„Amit jelenleg látunk, az nem egy amerikai mesterterv megvalósítása, hanem a kidolgozott terv hiánya. Ez lehetőséget jelent Európának és Ukrajnának is, hogy véleményével, kiállásával alakítsa a Trump-adminisztráció politikáját nemcsak Ukrajnával, de az európai biztonsággal kapcsolatban is” – így kezdi a müncheni biztonságpolitikai konferenciáról írt gyorsértékelését Rácz András egyetemi tanár, Oroszország-szakértő.
Szerinte a szerdai Trump-Putyin és Trump-Zelenszkij telefonhívások után szélsőséges, végletes értékelések jelentek meg arról, hogy Trump elárulta Európát és Ukrajnát (nyugati szemszögből), illetve arról, hogy „végre helyreáll a rend, a Nyugat belátta tévedését” (oroszbarát, ahogy írja, oroszbérenc szemszögből), és a két nagyhatalom, az USA és Oroszország dönt Ukrajnáról. Mindkettőt tévesnek tartja.
Szerinte egyelőre csak kontúrok vannak Washingtonban, kész terv nincs. Az alábbi preferenciákat látja:
Trumpék csökkenteni akarják az Egyesült Államok elköteleződését Európa és az európai biztonság iránt; a háború lezárásának sebességére, és nem annak „minőségére és fenntarthatóságára akarnak optimalizálni”, összefüggésben Trump békeígéretével; az Egyesült Államok szeretne koncessziót az ukrán ritkaföldfém-készletek részbeni kitermelésére (korábban ötven százalékos részesedésről voltak hírek).
Az előbbi kettőből szerinte világosan következik, hogy az USA nem akar biztonsági garanciát adni Kijevnek, pláne nem erős garanciákat, és különösen nem akarja azt, hogy csapatokkal kelljen hozzájárulnia egy esetleges ukrajnai békefenntartó misszióhoz. A harmadik preferenciájának elérését viszont gátolja, hogy biztonsági garanciák hiányában Zelenszkij „nem írt alá semmit, nem mondott le előre az ország ásványkincseinek egy részéről sem”.
Szerinte a kidolgozott amerikai terv hiányára utal az is, hogy az amerikai vezetők milyen gyakran tesznek egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat. „Nem azért nem képviselnek egységes álláspontot, mert valami nagyon bonyolult kombinációt játszanak éppen – hanem mert nincs egységes álláspont”.
És hogy mi következik ebből Európa számára? Szerinte az EU-nak ez a helyzet lehetőséget jelent arra, hogy „hatni tudjunk az új amerikai adminisztrációra, és olyan ajánlatot, együttműködési keretet tudjunk kidolgozni, amire Washington is úgy tekint, hogy az megfelel a Trump-adminisztráció érdekeinek”. Utal a Weimar+ nyilatkozatra, amit a jelentős, nagy EU-tagállamok – Franciaország, Olaszország, Németország, Spanyolország és Lengyelország – mellett az Egyesült Királyság, az Európai Bizottság és Kaja Kallas főképviselő is aláírt, majd hasonló szellemiségű dokumentumot fogadtak el az északi és balti államok. Szerinte ennek egyik központi gondolata, hogy az ukrajnai rendezés sebessége helyett annak minőségére kellene optimalizálni.
Rácz szerint Európa „a kül- és biztonságpolitika területén gyors ütemben mozdul el részben a minősített többségi, részben a kormányközi többségi cselekvés felé” az olyan „kerékkötő országok” miatt, mint hazánk vagy Szlovákia. Emellett, teszi hozzá, már több tagállam is jelezte az Egyesült Államoknak, hogy az EU kész és képes nagyobb szerepet játszani az Ukrajnának juttatott amerikai katonai segélyek finanszírozásában.
„Mindeközben a magyar miniszterelnök pénteken arról delirált, hogy nem kell kilépni az EU-ból, mert szétesik magától is, utána pedig Tucker Carlsonnak olyasmiket mond, hogy Oroszország mindig tartja a szavát”
– írja, megjegyezve: a következő hetekben az európai ajánlatok ismeretében várhatóan koherensebbé válik az amerikai álláspont. A magyar kormánynak pedig „érdemes azon gondolkozni, hogy vajon melyik megközelítés szolgálja jobban Magyarország érdekeit: a különutas, a közös európai cselekvést akadályozó, és ezzel a gyakorlatban Moszkva érdekeit szolgáló orbáni magatartás, vagy a nyugat-európai és északi-balti szövetségeseink által választott út”.