Felnőtt már néhány generáció idehaza, akiknek az Emmanuelle névről előbb jut eszébe Gergely Róbert, mint Sylvia Kristel. Pedig a holland modellből lett színésznő a filmes erotika igazi szupersztárja volt, az Emmanuelle film pedig bizonyította, hogy a nőket is be lehet vonzani szexszel a moziba. Az 1974-es Emmanuelle-t csak Franciaországban közel 9 millióan nézték meg, volt olyan párizsi mozi a Champs-Élysées-en, ami 13 éven át műsoron tartotta.
Egy szoftpornó, ami megrengette a világot
Bár a filmet sokan kritizálták azért, hogy a női főhős ellenére férfi szemszögből (male gaze) közelít a főszereplőjéhez, Japánban a feministák kimondottan felkapták, mert üdvözölték, hogy Emmanuelle karaktere tud domináns lenni és irányítani az ágyban.
A mai szemmel már sok szempontból problémás film annak idején tökéletes talált bele a korszak gondolkodásmódjába, és a szexuális forradalom farvizén evezve válhatott sima szoftpornóból igazi eseményfilmmé, ami azt üzente, hogy a nőknek is ugyanolyan joga van a boldog és kalandos szexuális élethez, mint a férfiaknak.
Az Emmanuellenek később mozgalmas utóélet jutott. A nagy siker hatására már egy évvel az első film utána előrukkoltak egy folytatással, amit még öt további film követett. Amikor a mozikban az Emmanuelle-történetek már eladhatatlannak bizonyultak, a karakter átköltözött a tévéképernyőkre, ahol további hét nagyjátékfilm készült.
Sylvia Kristel az Emanuelle 2. részben, 1975-ben (Fotó: Trinacra Films – Orphee Arts – P / Collection ChristopheL via AFP)
Miután Sylvia Kristel már annyira idős lett, hogy a szexjeleneteivel már nehezen volt eladható a film, a csavaros észjárású producerek ezt úgy oldották meg, hogy a színésznő visszaemlékezett a fiatalkorára, és így azokban a jelenetekben egy másik, sokkal fiatalabb színésznő bújhatott a karakter bőrébe.
Az Emmanuelle akkora jelenség volt, hogy még másolni is próbálták. Született egy olasz változat, a Black Emmanuelle, sőt létezik egy Emmanuelle in Space (Emmanuelle az űrben) című minisorozat is, de inkább a kedves olvasó fantáziájára bíznánk, hogy ez mit takar. És elérkeztünk 2024-be őszéhez, amikor a San Sebastian-i Filmfesztiválon bemutatásra került egy vadonatúj Emmanuelle, ráadásul egy igazi francia filmsztár, Noémie Merlant főszereplésével, és a kamera-monitorok mögött egy ünnepelt filmrendező állt. Mi sül ki ebből?
A szex kiüresedése
Kezdem az 1974-es film rajongóinak címzett üzenettel: az új verziónak nem ők jelentik a célközönségét. Ez olyannyira igaz, hogy a rendező, Audrey Diwan kimondottan nem szereti a régi filmet, sőt végig sem nézte azt. Hogy akkor ez a film miért Emmanuelle? Ugyanis elsősorban Emmanuelle Arsan ötvenes- és hatvanas években íródott Emmanuelle-regényei ihlették, amiből a ’74-es verzió is készült. De a 2024-es Emmanuelle semmiképp sem csak egy sima regényadaptáció. Az új film annyi mindenben más, hogy a könyvekre tényleg maximum csak ihletforrásként lehet tekinteni.
A régi Emmanuelle-el szemben az új nem házas, hanem egy modern, egyedülálló, irigylésre méltó karrierrel rendelkező nő, a helyszín pedig ugyan továbbra is a Távol-Kelet, de Thaiföld helyett Hongkong. Egy nő szexuális útkeresése egy európai szemmel egzotikus országban azonban ma semmiképp sem jelentheti ugyanazt, mint amit fél évszázaddal ezelőtt jelentett. Míg akkoriban önmagában a szexualitás ilyen szintű megmutatása a vásznon és a női testi örömök előtérbe helyezése újdonságnak számított, abban a korban, ahol mindannyian két kattintásnyira élünk a világ összes pornográf tartalmától ez már édeskevés lenne.
Emiatt az új Emmanuelle egy nagyon mai gondolatot kapott a rendezőjétől: a film azt a folyamatot hivatott bemutatni, amikor a szexből kiveszik az igazi öröm. Amikor kiüresedik és gépiessé válik.
A film elején ebbe rögtön belekóstolhatunk. Egy repülőgép első osztályán járunk, az ott pezsgőző Emmanuelle finom jeleket ad egyik férfi utastársának, hogy titokban kövesse őt a mosdóba. Odabent hamar a lényegre térnek: Emmanuelle ráhajol a mosdókagylóra, a férfi pedig hátulról teszi a dolgát. A kamera közben elsősorban a nő arcára fókuszál. Eleinte leolvashatjuk róla a kaland izgalmát, a várakozás feszültségét, de néhány lökés után mindez leolvad róla. Enyhe csalódottság tükröződik az arcán, és az, hogy talán maga sem tudja, miért csinálta ezt. Már csak túl akar lenni az egészen.
Noémie Merlant és Chacha Huang az új Emmanuelle filmben (Fotó: Vertigo Media)
Az orgazmus nyomában
Emmanuelle-t egyébként a francia film utóbbi években felkapott csillaga, Noémie Merlant alakítja, akit a magyar nézők elsősorban a Portré a lángoló fiatal lányról című filmből ismerhetnek. Megérkezik Hongkongba, ahol egy taxi viszi el a luxusszállodához. Ő nemcsak szimpla vendég, hanem minőségellenőr. Az a dolga, hogy jelentést készítsen a szállodalánc tulajdonosainak, hogy az adott hotel valóban képes-e tökéletes élményt nyújtani a vendégeik részére. Mindent pontoz, mindent értékel, mindenben kizárólag a tökéletességgel elégedett. A szálloda egyik szárnyában épp felújítás zajlik, de ezt is úgy oldják meg, hogy a vendégek ebből az égadta világon semmit se érzékeljenek: a nyugalom oázisát nem zavarhatja meg holmi ütvefúró hangja.
Emmanuelle (Fotó: Vertigo Media)
Audrey Diwan képeiben pont úgy elevenedik meg a szálloda, mintha az egy reklámfilm lenne. Szinte minden beállításból üvölt a luxus, a gondtalanság érzése, az időtlen szépség esztétikája. Minden szép, amit látunk, valahogy mégis steril. Személytelen. Gyönyörű, de legbelül tudjuk, hogy művi. Mert az igazi dolgokba a hibáknak is bele kell férniük, és ezt a gondolatot próbálja faltörő kalapáccsal a fejünkbe verni a rendező.
Hiába fekszik le fűvel-fával Emmanuelle, az igazi gyönyört csak akkor élheti át, ha elengedi a teljes kontrollt. Ha élni kezd, ha kockáztat, ha improvizál, ha mer spontán lenni. A film azt az utat mutatja be, amíg a hősnő – egy bizarr édeshármas formájában – végül eljut erre a pontra, és minden szempontból happy end lesz a végeredmény, de addig még sok testnedv folyik rá a hongkongi luxushotel lepedőire.
Az unalomba fulladó unalom
Értékelem, ha egy erotikus filmnek üzenete is van, a probléma az, hogy az új Emmanuelle ezt képtelen fogyaszthatóan becsomagolni.
A főhősnő unatkozásából és szexuális öröm nélküli szexuális kalandjaiból itt nem születik valódi dráma, egyszerűen csak mi nézők is vele együtt unatkozunk.
Hiába fekszik le egy random párral, akiket a bárpultnál ismer meg, vagy kavar a medencénél megismert szép lánnyal, ezek a jelenetek mindvégig ürességet tükröznek. Emmanuelle-t sosem hozza annyira közel hozzánk, hogy azonosulni tudjunk a problémáival és együtt érezhessünk vele: inkább úgy tekintünk rá, mint egy elkényeztetett nőre, akinek a nagy jó dolgában semmi nem elég jó, miközben egyértelmű, hogy nem ez volt a rendezői szándék. A szexjelenetek ráadásul fantáziátlanok, a film nagyjából olyan tucatesztétikával tálalja őket, ahogy azt a 365 napban és folytatásaiban is láthattuk.
Noémie Merlant az Emmanuelle-ben (Fotó: Vertigo Media)
A filmben egy dolog rosszabb a szexjeleneteknél: amikor a szereplők beszélgetni kezdenek egymással. Ennyire gépies, robotszerű, élettelen, egyszerre túl- és alulírt mondatokat nagyon ritkán hallani nagyjátékfilmekben. Egy példa egy flörtölős jelenetből:
– Elnézést. Sajnálom, uram, ez itt nem engedélyezett. (a cigarettára nézve)
– Ebben a hotelben bármit megengednek a vendégnek.
– Nem a hotelnek dolgozom. Annak a csoportnak dolgozom, akik tulajdonosai a szállodának.
– Áh.
– És ön?
– Én egy rendszeres nemzetközi utazó vagyok. Egy RNU. Nem így hívják a legfontosabb ügyfeleiket?
– A szabályok ettől még rájuk is vonatkoznak.
(eloltja a cigarettát)
– Miért mosolyog?
– Nagyon ragaszkodik a szabályokhoz. De ugye nem mindig követi őket?
És a filmben szinte az összes dialógus ilyen. Mintha a rendező azt akarná sugallni, hogy a szálloda csúcsgazdag, elkényeztetett és folyton csak a gyorsan megszerezhető gyönyörökre törekvő lakói nem is élnek igazán, inkább csak vegetálnak. De jó eséllyel csak túlgondolom a dolgot, és az Emmanuelle egyszerűen csak egy rosszul megrendezett, célt tévesztett film. Egy mozi, ami teli van szexjelenetekkel, de egy percre sem tud igazán szexi vagy érzéki lenni. A film végére Emmanuelle végül rátalál a gyönyörre, de ez már késő: a nézők libidója addigra már régen jobb létre szenderült.
Az Emmanuelle február 6-tól látható a mozik műsorán.
The post Hervasztó dugások sorozata lett az új Emmanuelle first appeared on nlc.