Ha a szívemnek legkedvesebb témáról írhatnék, e hírlevél valószínűleg a Karcag-Zalaegerszeg Magyar Kupa-nyolcaddöntőről szólna, benne az NB III-as hazai csapat több, mint tisztes – hovatovább: becsületes – helytállásáról, a kis híján összeküzdött bravúrról, a futballról, mint szerencsejátékról, gólokról, öngólokról, esetleg arról, milyen lélekpusztító felismerés, hogy a játék képében idehaza két osztálynyi különbség is alig fölfedezhető, hogy szembeötlő differencia igazából csak a darálásban van, hogy az NB I-es sztárok – köztük Croizet-k, Fradiból kikölcsönzött, idestova két esztendeje még többmillió euróra taksált Esitik, korábbi szlovák válogatott Almásik – ide vagy oda, ha az ember idegeit megfeszítve figyel, akkor sem nagyon tud ún. látványos szinteltérést beazonosítani a csapatok között, mindössze az feltűnő, hogy a nagyhírű NB I-es csapatban erősebb, magasabb, leheletnyivel talán gyorsabb játékosok vannak.
Majdnem azt írtam, játszanak, pedig dehogy, játék itt nyomokban sem fölfedezhető. Helyette ütköznek, csattannak, erőltetik a párharcokat, de, hogy szigorú értelemben vett futballban, taktikai-technikai szempontból múlnák fölül a kisebb, esélytelenebb ellenfelet – nos, ilyesmi vagy fel sem merül, vagy, ha igen, akkor sem igen sikerül ezt megvalósítani. Tornyi Barnabás semmivel össze nem téveszthető hangján halljuk a fülünkben: nem sikerült tartalommal megtölteni a játékot.
De szólhatna e hírlevél akár arról is, micsoda meccset játszott egymással ugyanezen kupasorozat ugyanezen szakaszában a Győri ETO és a Ferencváros. Utóbbi nyert 4-3-ra, pusztán az eredmény ismeretében pedig akár azt is mondhatná az ember, hogy régi idők nagy meccseit megidézve. A valóság ezzel szemben az, hogy a két csapatban összesen(!) öt magyar játékos kezdett, az amúgy az MLSZ utánpótlás műhelymunkát mérő ún. produktivitási indexének rangsorában második helyen álló ETO-ban csupán kettő, amit viszonyítási szempontból talán úgy lehet a legjobban megragadni, hogy eközben csereként harcba dobott albán légiósból meg három(!) is akadt a kisalföldieknél. Hogy ennek így, ebben a formában, a Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata között mi értelme, mi haszna van, valószínűleg csak filozófiai értekezések szintjén megválaszolható kérdés, mint ahogyan az is, mire kell vajon a közpénzmillárdokból összedobott finanszírozási rendszer, és hogy hova folyik a TAO ott, ahol a nap végén a Petras (szlovák), Heitor (brazil), Krpic, Gavric (szerb), Stefulj (horvát), Ouro (togói), Bumba, Anton (román), Benbouali (algériai) vázra csereként még rádobják a Beqja, Bitri, Marku (albán), Njie (gambiai), Sahli (tunéziai) sort.
The post Kaphat-e szavazatot az Aranylabda-versenyben Szoboszlai Dominik? first appeared on 24.hu.