„Férfiból nő, péniszből vagina” – mi történik, ha Twitteren gyűlölködik a 13 Oscarra jelölt transzmusical főszereplője?

Titokban reménykedtünk, hogy nyugis év lesz 2025, de úgy tűnik, ezt már most elfelejthetjük. Trump elnök elfoglalná Grönlandot, a világ leggazdagabb embere náci karlendítéssel került be a hírekbe, a rendőrség arra büszke, hogy csak akkor kezdett nyomozni egy bántalmazás ügyében, amikor az áldozatot már megölték… Ja, és van itt egy rekordszámú Oscarra jelölt film, ami arról szól, hogy egy mexikói transszexuális drogdealer a nemátalakító műtétjei során jó emberré válik, ezen felbuzdulva jogászával és a többi szereplővel néha spontán dalra fakadnak, és amelynek (valóban transz) főszereplőjét most gyűlölködő posztok miatt törölnek el éppen, de olyan tempóban, hogy még az Oscar-kampányból is kimarad, a filmet megvásárló Netflix pedig egyszerűen úgy tesz, mintha nem is létezne. Mindezt úgy, hogy ő tulajdonképpen nem is főszereplője a filmnek, mégis ebben a kategóriában jelölték, amit most már nyilván nagyon bán a forgalmazó.

És még csak február közepe van.

Mi történt?

Bár léteznek kifejezetten az Akadémia szavazóbizottsága kedvéért készített filmek (ezeket hívják angolul Oscar baitnek), amelyek Nagyon Fontos dolgokról szólnak Nagyon Komolyan, és Hatalmas Érzelmek kavarognak bennük, nagy összegben fogadnék, hogy az Emilia Pérez 13 jelölése magát az író-rendezőt, Jacques Audiardot lepte meg a legjobban. Főleg úgy, hogy elismert alkotó ő, a kritikai visszajelzések alapján már-már makulátlan munkássággal a háta mögött, a legtöbb filmje pedig komolyabb, és alighanem jobb is, mint ez a mostani, köztük amerikai (The Brothers Sisters) és európai (A próféta) alkotásokkal, az Oscar közelébe sosem jutott, még csak nem is jelölték. Most pedig rögtön tizenhárom kategóriában is, amelyből öt konkrétan (részben) az övé: legjobb rendező, legjobb film, legjobb idegennyelvű film és a legjobb eredeti dal. Az Emilia Pérez ráadásul már a Golden Globe-on is kaszált, azaz normális esetben garantált lenne az Oscar, így azonban, egy ilyen botránysorozat közepette egyáltalán nem az.

A transz kartellfőnököt alakító spanyol színésznő, Karla Sofía Gascón ráadásul már Cannes-ban is történelmet írt: megosztva ugyan, de mégiscsak megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat, ezzel ő az első transzszexuális, akit ebben a kategóriában díjaztak ezen a fesztiválon. Akkor a könnyeivel küszködve az összes transzszexuális embernek ajánlotta az elismerést, ők ugyanis, mint fogalmazott, „szenvednek”. Ezek után valamiért a kommentelőkről beszélt. Mint mondta, „holnap rengeteg üzenet vár majd borzalmas emberektől, akik mindig ugyanazt mondják ránk, transz emberekre, de én inkább a reményről szeretnék üzenni: mindenki képes megváltozni a javára, jobb emberré válni”.

Visszatekintve ironikus szavak: hónapokkal később, amikor a film már az Oscar-versenyben volt (ilyenkor minden stúdió, amelynek a filmjét jelölték, agresszív lobbit folytat, hogy az Akadémia szavazói, hogy is mondjuk, fordítsanak kiemelt figyelmet az adott műalkotásra), a Variety egyik újságírója, Sarah Hagi átfésülte a színésznő posztjait az X-en, és elborzadt. Hagi egészen véletlenül egy fiatal kanadai muszlim nő, akinek, mint később elmesélte, csak az újságíróösztöne súgta, hogy nem ártana kissé leinformálni Gascónt, nem bízta meg senki az üggyel és nem is akarta lejáratni. Ráadásul éppen szabadságon volt.

Nem is kellett sokat visszagörgetnie, Gascón ugyanis 2016 és 2023 között rendszeresen posztolt vakcinába rejtett chipekről, gúnyolódott a rendőri brutalitás fekete áldozatain, és írt arról, milyen gusztustalan az iszlám vallás. Utóbbi szerinte „az emberiség fertőjének melegágya”, George Floyd, a rendőrök által meggyilkolt fekete férfi „drogos szélhámos”, a kínai oltás „a kötelező chip mellett két tavaszi tekerccsel érkezik”, és így tovább. A legviccesebb, hogy az Oscar-díjátadókat sem kímélte: a 2021-es ceremóniáról például azt írta, olyan az egész, mint egy független- és protestfilm-fesztivál, ami akár bók is lehetne, csak éppen hozzátette:

Most meg ugye a transz mexikói exbűnözőről szóló filmje került a versenybe, azaz pár éve nyilván még ezen is gúnyolódott volna. Persze lehet, hogy közben jobb emberré vált.

A posztokat spanyolul írta, talán ezért sem vette senki a fáradságot, hogy utánanézzen, és bár lehet (és ér is) vitázni azon, hogy mennyire kell ezt komolyan venni, és a színésznőre mint közéletileg mérvadó hangra tekinteni, ezúttal nem arról van szó, hogy egy sok-sok évvel ezelőtti hülye elszólása miatt bojkottálná őt a filmvilág, mint például James Gunn rendezőt: Gascón évekig rendszeresen posztolt ilyeneket. (Az is tény azonban, hogy pozitív ügyek mellett is kiállt, mint a muszlim nők felszabadítása, de ezeket a posztokat is szerencsétlenül fogalmazta meg – és akkor még jóhiszeműek voltunk.)

A sajtó és a filmvilág láthatóan összezavarodott: egyrészt az átpolitizált Oscar-ceremónia számára tökéletes pillanatban jött az Emilia Pérez, Trump ugyanis nyíltan transzellenes politikát folytat, a díjazása tehát erős gesztus is lett volna. Egy transzszexuális színésznőt pedig, vállalhatatlan posztok ide vagy oda, mégis kicsit kényelmetlenebb eltörölni, mint egy bigott, heteró férfit. Végül aztán csak-csak sikerült, de ehhez az is kellett, hogy Gascón végképp kivágja maga alatt a fát. A botrány kirobbanása után adott egy interjút, úgy, hogy még nem felügyelte a viselkedését a filmért lobbizó Netflix. Ebben elmondta, hogy „bizonyos ellenlábasai” elérték a céljukat: beszennyezték őt, a jó hírét „hazugságokkal és kontextusukból kiragadott mondatokkal”. Egyébként sem rasszista,  „együttérez, sőt azonosságot érez azokkal, akiket ledobnak a buszról a bőrük színe miatt”.

Az internet persze felkapta a sztorit, ahogy mondani szokták, virálisan terjedt az egész botrány. Az sem segített, hogy az elismert, ám hírhedten egoista, önmagát korszakos művésznek kikiáltó rendező, Jacues Audirad nem hogy nem Mexikóban, helyi stábbal forgatta a filmet, hanem el sem ment az országba körbenézni. Mint mondta, nincs szüksége arra, hogy kutasson a drogkartellek világáról, tud ő mindent, amit kell. Az Emilia Pérez végül egy Párizs melletti stúdióban forgott spanyol és amerikai színészekkel, akik többsége (például a film valódi főszereplője és hőse, Zoë Saldana, vagy Selena Gomez) nem is tud spanyolul. A nyelvtudás ráadásul nem elég, hiszen a mexikói akcentus a spanyol ajkúaknak jellegzetes és felismerhető. „Amikor Gomez megszólalt, mindig egymásra néztünk, hogy jó ég, ez micsoda?” – nyilatkozta Eugenio Gerbez mexikói színész a filmet látva, amire az énekes-színésznő azt posztolta, „sajnálom, megtettem, amit tudtam adott idő alatt”. Nem éppen pozitív píár egy éppen bemutatott, Oscar-esélyes filmnek.

Ezen a ponton jogos a kérdés:

Tényleg borzalmas film az Emilia Pérez?

A rövid válasz az, hogy fogalmam sincs, mert nem láttam, Magyarországon csak a hónap végén mutatják be ugyanis. A kicsit hosszabb válasz az, hogy nem feltétlenül, és a felháborodás okait nem is feltétlenül a film minőségében kell keresni. Az biztos, hogy Karla Sofía Gascón és a rendező nagyon gyorsan ellenszenvessé vált Amerikában és Mexikóban, ezekben az országokban pedig már be is mutatták az Emilia Pérezt, így a botrány a film megítélését is tönkretette. Értsd: akiket nem érint, röhög rajta, akikről pedig szól(ni akar), azok felháborodtak. A mexikói nézők és filmesek, illetve a transz közösség is ugyanazt állítja: a film káros és elcsépelt sztereotípiákból építkezik, erősíti az előítéleteket, és hiteltelenül mutatja be a mexikói droghelyzetet és szervezett bűnözést, akárcsak a tranzíció mikéntjét. A mémként terjedő részletek alapján érthető. Az egyik, a nemátalakító műtéteket végző sebészeten játszódó dal szövege például az, hogy

A főszereplő, miután eljátszotta saját halálát, hogy elhagyhassa családját, és az átalakulására koncentráljon, azt énekli, „félig férfi, félig nő, félig bandavezér, félig királynő”. (Ez angolul kicsit jobban hangzik. De csak egy kicsit.) Azaz a transz közösség felháborodása is érthető.

A színésznő azóta „némasági fogadalmat tett”, és tartózkodik a nyilatkozatoktól, a Netflix pedig egyszerűen eltüntette minden létező kampányanyagból, sajtószövegből, az Oscar-kampányra szánt, a filmből vett képkockákból álló plakátról pedig egyszerűen kihagyták őt. Gascón a gála előtt még vagy féltucat díjátadóra és számtalan sajtóeseményre volt hivatalos, de mindegyiket lemondta. A rendező pedig tőle szokatlan módon bocsánatot is kért, igaz, a gesztus klasszikus non-apology volt („ha valakit megbántottam, akkor elnézést”). „Ha sokkoló a film, bocsánatot kérek” – mondta a CNN-nek. „Egy film nem ad választ, csak kérdez. Ám lehet, hogy az Emilia Pérezben a rossz kérdéseket tettük fel.” Azt azért megjegyezte, hogy a film egy opera, és így is kell értelmezni.

Éppen ezért nem biztos, hogy le kell írni az Emilia Pérezt már a bemutatója előtt. A film kritikusai mind hitelességet és az érzékeny témák sokrétű, életszerű bemutatását kérik rajta számon, ám az alkotók meg sem próbálkoztak ilyesmivel. Értsd:

Át is adjuk a szót magának Karla Sofía Gascónnak, akivel január végén interjúztunk. „Kezdjük azzal, hogy az Emilia Pérez nem egy dokumentumfilm. A fő célja a szórakoztatás, nem pedig az, hogy teljesen hűen és valószerűen adja vissza egy fontos társadalmi probléma minden aspektusát. Akit behatóbban érdekel a drogkartellek valódi világa, biztos vagyok abban, hogy számtalan kiváló dokumentumfilmet talál róla a tévécsatornákon vagy a YouTube-on. Számon szokták kérni rajta, de az Emilia Péreznek nem feladata hiteles képet közvetíteni erről a világról.” Elmondta, hogy egy egyszerű, humanista üzenetet szerettek volna megfogalmazni arról, hogy lehet változtatni, az ember képes maga mögött hagyni a bűnös életet. Ami pedig a tranzíciót illeti: amennyire lehetett, belevitte saját tapasztalatait a szerepbe, de „én csak egy vagyok a sok transznemű közül, nem képviselhetem mindenki tapasztalatát és érzéseit, kizárólag a sajátomat. Nem beszélhetek mindenki nevében”.

A sok-sok Oscar-jelölés pedig tudjuk, hogy nem garancia a minőségre (mindenki nézzen magába: ti egyszer sem álmosodtatok el Az angol beteg alatt?), és az is lehet, hogy főleg a témának szól, de valamit azért csak jelent, nem?

Akárhogy is, egy rakás buta poszt, egy a saját érzékenységétől elaléló főszereplő és egy megalomán rendező még nem ok arra, hogy ne nézzük meg a filmet, amely valószínűleg inkább szórakoztató giccsparádé, amelynek alkotója pontosan tudta, milyen filmet készít. Az pedig végképp nem az ő hibája, hogy a transz közösség tagjai, támogatói és mexikói nézők is beülnek rá.

The post „Férfiból nő, péniszből vagina” – mi történik, ha Twitteren gyűlölködik a 13 Oscarra jelölt transzmusical főszereplője? first appeared on nlc.