Amikor Vlagyimir Putyin a 2022 februári invázió előtt három nappal bejelentette az orosz nemzetbiztonsági tanács ülésén a donbaszi szakadárok elismerését, és alapjaiban kérdőjelezte meg az ukrán nemzet létét, a háborút előkészítő beszédéből nagy műsort csinált: az egész ülést közvetítette a tévé, így minden orosz láthatta, ahogy minden oroszok cárja a Kreml dísztermében egyedül ül az asztalnál, és egyesével felkérdezi a biztonsági tanács tagjait, van-e esetleg, aki nem ért egyet valamivel.
Különösen emlékezetes Szergej Nariskin, a hírszerzés főnökének totális megsemmisítése: Beszéljen egyenesen! – parancsolt rá Putyin kétszer is a sápadtan hebegő kémfőnökre, aki végül ájulás nélkül ki tudta nyögni, hogy természetesen egyetért mindennel.
Most az amerikai republikánus pártban is demonstratív hűségesküket tartanak Ukrajna kapcsán, miután pénteken Washingtonban Trump is úgy ítélte meg, hogy „óriási tévéműsort” csináltak Zelenszkij asszisztálásával a Fehér Házban.
Még a tartalomban is voltak Moszkvából ismerős elemek. Három éve Putyin is arról beszélt többek között, hogy „ha a vérontás folytatódik, az mostantól a kijevi rezsim felelőssége lesz”; azért ócsárolta Kijevet, mert a kilencvenes évek óta hányszor kértek segítséget az oroszoktól; és miközben ő maga minden jelentős belpolitikai ellenfelét bebörtönözte, megölette vagy szerencsés esetben adminisztratív eszközökkel kiiktatta, a demokráciadeficit miatt alázta Ukrajnát.
Hasonló szövegek most már nemcsak Moszkvából, hanem az eddigi szövetséges Washingtonból is folyamatosan záporoznak a kijevi vezetők felé. Trump az ukrán elnököt diktátornak nevezte, mégha utólag nem is emlékezett erre. Az orosz és az amerikai elnök egyaránt azzal támadja Zelenszkijt, hogy miért nem tart választásokat a háború alatt, őt okolják az országa ellen folyó vérontásért, és a Putyin adott szavában bízó Trump őt alázza szét nyilvánosan azért, mert 11 év háború után nem bízik az országát megsemmisíteni próbáló agresszor adott szavában.
„Putyin így, Putyin úgy, csupa negatív dolgot mond róla”
– gúnyolta vendégét pénteken az amerikai elnök.
A Fehér Ház ovális termének képei közül a kanapéba süllyedő Marco Rubio arca és testtartása volt majdnem annyira beszédes, mint három éve Moszkvában Narisiné. Az amerikai külügyminiszternek ugyan nem kellett habognia, hiszen meg sem szólalt, de nem kell hozzá felsőfokú nyelvvizsga testbeszédből, hogy különösen Vance-hez képest tapintsuk a különbséget:
Rubio nem erre készült: a megelőző napokban kész tényként beszélt arról, hogy pénteken aláírják a megállapodást az ukrán nyersanyagokról – ehhez képest némán, magába süppedve nézte, ahogy Vance provokációja és Zelenszkij elhibázott visszaszúrása után egy-két perc alatt eszkalálódnak a dolgok, talán végzetesen. Végül azt is ő közölte az ukrán delegációval, hogy nincs békülés, távozniuk kell a Fehér Házból.
Pedig Marco Rubio még egy-két éve is kifejezetten az Oroszország elleni héják közé tartozott a Republikánus párton belül. Külügyminiszteri kinevezését ezért Ukrajnában és a nyugati szövetségi rendszerben is többnyire pozitív jelnek tekintették. Az, hogy most némán végignézte, ahogy nemcsak a természeti erőforrásokról szóló megállapodás, de lehet, hogy ez az egész szövetségi rendszer is az orra előtt rendül meg, egy dolog, de ezután még ő ment el a CNN-be interjút adni arról, hogy Zelenszkijnek bocsánatot kell kérnie, mert vitába bonyolódott a Fehér Házban az amerikai elnökkel, és arról mert beszélni, hogy Putyinban nem lehet megbízni.