„Lehet rajta sírni és lehet rajta nevetni. Mi kell még?” – Kibeszéltük a negyedik Bridget Jones-filmet

TóCsa: Be kell vallanom, minden filmet láttam, az elsőt és a harmadikat többször is, de egyik könyvet sem olvastam. Anett, te olvastad a negyediket?

Anett: Kevés időm volt a vetítés előtt, így csak beleolvastam. Szomorú könyv, és a látottak alapján ez egy elég hű adaptáció lett. Megvan benne a korábbi történetek összes jellegzetessége: vicces, humoros, szívhez szóló, szórakoztató… Ha a könyvet nem is tudtam teljesen végigolvasni, azért az összes korábbi filmet újranéztem a negyedik rész előtt.

TóCsa: Én csak az elsőt. Az tényleg igazi klasszikus.

Anett: A szinglik Bibliája.

TóCsa: Érdekes ezekben a filmekben, hogy igazából az első részben kaptunk egy kerek, egész történetet, méghozzá szép lezárással. Innentől kezdve nekem az egész csupán arról szól, hogy van egy karakter, akit szeretünk, és időről időre belenézünk az életébe. Megnézzük, hogy mi történt vele azóta, hogy utoljára láttuk. Néha kicsit tét nélkülinek érzem a folytatásokat, közben meg nem titkolom: a harmadikon annak idején nagyon jól szórakoztam. Te nem érzel a folytatásokban egyfajta egyhelyben toporgást?

Anett: Én ezt másképp látom. Szerintem minden film, illetve minden könyv egy-egy témát dolgoz fel. Az első bemutatta a szingli nő ismerkedési próbálkozásait és bénázásait, a második egy kapcsolat felemelkedését és bukását vette górcső alá, a harmadik egy egyedülálló nő gyerekvállalásáról szól, a negyedik pedig a gyászfeldolgozásról, illetve arról, hogy működhet-e egy párkapcsolat nagy korkülönbséggel. Úgy látom, minden részben van valami plusz, amitől ez nemcsak annyi, hogy itt van ez a szerethető, kissé szerencsétlen nő, Bridget Jones, mi meg jókat tudunk nevetni rajta.

TóCsa: A vicces az, hogy bár rengetegen imádják a karaktert, utálója is bőven akad. Nálunk részben a kormányunk jóvoltából sokak szemében egyfajta szitokszó lett a szingli, márpedig Bridget Jones a szingliség maga. Te is ebben látod az ellenszenv okát?

Anett: A vele szemben érzett ellenszenv egy valóban létező dolog, de nem hinném, hogy az oka ennyire egyszerű lenne. Nyilván létezik az is, amit te említettél, de annyi okból lehet nem szeretni egy karaktert… Van, aki egyszerűen magát a műfajt nem csípi, de amikor a mozi felé utaztunk a kolléganőnkkel, Vivivel, ő azt mesélte, hogy az anyukája azért utálja Bridget Jonest, mert számára túl szerencsétlen ez a nő, és nem bírja nézni a folytonos csetlés-botlásait. Ideges lesz tőle. Vivi anyukája ennél jóval gyakorlatiasabb, és nem bírja látni, ha valaki ennyire nem az. Látod, ez is egy valid ok az ellenszenvre.

TóCsa: A negyedik részt nézve azon is elgondolkodtam, hogy vajon ezek a filmek még szeretnének új rajongókat szerezni, vagy megelégszenek azzal, hogy nosztalgiatripet biztosítsanak a régi fanoknak, akik együtt öregedtek a karakterrel? Nem egy nagy nosztalgiavonat ez a Bridget Jones: Bolondulásig?

Anett: Én is hajlok arra, hogy ez egy nosztalgiatrip. Tagadhatatlan, hogy fontos szerep jut benne a nosztalgiafaktornak, rengetegszer utalnak benne vissza a korábban történtekre, főképp az első filmre. Tény, hogy kiszolgálják a rajongókat, akik együtt öregedtek a karakterrel, de én ebben semmi rosszat nem látok. Főképp annak fényében nem, hogy maga a karakter is mindig fejlődik kicsit, és nem ragadnak le pusztán a nosztalgiázásnál.

TóCsa: A mai huszonéves, illetve kora harmincas nőknek még adhat valamit Bridget Jones?

Anett: Szerintem ő van annyira ismert, hogy a huszonévesek is tisztában legyenek azzal, kicsoda. Lehet, hogy nem a moziban, hanem a tévében vagy a Netflixen látták a korábbi részeket, de tudják, kiről van szó.

TóCsa: Sőt, az is lehet, hogy az édesanyjuk mutatta meg nekik ezeket a filmeket.

Anett: Igen, ráadásul ügyes húzás, hogy a negyedik részhez szerződtették az egyik főszerepre Leo Woodall-t, aki az Egy nap című Netflix sorozat óta hatalmas sztárnak számít, főképp az általad említett generációban. Szerintem miatta sok fiatal fogja megnézni az új Bridget Jones-t.

TóCsa: A legtöbb filmes franchise a negyedik részhez érve már a megfáradás jeleit mutatja, és nem sok újdonságot látni benne. Ehhez képest számomra meglepő volt, hogy a sok nosztalgiázás ellenére azért voltak dolgok, amikben a Bridget Jones: Bolondulásig mert újítani.

Anett: Határozottan így van. A negyedik rész már hangulatában is bensőségesebb és intimebb, mint a korábbiak. Sokkal többet vagyunk Bridget otthonában, ahol a gyerekeivel él: ez talán a legfontosabb helyszín.

TóCsa: Ha már a legeknél tartunk, és ez a legbensőségesebb, akkor a korábbiak miben voltak legek? Szerintem az első volt a legjobb, ami tökéletes arányban vegyítette a humort és a romantikát. A második volt a leggagyibb, mert nagyrészt az elsőt próbálta utánozni, és önismétlésbe fulladt. A harmadik pedig a legviccesebb volt: ebben mentek rá leginkább a humorra az alkotók, itt hallhattuk a legjobb dumákat, főképp Emma Thompson karakterének szájából.

Anett: A negyedik pedig a legérzelmesebb mind közül. Olyan témákat érint, mint a gyászfeldolgozás, a továbblépés, a szeretet és a szerelem újratanulása…

TóCsa: Az viszont érdekes, hogy nem abban a szakaszban kapcsolódunk be Bridget életébe, amikor megtörténik a tragédia és elveszíti Darcyt, hanem négy évvel később. Nem látjuk a legkeményebb, legsérülékenyebb időszakot.

Anett: Az a szakasz nem lehetett volna vígjáték, márpedig egy Bridget Jones-filmnek – még ha néha érzelmesebb is – alapvetően vígjátéknak kell lennie. Az a korszak egyszerűen túl fájdalmas lett volna a nézőknek. Szerintem pont jó ez a négyéves távolság. Itt már elhisszük, hogy felállt a padlóról és próbálja újrakezdeni az életét.

TóCsa: Daniel Cleaver, azaz Hugh Grant karaktere is visszatér, és úgy tudom, másképpen, mint a regényben. Ha jól tudom, Grant kérése volt, hogy keressenek számára olyan megoldást, amit ő is hihetőnek tart majd. Szerintem nagyon ügyesen hozták őt vissza.

Anett: Be kell vallanom, a regényekben én eléggé utálom ezt a karaktert, egyáltalán nem szimpatikus. Hugh Grant játéka sokat lágyított rajta, szerethetőbbé tette. Az átlapozás közben nem jött át, hogy a könyvben hogyan tér vissza Cleaver, de a filmben tényleg jól sikerült.

TóCsa: Csodás, hogy egy hatvanas, kissé megkeseredett fickót csináltak belőle, aki ráeszmél arra, mennyi időt elpazarolt arra, hogy a feledhető, gyors örömöket hajszolta, és közben a fontos dolgokra nem maradt ideje, és senki nem maradt az életében, aki igazán számítana.

Anett: A karaktere üde színfoltja a filmnek, imádtam.

TóCsa: Persze az sem árt, hogy időközben Grant is jobb színésszé vált. Ettől súlya, drámája lett a karakternek. Megmaradtak Cleaver régi jellegzetességei, mégis más lett, egy hihető irányba fejlődött. Kár, hogy csak keveset szerepelt.

Anett: Összesen három jelenete volt, ha jól emlékszem.

TóCsa: És Colin Firth „visszahozásához” mit szólsz? Nálam erősen a giccshatárt súrolta, amikor Bridget odaképzelte Darcyt az élete fontos pillanataihoz. Talán nem spoiler leírni, hogy a karaktere elhunyt, meg amúgy is beszéltünk már a gyászfeldolgozásról…

Anett: Erről szólt a regény, sőt már a film előzeteséből is kiderül. Nekem nem volt bajom azzal, hogy pár fantáziakép erejéig visszatért Colin Firth. Szerintem szépen érzékeltették vele a gyászfeldolgozást. Amikor Bridget a közös barátaikhoz ment vacsorára, és maga mellé képzelte Darcyt, hiszen mindig közösen mentek oda, majd kinyílt az ajtó és csak egyedül állt ott: szerintem ez nem giccses volt, hanem kimondottan szép. És nemcsak Bridgetnek, hanem a nézőknek is el kell engednie Darcyt, és ez segít ebben.

TóCsa: Gyakorlatilag a korábbi részek összes fontosabb szereplője visszatért, még akkor is, ha esetleg csak egyetlen jelenet erejéig.

Anett: A Bridget Jones-univerzum összes szereplője benne van.

TóCsa: Mondjuk akadnak, akik nem kaptak túl sok játékidőt, de úgy érzem, azért mindenki megkapta a maga fontos jelenetét. Egész jól gazdálkodik ez a film a karakterekkel. És újak is vannak.

Anett: Igen, a két új pasi, a fiatal és jóképű Roxster és a szigorú tanárember, Mr. Wallaker, illetve a túl tökéletes babysitter, Chloe. És ne feledkezzünk meg az új tévébemondóról, Talitháról sem. Én őt is nagyon bírtam.

TóCsa: Egyébként szerinted lehetséges a rajongók szívében pótolni Colin Firth hiányát a két új pasival? A harmadikban Patrick Dempsey-t dobták be Hugh Grant helyett, mérsékelt sikerrel… Van egy olyan érzésem, hogy amennyiben a negyedik rész nem lesz annyira sikeres, az Colin Firth hiányának lesz köszönhető.

Anett: Szerintem a két új pasas kifejezetten üdítő volt. Szuper, hogy ennyire különböznek mind egymástól, mind a korábbi pasiktól Bridget életében. És a színészek is nagyon jók: mind Leo Woodall, mind Chiwetel Ejiofor.

TóCsa: Számomra a film egyik legkellemesebb meglepetése volt, hogy bár ismét két pasi van a filmben, Bridgetnek nem kell köztük őrlődnie, és a pasik sem küzdenek meg érte. Először belép az életébe az egyik, majd amikor az véget ért, érkezik a másik. Nem akartak még egy bőrt lehúzni a Daniel Cleaver – Mark Darcy-féle bunyókról, ami számomra kimondottan szimpatikus húzás.

Anett: Furcsa is lett volna, hogy Bridget még az ötvenes éveiben is két pasi között őrlődik. Átélte már ő ezt, nem is egyszer, és szerintem ma már bele sem menne ilyen szituációkba. Nemcsak idősebb lett a karakter, hanem érettebb is. Itt már tényleg egy érettebben gondolkodó nőt látunk, aki nem követ el olyan óriási marhaságokat, mint olykor a korábbi részek során. Igen, belekezd egy kapcsolatba egy nála jóval fiatalabb pasival, de amikor meg kell hoznia a felelős döntést, képes meghozni azt. Ismeri a saját felelősségét önmagával, a gyerekeivel és a sráccal szemben is. Kellett ez a szakasz is, mert szüksége volt rá, hogy megtanulja újra élvezni az életet, de amikor eljön az ideje, tudja, mi a helyes irány. Tudja, milyen pasira van szüksége valójában.

TóCsa: A film humorához mit szólsz? Sok volt a vicces jelenet, de nekem néha már kicsit sok volt, nagyon teátrálissá vált. Például a medencés jelenetben, vagy abban, amikor Bridget bemegy a munkába összevissza álló hajjal, és mindenki arról kezd találgatni, hogy szexelt-e az éjjel.

Anett: Szerintem az ilyen jeleneteknek mindig is szerepe volt a Bridget Jones-filmekben. Hozzátartozik a karakterhez. Értem, hogy miért érezted soknak, de szerintem ennyi belefér, és furcsa is lett volna, ha nem kerül bele néhány hasonló pillanat.

TóCsa: Valószínűleg csak arról van szó, hogy én jobban élvezem a kicsit valóságszagúbb humort. A kevésbé bazárit.

Anett: Én nem éreztem soknak. Kimondottan sokat nevettem a filmen, és ez akkor is igaz, ha a film humora azért nagyrészt elég kiszámítható volt. És még az is lehet, hogy a magyar szinkronnal még jobb lesz, mert mi eredeti nyelven láttuk.

TóCsa: Én nem vagyok nagy szinkronpárti, de azt én is készséggel elismerem, hogy a Bridget Jones-filmek mindig nagyon jó szinkront kapnak.

Anett: Az első Bridget Jones az egyik komfort-filmem, amit bármikor elő tudok kapni és újra tudok nézni. Azt nem állítanám, hogy a negyedik annyira jó lenne, mint az első, de azt igen, hogy nekem ez is komfort-filmem lesz, amit sokszor fogok újranézni. Lehet rajta sírni és lehet rajta nevetni. Mi kell még?

TóCsa: Én ennyire nem vagyok róla pozitív véleménnyel, de ha onnan közelítem meg, hogy ez egy 24 éve készült film harmadik folytatása volt, és ehhez képest a hibáival együtt is élvezhető és szerethető filmet kaptam, akkor ez tényleg nem egy rossz eredmény. Mit gondolsz, jöjjön még folytatás pár év múlva?

Anett: Ne, semmiképp. Úgy érzem, ez a történet most végleg lezárult. Ez a film méltó nosztalgiázás volt a korábbi filmek szerelmeseinek, és közben bemutatott egy csodás újrakezdést is a címszereplő életében. Ez a lezárás egyszerűen tökéletes. Nem vagyok kíváncsi Bridget Jones nyugdíjas éveire.

A Bridget Jones: Bolondulásig már látható a mozik műsorán.

The post „Lehet rajta sírni és lehet rajta nevetni. Mi kell még?” – Kibeszéltük a negyedik Bridget Jones-filmet first appeared on nlc.