatásom már egy teljesen más pálya, egy másfajta élet felé vitt. Kialakult bennem egy komoly elvágyódás. A két énem harca eléggé megviselt, már nem éreztem magam önazonosnak a helyzetemben, hiszen lélekben már valahol máshol jártam, de még nem mertem váltani. Emiatt kialakult az imposztor-szindrómám, hiszen kifelé próbáltam azt mutatni, hogy minden rendben van.
Él bennem egyfajta kettősség. Egyrészt lázadó természetű vagyok, közben meg ott van bennem egy people pleaser is, és az utóbbi énem azt súgta nekem, hogy ha már annyit dolgoztam ezen a Viva Kristóf karakteren és ennyien szeretik, akkor jogomban áll-e lerombolni. Nem hagyok ezzel cserben másokat? Egy félig kint, félig bent időszak volt ez: a műsorvezetői énemet már háttérbe toltam, de szerkesztőként még ott maradtam a VIVA tévénél, hogy felépítsük a következő generációt, például Istenes Bencét és Iszak Esztit, akikkel nagyon jó volt a kapcsolatom. Az utolsó szakasz érzéseit leszámítva azért a VIVA egy nagyon szép időszak volt az életemben. Sok-sok hála van a lelkemben azok iránt az emberek iránt, akik ezt lehetővé tették számomra.
Amúgy sem úgy ismerlek, mint aki meg szokott bánni dolgokat.
Hiszek abban, hogy azokból a dolgokból tanulunk a legtöbbet, amikről az emberek nagy része azt mondja, hogy bár ne úgy csináltam volna. A fejlődés egyik feltétele, hogy időnként falakba ütközzünk, néhol essünk bele a saját magunk által állított csapdákba, és tanuljunk belőle. Ha mindig minden simán menne, hogyan tanulnánk bármit is?
Az Álom.net is az útkeresésed része volt, egyfajta próbálkozás egy másik irányba vagy igazából egy régi filmes vágyad megvalósítása, amit akkor is megcsináltál volna, ha épp nem ebben az életszakaszban talál meg a feladat?
Bármilyen sok irányba indultam el az életem során, az sosem fordult elő, hogy kétségbeesetten kerestem volna azt, mit csináljak legközelebb. Hála az égnek mindig akadtak lehetőségeim, és az egyik lehetőség hozta magával a másikat. Voltak lehetőségek, amik a megfelelő irányba tereltek, de akadtak olyanok is, amik csak érdekes színfoltok maradtak, mielőtt egy következő fontosabb állomáshoz érkeztem. A filmezés pedig nem a semmiből jött. Gyerekkorom óta része volt az életemnek. A Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán végeztem, játszottam a Játékszín színpadán Básti Julival és Kállai Ferenccel, és benne voltam egy csomó filmben is, amire ma már alig emlékszik valaki. Bezzeg az Álom.netre mindenki emlékszik. (nevet)
Fotó: Leéb Ádám
Azért az Argora is.
Igaz, bocsánat. Szerintem az Argo egy jó film volt. Az első filmszerepemet Szabó István A napfény íze című filmjében kaptam, amiben volt egy pár mondatom, és nagyon jó munka volt az Egyszer élünk című film is, amiben Karalyos Gábor játszott. És a szinkronmunkáimat is mindig roppant mód élveztem, sőt pár éve még egy sorozatszerepem is akadt a Confess című sorozatban.
Az Álom.net hogy jött az életedbe?
Mivel a VIVA tévé miatt úgy gondolták, hogy jól értek a fiatal generáció nyelvén, úgy érezték, hasznos segítség lennék egy nekik és róluk szóló nagyjátékfilm elkészítésében. Először csak társforgatókönyvíróként kerültem a képbe, de később ennél azért komolyabb szerepem lett.
Mi fogott meg benne?
Az volt az első gondolatom, hogy ebből a sztoriból lehet egy olyan filmet gyúrni, ami radikálisan kigúnyolja azt a generációt, ami annyira szeretne felzárkózni az amerikai tinikultúrához.
Szóval szatírában gondolkodtál.
Szerintem az Álom.net drasztikusan más élmény forgatókönyv formájában, mint kész filmként. Amikor leírtam azt a mondatot, hogy „Nevünk a siófoki elit számára egyet jelent a klasszikus családi értékekkel, ezért nem engedhetjük meg magunknak a botrányt”, akkor azt hittem, hogy nem lesz ember a világon, aki ezt komolyan veszi. Olyan filmek inspiráltak, mint a Romy és Michele vagy a Bajos csajok, amik tinikomédiák ugyan, de van bennük szatirikus él. Vagy mondjuk a Spice World, ami egy súlyosan félreértett film. Az emberek azt látták az egészből, hogy a Spice Girls csajok megpróbálják megállni a helyüket Hollywoodban, miközben ők csak végtelen öniróniával gúnyolták ki mindazt, amivel azonosították őket. Gyakorlatilag magukat röhögték ki a filmben, illetve azt a kultúrát, aminek ők fontos szereplői voltak. És fontos inspirációt jelentett a Paris Hilton-rajongásom is, akinek akkoriban imádtam analizálni a személyiségét: úgy éreztem, hogy nagyon durván félreértik őt. Ahogy az Álom.netet is. (nevet) Rá kellett jönnöm, hogy azok a filmek, amikben a nézőkkel való kommunikáció nüánszai ennyira fontosak, csak nagyon ritkán működnek.
Ettől még az Álom.netnek lett egy rajongótábora.
Igen, mondhatjuk, hogy kultfilmmé vált. A mai napig odajönnek hozzám emberek azzal, hogy szeretik a filmet. Köztük sok fiatal is, akik tényleg értik a humorát.
Az Álom.net ötlete nem tőled jött, nem te voltál a rendezője sem, mégis veled azonosítják a legtöbben a filmet. Ez zavar téged?
Örülök annak, hogy a filmet összekötik a nevemmel, sőt annak is örülök, hogy amikor a legrosszabb magyar filmekről írnak valahol, akkor szinte mindig előkerül.
Van ez a régi, kissé elavult mondás, hogy „A legrosszabb reklám is reklám”, de úgy érzem, hogy alkotni valamit, ami aztán az egyik legvállalhatatlanabb dolog lesz a filmszakmában, mégis csak nagyobb eredmény, mint csinálni egy minden szempontból középszerű filmet. Ha már bukni kell, legyen az egy emlékezetes bukás! A filmben egyébként a forgatókönyv átírása mellett még szerepeltem is, és a vágásnál is végig jelen voltam. Más részeibe nem folytam bele.
Mit gondolsz, miért nem jött át a nézőknek az Álom.net szatirikus oldala?
A filmkészítés egyik legnehezebb része, hogy gyakran sok bába közt elvész a gyermek. Ha nagyobb hatásköröm van a filmben, akkor talán az a fajta brutális irónia, ami benne volt jobban érvényesülhetett volna, és nem értik ennyire félre. Vagy felemelhettem volna a hangom a nők tárgyiasítása ellen, ami sajnos végigkíséri a filmet. Mégis csak tinédzserkorú lányokról beszélünk, és ez így sajnos rossz ízlésre vall. A történetben a szexnek amúgy is fontos szerepe van, nem kellett volna erre még külön is rágyúrni. Úgy érzem, ez egy felesleges irány volt a filmben. Fiatal voltam, tapasztalatlan, de ettől még nincs rá mentségem: amikor jött a kérés, hogy több villantás legyen a filmben, mondhattam volna azt, hogy ne legyen, mert ez így nem helyénvaló.
Fotó: Leéb Ádám
N. Forgács Gábor rendező nem értette, hogy te szatírának szánod az Álom.netet?
Én ezt egyértelműen kommunikáltam felé, de szerintem neki nagyon fontos volt, hogy megcsinálja Magyarország első amerikai jellegű tinifilmjét. Egy magyar Doktor Szöszit. Én meg azt gondoltam, hogy nem fogjuk tudni megcsinálni, mert nem Amerikában vagyunk, itt nincsenek – vagy legalábbis 2009-ben még nem voltak – elit iskola és állami iskola ellentétek, sem pompomlányok. Láttam, hogy ez kizárólag úgy működhet, ha a szatirikus oldaláról fogjuk meg. A hiba pedig valószínűleg ott volt, hogy elhittük: mindkettőnk vágya meg tud egyszerre valósulni, és a film működhet tinivígjátékként és szatíraként is. Sajnos nem, ez a kettő teljesen kioltotta egymást. Semmi rosszat nem szeretnék mondani Gáborról, mert nem arról van szó, hogy bármi olyasmit tett volna, amire én nem bólintottam rá. Inkább sokszor az történt, hogy nem gondoltuk azt, hogy ki kéne kérnünk a másik véleményét egy kérdésben, mert annyira azt hittük, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Utólag kiderült, hogy nem voltunk. Egyértelmű, hogy nekem is óriási szerepem van a bukásban.
A rossz kommunikáción kívül miben?
Például abban, hogy a film ennyire rosszul lett vágva. A filmnek nem volt vágója, és Gábor megkérdezte, esetleg ismerek-e valakit. Van egy nagyon jó barátom, Vásárhelyi Tamás. Nagyon fog örülni, hogy a cikkben feltűnik a neve. (nevet) Egyébként ő egy jó vágó, de az Álom.net előtt soha életében nem vágott mozifilmet. Mi ketten egész napokat, teljes éjszakákat töltöttünk a stúdióban a film vágásával, de egyértelműen érződik, hogy életünkben először csináltunk ilyet. A saját anyagaimat persze vágtam a VIVA tévénél, de az messze nem ugyanaz a kategória, mint egy mozifilm vágása. Tehát
ez egy komoly kísérlet volt, ami nem sült el jól, és ezért a felelősség egyértelműen engem terhel.
Egy értőbb vágással valószínűleg a poénok is jobban ültek volna és a filmnek is lehetett volna egy jobb ritmusa.
Az eredeti forgatókönyv, amit kézhez kaptál nagyon más volt, mint amit végül csináltál belőle? Vagy csak a dialógusokon dolgoztál?
Az egy ennél egyszerűbb történet volt, kevesebb volt benne az intrika, illetve a lányok közti dinamika kevésbé volt jelen. Leginkább arra mentem rá, hogy a karaktereket karikatúraszerűbbé tegyem. Ez részben a párbeszédekben valósult meg, részben abban, hogyan alakult a történet. Már nagyon rég volt, szóval előfordulhat, hogy nem pontosak az emlékeim, de nekem az van meg, hogy volt egy csapat népszerű lány, volt egy csapat népszerű fiú meg a titokzatos álom.net az üzeneteivel. Utóbbi kapcsán egyébként sokat vitatkoztunk Gáborral. Én szerettem volna leleplezni, hogy ki van az Álom.net név mögött, ő meg szerette volna nyitva hagyni a kérdést.
Miért?
Mert akkor már folytatásban is gondolkodott, és úgy érezte, hogy egy második részhez jó hívószó lehet, ha majd ott leplezik le az első film nagy rejtélyét.
Jól tudom, hogy bukás ide vagy oda, tényleg komolyan elgondolkodtatok a folytatáson?
Jól. Egy időben még egy Álom.net 2 Facebook-oldal is létezett. Az volt a terv, hogy megszerezzük hozzá Pamela Andersont.
Most egy régi emléket idéztél fel bennem. Emlékszem, amikor a hazai bulvár teli volt azzal, hogy Labancz Lilla meglátogatta Pamela Andersont az otthonában. Ennek köze volt az Álom.net 2-höz?
Igen, emiatt találkoztak. Már egy elég jól összerakott forgatókönyvünk is volt. A sztori szerint Lilla karaktere, azaz Regina elmegy Amerikába, ahol egy pompomlány-versenyen megismerkedik Pamela Anderson karakterével, aki egy ex-pompomlány. Az egész kicsit a krimi irányába ment, de természetesen erős szarkazmus kíséretében, mint ahogy a Charlie angyalaiban vagy az Uma Thurmanes Bosszúállókban láthattad.
Labancz Lilla és Reviczky Gábor az Álom.netben
Nem nagyon szokás folytatást készíteni emlékezetes bukásokhoz…
Szerintem az Álom.net anyagilag nem volt akkora bukás, mint ahogy az emberek feltételezik.
A kritikák tényleg kíméletlenek voltak, de ettől még a tini korosztályt be tudta vonzani a mozikba. Folyamatosan roadshow-ztunk vele, rengeteg vidéki moziba eljutottunk és mindenütt teltház volt. A filmet pedig nagyon sokszor adták le a tévécsatornák, és ez még az a korszak volt, amikor DVD-n is el tudtunk adni belőle egy jelentős mennyiséget.
A forgatáson egyébként végig kint voltál, vagy csak akkor, amikor a Hot School Magazin sztárriporterét, Schneider Krisztiánt kellett alakítanod a kamera előtt?
Nem sokat voltam a forgatáson, amit egyébként sajnálok. Talán, ha ott vagyok, lehetett volna némi hatásom arra, hogyan mondják a színészek az ironikusnak szánt mondataimat. De én csak a saját jeleneteimnél voltam jelen. Szégyentelenül beleírtam magam a sztoriba bulvárújságíróként. (nevet) Az exhibicionizmusom akkoriban még nem ismert határokat.
Azért ez a Hot School Magazin (Suliszépe magazin) is elég meredek cím.
Olyan magazincímet akartam adni, ami próbál menő lenni, de valójában gáz. Bíztam abban, hogy ha a nézők majd ilyen túlzásokat hallanak, akkor leveszik, hogy ezt nem gondolhattuk komolyan.
Csak a bemutató után jöttél rá, hogy rossz film lett az Álom.net vagy már a készítése során volt egy pont, amikor ez világossá vált?
A vágás során éreztem, hogy kevésbé jön át a film szatirikus éle. Volt egy ötletem, hogy a film szatíra jellegét emeljük ki különböző vicces hangeffektekkel, illetve a szereplők köré rajzolt képregénybuborékok segítségével.
Megpróbáltam egyfajta élőszereplős Pindúr pandúrokat csinálni belőle, de ezt végül elvetették.
A filmben látható színészi játék rengeteg kritikát kapott. Mit gondolsz, tényleg rosszak voltak a színészek?
Úgy látom, hogy a legnagyobb problémát az jelentette, hogy nem volt nekik megadva egy egységes játékstílus. Volt, aki súlyosan karikatúra jelleggel játszott, volt, aki megpróbált valódi karaktert hozni és persze voltak olyanok is, akik egyszerűen tényleg csak pocsékul játszottak, és őket nézve azt érezhettük, mintha egy vidéki vers- és prózamondó verseny nem díjazott résztvevőjét látnánk/hallanánk. És ne feledd, hogy a sok amatőr mellett vérprofi színészeink is voltak: Reviczky Gábor például egészen hibátlanul mondta el a soraimat, és ez a mai napig nagy örömmel tölt el.
Fotó: Leéb Ádám
A filmben szinte csak utószinkront hallhatunk. Volt olyan színész, aki nem magát szinkronizálta a stúdióban, mert annyira rossz volt?
Persze. Többen is. De tényleg nem akarok neveket dobálni, mert nem ez a lényeg. Hiszek abban, hogy aki az Álom.netben benne volt, tényleg az aktuálisan legjobb teljesítményét nyújtotta. Ideális esetben a forgatás előtt lett volna egy olyan hosszabb próbafolyamat Gáborral, velem és a színészekkel, ahol át tudjuk beszélni, hogy a színészek játékstílusa egységes legyen, de ilyesmire sajnos nem volt lehetőség.
Lehet, hogy megköveznek ezért, de szerintem a főszerepet játszó Labancz Lilla kifejezetten jó volt. Ő pont úgy játssza túl a karakterét, ahogy azt túl kell játszani.
Én is így gondolom.
Ennek ellenére mégis elsősorban Lillának kellett elvinnie a hátán a film bukását.
Sajnos sokan nem adtak Lillának lehetőséget arra, hogy megmutassa, másra is képes. Magyarországon sajnos van egy kultúra, ami nagyon előítéletes, és ennek Lilla mellett olyan „áldozatai” voltak már, mint Zimány Linda, Dukai Regina vagy Debreczeni Zita. Nekik mindig százszorosan kell bizonyítaniuk, hogy az emberek értékeljék őket. A kétezeres évek elején ők elfogadták ezt a cicababa státuszt, amit az akkori férfimagazinok és bulvárműsorok felkínáltak nekik, és később nem akarták hagyni számukra, hogy ebből kitörjenek.
Én hiszek abban, hogy egy nőnek joga van cicababaként értelmeznie magát, és nekünk társadalomként nem kellene ezért őt becsmérelnünk.
Ideális esetben ezzel a „karakterrel” kacérkodnak pár évig, majd irányt váltanak és mennek másfelé. Mint ahogy Görög Zita is száz százalékosan irányt váltott, csak tőle ezt könnyebben elfogadták. Persze aztán Debreczeni Zitának is sikerült, és Regina is sokkal visszafogottabb karakter lett. De Zimány Lindával például nemrég találkoztam, és mesélte, hogy hiába tartja távol magát a legtöbb celebeseménytől, nála ez alig változott.
Szerintem ez is egyfajta cancel culture. Abban a korszakban tényleg büntetlenül lehetett azt mondani lányokra, hogy ribancok, kizárólag amiatt, mert néhány fotózáson esetleg többet mutattak meg magukból. Ha valaki egyszer levetkőzött a CKM-nek, onnantól fogva ő volt a CKM-lány. Ma már szerencsére a slutshaming nem egy elfogadott dolog. A beskatulyázás, az egyetlen dolognak elkönyvelés világ életemben taszított. Nagyon büszke vagyok például arra, hogy a tavalyi évben délután még a Budapest Pride-on DJ-ztem – nem egy szál tanga bugyiban, ahogy azt sokan állítják – , utána pedig a Múzeumok Éjszakája keretében a Holokauszt Emlékközpontban tartottunk főzőbemutatót a zsidó ételkultúráról. Csodás, hogy mindkét helyen megjelenhettem, és egyik sem zárta ki a másikat. Nem kellett attól félnem, hogy a délutáni DJ-zés miatt este majd nem fognak komolyan venni.
N. Forgács Gáborral tartod még a kapcsolatot? Tudsz róla valamit?
Szinte semmit. Valószínűleg az interjú elolvasása után felveszi majd velem a kapcsolatot. (mosolyog) Az tudom, hogy valamilyen hivatalos platformon nemrég a nevére tévedtem, és a filmjei felsorolásánál nem volt ott az Álom.net. Szóval elképzelhető, hogy nem annyira büszke rá. De nem gondolnám, hogy ez köztünk veszett fejsze nyele volna. Ha hívna egy következő filmjéhez, biztosan elgondolkodnék rajta. És azt is meg merem kockáztatni egyébként, hogy az Álom.net nem egy reménytelen film. Ha meglenne valahol a forgatott anyag és abból egy hozzáértő vágó újra vágná, szerintem jó esély van rá, hogy rengeteget javulna. De ez nem jelenti azt, hogy én mindenáron meg akarnám menteni a filmet attól, ami. Rendben van ez így.
Hiszek abban, hogy az Álom.net egy kultúrtörténeti látlelet.
Fotó: Leéb Ádám
A rossz fogadtatás annak idején okozott törést benned?
Bennem biztosan nem. Én a bemutató idején már fél lábbal külföldön voltam. Sosem vártam a filmtől azt, hogy majd bemutatják, és fényes filmes karriert ad nekem. De biztosan voltak olyanok, akik azt várták, hogy ez a film majd jó hatással lehet a karrierjükre, így ők biztosan csalódtak.
Fogsz te még valaha forgatókönyvet írni?
Képzeld, voltak ilyen jellegű felkéréseim, csak épp nagyon más műfajokban. Az egyik egy igazán izgalmas munka lett volna, ahol a saját sztorimat, a borderline személyiségzavarommal kapcsolatos történetemet dolgoztam volna fel. Az, hogy ezzel diagnosztizáltak, illetve elkezdtem emiatt pszichológushoz járni megváltoztatta az életemet. Egy csomó választ kaptam tőle. A történet nem teljesen az enyém lett volna, de egy borderline-al élő figura a főhőse: vagyis egy fikcióhoz használnám a személyes tapasztalataimat.
De az a helyzet, hogy annyi mindenben benne vagyok, a forgatókönyvírás pedig nyugalmat és elmélyülést igényel. Most is egy podcast-sorozaton dolgozom a Brody House-ban, ami áprilisban fog elindulni, emellett októberben jelenik majd meg az új szakácskönyvünk, amit már másfél éve készítünk elő, és angol nyelven is ki fog majd jönni. Emellett pedig elvonulásokat tartunk Görögországban, Mexikóban, tavaly pedig még New Yorkba is vittünk egy csoportot. Úgy érzem, a történetemnek még egy picit érlelődnie kell bennem, mielőtt képes lennék arra, hogy egy másik karakternek adjam át az én személyes sztorimat. De abszolút érdekelne egy ilyen feladat.
Ma már úgy érzem, hogy nem kell mindennek arról szólnia, hogy az énmárkámat építsem.
De a történeteimet szeretném továbbadni, mert hiszek abban, hogy ha egy jó film vagy könyv formájában van elmesélve, akkor sok fiatalnak segíthet. Ha én fiatalon hasonló sztorikkal találkozom, számomra biztosan kapaszkodót jelentettek volna.
Ahogy idősödsz, kevésbé vagy exhibicionista?
Azért még exhibicionista vagyok. (nevet) De már kevésbé érzem azt, hogy mindenhol ott kell lennem. Néha többet ér egy-egy erős megnyilvánulás, mint az, ha elaprózom magam.
The post „Megcsinálni az egyik legrosszabb magyar filmet nagyobb eredmény, mint csinálni egy középszerűt” – Steiner Kristóffal beszélgettünk first appeared on nlc.