Betegség?
A nosztalgiát évszázadokon át a depresszió egy speciális válfajaként tartották számon. Maga a kifejezés a görög „nostos” („hazatérés”) és „algos” („fájdalom”) szavakból alakult ki, és első hivatalos leírása a 17. századi svájci orvos, Johannes Hofer nevéhez fűződik.
Az ő megfigyelései szerint azok az emberek, akik kénytelenek hosszabb időt távol tölteni az otthonuktól és a szeretteiktől, a kedélybetegség tüneteit kezdik el mutatni egy idő után. Egyre többször révednek a múltba, hogy enyhítsék a hiányérzetüket, és egyre lazább lesz a kapcsolatuk a jelen idővel és az őket körülvevő valósággal. Hofer 1688-ban publikált szakmai anyagában számos példát hoz arra, hogy ez az állapot akár a teljes önfeladásig, öngyilkosságig vagy valamilyen váratlan betegség általi halálig is eljuttathatja az érintetteket.
A jelenség érthető módon leginkább a harctérre vezényelt katonáknál volt tömegesen megfigyelhető, és nem kevés fejtörést okozott a parancsnokságnak. A legkézenfekvőbb kezelési mód persze az volt, hogy az érintettet hazaküldik, de ez egy háborús helyzetben sokszor nehezen megvalósítható, különösen, hogy ha mindenkit hazaküldenek, akkor egy idő után nem lesz senki, aki az ország érdekében hadra fogható. Így maradtak az alternatív megoldások, amelyek néhány esetben annyira kegyetlenek voltak, hogy az általuk okozott trauma felülírta a melankolikus érzelmeket, ezért nagyon hatásosnak tűntek.
Jelenet Az időutazó felesége c. filmből (Fotó: Profimedia)
Amikor például 1733-ban egy orosz parancsnok észrevette, hogy egy egész hadoszályát fenyegeti a nosztalgia érzése, egy katonát élve temettetett el a többiek szeme láttára, akik ettől hirtelen kigyógyultak bánatukból, és ismét fegyelmezetten irányíthatóvá váltak.
A francia forradalom idején Jourdan Le Cointe orvos hasonló elvektől vezérelve „fájdalmat és rémületet” írt fel a nosztalgia elleni gyógymódként. Az amerikai polgárháború során a honvágyat érző katonákat könyörtelenül kigúnyolták túlzott érzékenységük és akaratgyengeségük miatt, gyengeelméjűnek és gyávának címkézve őket.
A viktoriánus korban aztán az orvostudomány úgy döntött, hogy a nosztalgia a melankólia egy típusa. És mivel akkoriban a melankólia volt az egyik leggyakoribb mentális probléma, ami okot adot arra, hogy valakit zárt intézetben kezeljenek, így hamar nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy egyáltalán nem éri meg nosztalgikus hangulatba kerülni.
Ma már tudjuk, hogy amit Hofer annak idején nosztalgiának nevezett, az valójában sok nagyon különböző állapot, amelyeket ő egy kalap alá vett. Napjainkban már külön-külön beszélünk honvágyról, depresszióról, szorongásos tünetekről és poszttraumás stresszről. Amit pedig nosztalgiának hívunk, az valami egészen más, és egyáltalán nem számít betegségnek, sőt!
A nosztalgia igenis jó dolog!
Az évtizedek múlásával a nosztalgia szó jelentése fokozatosan alakult át azzá, ahogyan ma is ismerjük: a múlt tárgyai, személyes kapcsolatai vagy élményei iránti rajongás, ami ugyan járhat együtt lehangoltsággal, de ez egyáltalán nem szükségszerű, hiszen akár kellemes, megnyugtató érzésekkel is párosulhat. Olyannyira, hogy
most már senki nem gondolja kóros állapotnak.
Ha gyakran is mondunk ilyesmiket: „Milyen jó egy kicsit nosztalgiázni!” vagy éppen: „Ettől a zenétől nosztalgikus hangulatba kerülök”, akkor sem jut eszébe senkinek emiatt gyávának vagy elmebetegnek nevezni minket, sőt, még akár irigyelhetnek is mások. Hiszen csak az képes nosztalgiázni, akinek van mire visszagondolnia, aki mögött egy érdekes, fordulatos, jó érzésekkel teli életút áll, amihez bármikor visszanyúlhat, ha megnyugvásra van szüksége.
Mára eljutottunk odáig, hogy meg tudjuk élni a nosztalgiát kínzó sóvárgás nélkül is. Sőt, mostanában nem kellemetlen, hanem kifejezetten menő visszarévedni a múltba! A közösségi oldalak teli vannak olyan képekkel, amelyeken ez a felirat: „Ha erre emlékszel, jó évben születtél!” Amit korábban idejétmúltnak vagy túlhaladottnak tartottunk volna, az ma retro, ami kellemes emlékeket idéz.
De van egy fontos különbség a boldog gyermekkorról vagy az első szerelemről folytatott önfeledt ábrándozás és aközött a mardosó hiányérzet között, amit a frontra vezényelt katonák éreztek Hofer korában. Az előbbi esetben pontosan tudjuk, hogy amit felidézünk, az már elmúlt, nincsen, illetve annyiban létezik csak, hogy hozzáadott ahhoz, akivé azóta váltunk. Ami után a nosztalgiába belebetegedő katonák vágyakoztak, az viszont létezett, csak elérhetetlen távolságban: így a legboldogabb emlékek is csak a kitaszítottság és a magány érzését erősítették. Nem volt ritka az sem, hogy valakit az otthon emléke tartott életben és vezetett át sok szörnyűségen, majd amikor végre hazaérhetett, azzal kellett szembesülnie, hogy már semmi sem úgy van, ahogy ő azt elképzelte. Ezt a különbséget a fantázia és a valóság között már nem volt képes feldolgozni, és végül ettől roppant össze, nem közvetlenül az átélt borzalmaktól.
Talán meglepő, de a boldog nosztalgia kulcsa is éppen ez: az idealizált elképzelés és a megtörtént események közti különbség. Ha fejben visszatérünk életünk egy korábbi időszakához, nem emlékszünk pontosan úgy, ahogyan valójában az akkori események történtek, mert az emlékezés módját gazdagítja mindaz, ahogyan azóta változott, fejlődött a személyiségünk.
Nincs visszajátszás gomb: az agy összefüggéseket, érzéseket, benyomásokat rögzít, és persze a tényeket is, de a felidézést az előbbiek nagyban árnyalják. És ezek ébresztik fel a nosztalgiát is. Egy íz, egy illat, egy dallam, egy hangulat; nem az, hogyan követték pontosan az események egymást. Amikor a múlt utáni nosztalgikus sóvárgásról van szó, az emlékezés rekonstrukciós folyamata pozitívan torzul. Lehet, hogy nem minden múltbeli tapasztalat volt pozitív, de ha nosztalgiával tekintünk vissza, hajlamosak vagyunk általánosítani, és ilyenkor az apró negatív részletek elhomályosulnak.
Jelenet Az időutazó felesége c. filmből (Fotó: Profimedia)
Híd a múlt és a jelen között
Clay Routledge pszichológus, egyetemi professzor napjainkban a nosztalgia jelenségének egyik legelismertebb szakértője. A témát átfogó kötetében (amely a Nostalgia: a psychological resource címet viseli), olyan kérdésekkel foglalkozik, mint hogy mennyire gyakori jelenség a nosztalgia, és hogy az emberek különböznek-e személyiségük szerint a nosztalgiázásra való hajlamukat illetően. A nosztalgia indítékait és inspirációját, valamint a hozzá kapcsolódó érzelmi állapotokat vizsgálja.
Routledge kutatásai során rámutat, hogy Hofer egykori megfigyeléseivel ellentétben a nosztalgia jórészt pozitív jelenség. A nosztalgikus érzések gyakran felerősödnek, ha egy bizonytalanabb vagy válságosabb életszakaszban járunk, és ennek pszichológiai funkciója van: egyfajta leltár ez, az emlékek, érzések újracsoportosítása. A pozitív hatások közül az alábbiakat emeli ki, mint a legfontosabbakat:
Inspiráció: nagyobb távolságból végiggondolva a múlt eseményeit olyan összefüggések tárulhatnak fel, amelyek korábban rejtve maradtak: a noszalgiázásból így akár nagy felismerések is születhetnek.
Az identitás megerősödése: A nosztalgia segít kialakítani én-tudatunkat, és kapcsolatot biztosít személyes történelmünkkel. Megerősíti a folyamatosság érzését a múltunk, jelenünk és jövőnk között, és fokozhatja a bizonyosságoz, hogy egy bizonyos csoporthoz, közösséghez vagy kulturális közeghez tartozunk.
Folytonosság: a visszatekintés segít megérteni, milyen utakon jártunk korábban, és hogyan jutottunk el oda, ahol most tartunk. Így áll össze a saját történetünk a korábbi eseményekből és tapasztalatokból, és így helyezzük el saját személyünket, mint a világ alkotórészét egy nagyobb, tágabb egységben.
Kapcsolódás és összetartozás: a családi történetek felidézése, egy barátság vagy párkapcsolat kezdetének vagy fontosabb mérföldköveinek újragondolása megerősíti az érzést, hogy közünk van a másikhoz, és hogy nem vagyunk egyedül a világban.
Mindezek mellett a nosztalgia mérhető módon is pozitív hatással van a mentális egészségre. A múlt emlékeinek felidézése csökkenti a szervezet akut stresszválaszához kapcsolódó kortizolszintet. Sőt, a Nature folyóiratban nemrég megjelent tanulmányban a nosztalgiázásra való hajlamot védő tényezőnek találták a depresszió és a szorongás ellen. A cikk szerint bizonyos pozitív élettapasztalatok felidézése kulcsfontosságú azok számára, akik életük elején traumát szenvedtek el. Azaz boldog nosztalgiázásra azok is képesek, akinek nehéz sors jutott osztályrészül: sőt, számukra ez kifejezetten hasznos, hiszen segíti a szorongás leküzdését!
Routledge mindezt így foglalja össze: „A legtöbb ember számára a nosztalgia segít a jelenben élni, miközben a jövőre irányuló cselekvésre ösztönöz. Azok, akik gyakran nosztalgiáznak, arról számolnak be, hogy ez a fajta visszatekintés energiával tölti fel őket.”
Legyen szó folytonosságról, mentális egészségről vagy puszta élvezetről, a nosztalgia pozitív hatásai vitathatatlanok. Bár a „régen minden jobb volt”-állapotba nem érdemes beleragadni, a múltba tett kirándulások olyan erőforrást jelentenek, amely lehetővé teszi számukra, hogy hatékonyabban birkózzunk meg az élet viszontagságaival. Ahogy Gabriel Garcia Marquez írta: „Amit már eltáncoltál, azt senki nem veheti el tőled.”
The post Régen mentális problémának tartották a nosztalgiát, gyógymódot kerestek rá first appeared on nlc.