Magyarországon 2023 óta az a különös politikai helyzet állt elő, hogy a központi propaganda jelentős részben egy olyan szóra épül, amit a választópolgárok döntő többsége nem tudna pontosan definiálni. Ez a szuverenitás, aminek már „védelmi hivatala” is van, olyan jogkörökkel, amilyeneket ilyen jellegű szervezeteknek sötét diktatúrákban szokás adni.
De hogyan viszonyulnak a magyarok valójában ehhez a különös, idegen eredetű kifejezéshez, amivel most már jó ideje kénytelenek együtt élni? Ezt igyekezett feltárni Tomka Zsófia, akinek Nemzeti szuverenitás, szuverenizmus és az Európai Unió – Lakossági attitűdök Magyarországon 1995–2023 című tanulmánya a TÁRKI által kiadott, 2024-es Társadalmi Riportban jelent meg.
Maga Tomka is leszögezi mindjárt a tanulmány elején, hogy a feladat nem könnyű, ezért igyekezett elkerülni, hogy „a nemzeti szuverenitást objektívan megfigyelhető jelenségként és operacionalizálható fogalomként, annak mértékét egyszerűen mérhetőként tárgyalja”. Ehelyett alapvetően azt vizsgálta, hogy mit gondolnak a magyarok a szuverenitás kormánypropaganda által sulykolt definíciójáról:
„vissza kell venni a hatalmat a globális szereplőktől, amelyek lehetnek nemzetközi szervezetek, úgymint az Európai Unió, vagy tisztán gazdasági szereplők, úgymint globális vállalatok, és meg kell erősíteni a (nemzet)államokat. Ennek alapja a nemzeti szuverenitás gondolata.”
Tomka kutatásához az ISSP (International Social Survey Programme) Magyarországon felvett adatait használta. Az ISSP több témával is foglalkozik, ezek közül a nemzeti identitásról szóló az, ami a szuverenitással kapcsolatban releváns kérdéseket és válaszokat tartalmaz. 1995-ben, 2003-ban, 2013-ban és 2023-ban is tettek fel ilyen kérdéseket a magyar lakosság reprezentatív mintájának, kiemelten foglalkozva a válaszadók hozzáállásával az EU-hoz és úgy általában a nemzeti szuverenitás témájához.
Az ISSP felméréseiben a válaszadóknak egytől ötös skálán kell kifejezniük, hogy mennyire értenek egyet olyan kijelentésekkel, mint például „Magyarországnak korlátoznia kellene a külföldi termékek behozatalát, hogy védje a gazdaságát” vagy „Magyarországnak még akkor is be kell tartania az Európai Unió döntéseit, ha az adott döntéssel nem ért egyet”. Hasonlóan egytől ötig besorolhatók a válaszok olyan kérdésekre, mint például „Ön hogy véli: az Európai Uniónak általában sokkal több, több, ugyanannyi, kevesebb vagy sokkal kevesebb hatalmának kell lennie, mint a tagállamok kormányainak?”.
Ahogy Tomka is megjegyzi, a 2003-as népszavazás előtt, amikor a magyarok 84 százaléka az EU-csatlakozást választotta, aminek köszönhetően egy évvel később az ország csatlakozhatott is a szövetséghez, Magyarországon gyakorlatilag teljes politikai konszenzus volt az európai integráció támogatásában. Ez azonban azóta megváltozott.
A 2015-ös menekültválság kapcsán az EU, illetve „Brüsszel” ellenség lett a kormánypropagandában, azóta pedig ez csak hangsúlyosabb lett, egészen odáig, hogy különböző európai politikusok gyűlöletkampányok céltáblái lettek óriásplakátokon és kormánypárti politikusok megszólalásaiban. Ennek fényében különösen érdekes kérdés, hogy a politikai konszenzus felbomlása milyen hatással volt a magyarok véleményére szuverenitásról és európai integrációról.
Tomka tanulmányában a válaszaik alapján négy csoportot különböztet meg a magyar lakosságon belül:
Szuverenisták, akik mind a politikai, mind a gazdasági kérdésekben szuverenista állásponton vannak.Gazdasági szuverenisták, akik csak a gazdasággal kapcsolatos kérdéseket tartják fontosnak;Politikai szuverenisták, akik csak a politikai szuverenitással kapcsolatos kérdéseket tartják fontosnak.Nem szuverenisták, akiknek sem a gazdasági, sem a politikai kérdésekben nincsenek szuverenista nézeteik.
Ahogy a fenti táblázatból látszik, a négy csoport aránya a lakosságon belül közel 30 éven át tulajdonképpen stabil. A nem szuverenisták aránya enyhén emelkedett, de így is több mint háromszor annyian vannak, akik valamennyire szuverenisták, mint akik egyáltalán nem azok.
Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az Európai Unió népszerűtlen lenne Magyarországon. Az ISSP számai is azt mutatják, amit egyébként az összes hasonló felmérés is: a magyarok rajonganak az EU-ért. Húsz évvel a csatlakozásról szóló népszavazás után gyakorlatilag ugyanannyian mondják, hogy a tagság mellett vannak, mint akkor.
Ennél is egyértelműbb a helyzet, ha azt nézzük, a válaszadók mennyire gondolják hasznosnak az EU-tagságot Magyarország számára. Sőt, itt megfeleződött és mára szinte teljesen eltűnt azoknak a magyaroknak a száma, akik szerint a tagság egyáltalán nem hasznos.
Talán az egész kutatás legérdekesebb száma az, amely azt mutatja, hogy a magyarok hány százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy Magyarországnak még akkor is be kell tartania az Európai Unió döntéseit, ha azokkal nem ért egyet.
Talán már nem mindenki emlékszik, de 2016-ban népszavazást tartottak Magyarországon. Ez volt az úgynevezett kvótanépszavazás, amin azt a kérdést tették fel a választópolgároknak, hogy
„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
A népszavazás érvénytelen lett, mivel a választópolgároknak kevesebb, mint 50 százaléka szavazott, nekik viszont több mint 98 százalékuk nemmel válaszolt. Az ISSP számai ellenben azt mutatják, hogy kevésbé irányított kérdésfeltevés esetén ez talán nem így alakul. A magyaroknak ugyanis jelentős része azt gondolja, hogy az országnak akkor is be kell tartania az EU döntéseit, ha azokkal nem ért egyet. Sőt, ez a szám növekedett, és az állítással tökéletesen egyetértők száma annak ellenére is elérte 2023-ra az 51 százalékot a 2013-as 39-ről, hogy közben az országot gyakorlatilag folyamatosan szőnyegbombázták EU-ellenes propagandakampányokkal.
Valamivel vegyesebb a kép, ha azt nézzük, hogy a magyarok több vagy kevesebb hatalmat adnának az EU-nak, mint az egyes tagállamok kormányainak.
Itt már azt látjuk, hogy 2023-ban ha minimálisan is, de azért növekedett azoknak a száma, akik szerint az EU-nak kevesebb hatalmat kellene adni, mint a tagállamok vezetésének. Tomka ezek a számok, magának a tagságnak a támogatása, illetve az európai integráció mélységével kapcsolatos vélemények alapján öt csoportba sorolta a magyarokat:
Mély integrációpártiak, akik támogatják az ország EU-tagságát, és a mély integrációt is.A status quót fenntartani kívánók tagságpártiak, és ugyanannyi hatalmat adnának az EU-nak és a tagállamoknak.Az inkonzisztens képet mutatók ugyan az EU-ból való kilépésre szavaznának, de vagy ugyanannyi, vagy több hatalmat adnának az európai uniós intézményeknek.Europragmatikusok, akik az EU-ban való maradás mellett szavaznának, ám kevesebb hatalommal ruháznák fel az EU-t, mint az egyes országok kormányait.Euroszkeptikusok, akik konzisztensen EU-ellenesek, azaz kiléptetnék az országot, és egyébként is ellenzik a tagállamokéval megegyező vagy azt meghaladó hatalmát.
A fenti ábra szerint 2003-hoz képest a 2023-as arányok nem mutatnak nagy változást. Ha valamit ki lehet olvasni a számokból az annyi, hogy egy kicsit még növekedett is azok aránya, akik szerint jó minden, ahogy van az EU-val, illetve még jobb lenne, ha mélyülne az integráció. A kilépésre, vagy legalábbis a magyar kormány pozícióinak erősítésére az EU-val szemben egyre kevesebben vágynak.
Az össznemzeti számokon belül az ISSP adatai alkalmasak egyes társadalmi csoportok szuverenitással, EU-val kapcsolatos attitűdjének vizsgálására is. Tomka szerint ezekből világosan kiolvasható, hogy az idő előrehaladtával ez a két téma egyre inkább összekapcsolódik. A 2013-as számokon látszik először, hogy a kilépéspártiak és az euroszkeptikusok számára is fontosabb a szuverenitás, mint a mély integrációpártiak számára. 2023-ban ez a korreláció még hangsúlyosabb, és már az is látszik, hogy az alacsonyabb végzettségűek és a kistelepülésen élők közt több a szuverenista. Ahogy Tomka fogalmaz, az adatsor
„kevés kétséget hagy afelől, hogy mára a szuverenitáskérdések a lakossági attitűdökben is összekapcsolódtak az Európai Unió megítélésével.”
Húsz év alatt a magyar pártpolitikai kínálat sokat változott, vannak azonban olyan állandó szereplői, mint a Fidesz. Az ISSP adatai világosan jelzik, hogy az egyes pártok szavazói közt hogyan változott a szuverenisták aránya:
Bár húsz év alatt még a Fidesz szavazói közt is minimálisan emelkedett a nem szuverenisták aránya, a teljes mértékben annak tekinthetők száma közel kétszeresére nőtt. Ezzel párhuzamosan a nagyjából baloldali ellenzéknek tekinthető pártok szavazói közt a határozottan nem szuverenisták aránya nagyon megugrott, és 2023-ra már közelítette az 50 százalékot.
Mintha az történt volna, hogy a lassan egy évtizedes EU-ellenes hergelés a Fidesz szavazóit valamelyest valóban „Brüsszel” ellen fordította, cserébe viszont az ellenzékieket minden korábbinál nagyobb rajongójává tette az európai integrációnak.