Társaikat terrorizáló rabok ügyében tartottak előkészítő ülést a Fővárosi Törvényszéken kedden. Az ügyész ismertette a vádiratot.
A vádlottak, akik összesen hárman vannak, jogerős szabadságvesztés büntetéseiket töltötték a Budapesti Fegyház és Börtönben.
A vád szerint a két fő vádlott, V. István és K. László többször bántalmazta a csendes, visszahúzódó zárkatársait: a zárkában végzett erősítő gyakorlataikhoz élősúlynak használták őket, egyiküket, miután úgy találták, hogy nem megfelelően működött együtt, éheztették, majd több napi éheztetés után gyorsított evésre kényszerítették, és amikor nem tudta elfogyasztani az elé rakott ételt, büntetésül lepedőből tépett textil csíkokkal kikötözték a kezeit, a lábait, és kegyetlenül megverték.
Nem engedték gyógyszerosztásra, így nem tűnt fel az őröknek időben
Az első- és a másodrendű vádlott nem érte be azzal, hogy ők maguk bántalmazzák a kiszemelteket. Felszólították két másik zárkatársukat, hogy ők is üssék meg az áldozatot. Az egyik zárkatárs, akiből az ügy harmadrendű vádlottja lett, azért engedelmeskedett a vád szerint, hogy megtartsa a fogvatartotti hierarchiában betöltött szerepét. A másik férfi a retorzióktól tartott, ezért ütött parancsszóra. Ezután V. István és K. László vádlott maguk vették át a bántalmazást, azzal csak akkor hagytak fel, amikor elfáradtak.
Az összevert zárkatársnak megtiltották, hogy részt vegyen az esti gyógyszerosztáson, így kerülték el azt, hogy a börtön személyzete észrevegye, milyen állapotban van.
A férfi végül belehalt a sérüléseibe. Többek között átszakadt a gyomorfala, több bordája eltört. A vádiratban az áll, hogy a halálát eredményező folyamat több órán keresztül zajlott le, a bántalmazásának módja, körülményei, az elszenvedett sérülések jellege az átlagosat jóval meghaladó, elhúzódó fájdalmat, szenvedést és félelmet okozott.
Megnyomhatta volna a segélyhívót, de nem tette
Az ügyészség az első- és a másodrendű vádlottat aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére, társtettesként elkövetett emberöléssel vádolja, a harmadrendű vádlottat pedig mint visszaesőt segítségnyújtás halált okozó elmulasztásával. Utóbbi a vád szerint mindvégig látta, mit művelnek a társai, felmérte annak súlyosságát, de nem próbálta megakadályozni azt, és nem is segített az áldozatnak, nem próbált szólni a személyzetnek se a gyógyszerosztáskor, se a zárkában lévő segélyhívó megnyomásával. Az ő esetében ajánlott egyedül az ügyész viszonylag enyhe büntetést, 2 év 6 hónapnyi szabadságvesztést teljes beismerés esetére.
De sem a harmadrendű vádlott, sem a két fő vádlott nem ismerte be a vádiratban szereplő dolgokat. Vallomást tenni egyikük sem akart. V. István, egy feltűnően alacsony, kopasz férfi mindössze annyit mondott, hogy a bántalmazást ugyan beismeri, de nem akarta az áldozat halálát okozni.
Ügyvédje szerint K. is menekült volna
K. László, aki V. Istvánnal ellentétben magas, jól megtermett, szinte meg sem szólalt, helyette az ügyvédje beszélt hosszan. Indítványai alapján azt próbálják majd bizonyítani, hogy K. szabadulni próbált ebből a zárkából, lényegében könyörgött ezért, amit az ügyvéd szerint a férfi felesége tud majd tanúsítani. Az ügyvéd támadni fogja az ügyben született igazságügyi szakvéleményeket is, ahogy fogalmazott, szerinte „a szakmai színvonal alsó határát el nem érő szakvélemények készültek”.
Hogy mit tartalmaznak ezek a szakvélemények, az részben az ügyész szavaiból kiderült, amikor arról volt szó, mi legyen K.-val február 26. után, aznap ugyanis alapból szabadulnia kellett volna a börtönből. Az ügyész, aki a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye miatt a férfi letartóztatását kérte, idézett a róla készült pszichológiai szakvéleményből. Eszerint K. „öntörvényű, agresszív, erőszakos”. A törvényszék végül az ügyészséggel egyetértve elrendelte a letartóztatást, amit a vádlott és ügyvédje még megpróbál megfellebbezni.
Az előkészítő ülés végén kiderült, hogy a két fő vádlottat előzőleg egy várakozó helyiségbe rakták, amit K. László szerint V. István arra használt ki, hogy életveszélyesen megfenyegette. „Nézzenek rá meg rám!” – mondta erre K., aki tagadta és hazugságnak nevezte, hogy fenyegetőzött volna.