Rendkívül kellemetlen és egyben példátlan esemény okozott botrányt az amerikai kormányzatban március 24-én. Az Egyesült Államok egyik legelismertebb külpolitikai újságírója, Jeffrey Goldberg cikkében részletesen, fotókkal megtámogatva ecsetelte, hogy órákkal azelőtt tudomást szerzett a jemeni húszikat célzó amerikai bombázásról, hogy az megkezdődött volna. A The Atlantic főszerkesztője az 53 ember halálát okozó akcióról első kézből szerezhetett információkat, Pete Hegseth védelmi miniszter ugyanis egy Signal-csoportban üzente meg a pontos haditervet a Trump-kormányzat döntéshozóinak, valamint a Michael Waltz, Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója által véletlenül felvett újságírónak.
Habár a védelmi miniszter a botrány kirobbanása óta azzal védekezik, hogy „az úgynevezett újságíró megtévesztő állításokat tett közzé”, és egyébként is tudni róla, hogy „álhírek gyártásával csinált magának karriert”, még a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője, Brian Hughes is a lap és annak főszerkesztője azt mondta, a beszélgetés „hitelesnek tűnik”. Jelenleg azt vizsgálják, hogyan kerülhetett a kormányzati csevegésbe egy újságíró.
A cikk többek között rávilágított, hogy JD Vance amerikai alelnök megkérdőjelezte Trump elnök döntését a támadás időzítése és fontossága kapcsán, emellett azonban számos további fajsúlyos kérdést vetett fel. Többek között azt,
hogy miként fordulhat elő, hogy a normális esetben személyes találkozók megszervezésére szolgáló Signal alkalmazás egy katonai hadművelet irányítási központjává vált;
és hogy miért nem tűnt fel senkinek egy külsős fél jelenléte, még akkor sem, amikor Goldberg direkt nyomot hagyva maga után kilépett a beszélgetésből a robbantásokat követően.
Cikkünkben azt mutatjuk be, melyek a Signal alkalmazás sajátosságai, valamint hogy miért jelent mégis veszélyt ezen az alapból védett platformon kiteregetni a világ legerősebb katonai hatalmának a haditerveit.
Mi az a Signal?
A Signal Jeffrey Goldberg szavaival élve egy „nyílt forráskódú, titkosított üzenetküldő szolgáltatás, amely rendkívül népszerű az újságírók és azok körében, akik több magánszférára vágynak annál, mint amennyire más szöveges üzenetküldő szolgáltatások képesek biztosítani”. Ez egészen pontosan megfogalmazza a 2014 júliusában, kicsit több mint 10 éve működő alkalmazás lényegét, nem véletlen, hogy az appra először éppen Edward Snowden, az amerikai lehallgatási botrány kirobbantója hívta fel a figyelmet, aki nagy rajongója a szolgáltatásnak.
A népszerűségéhez nagyban hozzájárult, hogy a RedPhone és a TextSecure alkalmazások összeolvadásából létrejött felület volt az első, amely ingyenesen lehetővé tette a végpontok közötti titkosított hanghívásokat az iOS rendszeren, már 2015-ben. Ennek hatására a Signal brandje egybeforrt az adatbiztonság fogalmával, amihez csak hozzátett, hogy 2020-tól a Signal nonprofit szervezetként, teljes egészében adományokból működik,
MANDEL NGAN / AFP Edward Snowden képe egy transzparens hátulján az amerikai Capitolium előtt a kormányzati megfigyelés elleni tüntetésen 2013. október 26-án, Washingtonban.
A Signal népszerűsége és ismertsége mégis elenyésző a rivális, mára szintén titkosított csevegést biztosító alkalmazásokhoz képest. Az androidos Google Play Áruházban jelenleg 100 millió+ letöltéssel bír, amellyel csak a 8. legnépszerűbb app a maga nemében. A havi letöltések számát alig több mint 2 millióra, a havi aktív felhasználók számát pedig nagyjából 60-70 millió köré teszik, viszonyításképp: ugyanez a WhatsApp esetében nagyjából 2 milliárd körüli.
Tényleg olyan biztonságos?
The post Mi az a Signal, amin a Trump-kormányzat emojikkal dönt bombázásokról? first appeared on 24.hu.