Miután kedden kiderült, hogy februárban 7 százalékos volt az élelmiszer-infláció, Orbán Viktor rögtön elővette a csodafegyvert. Azaz bejelentette az árrésstopot, amivel majd véget vetnek „az indokolatlan és túlzó áremeléseknek”. De van még eszköz a kormány kezében: ha a kereskedők továbbra is renitenskednek, a már jól ismert hatósági ár következhet.
Jövő hétfőtől, március 17-étől 30 termékkategória árának rését maximálták 10 százalékban, ami a gyakorlatban több száz, akár ezer terméket is érinthet. Vegyük példaként a húsokat (sertés és csirke): az árrést a teljes termékkörre alkalmazni kell, márkától és ártól függetlenül, csomagolt és csomagolatlan verziókra, de az is mindegy, hogy bőrös, csontos vagy filézett termékekről van szó. Ugyanígy a tejtermékeknél (tej, margarin, vaj, joghurtok) a laktózmentes változatokra is érvényes a stop.
Ám a termékek széles körének érintettsége ellenére sincs szó másról, mint populista látszatintézkedésről, miközben a kormány rossz helyen keresi az élelmiszer-drágulás fő felelősét. Amiben három tényező játszik kiemelkedő szerepet:
a rekordmagas áfa és a kiskereskedelmi különadó, a tavalyi hőhullámok miatt csökkenő mezőgazdasági hozamok, a tavalyi kötelező akciózás miatti torz bázis.
Persze könnyebb eladni az embereknek, hogy a multik nyerészkednek, mint beismerni, hogy mekkora a szerepe az áremelkedésekben magának a kormánynak. Ez akkora hátraarccal érne fel, ami eredményeként az elmúlt 15 évben a fogyasztást adóztató, rekordáfára épülő, osztogató ideológiákat kidobhatnák a kukába. Emiatt a kormányzati logika mentén a megfelelő megoldás a közös ellenség kijelölése, a vele való szembeszállás a diktátumok mentén, majd a „győzelem” sulykolása: „na ugye, megmondtuk, hogy lehet másként is csinálni?!” Amiben biztosak lehetünk: bármi lesz az árrésstop következménye, sikerként lesz tálalva.
A kormány most azt próbálja eladni, hogy a többlet, amit az élelmiszerboltok rátesznek a beszerzési árra – vagyis amilyen felárral értékesítik a termékeket a fogyasztóknak –, egyfajta indokolatlan nyereség. Pedig nem. Egyébként is adja magát a kérdés: a kormány mi alapján mondja meg, hogy piacgazdaságban mi számít túlzó áremelésnek. A verseny nem csupán a nyereség hajszolásából áll, hanem a fogyasztókért folytatott küzdelemből is, aminek egyik eszköze a megfelelő árazás. Ha be akarom vonzani a vevőt, nem fogok a konkurencia fölé menni.
Ezért joggal gondolhatnánk: a kormány illetékesei között nincs senki, aki kicsit is konyítana a kereskedelemhez, vagy lennének alapszintű közgazdasági ismeretei.
Orbán Viktor a nyilatkozata szerint nem érti, hogyan lesz a 200 forintos tejből a végén 500 forintos. Nos: a 200 forintos felvásárlási árra rájön a termékpálya szereplőinek haszna, az általuk fizetett költségek – például közterhek –, illetve a szállítási és tárolási költségek is beépülnek a kiskereskedelmi árba. Vagyis nem csupán az élelmiszerbolt nyeresége, ahogy azt a kormány sugallja.