A Fehér Lótuszban játszott karaktered, a gazdag, nyugtatókon élő Victoria Ratliff elég egyedi figura. Mennyi van benne belőled?
Amikor egy szerepet játszom, a fejemben lévő kép sosem úgy néz ki, mint én. Így amikor később visszanézem magam, egy kicsit mindig csalódott vagyok, mert akárhogy is próbálkozom, mégiscsak magamat látom a képen. Ez egyfajta paradoxon. Egy karaktert hozol létre olyan képek vagy benyomások alapján, melyeket olyan emberektől vettél át, akiket ismertél, láttál, vagy hallottál. Victoria akcentusa is sokféle forrásból jött, elsősorban olyan beszélgetésekből, melyeknek fültanúja voltam. Ez tehát olyan, mint egy nyomozói munka – minden ott van a szavakban.
Parker Posey a Fehér Lótusz 3. évadában (Fotó: profimedia/HBO Max)
A showrunnerünk, Mike White világa egy igazi sötét komédia. Nagyon izgalmas volt egy amerikait játszani egy olyan sorozatban, mint A Fehér Lótusz, amit világszerte nézni fognak, különösen annak fényében, hogy az amerikai déli akcentust mennyire szeretik a világ különböző pontjain. Én is délről származom, és Jason (Jason Isaacs, aki a sorozatbéli férjét alakítja – a szerző) is imádja az akcentusokat, szóval nagyon izgatottak voltunk, hogy együtt kitaláljunk egy szórakoztató beszédstílust és viselkedést. Persze akadt más inspirációm is, például a The Preppy Handbook (A Preppy Kézikönyv).
Nem tudom, Amerikán kívül hallott-e már róla valaki, de Amerikában a nyolcvanas évek elején megjelent a „prep” stílus térhódítása – a kék-fehér konzervatív megjelenés, bizonyos ingtípusok… Kialakult egy gondolkodásmód arról, hogy „így néz ki a siker”.
Valami hasonlóban már volt részem egy régebbi filmemben, a Nem kutyában, amiben a két főhős, Meg és Hamilton Swan egy olyan pár, akik katalógusba illő életstílust élnek – mindenük tökéletesen fest, de valójában nincs mögötte semmilyen mélyebb tartalom. Szerintem ez a fajta megjelenés még ma is az amerikai kultúra egy jól látható része, és ez nagyban különbözik más országok kultúrájától.
Parker Posey a Fehér Lótusz forgatásán (Fotó: HBO Max)
A sorozat egy pontján a karaktered kinyilvánítja, hogy ha nem lenne gazdag, akkor élni sem lenne kedve, és ahhoz már nincs ereje, hogy a nulláról kezdjen újra mindent.
Tudod, imádok egy igazi déli drámakirálynőt játszani… Imádom Tennessee Williamst, Flannery O’Connort, és azokat a női karaktereket, akik azt mondják: „Nem, nem, ezt nem tudom megcsinálni” – aztán mégis képesek rá. Így szeretek Victoriara gondolni: valójában sokkal erősebb, mint amennyire a nőies oldalának hangsúlyozása miatt mutatja magát. Én például nem vagyok biztos abban, hogy képes lennék a nulláról újrakezdeni – volt már benne részem –, de velem ellentétben Victoria tényleg nagyon-nagyon erős és ő képes lenne rá.
Anyukám azt mondta, amikor betöltöttem a negyvenet, hogy minden nőnek a negyvenes éveiben újra ki kell találnia önmagát. Bölcs szavak, és örülök, hogy figyelmeztetett rá. Szerintem bizonyos szempontból mindannyiunknak folyamatosan újra kell alkotnunk magunkat és kreatívnak kell maradnunk. Azért vagyunk itt, hogy fejlődjünk és azzá váljunk, amivé az életünk formál minket. Victoriára és a Ratliff családra pedig vár valami, ami örökre megváltoztatja az életüket. Minél törékenyebbnek tűnik Victoria, annál izgalmasabb a helyzet. Hogyan fogja Timothy gondját viselni ennek a nőnek? Hiszen rengeteg gyógyszert szed, teljesen nárcisztikus, és látszólag nem lát tovább az orránál. Elkényeztetett gyerek volt, dúsgazdag családban nőtt fel. Mégis, amikor igazán nagy a tét, ott van benne a déliekre jellemző ellenálló képesség. Bármire képes.
Sam Nivola és Parker Posey a Fehér Lótusz 3. évadában (Fotó: profimedia/HBO Max)
A Fehér Lótusz showrunnere, Mike White szerint az első két évad csak a bemelegítés volt a harmadik szezonhoz. Te is így látod?
Igen, így van. Ez a sorozat még a covid idején állt össze. Mike egy olyan ötletet keresett, amit le lehet forgatni egyetlen helyszínen, nem túl sok színésszel, és ez által meg lehet felelni a szigorú covid forgatási protokollnak. Remek ötlet volt, hogy kitalálta, hogy az egész sorozat játszódjon egy szállodában, és megteremtett egy Agatha Christie-szerű rejtélyes világot dúsgazdag, sok titkot hordozó emberekkel. Az ilyen sztorikat már gyerekként is imádtam.
Az első évadnál Mike egyszerűen csak beleszeretett az ötletbe és megcsinálta Hawaii-on. A második, szicíliai évadban tökéletesítette mindazt, amit már az elsőben is láthattunk, de a harmadik évadban ennyi már nem elég – és ez mindig hatalmas nyomással jár az alkotó felé. Valami olyan csúcspontot kell produkálnia, amit korábban még nem láthattunk. Szerintem ezért is logikus, hogy Mike Thaiföldet választotta helyszínül, mert egyszerre kiszámíthatatlan, veszélyes és egzotikus. Thaiföld tökéletes helyszín egy rejtélyekkel teli történethez. És nem mellesleg fantasztikus ország volt a forgatáshoz, hatalmas élmény volt minden egyes ott töltött nap.
Mi volt a legnehezebb számodra abban, hogy Victoria bőrébe bújj?
Egy család tagjai egymást formálják, igaz? És amikor egy család része vagy… Szerintem anyának lenni, szeretni a gyerekeidet, és közben azt akarni, hogy a legjobb legyen nekik – ez az egyik legmeghatározóbb dolog tud lenni egy nő életében. De Victoria nem hagyja, hogy a gyerekei önmaguk legyenek. Mindenáron irányítani akarja őket, mert retteg attól, hogy elhagyják.
Imádtam játszani a fejében élő torz családképével és a nárcizmusával, azzal, ahogyan saját magát a gyerekei elé helyezi, és közben azt gondolja, hogy jót tesz nekik – sajnos ez rengeteg családban előfordul.
Még soha nem játszottam ilyen volumenű anyaszerepet. Nem igazán tudtam, mekkora hatalma lehet egy anyának. Nem tudtam, hogy ez milyen erővel bír majd. De a helyzet maga diktálta a történéseket, és így alakult ki az, amit végül a sorozatban látsz. Jason pedig elképesztő erővel volt jelen, és együtt hoztuk létre a sorozatbéli családot, a Ratliffeket. Imádtam, ahogyan végül alakult. Annyira dinamikus lett.
A legnagyobb kihívás pedig egyértelműen a hőség volt. Végig nagyon melegben dolgoztunk. Amikor igazán meleged van, kicsit szétszórttá válsz, elfelejtesz dolgokat, ugyanakkor valahogy nyitottabb is leszel. Néha azt mondtam Mike-nak: „Mit is mondtam az előbb?” – ő pedig visszakiabált valamit. És ez teret adott annak, hogy Victoria – a szerepben nem én vagyok a legjózanabb ember a szobában – a gyászidőszakában még jobban szétessen. Egy olyan életszakaszban látjuk őt, amikor legszívesebben el sem hagyná az otthonát. Igen, egy luxushotelben van, de most igazából törődésre lenne szüksége – és ezt nem kapja meg a családtagjaitól.
Parker Posey a Fehér Lótusz bangkoki díszbemutatóján (Fotó: Lauren DeCicca/Getty Images for Four Seasons)
Nagyon élveztem ezt a Tennessee Williams által inspirált karaktert megformálni és ezt az archetípust bemutatni. Hiszen Tennessee Williams és a déli dráma – igazi specialistája annak, amikor valami kis ügyből óriási lesz – annyira amerikai dolog, nem? Egyszerre lehet totálisan röhejes, közben mégis drámai. És azt is érdekes volt bemutatni, ahogyan ezek a karakterek a végtelen szabadságukban szemlélik a világot. Mike White pedig zseniálisan írta meg ezt.
Ahogyan Thaiföldre érkeznek… Olyan az egész, mintha turistaként is rögtön gyarmatosítanák. Ez egy bizonyos típusú amerikai család sajátossága.
A családok önálló kis mikrokozmoszok, a saját törvényeik szerint működnek. Nagyon izgalmas volt látni, hogyan formálódik minden a reakcióik során. Lachlan például mintha az anyja félelmeinek megtestesülése lenne – benne testesül meg Victoria rettegése az ismeretlentől. A szülők hatalmas hatással vannak a gyerekeikre. Mindannyian részben reakcióként, részben pedig miattuk válunk olyanná, amilyenek vagyunk. Ez nekem nagyon érdekes volt – és rengeteg élvezetet jelentett számomra színészként.
Az interjú egy nemzetközi online kerekasztal-beszélgetés keretében készült. A Fehér Lótusz epizódjai a Max kínálatában láthatók.
The post „Nem én vagyok a legjózanabb ember a szobában” – az nlc-nek nyilatkozott a Fehér Lótusz sztárja first appeared on nlc.