Az 1960-as években a magyar állambiztonság módszerváltáson esett át politikai instrukciók mentén, a később öngyilkosságot elkövető Tömpe András vezetésével. A diktatúra elnyomása megmaradt, csupán az erőszakot száműzték a színfalak mögé, a kulcsszó a bomlasztás lett. Felszámolták a régi, ávós beidegződéseket, a politikai rendőrség azonban szoros figyelemmel kísérte a pártközpontban meghatározott területeket. Célzott akciókat szervezett adott csoportok, közösségek, szubkultúrák ellen, a korszakban főleg ifjúsági csoportok álltak a középpontban.
Az új struktúrában már nem maga az erőszakszervezet intézkedett, hanem jelzést küldött, és átadta a begyűjtött információkat valamely más intézménynek, például az erre szakosodott hivatalnak vagy az érintett iskolájának, munkahelyének, amely lefolytatta a szükséges eljárást. A bíróságok sem pihentek, százakat ítéltek el, miközben folyamatosan szondázták a közvélemény hangulatát, és ennek függvényében hozták nyilvánosságra vagy tartották titokban az egyes pereket.
Kádár János kifejtette, hogy megszűntek az olyan közkeletű fogalmak, mint például a csengőfrász, ám azt is egyértelművé tette, hogy nem tűri a hatalma elleni fellépést: „Ahogy annak idején is megmondtuk, ha valaki a Népköztársaság ellen támad, nem nézzük az osztályszármazást, se foglalkozást, előbb tüzelünk, utána kérdezünk, és akit kell, majd megsiratjuk”.
Erről szólt az előző része sorozatunknak, amelyben történészekkel készült beszélgetések alapján foglaljuk össze Kádár János életét. A tudományos tények és értékelések mellett helyet kapnak visszaemlékezések, és meg-megállunk háttérinformációk, pletykák felgöngyölítésére is. A folytatásban Dr. Germuska Pál történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatójával beszélgetve az 1970-es évek gazdasági mérföldköveit vesszük górcső alá:
Jól jött a prágai tavasz, csak túllőtt a célon
Az 1968 elején elindított új gazdasági mechanizmus szakított a merev tervutasításos rendszerrel, nagyobb teret adott a kereslet-kínálat szabályozó hatásának, és némi szabadságot a gazdaság szereplőinek. Persze nagyon erős fékek beépítésével, nehogy aztán a politikai kontroll lazítása a rendszer stabilitását veszélyeztesse – itt írtunk erről részletesen sorozatunk egy korábbi részében.
A reformok tervezésével hazánk korántsem számított fehér hollónak, a szocialista tábor majd’ minden államában komoly gondolkodás folyt a gazdaság hatékonyabbá tételéről. A KGST-n belüli viták, tárgyalások során azonban világossá vált, hogy sehol máshol nem terveznek a magyarországihoz hasonló mélységű reformokat, vagyis mire azok életbe lépnek, kuriózumnak számítanak majd. E puszta tény pedig már önmagában veszélyeket hordozott a kádári hatalom számára a Moszkva akaratával működtetett világrendben.
Épp ezért a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetését kellemes meglepetésként érte a prágai tavasz, amint Csehszlovákia is az egyre radikálisabb változtatások útjára lépett. A csehszlovák kommunista párt élére 1968. január 5-én megválasztott reformer politikus, Alexander Dubcek alapjaiban készült átalakítani az ország gazdaságát, nyilvánvalóan a magyar folyamatokat tekintve példának.
FILES / AFP Alexander Dubček
A magyar vezetésnek tehát egyfajta támogatást jelentettek a szomszédos országban zajló folyamatok, Kádár nagyon sokáig határozottan kiállt Dubcek mellett. Csakhogy míg itthon az első titkár ismét remek hatalomtechnikusnak bizonyulva, a rendszer sérthetetlenségét biztosító elemekkel bástyázta körül a reformokat, addig Prágában hamar új dimenziók is megjelentek: értelmiségi, ifjúsági körök „némi politikai finomítás” szükségességéről kezdtek beszélni. Ezért aztán fogyni kezdett a levegő az új prágai vezetés körül, a Szovjetunió és a blokk több állama küldött figyelmeztető jeleket, főként az NDK retrográd vezetése reagált egyre arrogánsabban és agresszívabban.
1968 nyarára már érezhető volt, hogy itt valamiféle beavatkozás készül, Kádár ezért több személyes találkozón is próbálta Dubceket »visszaterelni«, rávenni a folyamat leállítására. Ő azonban nem hallgatott rá, és a fenyegetések hatására is inkább radikalizálódott
– mondja Germuska Pál a 24.hu-nak.
Varga Jennifer / 24.hu Germuska Pál
Magyar katonák a reformok védelmében?
A vége a Varsói Szerződés tagállamainak jól ismert, közös katonai intervenciója lett, amelyből hazánk sem tudta kihúzni magát. A magyar részvétel egyik olvasata szerint Kádár cserben hagyta Dubceket azzal, hogy nem állt ki mellette még tovább, míg a másik úgy véli: a csehszlovákiai fegyveres beavatkozással megmentette a magyar reformokat. Az viszont biztos, hogy csalódott volt. Úgy érezte, Dubcek becsapta, csőbe húzta, mert hagyta, hogy Kádár kiálljon a csehszlovák reformok mellett, nyíltan támogassa őt, miközben már sokkal szélsőségesebb lépésekre készült.
Időzzünk el egy kicsit ott, hogy a Csehszlovákia lerohanásában vállalt magyar szerep erős szovjet nyomásra történt ugyan, stratégiai szempontból viszont mégis hasznosnak bizonyult.
AFP Prága 1968-ban.
A magyar pártvezetés joggal tartott attól, hogy ha kategorikus nemet mond az intervencióra, a szovjetek azonnal leállítják a magyar reformokat. Moszkva eleve bizalmatlan volt Kádárék terveivel szemben, az új gazdasági mechanizmust csak hosszas viták árán, kompromisszumra jutva, sikerült elfogadtatni, vagy úgy is mondhatjuk, lenyomni a szovjetek torkán. Amint korábbi cikkünkben írtuk, lényegesen mélyrehatóbb, sőt radikális gazdasági változásokat sikerült elérni a szocialista országokhoz vagy a Szovjetunióhoz képest.
Kádárék fejében úgy állhatott össze a képlet, hogy ha az intervenció megtagadásával tovább feszítjük a húrt, Brezsnyevék az egész reformfolyamat leállításával válaszolhatnak. Ez pedig könnyen jelenthette azt, hogy Kádárt leveszik a polcról, és egy Moszkvának megfelelőbb, konzervatívabb politikust állítanak a helyére
– magyarázza a történész. Hozzáteszi: jelöltek biztosan lettek volna, hiszen idehaza jókora „ellendrukkertábor” alakult a gazdasági reformokkal szemben. Már a tervezés és bevezetés idején jelentős gazdaságpolitikai erők ellenezték a tervutasításos rendszer feladását az Országos Tervhivatalban. Olyanok, mint Morva Tamás (a gazdasági reformot előkészítő szakmai szervezet háromfős titkárságának tagja) már az 1968 januárjában elsőként bevezetett lépéseket is majdhogynem a szocializmus elleni árulásnak tekintették.
Bojár Sándor / Fortepan Előtérben Kádár János, Leonyid Iljics Brezsnyev és Alekszej Nyikolajevics Koszigin 1967-ben.
Hatékonyság helyett alkudozás
A hosszasan egyeztetett, fékekkel védett, a szovjet vezetésen is átvert új gazdasági mechanizmus felett végül az idő és a gyakorlat hozott lesújtó ítéletet.
A korábbi gyakorlat szerint a tervgazdálkodás szabályaihoz igazodva a jól működő vállalatok nyereségét az állam a rosszul teljesítők hiányának eltüntetésére használta. 1968-tól ez a hiány a vezetők prémiumában is megmutatkozott, amely bizonyára nem növelte a reformok népszerűségét. Az állam igyekezett csökkenteni a támogatásként átadott beruházási forrásokat, és inkább a fejlesztési hitelek irányába tolta a gazdálkodó szervezeteket. Nyilvánvalóan a hatékony termelés kialakításában akarták érdekeltté tenni az illetékeseket, hiszen a kölcsönöket vissza is kellett fizetni. Teljesen észszerű, mondhatni normális törekvés,
Tovább bonyolította a helyzetet az 50 kiemelt nagyvállalat alkotta kör: iparáganként a legnagyobbak tartoztak ide, jelentős nemzetgazdasági szerepük okán különleges státuszt élveztek. Számukra igencsak kellemetlen következményekkel jártak a reformok, az 1970-es évek elejére pedig olyan gazdasági hatalomra tettek szert, hogy el tudtak menni az egyedi alkuk irányába, akár teljesen szembe az új gazdasági mechanizmus céljaival.
A ’70-es években tipikusnak számított, hogy adott nagyvállalat, mondjuk a Nemzeti Banktól kapott kölcsönt állami juttatássá alakíttatta át, amennyiben nem vált be a hitelt indokló fejlesztése. Nem sikerült túllépni azon az alapvetésen sem, miszerint a szocialista gazdaságban elképzelhetetlen bármilyen üzem, gyár, vállalat csődje – ilyesmi csak a romlott, bukásra ítélt kapitalizmusban történhetett.
Az állam tehát továbbra is kiegyenlítette a különbségeket, és ezzel a lehető legrosszabbat tette: a hatékony vállalatokat visszafogta, míg a gyengén teljesítő, sőt évtizedek óta masszív veszteséget termelőket pedig a víz színén tartotta különféle indokokkal, a különalkuk alapján
– emeli ki Germuska Pál.
A meggymag-felháborodás
Újabb problémaként jelent meg az előző évtizedekben erőszakkal létrehozott termelőszövetkezetek sokakat meglepő sikere. Pontosabban ami ebből származott: nyereségükből sokuk melléküzemágakat indított, ipari és szolgáltató tevékenységbe fogtak. Az agrárium bizonyos területei is gyorsan fejlődtek, illetve ezek a szövetkezetek – kisebb méretük és sokszor tehetséges vezetésük miatt – gyorsabban és hatékonyabban tudtak reagálni a piaci igényekre.
Péterffy István / Fortepan A monori járás termelőszövetkezeteinek melléküzemági tevékenységét bemutató kiállítás 1969-ben.
A történész a híres-hírhedt meggymag-ügyet hozza példaként. A leleményes kertésznek, Demeter Bélának 1971-ben feltűnt, hogy hiány mutatkozik meggyfa csemetékből, ezért 40 mázsa, ipari hulladékként kezelt, kidobásra ítélt meggymagot vásárolt a kecskeméti konzervgyártól kilónként négy forintért. Átmosta, átválogatta, majd vetőmagként kezdte árulni, 44 forintért kilóját – a hatóságok három év két hónappal jutalmazták a bravúrt a szegedi csillag börtönben, üzérkedésért. Hasonló eset az úgynevezett MEGÉV-ügy, amiről itt olvashatja Péteri György tanulmányát.
Ez az eset is mutatja, hogy a reformoknak köszönhető sikerek, azaz a gyors reagálás, a kereslet kielégítése stb. sokaknál kiverte a biztosítékot, széles ellentábor alakult a szakszervezetektől a nagyvállalati szféráig. A ’70-es évek elején sorozatban indultak büntetőperek a különböző téeszvezetőkkel szemben, sajtókampány szerveződött a termelőszövetkezetek ellen, hogy lám, lám, a parasztok megint csak híznak. Politikai indok nem merült fel a háttérben, de amikor már a sokadik téeszelnök ült a vádlottak padjára sikkasztásért és különféle gazdasági bűncselekményekért, ráadásul a legsikeresebbek, az már akkoriban is sokaknak feltűnt.
Utólag pedig teljesen egyértelmű, hogy a prosperáló szektor »lefenyítése« történt, amiért túl messzire mentek
– jegyzi meg a történész.
Fejmosás Brezsnyevtől és visszavonulás
Kádár, mint mindig, eleinte ebben a helyzetben is egyensúlyozni próbált, mígnem 1972 februárjában alapos fejmosást kapott Leonyid Brezsnyevtől, a Szovjetunió Kommunista Pártjának fejétől. A Hruscsov után konzervatív fordulatot képviselő Brezsnyev túlzónak ítélte a magyar reformokat, és azok visszafogására utasította Kádárt. Ugyanezen év novemberében váratlanul megjelent Tökölön, ahol még határozottabban követelte az új gazdasági mechanizmus felfüggesztését – mindkét találkozóról részletesebben is beszámolunk majd sorozatunk további részeiben.
Számunkra most a lényeg, hogy az erős szovjet és egyre jelentősebb hazai nyomás, illetve nem utolsó sorban a felemás siker hatására Kádár János elszánta magát, bár még csaknem másfél évig húzta az időt. Végül egy 1974 márciusi központi bizottsági ülésen minimális előkészítés után egyetlen menetben leváltotta gyakorlatilag az egész reformer csapatot. Mennie kellett többek között Nyers Rezsőnek, Fehér Lajosnak, Aczél Györgynek, Fock Jenőnek, Ajtai Miklósnak.
Miként történt ez meg, és hogyan lett egyre betegebb a magyar gazdaság, ami politikai érdekből a ’70-es évek végére a csőd szélére került? Erről szól majd a folytatás.
Kádár Jánosról szóló sorozatunk eddigi részei:
Kádár Jánost egyszer karácsonytól vízkeresztig verte az anyja
Tömegverekedéssel indult Kádár mozgalmi élete
Kádár ment neki legkeményebben a rendőröknek
Így lett Csermanek Jánosból Kádár János
Őrült mázlija volt Kádár Jánosnak
Akasztást szervezett Kádár az Oktogonon, de rosszul sült el
Kádár tettestárssá vált Rákosi bűneiben
Kádár elődjét kivégezték, utódja pedig kiirtotta a családját, majd öngyilkos lett
Ezért ítélték életfogytiglanra Kádár Jánost
Így szabadult Kádár az életfogytiglanból
Rákosi egy hangfelvétellel zsarolhatta Kádárt
Kádárt meglepetésként érte a forradalom
Kádár ’56-ban kezdte el tisztelni a magyar zászlót
Nyom nélkül tűnt el Kádár János 1956-ban
Kádár vitába szállt a KGB rettegett vezérével
Kádár ledarálta a magyar társadalom ellenállását
Kádár kiütéses győzelmet aratott a magyar értelmiség felett
Kádári vezetés: „Ha ütni kell, ne simogass!”
Kádár visszatért Rákosi módszereihez
Ezért végeztette ki Kádár Nagy Imrét
Kádár számolta, hány embert akasztanak fel ’56-ért
Férjes asszony volt Kádár János szeretője
Így jött össze Kádár János a feleségével
„Ezt a szart már hagyhattad volna a Rákosiékra” – korholta Kádárt a felesége
Így készült Kádár az atomháborúra
Kádárból kibújt a proli politikus
Katonai puccs készült Kádár ellen?
Kádár szokatlanul bátor volt Brezsnyevvel szemben
Ezért lett öngyilkos Kádár közeli munkatársa
Kádár: „Előbb tüzelünk, utána kérdezünk”
The post Kádárék Csehszlovákia lerohanásával védték a magyar reformokat? first appeared on 24.hu.