Huszár Ágnes: Gendermarháskodás – és ami mögötte van
Ha a patrióták lesznek többségben a nyugati civilizációban, akkor nincs migráció, nincs gendermarháskodás, nincs háború” – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a 2024-es év végén. A gendermarháskodás szó kétféleképpen érhtető: lehet valami komoly dologgal is marháskodni, de elképzehető, hogy a gendert eleve komolytalan dolognak gondolja a kormányfő, amivel nem is lehet mást tenni. Orbán megnyilvánulásainak tágabb kontextusában, pl. “a genderpolitika halott” – a második értelmezés a valószínű. Még érdekesebb a mondat egésze – ha a patrióták, azaz hazafiak kerülnek többségre Európában, megszűnik a migráció, a háború és a gender(marháskodás), bármit jelentsen is ez a kormányfő mentális lexikonában. Ebben a szembeállításban a gender a patriotizmus, a hazafiság ellentéteként jelenik meg, nevezhetnénk akár hazaárulásnak is. Ez a mondat a kormánypárt legutóbbi kampányszlogenjét idézi – No migration! No war! No gender! – csak míg az első kettőt komolyan vehetőként, a harmadikat a marháskodással egy szóba összefűzve hülyék játékává degradálta.
Kocsis Árpád: Szolidaritás és ellenállás Szerbiában
A november 1-je utáni tiltakozások számára tehát adott a feladvány: miként lehetne elkerülni a Szerb Haladó Párt uralta több mint egy évtizedben formálódott ellenállási módok tévútjait, kitaposható-e az intézményes-képviseleti politizálást megkerülő ösvény. Emlékezzünk rá, hogy az előrehozott választások mézesmadzaga megannyi tiltakozást elcsábított már, s ezúttal is elhangzott a rendkívüli voksolás lehetőségével kecsegtető kormányátalakítás ígérete.
Kétségkívül az egyetemisták és középiskolások megmozdulásai kitüntetett figyelmet érdemelnek. December és január folyamán a szerbiai állami egyetemek mindegyikét blokád alá vonták vagy elfoglalták az egyetemisták. A legjelentősebb szerbiai fakultások tanárai és tanácsai támogatják a hallgatóik követeléseit, miszerint a kormány oldja fel az újvidéki vasútállomás felújításának titkosított – csak részben ismertetett – dokumentációját, és vállaljon felelősséget a történtekért. Bár a rendőrség több helyen az egyetemek autonómiáját megsértve berontott a kampuszokra, egyes helyeken pedig a tiltakozókra támadtak (két hete például autóval hajtottak Belgrádban a tüntetők közé), a diákok a hosszúra nyúlt katolikus és pravoszláv ünnepek alatt is kitartottak és ellentartanak a kormányzati nyomásnak.
Kovács Zoltán: De megéri
A hét elején betette lábát az RTL stúdiójába Szijjártó Péter, ami nagy szó, mert a magyar kormánypárti kultúra és ízlés mélyen a politikai haszonszerzés után következik: csakis domesztikált közeg domesztikált riportereivel állnak szóba, ott túl nagyot nem hibázhatnak. A köztévében nincs reszkír. Ha mégis ilyen veszély adódna, talán segítségükre sietne az újságíró. Ebből a szimbiózisból termelődött ki politika és média taszító szüleménye, a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjúja, majd tessék végighallgatni egy ilyet. Most azonban a Szijjártó-interjúról van szó. Minden elismerés a riporteré, aki az ügy természeténél fogva igyekezett minél többet kiszedni a magyar külügyminiszterből, de ez sajnos, lehetetlen vállalkozás: ez a politikus üres.
Sokunknak volt szerencséje politikai pályáját fidelilitászos szárnybontogatásaitól kezdve követni, ennek alapján határozottan állíthatom, soha egyetlen önálló, vagy ahhoz közelítő gondolata nem volt. Szűkebb körben bizonyára elengedi magát, és akkor akad ilyen, egyébként nincsen. Egyetlen háromperces interjúban képes ötször elmondani, hogy a „miniszterelnök világossá tette”, továbbá aláhúzta, sajnálatát fejezte ki, síkra szállt. Ilyen emberrel nem lehet beszélni, mégis, volt egy pillanat, ami gondolattalan válaszaihoz képest is meghökkentő volt. Riporteri kérdésre azt válaszolta, hogy nem hallotta még azt a Majka-számot, amit amúgy, három nap alatt, az adás idején már nyolcmillióan hallottak, és ilyen szempontból kinőtt a zenei világ kereteiből, ha tetszik, ha nem, belefolyt a politikai életbe. Szijjártó azt válaszolta, ő a Neotont szereti, de hát nyilván nem ez volt a kérdés.
Böcskei Balázs: A magyar politika perspektívanélkülisége és a közös zuhanásunk
”Azt ismered, hogy egy társadalom zuhan lefelé? És miközben zuhan, azt mondogatja, hogy megnyugtassa magát: eddig minden rendben, eddig minden rendben… Nem a zuhanás számít. A leérkezés” – ezzel a monológgal zárul Mathieu Kassovitz 1995-ös filmje, A gyűlölet. A film zárójelenetében két férfi áll egymással szemben a másikra fogott fegyverrel. A karok feszülnek, a tekintetek szúrnak, a fegyvercsövek a másik ember fejére mutatnak. Semmi esély nincs a karok leengedésére, ugyanakkor a lövéssel mégsem kell számolnunk. Csak az ideges és merev megfeszülés van, a feloldhatatlanságnak egyetlen jelét sem mutató időtlenség állapota. Ilyen Magyarország is már egy ideje, de 2010 óta biztosan.
Ebben az írásban – Bibó István nyomán – a valóságunknak megfelelően bontom ki ezt a filmes jelenetet. Mindennek háttere, hogy a pártpreferenciák és az egyre inkább aktivizmussá váló politikai elemzések és helyzetértékelések a politikai erőviszonyokról és a változások lehetségességéről csak részleges információt hordoznak. Különösen, hogy néhány kivételtől eltekintve, a nyilvános politikai és elemzői beszéd várakozásokban és jóslatokban gazdag gyakorlattá lett. Ennek számos hangja – főleg tavaly nyár óta – azt mondja, hogy ma Magyarországon „nagy változások” történnek. Ebben pedig akár igazuk is van és lehet, még akkor is, ha sem a „nagy”, sem a „változás” kifejezésnek a tartalmát nem bontják ki következetesen.
Kényszerek és kihívások – Csáky Pál íróval, a Szlovák Köztársaság egykori miniszterelnök-helyettesével beszélget Szále László
– Amikor képviselőnek választották, hivatásos politikus lett.
– Lélekben nem. Sokakkal együtt – azt gondoltam –, hogy lesz egy rövidebb átmeneti időszak, amig kikristályosodik a helyzet. S bármilyen kormány alakul, úgyis megbukik két év alatt. Intermezzónak tekintettem tehát az életemben ezt a két évet: mezei képviselőként teszem a dolgom, aztán visszamegyek a régi munkahelyemre. Nem így történt. Az első év azzal telt, hogy képviselőként tanulmányoztuk a régi, fejlett demokráciákat. Képviselői küldöttség ment Amerikába, s a kongresszus vendégeiként ismerkedtünk az ottani viszonyokkal. Meghívtak bennünket Német- és Franciaországba is. Engem mindenhova beválogattak, mert kevesen voltak, akik tudtak nyelveket. Így indult a publicisztikai munkásságom is. Úgy éreztem, le kell írnom az embereknek, amit külföldön tapasztaltam. Ám amilyen szép, tiszta időszak volt 1989 vége, annál zavarosabbak lettek a következő évek. Kezdett inogni egész Csehszlovákia. Készült a nacionalisták nyelvtörvénye, s előfordult, hogy szélsőséges tüntetők ránk törték a parlamentben a kaput.
Gadó Gábor: Végkiárusítás Rákosrendezőn
A Rákosrendezőn megvalósítani tervezett Projektről kötött Megállapodás semmiféle „alternatív közbeszerzésről” nem rendelkezik. Ha az Eagle Hills úgymond birtokon belülre kerül, közbeszerzésre emlékeztető eljárás nélkül kezdheti meg az állami források lehívását és szétosztását a hazai és külföldi közreműködők között. (Talán az efféle kockázat magyarázza, hogy a Közbeszerzési törvény – Kbt. – előírja az Európai Unió Bizottsága tájékoztatását, ha a Kbt. hatályát szűkítő nemzetközi megállapodást kötnek.) Adófizetőként meglehetősen gyanakvó vagyok. Most sem tudom elhessegetni azt a kényszeres gondolatomat, hogy 2025 tavaszán-nyarán az Orbán-kormány látványos kiárusításra készül, eladná mindazt, ami még nem az övé.
The post Végkiárusítás Rákosrendezőn first appeared on 24.hu.