Az ország, ahol visszaveszik a hatalmat a férfiak: ilyen most nőnek lenni Amerikában

Azt már nagyjából mindenki tudja, aki nem remeteként él egy barlangban, hogy Donald Trump amerikai elnök a beiktatása után hozott egy sor „a liberális érdekekkel” és a woke identitáspolitkával (ide mindenki képzeljen még egy sor semmit sem jelentő, de azért hangzatos lózungot) szembeszálló intézkedést és törvényt. Ezek közül az egyik, hogy „végre” kimondja:

Igen ám, csak mivel mégis jogszabályról van szó, nem ártana definiálni, ki a férfi és ki a nő. Trump fogalmazói úgy gondolták, az a legjobb, ha a biológiai (tehát megmásíthatatlan és másképp nem értelmezhető) nemet már a fogantatáskor hozzárendelik az emberhez. Eszerint nő az, aki a fogantatás pillanatában „a nagy szapórítósejtet termeli”, a férfi meg az, amelyik a kicsit. Logikus, csak egy a baj vele: az ember a fogantatása pillanatában nem termel semmiféle szaporítósejtet, sőt, egy darabig még utána sem. Eleinte minden embrió ugyanolyan felépítésű, se nem férfi, se nem nő – egy idő után pedig mindegyik abba az irányba fejlődik, hogy nővé váljon. Azok a folyamatok, amelyek megkülönböztetik a férfit (amely biológiai nem eredete ezek szerint a női), csak később indulnak be.

Ezek után nem csoda, hogy januárban, amikor ez az őrület elindult, nagyon sokan azzal poénkodtak, hogy

Így tehát, ha már Hillarynak és Kamalának nem sikerült, itt van nekünk Donald Trump, Amerika első női elnöke.

Ez persze sántít, hiszen a lényeg pont az, hogy a fogantatáskor még nincs is férfi és nő, azaz nem is lehet ez alapján meghatározni a nemet. A tudományosan megalapozott megfejtés tehát az, hogy Amerikában a törvények értelmében jelenleg mindenki nonbináris, ami ebben a kontextusban, lássuk be, legalább olyan vicces, mint hogy mindenki nő.

Ezt most azért hoztuk elé, mert ha a nők helyzetéről beszélünk Trump Amerikájában, akkor azzal kell kezdenünk, hogy Trump és kormánya jelenleg nem tudja megmondani, mi az, hogy nő. Ez pedig nagyjából jól le is írja, milyen helyzetben vannak most a nők: vannak, akik bizakodnak, vannak, akik szerint rég reménytelen, hogy valaha is azonos esélyekkel induljanak, mint a férfiak, és közben egyikük sem tudja, mi a helyzet most és mi várható. Senki sem tudja.

Ez az egész definíciósdi természetesen arról szól, hogy ellenséggé és nem kívánt személyekké tegyék az LMBTQI-aktivistákat és az összes transzszexuális amerikait – valahonnan ismerősnek tűnik ez, de most meg nem mondom, honnan –, csakhogy Trump akarva-akaratlanul is berántotta az örvénybe és megalázta az egész női nemet (mármint a valódit, nem azt, ami a fejében létezik), akik most szintén szenvednek az új szabályok miatt. Már csak azért is ironikus ez, mert Trump megígérte a választás előtt, hogy megvédi majd a nőket. Igaz, nem a rájuk leselkedő veszélyektől és a felszabadításuk előtt tornyosuló akadályoktól, hanem a „szélsőséges genderideológiától”, amelyet – bármit is jelentsen – állami pénzből most már nem lehet propagálni. Kampánystábjában állítólag többen is próbálták figyelmeztetni, hogy óvatosan emlegesse a nők védelmét úgy, hogy mindenki tudja róla, mennyire (nem tiszteli őket), Trump hajthatatlan maradt. Öt nappal a választás előtt azt mondta:

Ebből lett az, hogy kimondták, hogy csak biológiai nem létezik, és abból is csak kettő, kitiltották a transz sportolókat a női versenyszámokból, kihirdették a „sportoló nők és lányok nemzeti ünnepét”, és mintegy mellesleg

befagyasztották a bántalmazott nőket segítő civil szervezetek támogatásait; a nőkről szóló egészségügyi adatok (beleértve a zaklatásból, bántalmazásból adódóakat) eközben eltűntek az állami honlapokról.

Jellegzetesen alakult a kormányzati casting is: eredetileg Matt Gaetz volt floridai képviselőt szerette volna államügyésznek; végül nem ő lett, de Pete Heshethet kinevezte védelmi miniszterré, a vakcinaellenes nyilatkozatairól híres Robert F. Kennedy Jr.-t pedig egészségügyi miniszterré. Bennük egyébként az a közös, hogy mindannyiuknak volt már súlyos zaklatási ügyük, és bár a bizonyítékok meggyőzőek, mindhárman tagadnak mindenféle vádat.

Az üzletkötés művészete

Trump másik nagy akciója, hogy visszavonta a korábbi kormányok sokszínűséget, egyenlő esélyeket és inklúziót támogató intézkedéseit. Azaz innentől kezdve nem ajánlott – az állami szférában egyenesen tilos – olyan programokat működtetni, amelyek segítik a kisebbségben lévő vagy hátrányos helyzetből induló csoportok elhelyezkedését és beilleszkedését a munkaerőpiacon. Mostantól tehát senkit nem vehetnek fel és hozhatnak előnyös helyzetbe „csak” azért, mert egy bizonyos nemzetséghez, etnikumhoz vagy egyéb közösséghez tartozik.

Az ilyen programokról – amelyeket még a Biden-kormány is aktívan támogatott – évtizedes vita zajlik Amerikában; a támogatóik szerint csak így lehet felzárkóztatni és integrálni az előítéletek által sújtott és a fehér, gazdag férfiak uralta patriarchális rendszerben hátrányból induló közösségeket, amíg ki nem alakul a tényleges esélyegyenlőség. Jobbára konzervatív ellenzői szerint pedig Amerika többek közt azért nagyszerű hely, mert mindenkit a teljesítménye és a rátermettsége szerint illetnek meg a lehetőségek, nem a származásuk szerint, így pozitív diszkriminációnak helye nincs. Most persze leegyszerűsítettük, de az azért fontos, hogy az utóbbi gondolatot főleg azok vallják, akiket amúgy nem érint a negatív diszkrimináció, azaz a rendszer haszonélvezői: a többségi társadalomba tartozó, stabil egzisztenciájú férfiak.

Az állami szférában egy tollvonással megszüntették ezeket a programokat, a magáncégek esetében pedig „csak” nem támogatják őket többé. Az azonban nagyon gyorsan kiderült – nem mintha bárkit meglepett volna –, hogy az óriásvállalatok vezetői csak addig liberálisok és progresszívek, amíg megéri nekik; Trump beiktatásán már ott tolongott az összes milliárdos a zsíros állami pozíciókat bezsebelő Elon Musktól a saját macsóságára hirtelen rátaláló Mark Zuckerbergen át az Apple-vezér Tim Cookig, de felbukkant Jeff Bezos, az Amazon feje, a Google és a TikTok vezetői is. A többség ráadásul a feleségével, azaz egyértelmű volt az üzenet:

Ennek megfelelően a nagyobb cégek egymásra licitálva jelentették be, hogy lekapcsolják az egyenlősítő (diversity, equality and inclusion, azaz DEI) programjaikat. Az Amazon, a Google és a Meta lelkesedése nem meglepő, de így tett a Disney, a Pepsi, a nagyobb bankok, és az olyan viszonylag könnyű elhelyezkedést ígérő munkahelyek, mint a Walmart, a Target és a McDonald’s. A Target egyébként először megvédte ezeket a programjait, aztán később mégis igazodott Trumpékhoz; az Apple szintén megtartotta volna őket, de Tim Cook pár napja azt nyilatkozta, „valószínűleg megváltoznak majd”.

Tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász

Hogy hogy jönnek ide a nők jogai és lehetőségei? Hát úgy, hogy ezek a programok elvileg a kisebbségek és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatására szolgáltak. És tudjátok, melyik a legnagyobb hátrányos helyzetű csoport Amerikában (is)? Igen: a nők. Méghozzá a fehér bőrű, magukat heteroszexuálisnak valló, Amerikában született nők is. Akik most milliószámra jönnek rá, hogy a programok megszüntetése őket is behozhatatlan hátrányba hozza. Máris súlyos a helyzet például a tudományos (STEM – science, technology, engineering, math) területeken, ahol a nők már most érzik, hogy bezárulnak a lehetőségek és egyre ellenségesebb a közeg. Nem mintha eddig elkényeztette volna őket a rendszer: a nőjogi mozgalmaknak és a korábbi kormányok programjainak hála jelenleg 35 százalék körüli az arányuk, de bizonyos részterületeken csak 20. A most a munkaerőpiacra lépő sorstársaiknak ennyi esélyük sincs a tudományos karrierre, újra a férfiak terepe lesz ez a terület. Úgy, hogy az előző kormány egy tavalyi számítása szerint az évtized végére majdnem 70 ezer tudományos munkahely várja, hogy betöltsék.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtószóvivője nemrég azzal érvelt, hogy ezzel „Amerika végre visszatér a teljesítményre, érdemekre alapozó társadalom képéhez, ahol az embereket a képességeik szerint alkalmazzák, nem a bőrszínük szerint”. Ez pedig „az Amerikában élő összes etnikum, vallás, közösség számára győzelem”. Ez akár még logikusnak is tűnhet, az a baj, hogy Amerika kormánya ezzel úgy tesz, mintha férfiak és nők előtt ugyanazok a lehetőségek és ugyanaz a társadalmi, intézményi támogatás állna. Ez azonban pont annyira igaz, mint itt, Magyarországon: attól, hogy a nőknek (papíron) az élet legtöbb területén ugyanannyi joguk van, mint a férfiaknak, a lehetőségeik egész mások, a beléjük nevelt (ön)elnyomásról nem is szólva.

– tette fel a kérdést az NBC-nek egy neve elhallgatását kérő kutatónő.

Bár látszólag keveseket érint, mégis sokat elmond a helyzetről, hogy innentől kezdve szinte lehetetlen feladatra vállalkozik az a nő, aki tűzoltó szeretne lenni. Nem tiltották meg nekik, hogy jelentkezzenek, és elvileg fel is vehetik őket, megszüntették viszont a kifejezetten nőknek szervezett kiképzőtáborokat, ahol biztonságos környezetben, tapasztalt női tűzoltók gyakorlati és lelki támogatásával tanulták volna meg a szakmát. Bár jogosnak tűnhet az érv, hogy egy női tűzoltónak ugyanazt a teljesítményt kell nyújtania, mint egy férfinak – és ez így is van, amint munkába állnak –, egyáltalán nem mindegy, hogyan ismerkednek meg ezzel a pályával. Így, hogy megszűnnek a női táborok, kevesen mernek majd belépni ebbe a hagyományosan macsó világba. A nők aránya a tűzoltók közt most is csak 13 százalék; nemsokára ennél is jóval kevesebben lesznek. „Nem fér a fejembe, hogyan gondolhatja bárki, hogy az egyenlőség, sokszínűség és inklúzió rossz dolgok” – nyilatkozta a The 19th nevű magazinnak Riva Duncan, a női tűzoltókért lobbizó Frassroots Wildland Fire egyik vezetője. „Biztos, hogy ezek után jóval kevesebben jelentkeznek majd.”

Még csak most kezdik megérteni és felmérni, mit jelent a nőkre nézve, hogy nem segítik őket mint hátrányból induló csoportot. A tűzoltóság csak egy apró, de nagyon is illusztris példa, sok hasonlót látunk majd a következő hónapokban.

Az pedig már csak lazán kapcsolódik a témához, hogy Elon Musknak megszületett a 14. gyereke. A Trumpot segítő, bizarr üdvözlő gesztusairól híres Tesla-vezér egy ideje egyre többet beszél arról, hogy az, hogy az embereknek egyre kevesebb kedvük van gyereket vállalni, nagyobb veszély a bolygóra, mint a klímaváltozás, és ha így folytatjuk, összeomlik majd a társadalom. Hogy miért tart ettől annak ellenére, hogy a bolygó népessége rohamosan gyarapodik, nem tudni, de a hozzá közel álló informátorok szerint „megszállottja a gyermekek nemzésének, illetve annak, hogy így sokszorosítsa magát”. Csak nekünk jut eszünkbe Margaret Atwood?

Rúzs Against the Machine

Most, hogy lefestettük, mennyire sötét és dermesztő a helyzet, lássuk, mit tesznek az amerikaiak, akiknek máris elegük van ebből! Petíciókat írnak alá? Odaláncolják magukat a Kapitólium és a Fehér Ház köré? AI-videókkal borzolják a kedélyeket? Nem!

(Oké, bevetik az AI-videókat is. Egy ijesztően életszerű, mesterséges intelligenciával generált klip, amelyen Trump egy „Éljen az igazi király!” felirat kíséretében nyalogatta Elon Musk lábát, ismétlődve ment órákig a lakhatásügyi hivatal épületének tévéin. Nem derült ki, kinek az akciója volt ez, és hogy még viccesebb legyen, a hivatal munkatársai nem tudták leállítani a videót, így emeletről emeletre járva húzták ki a tévéket egyenként a konnektorokból.)

Szóval rúzs. A Red Lipstick Movement, azaz a Vörös Rúzs Mozgalom nem új, már a 20. század elején így, azaz élénkvörös ajkakkal tiltakoztak a szüfrazsettek a nők elnyomása ellen; akkoriban még a felsett erkölcsök jelének tekintették a vörös rúzst, így kitűnő eszköze volt a tüntetésnek. Később az egész században vissza-visszatért mint a nők felszabadításának jelképe, és közben persze bekebelezte és üzletet csinált ebből is a divat- és szépségipar.

A vörös rúzs így a nőjogi mozgalmak fegyveréből a „szexiség” (értsd: a férfiakat kiszolgáló nőiség) jelképe lett.

Most azonban visszatért eredeti funkciójában – éppen a férfiaknak hála. Az interneten pedig már az első Trump-kormány alatt felbukkantak a kirúzsozott aktivisták a TikTokon, de most, hogy az elnök másodszor is hivatalba lépett, újra felkapta az algoritmus ezeket a videókat, amelyeken nem csak nők, hanem férfiak is büszkén mutogatják rúzsos ajkaikat, iskolában, hivatalokban, az utcán, a munkahelyeiken, jelezve, hogy a szexualitás nem bináris, hanem jóval szabadabb és összetetteb, mint ahogy azt a hatalom elképzeli. Annak pedig, hogy Trump mit gondol erről, nincs különösebb jelentősége – üzenik. Természetesen erre is ráugrott egy cég: a Lipslut (Ajakribanc) nevű femninista-környezettudatos rúzsmanufaktúra kifejezetten Trump-ellenes termékekben utazik, olyan fantázianevekkel, mint:

Kenőpénz;
Covfefe (Trump véletlenül így sikerült Tweetje a járvány éveiből);
Öltözői pletyka;
Adóvisszatérítés;
Álhírek;
F*ck Trump.

Utóbbit már csak azért sem fordítjuk le, mert ez egyben az egész termékcsalád neve is. Hogy végképp abszurd legyen a helyzet, a buliba beszálltak a trumpista nők is, akik szintén büszkén mutogatják a vörös ajkaikat, csak az ő üzenetük inkább az, hogy a szín tökéletesen passzol a hivatalos Make America Great Again-sapkákhoz. Ahogy mondani szokták: ez is egy szempont.

The post Az ország, ahol visszaveszik a hatalmat a férfiak: ilyen most nőnek lenni Amerikában first appeared on nlc.