A gyermekvédelmi jelzőrendszer továbbra is az egyik legfontosabb forrás, ahonnan a szakemberekhez eljuthat az az információ, ha egy gyerek nincs jól. De a gyermekvédelmi jelzést megtenni nagyon sokszor nem könnyű – írja a Hintalovon Alapítvány, amely most egy külön interaktív oldalt/alkalmazást indított, hogy segítsen jól dönteni.
A gyermekjogi szervezet szerint sok a bizonytalanság: mikor, mit és pontosan kinek kell jelzeni. A szakembereknek kötelessége, mindenki másnak lehetősége felhívni a figyelmet arra, ha egy gyerek veszélyben van.
„A gyermekvédelmi jelzőrendszer egy olyan hálózat, aminek szakemberek és aggódó felnőttek is a részei. Ezen a rendszeren keresztül érkezik az információ, ha egy gyerek bajban van, bántalmazzák, vagy bármilyen okból veszélybe kerül az egészséges fejlődése” – írják.
A szakemberek (például védőnők, gyerekorvosok, tanárok) kötelesek jelezni, és felelősségre vonhatóak, ha nem kérnek segítséget a gyerek érdekében. A laikusok, aggódó felnőttek szabadon dönthetnek, hogy szólnak-e bárkinek, ha például hallják, hogy a szomszédjukban egy gyereket rendszeresen vernek, vagy ha azt látják, hogy egy gyereket mindig egyedül hagynak.
Fontos, hogy bárki jelezhet, ha tudomására jut egy gyerek veszélyeztetése, vagy felmerül benne ennek a gyanúja, mert a szakemberek nem tudnak mindenhol ott lenni. A legtöbb gyereket a saját családjában, a saját otthonában bántják, amiről a környezetükben élők tudnak, de gyakran a szakemberek nem.
A Hintalovon emlékeztet:
vannak, akik azért nem jeleznek, mert azt gondolják, „nem szól szám, nem fáj fejem” vagy hogy „nem az én dolgom”, vagy „nem tudom mi történne, inkább nem kockáztatok”.
De vannak olyanok is, akik azért nem jeleznek, mert nem tudják, hogyan tehetik ezt meg. Nem ritkán még a szakembereknek is gondot okoz eldönteni, hogy kell-e jelezniük, illetve hogy hova és kihez fordulhatnak.
Ebben segít ez az oldal. Egy példa: kezdésként kiválaszthatjuk, hogyan kapcsolódunk az adott gyerekhez. Miután megjelöltük, hogy az érintett családjához tartozunk, és fizikai bántalmazás gyanúja merült fel, az oldal segít beazonosítani, hogy kiemelt veszélyeztető okról van szó, vagy sem. És ha az előbbi, akkor azt javasolja az oldal, hogy tegyünk gyerekvédelmi jelzést – és segít abban, hogy hogyan.
A Hintalovon kiemeli, hogy „gyakran az sem egyértelmű, milyen információkat kell megosztani. Azt sem szabad elhallgatni, hogy a gyermekvédelmi rendszer nem működik tökéletesen. Vannak jelzések, amelyekre nem megfelelő reakció érkezik a gyermekvédelem részéről, vagy egyáltalán nem történik semmi. De mindez nem lehet felmentés az alól, hogy ha felmerül egy gyerek veszélyeztetésének gyanúja, azt jelezzük – hiszen a hallgatás csak a bántalmazónak, a gyereket veszélyeztető személynek kedvez. A jelzéssel viszont esélyt adunk!”
A sok fontos tanács közül hadd emeljek ki egy szempontot, amelyről egy korábbi 444-cikkben is szó volt:
„a jelzésnek a gyerekről kell szólnia, és arról, hogy a szakember mit tapasztalt a gyerekkel kapcsolatban (mit mesélt, milyen viselkedése volt, milyen fizikai tünetet észlelt).”
Vagyis, írja a Hintalovon, a jelzésnek azt kell tartalmaznia, amit lát és tapasztal a jelzést tevő, és nem azt, hogy mit gondol, ki miatt viselkedik így a gyerek. Nem „feljelentést” kell tenni, és nem valakit „bemószerolni”, hanem a gyerekkel kapcsolatos meglátásokat kell megosztani. „Ha azt szoktuk mondani, hogy egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell, akkor a gyerek bántalmazásához és elhanyagolásához egy egész falu félrenézése és hallgatása kell. A jelzés a felnőttek felelősségvállalása abban, hogy ne az elkövetőkkel, bántalmazókkal legyenek cinkosok, hanem a gyereknek segítsenek.”