„A bully nem akarja leplezni a megvetését. Mereven ül, szemei természetellenesen égnek, ujjai idegesen dobolnak a karfán. Amikor megszólal, az nem beszélgetés, hanem kitörés – szavai lövedékekként röpködnek, minden hangsúlyából árad a megvetés.
Az őrjöngés nem csillapodik. Nem beszéd ez, hanem támadás, nem meggyőzni akar, hanem összezavarni, megfélemlíteni és megalázni. A bully előrehajol, öklével az asztalra csap. Arca kivörösödik, hangja éles, sértésekről fenyegetésekre vált. A nagy ország, amit vezet, többé nem tűri el, hogy kibabráljanak vele, mondja. Azoknak a napoknak vége. Az embereknek elegük van.
„Maga egy senki” – mondja a zsarnok, majdnem kiabálva. Egyik talpnyalója vigyorog. „Azt hiszi, maga egy önálló valaki? Maga a teljes kudarc, egy szégyen.” Mögötte megtermett tábornokok állnak néma mozdulatlanságban. Nem kell megszólalniuk; jelenlétük mindent elmond. A vendég rájuk néz, és megérti, mi a tét. Ez nem diplomácia. Ez választás a behódolás és a megsemmisítés között.” „Aláírja, vagy cselekedni fogunk. Beleegyezik, vagy megszűnik létezni”
Így kezdődik Clair Berlinski a Zelenszkij fehér házi megalázása után frissiben írt esszéje egy történelmi előképről. Míg Ungváry Krisztiánnak a pénteki washingtoni koreográfiáról a csehszlovák elnök 1939-es Berlinbe rendelése jutott eszébe, a Párizsban élő amerikai történész-újságíró szintén Hitlerre asszociált, de egy egy évvel korábbi jelenetre, ami akkor Ausztria bekebelezésének ágyazott meg.
1938 februárjában Hitler alpesi rezidenciájára rendelte Kurt Schuschniggot, az Anschlussnak minden erejével ellenállni próbáló osztrák kancellárt. A megelőző hetekben folyamatosak voltak a német fenyegetések, Schuschnigg pedig egyértelművé tette, hogy nem enged a hitleri Németországnak.
A határon az osztrák kancellárt von Papen várta, aki beült az autójába, és azt mondta neki, Hitler ma remek hangulatban van. Amint azonban megérkezett, és a kilátást kezdte diplomatikusan dicsérni, a Führer ráförmedt a másik állam vezetőjére:
„Nem azért találkoztunk, hogy a kilátásról vagy az időjárásról cseverésszünk”
– majd egy több órán át tartó ordibálásba kezdett arról, hogy Ausztriának egész históriája egyetlen nagy árulásfolyam, a léte egy történelmi paradoxon, aminek itt az ideje véget vetni.
„A német birodalom az egyike a nagyhatalmaknak, és senki nem fogja felemelni a szavát, ha rendezi a határproblémáit… Aki nincs velem, azt porrá zúzzuk.”
A Berghofba Hitler a pszichológiai hadviselés részeként odarendelte a német hadsereg legmagasabb tábornokait is, nekik nem volt más dolguk, mint néma csendben, fenyegetően állni, amíg Hitler a nagyteremben őrjöng a vendégével.