A Juraj Utješenić néven született, Martinuzzi Györgyként is ismeretes, nincstelen szerzetesből bíborossá, Erdély de facto vezetőjévé és az ország sorsának egyik fő irányítójává lett Fráter György a magyar történelem egyik legellentmondásosabb személyisége. Ahogy kortársai, úgy a későbbi történetírók és kutatók sem tudták eldönteni, mik is lehettek valódi szándékai, többszöri pálfordulása mögött pedig valóban az ország szerencséjének jobbra fordítása állt-e, ahogy azt ő maga, illetve korabeli és későbbi csodálói állították.
Nem is vállalkoznánk itt most szövevényes politikai játszmái bemutatására, lehetséges indítékainak boncolgatására, hanem csak a halála után indult különös eljárást, és annak végeredményét mutatjuk be.
A pápa eljárást indított
Mint az köztudott, György barátot alvinci kastélyában a király nevében Erdélybe bevonuló Castaldo tábornok parancsára a bíboros titkárának, Ferrari Márknak a pontosan nem tisztázható közreműködésével gyilkolták meg 1551. december 17-én. Castaldo azonban nem maga hozta meg a döntést, hanem I. Ferdinánd császár és király rendelkezése alapján, aki – miután Fráter állandó manőverezését követni nem tudva tartott attól, hogy a főpap a saját érdekében igyekszik kijátszani őt és a szultánt egymás ellen – írásban adott utasítást arra tábornokának, hogy a bíboros árulásának gyanúja esetén formaságok nélkül végezzen Fráterrel.
Miután Fráter György szabad elvonulást biztosított, sőt, ajándékokat adott át Lippa török védőinek, Castaldo arra jutott, a főpap őt és csapatait is török kézre akarja játszani, így kiadta a parancsot. A lépés persze rengeteg bel- és külpolitikai bonyodalmat okozott, I. Szulejmán szultán például pusztító bosszúhadjáratot indított a Magyar Királyság ellen, erdélyi és magyar körökben is nagy volt a felzúdulás. A Vatikán, illetve III. Gyula pápa viszont
Mivel egy bíboros meggyilkolásáról volt szó, az ügy érintettjeit a pápa ki is közösítette, ez vonatkozott magára Ferdinándra is, bár az ő esetében a kiközösítést az eljárás végéig rögtön fel is függesztették. Az uralkodó stratégiája az volt, hogy a dolgok elébe menve egy 87 pontból álló vádiratot állított össze, amely a barát árulását volt hivatott bemutatni a Vatikánnak. Az eljárást sikerült is ezzel a Ferdinándnak megfelelő mederbe terelnie, a négyfős pápai küldöttség ugyanis főként e vádak igazságtartalmát igyekezett kideríteni. A vizsgálat nagyjából három évig tartott, 139 tanút is meghallgattak, ám őket is elsősorban a bécsi udvar vádpontjai alapján idézték be.
Politikai döntés született
Végül 1555. február 14-én egy pápai bréve zárta le az eljárást. Ebben III. Gyula ugyan megállapítja, hogy Fráter Györgyöt I. Ferdinánd parancsára ölték meg, ám „Krisztusban legkedvesebb fiunknak, Ferdinánd római királynak” az ügyében az esetleges büntetést a mennyei igazságszolgáltatás hatókörébe utalta. Erre hivatkozva az összes többi vádlottal kapcsolatban is feloldotta a kiközösítést – hiszen uralkodójuk parancsát teljesítették.
Nyilvánvaló, hogy az eljárás mai szemmel nem nevezhető korrektnek, hiszen tulajdonképpen az elsőrendű vádlott által megszabott irányban vizsgálódott. A fő kérdésnek – az egyház szemszögéből – nem is annak kellett volna lennie, hogy György barát valóban áruló volt-e, hanem annak, hogy Ferdinándnak ettől függetlenül kánonjogi szempontból nem lett volna joga ítéletet hozni az egyház egy főpapja felett, hiszen erre kizárólag a pápának volt felhatalmazása.
Persze egy ilyen horderejű és ilyen magasra érő ügyben soha nem a kánonjogi vagy egyéb paragrafusok döntenek, ebben az esetben is egyértelmű, hogy a reformáció térhódítása idején a pápa nem kockáztathatta meg, hogy az egyik legfontosabb szövetségesével összerúgja a port, így valóban nem nagyon tehetett mást, mint mind a barát, mind Ferdinánd tekintetében a még nála is magasabb hatalmakra bízni a valódi igazságszolgáltatást.
The post Gyula pápa elnézte, hogy megölték a magyar bíborosát first appeared on 24.hu.