Már a családtörténet is tartogat nem szokványos momentumokat. Bencseky Mátyás szülei németajkú menekültként – édesapja Erdélyből, édesanyja Kárpátaljáról – érkezett a trianoni Magyarországra, asszimilációjuk a két világháború közötti székesfővárosban zajlott le. Családnevük Benchetlerről előbb Bencsetlerre változott, majd Bencsekyre magyarosodott. A família évtizedeken keresztül élt Liszt Ferenc téri otthonukban, ahol az édesapa úri szabóságot vitt nemcsak az ántivilágban, de a szocializmus időszakában is. A családi legendáriumból nem maradhatott ki, hogy az öltözködésre az utolsó cérnaszálig perfekcionizmussal tekintő mesternek nemegyszer meggyűlt a baja az ötvenes-hatvanas évek fordulóján eszmélő gyermekei, valamint baráti körük ruházata miatt.
Bencseky Mátyás / Fortepan Bencsetler Mátyás szabó kisiparos lakása és műhelye Budapesten, a Liszt Ferenc tér 10-ben 1984-ben.
Bencseky Mátyás / Fortepan 1970.
Bencseky Mátyás / Fortepan 1969.
Bencseky Mátyás négy testvére – három lány és egy fiú – után ötödikként jött világra 1938-ban Budapesten. Középfokú tanulmányait a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, és bár meglett volna minden képessége ahhoz, hogy egyetemre menjen, mégsem tanult tovább. Annak ellenére sem, hogy családi vonalon még protekciót is sikerült szerezni egy olyan időszakban, amikor múltból itt ragadt polgári származása nem számított a legjobb ajánlónak.
Mindeközben 1956-ban két leány- és egy fiútestvére elhagyta az országot, majd mindhárman Amerikában telepedtek le. Bencseky fotográfiával való kapcsolata tulajdonképpen egy véletlennek köszönhető. Barátnője – majd későbbi felesége és alkotótársa, az építészmérnök Bogdán Zsuzsanna – éveken keresztül manökenként dolgozott, s egy szovjetunióbeli útról hazatérve fényképezőgéppel ajándékozta meg kedvesét. A szerény képességű masina ugyanakkor elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy tulajdonosa szakmai érdeklődését egy életre a fotográfia felé terelje.
Bencseky autodidakta módon tanulta ki a szakmát, sőt egyszer a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is felvételizett, de a próbálkozás sikertelen maradt. Végül egy műegyetemi laboratóriumi fotós állás után elhelyezkedett élete egyetlen, nyugdíjazásáig megtartott munkahelyén, a Budapest II. kerületében található Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet – azaz a KÉKI – fotográfusaként, hogy annak laborjában kialakítsa saját világát.
Bencseky Mátyás / Fortepan 1970.
Bencseky Mátyás / Fortepan Csoportkép a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium IV./D osztályáról 1979-ben.
Bencseky Mátyás / Fortepan 1982.
A fotográfus Svájcban élő lánya, Bencseky Beatrix némileg ironikusan úgy fogalmazta meg ezt az állapotot, hogy édesapja „ott dolgozott, de nem dolgozott”. Ám a kijelentéssel nem a KÉKI-t magát minősítette, inkább a kádári diktatúra szűk levegőjét, egyben slampos munkahelyi kultúráját jellemezte, amelyben egy vállalati fotósnak többnyire tág tér kínálkozott a nem különösebben megerőltető kötelező körökön túl mást is csinálni. Bencseky Mátyást kedvelték munkatársai, sőt bizonyos kutatók egyenesen őt keresték meg, hogy dokumentálja projektjeiket. Emellett a munkahelyi Mikulás ünnepségek és születésnapok fotografálása ugyanúgy a feladatai közé tartozott, mint a május elsejei felvonulásokra történő kötelező kivonulás és fényképezés.
Bencseky Mátyás / Fortepan Május 1-jei felvonulás 1980-ban.
Bencseky Mátyás / Fortepan 1964.
Mindamellett Bencseky Mátyásnak volt egy másik élete, vele egy egészen másfajta fotográfiai tevékenysége, amely a Bibó István-i szentenciával jellemezve, a szabadság kis köreiben, hovatovább a megvalósult szocializmus ellenkulturális tevékenységében manifesztálódott; még éppen a radar alatt. Bencseky remek társasági ember, sőt kifejezetten sármos férfi volt, aki mindenkivel megtalálta a hangot. Nem véletlen, hogy fotográfusként kézen-közön ajánlották egymásnak az emberek, a maszek munkákért viszont alig vagy egyáltalán nem fogadott el pénzt. Emellett volt a művészetek iránt belülről fakadó ösztönös érdeklődése, amely a hatvanas-hetvenes évek tűrt és tiltott művészeti tevékenységei felé irányult.
Bencseky Mátyás / Fortepan 1969.
Bencseky Mátyás / Fortepan Melocco Miklós szobrászművész alkotása zsámbéki házának kertjében 1980-ban.
Bencseky Mátyás / Fortepan 1970.
A politikai rendszer számára veszélyesnek ítélt művészeti alkotásokat és szerzőiket elhallgattatták vagy ellehetetlenítették ekkoriban. Ide tartoztak a rendszerkritikus írók, költők, filmesek és képzőművészek, akik nyíltan vagy burkoltan bírálták a kommunista ideológiát, vagy a szocialista társadalmi berendezkedést. Hasonló sorsra jutottak a neoavantgárd művészeti irányzatok is, amelyeket dekadensnek vagy polgári csökevénynek bélyegeztek.
A szocialista realizmustól eltérő művészeti irányzatokat gyakran háttérbe szorították, a nonfiguratív, absztrakt vagy avantgárd művészetet sokszor a tűrt vagy tiltott kategóriába sorolták. A tűrt művek és alkotók hivatalosan nem kaptak támogatást, de nem is tiltották be őket. Bencseky számtalan képkockáján feltűnik az a családi és baráti közeg, akik egyfajta belső emigrációban élték hétköznapjaikat a szürkeség évtizedeiben. Fotográfiai hagyatéka egyik legizgalmasabb része pont ebbe a világba kalauzol bennünket.
Ismeretségi körébe a pap és bábkészítő Ujvári László, a festő, grafikus és ugyancsak bábkészítő Balogh Beatrix, vele az Auróra Művészegyüttes, Schéner Mihály képzőművész és bábtervező ugyanúgy beletartoztak, mint az ugyancsak képzőművész Halász Arisztid. De a felvételek között megtaláljuk az író, dramaturg és rendező Jeli Ferencet, valamint az inkriminált korszakban kedvelt és foglalkoztatott, ugyanakkor egyéni világának sérthetetlenségét konzekvensen megtartó Melocco Miklóst is.
Az állami propaganda számára kedvező fotóművészeti alkotásokat, például a munkásosztály életét bemutató realista képeket támogatta a hatalom, míg a konceptuális vagy a szubjektív dokumentarista fotográfiát háttérbe szorították. Ezzel kapcsolatban ugyancsak izgalmas adalék, hogy Bencseky Mátyás ugyan előszeretettel készített munkásokról szociografikus igényű felvételeket, ám azok hangvétele értelemszerűen távol állt a propagandisztikus ízléstől és szemlélettől. A korszak ellentmondásosságának ékes bizonyítéka a Szépirodalmi Könyvkiadó Magyarország felfedezése című sorozatában 1972-ben megjelent Történelem alulnézetben című szociográfia, amelynek írója László-Bencsik Sándor volt, s a kötet több fotót is közölt Bencseky Mátyástól. Ezek közül számosat a Fortepanon is láthatunk.
Bencseky Mátyás / Fortepan 1969.
Bencseky Mátyás / Fortepan 1970.
A pantomim művészet és a pantomimes társulatok ugyancsak bizonytalan helyzetben voltak a kádári Magyarországon. Mivel a műfaj erősen vizuális és szimbolikus volt, a hatalom gyakran tartott attól, hogy az előadásokon burkolt rendszerkritikát fogalmaznak meg. Ennek ellenére ha szigorú kontroll alatt is, de néhány társulat működhetett. Bencseky és felesége tagjai voltak a már említett Aurórának, melynek a fényképeken túl kézzel fogható bizonyítéka két darab, a fotográfus hagyatékában fennmaradt kollázskönyv. A mai sketchbookokra emlékeztető, teljes egészében manuálisan készített kötetek érdekessége, hogy azok kollektív munka eredményei: a társulat tagjai amolyan házi feladatként kapták, hogy készítsék el saját lapjaikat, melyeket végül összefűztek.
A hatvanas évekre három generációnak otthont adó Liszt Ferenc téri lakásban már nem csak az úri szabóság működött. A fiatalok kedvelt találkozási helyeként, valamint kvázi műteremként is egzisztált a Bencsekyék baráti körében csak Liszti néven illetett lakás. Míg a vasárnapok az időközben deklasszálódott régi polgári világot idéző családi ebédek igazi társasági életről szóltak, addig a hétköznapokon fiatal művészek, köztük festők, szobrászok, bábművészek találkoztak és alkottak itt. Egyszer még egy New York-i fotóművész is hetekre bevette magát a családi tűzfészekbe, hogy az egyik szobában megvágja Bartók Béla Kékszakállújáról készülő kísérleti filmjét. Nem véletlen, hogy a fotográfus lánya már kislányként szinte betéve tudta az opera librettóját. És itt még nem ér véget a Liszti jelentősége: Bencseky Amerikába emigrált testvéreitől folyamatosan kapott jazz lemezeket, ennek is köszönhető, hogy komoly jazz rajongó társaság alakult ki a családi otthonban. Ők nem pusztán a legújabb, tengerentúlról érkező bakeliteket hallgatták időről-időre, de szalagos magnóra véve terjesztették is azokat.
Bencseky Mátyás / Fortepan 1971.
Bencseky Mátyás / Fortepan Kilátás a budaörsi Ostor közből 1974-ben, a távolban a Templom téren a Nepomuki Szent
Az Egyesült Államokból nem csak bakelitek érkeztek, hiszen a fotográfus éveken keresztül a testvérei segítségével szerezte be azt a fotótechnikát is, amivel megfelelő minőségben tudott dolgozni. És ha már újra és újra felbukkan a visszaemlékezésekben a tengerentúl, Bencseky Mátyás fotóhagyatékának ugyancsak megkerülhetetlen darabjai 1974-es amerikai útjának New York-i felvételei, melyeken nyilvánvalóvá válik a szabadság levegőjének a vasfüggönyön innen nézve felfoghatatlan tágassága.
Utcafotókat és városképeket itthon is készített a fotográfus, sőt kedvelt tevékenysége volt Angyalföldtől Kőbányáig, a Belvárostól Budáig kedvére és spontán módon rögzíteni azokat a hétköznapi pillanatokat, amelyek kendőzetlenül adják vissza a kor atmoszféráját.
Bencseky Mátyás / Fortepan A Károly (Tanács) körút 9. számú ház bontása 1979-ben.
Bencseky Mátyás / Fortepan Aszfaltozók 1966-ban.
Bencseky Mátyás / Fortepan Kilátás a Liszt Ferenc tér 10-ből 1969-ben.
Bencseky Mátyás / Fortepan 1964.
Már a nyolcvanas években járunk, amikor Bencseky Mátyásnak lehetősége nyílt Svájcban, a bázeli PEP + No Name Buchhandlung und Photogalerie-ben kiállítani. Ez az egyéni tárlat fontos emberi és szakmai kapcsolatokkal gazdagította akkor a fotográfus életét. Bencseky a rendszerváltozás után, egészen nyugdíjazásáig állt a KÉKI alkalmazásában, ám életében jelentős változást hozott megtérése, valamint csatlakozása egy karizmatikus katolikus közösséghez. A fotografálást ezt követően is folytatta, de tevékenysége főként egyházi témákra korlátozódott. Bencseky Mátyás 2024-ben hunyt el Budapesten, fotóhagyatéka közel hatszáz felvétele ugyancsak tavaly óta tekinthető meg a Fortepanon.
Írta: Kéri Gáspár | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/bencseky-matyas
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a [email protected] e-mail címre!
The post Bencseky Mátyás két élete – egy kutatóintézeti fotográfus és a Kádár-korszak tűrt és tiltott kulturális szcénája first appeared on 24.hu.