A későbbi regényíró Ásvai Jókay Móric néven született Komáromban, egy régi nemesi család sarjaként. Apja, Jókay József kisbirtokos nemes református értelmiségi volt: ügyvédként dolgozott és táblabíró is volt. Édesanyja Pulay Mária.
Bár Móric keresztnévvel anyakönyvezték, később a Mór nevet kezdte használni, előbb művésznévként, majd hivatalosan is felvette. Egy anekdota szerint ez onnan származott, hogy Tóth Lőrinc tévedésből egy neki írt levelét „Jókay Mór úrnak” címezte. Jókay válaszul írt egy levelet „Tóth Lőr úrnak” címezve – ám végül megtetszett neki a Mór név és használni kezdte. Ami ebből a történetből forrásokkal is igazolható, az az, hogy Petőfi Sándor unszolására kezdte művésznévként a Mór nevet használni, majd
Író lett az ügyvédből
Jókai 1831-ben kezdte tanulmányait szülővárosában. Családi barátjuk, Tóth Lőrinc 1834-ben közzétette a kis Mór első versét. 1835-ben szülei Pozsonyba küldték német nyelvet tanulni, itt két évig tartózkodott, a németen kívül megtanult latinul és ógörögül is. Hazatérte után nem sokkal elvesztette édesapját. Tanulmányait ezt követően Komáromban folytatta, Váli Ferenc vált a mentorává, aki nem sokkal később sógora is lett. Jókai jó képességű, kiváló tanuló volt, ám ekkor még sokkal inkább a festészet érdekelte. 1841-től a pápai református főiskolán folytatta tanulmányait, tanára, Tarczy Lajos volt rá mély hatással, akinek jóvoltából több ifjú irodalmárral is megismerkedett, köztük Petőfi Sándorral. Jókai 1842-től Kecskeméten kezdett jogi tanulmányokat, ez idő alatt írta meg Zsidó fiú című tragédiáját.
A művet a Magyar Tudományos Akadémia egyik pályázatára szánta, azt barátja, Petőfi másolta le neki, aki maga is Kecskeméten időzött egy színésztársulattal. Petőfi – nincstelensége ellenére – nem fogadta el a Jókai által felkínált honoráriumot, aki hálából lefestette őt olajminiatűrben, Petőfi a festményt sokáig megőrizte. Jókai drámája a pályázaton dicséretben részesült, ő maga írói pályafutásának szempontjából kiemelten fontosnak látta kecskeméti tartózkodását:
Itt lett belőlem ember! Itt lett belőlem magyar író!
– jegyezte meg visszaemlékezésében.
1844-ben befejezte tanulmányait, majd ügyvédjelölt lett, de látványosan unta a szakmáját: titokban költeményeket, elbeszéléseket írt. 1845-ben felköltözött Pestre, majd egy év múlva sikeres ügyvédi vizsgát tett. Egyetlen pert tárgyalt, azt meg is nyerte, majd végleg szakított az ügyvédi pályafutással, és átvette az Életképek szépirodalmi folyóirat szerkesztését. Ez idő alatt együtt lakott Petőfivel és annak feleségével, Szendrey Júliával, mely időszakra a következőképpen gondolt vissza: „Ez is egyike volt a legnagyobb képtelenségeknek, ami valaha poéták fejében megfogamzott: egy szép fiatal nő és két fiatal férfi egy közös lakásban.”
Amnesztiával térhetett vissza
1848. március 15-én egyike volt a „márciusi ifjaknak”, tevékeny szerepet vállalt a forradalom eseményeiben. Aznap ismerkedett meg Laborfalvi Rózával, a Nemzeti Színház színésznőjével, akit alig öt hónappal később feleségül vett. A házasság nagy botrányt okozott, Jókait édesanyja kitagadta, de barátai is nehezen tértek napirendre fölötte, annál is inkább, mert Róza nyolc évvel volt idősebb férjénél, és volt már egy házasságon kívül született lánya. Ekkortól Jókai és Petőfi kapcsolata végleg megromlott, és már nem is volt lehetőségük kibékülni Petőfi halála miatt.
A szabadságharc időszakát Jókai hírlapszerkesztőként élte meg, egy időre a Pesti Hírlap szerkesztését is elvállalta. A Szemere-kormánnyal együtt menekült Debrecenbe, majd Aradra, végül, a szabadságharc leverését követően egy borsodi kis településen, Tardonán rejtőzött el. Pestre csak később, álnéven és hamis papírokkal tért vissza. Rövidesen azonban – több más íróval együtt – amnesztiában részesítették, így 1851-től ismét az írásnak szentelhette az idejét. 1854-től jórészt a Vasárnapi Ujság munkatársa volt, bár – politikai múltja miatt – felelős szerkesztő nem lehetett.
1852-től kezdődött színházi sikereinek sorozata, darabjaiban rendszerint a felesége is szerepelt. Alig egy évvel később nyaralót épített a Svábhegyen, ami felzúdulást okozott a magyar írótársadalomban, ugyanis még soha nem fordult elő, hogy magyar író önerőből házat szerzett volna magának. Jókai lépése természetesen végeláthatatlan pletykáknak ágyazott meg, melyek azonban csak hírnevét növelték. 1858-ban saját lapot indított Üstökös címmel.
Csapnivaló politikus
Az önkényuralom enyhülését követően 1861-től a Baranya megyei siklósi kerület képviselője lett, ám mandátumát csak azt követően vehette fel, hogy írásbeli nyilatkozatban vállalta: pártolni fogja a császárt és a mindenkori kormányt. Ennek ellenére lapjában helyet adott gróf Zichy Nándor egy kritikus hangvételű cikkének, amely miatt mindketten hadbíróság elé kerültek, és egy év szabadságvesztéssel sújtották őket. Ferenc József egyéni kegyelméből egy hónap után szabadlábra kerültek, de Jókait a lapszerkesztéstől eltiltották.
1865-től folytatta politikai pályafutását a Tisza Kálmán vezette balközép frakcióban. Ez rövidesen egyesült a Deák Ferenc vezette kormánypárttal, így Jókai is kormánypárti lett: „pálfordulása” megtépázta a népszerűségét, csak Tisza Kálmán jóindulata révén jutott újabb mandátumhoz. A kortársak visszaemlékezése szerint nem volt kifejezetten nagy érzéke a politikához. Mikszáth Kálmán a következőképpen emlékezett Jókai politikai „vénájára”:
Ellinger Ede / Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye Tisza Kálmán lemondása 1890-ben, a képviselők között Jókai Mór.
„Jobb ember, szelídebb ember a politikai deszkákon talán sohasem fordult meg Jókainál. Nyilatkozataiban óvatos, senkit sem kicsinylő. Rosszat nem mond senkiről. Nem kíváncsi. Ha valamit hallott, nem adta tovább. (…) Bárányszelídségét csakhamar kiismerték a miniszterek is, tudták, hogy jó, engedékeny és a sarkára nem áll, mint a többiek, ha a miniszter nem tesz meg nekik valamit, tehát nem tettek a kedvéért semmit; befolyása csekélyebb volt, mint akármelyik névtelen, szürke mameluknak. Apránkint szinte általános véleménnyé vált az országban, hogy rossz politikus, hogy nem ért a politikához és nem való arra.”
Ragyogó író
Íróként ugyanakkor ezek voltak legtermékenyebb évei. 1869-ben írta élete egyik fő művét, A kőszívű ember fiait, 1875-ben Az arany embert, 1884-ben A lőcsei fehér asszonyt.
1886-ban elhunyt felesége, akinek elvesztése megviselte az írót, innentől fogadott lánya (Feszty Árpád felesége) karolta fel. 1897-ben azonban váratlanul megismerkedett egy nála 54 évvel fiatalabb színésznővel, Nagy Bellával. Jókai két év múlva feleségül vette őt, mely hatalmas felháborodást váltott ki ismeretségi körében, egyrészt a nagy korkülönbség miatt, másrészt azért, mert őt tette meg egyedüli örökösévé, kizárva nevelt lányát és annak családját. Jókai a vádakra válaszul megírta Öregember nem vénember című elbeszélését.
Élete utolsó éveit utazással töltötte, feleségével ellátogattak Bécsbe, Nápolyba, majd a párizsi világkiállításra is, 1902 októberében díszvendégként vett részt Kolozsváron a Fadrusz János által faragott Mátyás-szobor leleplezési ceremóniáján. 1904-ben egy nizzai utazását követően megfázott és tüdőgyulladást kapott, a betegség május 5-én, 79 éves korában vitte sírba. A Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra.
The post Jókai Mór jó ember volt, de nagyon rossz politikus first appeared on 24.hu.